Pesti Napló, 1918. szeptember (69. évfolyam, 204–228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
égH Vasárnap PESTI NAPLÓ 1918. szeptember 1. magyar területre pottyantak. .A gép maga épp egy gyermekjátszótérnél zuhant le és darabokra tört, de a repülő kisebb zúzódások árán megmenekült. A határrendőrség megállapította, hogy sertőcsempészet történt és a közélelmezési hivatal kiküldött rendőrbirája megbüntette a plébános nővérét 8 napi elzárással, illetve 2000 korona pénzbirsággal sújtotta s elkobozta a disznó árát is. .1z osztrák repülőbravurok azonban egyáltalában nem szűntek meg. Végig az országhatáron Az állandó, éppenséggel nem csökkenő csempészet szükségessé tette, hogy a Lajtapart mentén, végig az egész országhatáron szakadatlan legyen az ellenőrzés. Maga a királyhidai terültet 50—64 kilométer, amelyet éjjel-nappal őrizni kell a csendőröknek. Erre főképp lábas jószágot, megdöbbentő sok szarvasmarhát, de sok élelmjeleket is csempésznek. Időnként külön razziákat tartanak úgy a vonatokon, mint a határszéleken általában, váratlanul nagy vizsgálatokat, amelyek néha naprólnapra ismétlődnek. Súlyos baj az, hogy a határrendőrségnek a létszáma csekély és bármily komoly igyekezettel irtják is a professzionálus csempészeket, látszatra nem igen mutatkozik. És egészen őszintén szólva: részben keserves, részben mulatságos komédia az, ami a csempészekkel történik. A hatóság csodálatos naivsággal végzi a maga dolgát, amint maguk az értelmes batárrendőrtisztek is konstatálják. — A közélelmezési hivatal — mondta egyikük — ad szállítási igazolványt nyakrafőre, itt úgy látszik, Szinte bármily mennyiségben. Akárhány utas Bécsből már a következő vonattal jön vissza és hoz két pár cipőt, meg harisnyát, meg amit akar. A kutya se törődik vele, hogy tényleg nyaral-e, de legalább a helyi hatóság ellenőrizhetné. .A katonacsempészekkel szemben jóformán tehetetlenek vagyunk. Óriási mennyiségű ezüstpénzt és aranyat is lopnak ki. Most azonban működésünk javarésze a pólcsik lefülelésében merül ki. De ez se helyes módon. Itt elveszik a lisztet a galíciaiaktól, ahelyett, hogy kellő ideig lefogva tartanák s alaposan kihallgatnák őket. Mert ezen az utón feltárnák a rejtett óriási készleteket, kinyomoznák a tiltott raktárakat és betömnék a legmélyebb csempészforrásokat. Ne a 3—4 kiló lisztet magukkal vivő úri nőket molesztálják, hanem a 150 kilókat és mázsákat csempésző profikat fogják el mind és vallassák ki alaposan. A határrendőrök buzgón végzik a dolgukat, tegnap egyetlen vonatról 17 mázsa kenyeret szedtek le, de hát ugyanazok a csempészek három nap múlva már élőtről kezdik. Akad olyan, akitől hetenként kétszer elveszik, de mégis kitűnően kifizetődik számára az üzlet. A hozzáértők dühöngnek, vagy lenézően mosolyognak, amikor a kicsinyes intézkedéseket látják, vagy épp ők maguk kénytelenek végrehajtani. Legutóbb is megtörtént, hogy egy alföldi városból már 11 vagyont csempésztek ki teliszele jó magyar liszttel, zsírral, szalonnával és sok olyasmivel, amiből már nálunk is alig van, mire észrevették, hogy merről fúj a szél. Ha le is számítjuk a csalafintán szerzett, vagy elszántan hamisított szállítóigazolványokat, még óriási tömegű áru marad a csempész utakra. A királyhidai csempészraktár A vilg legfurcsább boltja ez — mert hisz itt árusítanak is — dickensi old Curiosityship, amely]>::... minden elképzelhető csempészáru összezsúfolunk. Nagy része lisztes zsák, száz és ezerféle változatban elrejtve, különböző nagyságú és fantasztikus formájú csomagokba dugdosva a liszt, aztán sok zsír, szalonna, sajt, füstölthús, szalámi, ker ,4b. -- Ez a szejre! -— citál büszkén a tolvaj.•ívből egy fiatal tiszt — mindössze két napi okmány és tessék nézni, mennyire zsúfolva a bák. Ugy'-e milyen humoros? Megrenditő ez a humor, együtt van ezekben a raki árakban szétfoszlott reménység, keserű könyv áll.O ödi's emléke néhány mulatságos zsákmánytárgygyal. Ami ide került, annak nagyobbik részét szegény emberektől vették el, míg a nagy gonosztevők erről a tájról is szárazon viszik el az irhájukat. Királyhida főjegyzője, akimeglepően magasra emelkedik a falusi szintájról, Ralkovszky Géza, érdekes részleteket mond el a csempészraktárról: — A határrendőrség kivétel nélkül minden lefoglalt árut átad nekünk és mi felbontjuk, osztályozzuk, a romlandó dolgot mindjárt értékesítjük, a többit pedig gyűjtjük és a község lakói között maximális áron alul szétosztjuk. Olcsóbban, mert hír, ez az áru mégsem mind kifogástalan. A pénzt a főszolgabírónak adjuk át. Milliókat tesz ki ez az összeg. A® ám elkobzásból származó összeg és a pénzbüntetés négyötöde hadi jótékony célokra jut, egyötöde pedig a följelenté. — Az ön tapasztalasa szerint liszten kívül mit csempésznek leginkább? — Kenyeret. Maximális áron vásárolják, a határszélen túl pedig kilóját 20—25 koronáért, Bécsben pedig már 40 koronáért árusítják. Voltak itt például a szomszéd táborban bosnyák csapatok, amelyeknek legénysége leutazott Budapestre, odalent koldulás meg a kenyérjegyek összevásárlása után rengeteg sok kenyeret szerzett, amelyet aztán a táborban és Ausztriában mesés összegekért árusított. Különösen az új termésig folyt nagy arányban ez a visszaélés. (Itt a cenzúra 65 sort törölt.) Tábor Kornél: PESTI KONCEKT A foltos hiénánál az állatkertben Szombaton délelőtt eszembe jutott, hogy vizittel tartozom a foltos hiénának, aki leharapta egy szegény kisfiú karját az állatkertben. Csúnya, esős idő volt, az állatok kertjében csak néhány esernyős paraszt, pár katona és cseléd sétált őrmestertől lefelé. Ezek is csak a foltos hiéna kedvéért jöttek. Az állatkertet ez a vadállat most kissé megint divatba hozta A fókák barlangja előtt mentem el. Szomorú és üres a fókák háza, mind megdöglött. Szemét és bádoghhulladék jelzi a helyet, ahol a fókák laktak. El lehet rekvirálni. A fókaház ett egy kis szolgagyerek söprögetett, megmutatta az utat, hogy merre vannak a hiénák. Messziről lehetett hallani, hogyan sírnak, ordítanak és bőgnek a hiénák. Délben tizenkét óra volt, éppen fújtak a gyárakban s a vadállatok éhségükben ordítottak. Sziklák közt, ketrecében találtam a gaz hiénát, aki leharapta a kis fiúcska karját. A ronda állat ketrece előtt sokan álltak, mikor odaértem. A foltos hiéna bután nézett és tűrte a sértő megjegyzéseket, amikkel bántották. Egy cselédleánynak bot volt a kezében s a rácson keresztül ütni kezdte a hiénát. Az alattomos állat lehajtotta a fejét és némán tűrte a verést. Mint aki érzi, hogy megérdemli a büntetést. Két cseléd, egy paraszt, két katona s egy kis fiú álltak ott és szidták a foltos hiénát. Egyik cseléd, aki stamgaszt lehet az állatkertben, magyarázta, hogy az eset után a rendőr a kardjával megvágta a hiéna száját. Tényleg a piszok állat száján egy vágás látszott, állítólag rendőrkard okozta. Miután a társaság jól kiszidta magát, eltávoztak. Csak én maradtam ott, kezemben ceruza és notesz. Jegyeztem. A foltos hiéna rám nézett s mikor látta, hogy inni akarok róla, ráült egy kőre és illetlenkedni kezdett. Undorító volt, le szerettem volna lőni. Mikor látta, hogy mérges vagyok, egész közel jött hozzám, piszok fráter hiéna hátat fordított nekem s újból illetlenkedni kezdett ott egész előttem. Közben hátranézett kárörvendezve, hogy mit szólok hozzá. Miután látta, hogy az inzultus dacára se hagyom abba a jegyezgetést, a foltos hiéna bevonult a ketrec mögötti dolgozószobájába s ott lepihent. A ketrece mellett a többi ketrecekben szintén hiénák laknak. Ezek a többi hiénák nagyon dühösek arra a hiénára, aki leharapta a kisfiú kezét. Azért dühösek, mert az emberek nem tudják, hogy melyik hiéna követte el a dolgot s az összes foltos hiénákat szidják. Rossz nyelvek szerint azonbam nem is ezért haragszanak, hanem egyszerűen azért, mert irigylik a kisfiú karját, hogy nem ők ették meg. Aki a gaztettet elkövette, azt a foltos hiénát Palinak hívják. Ott álltam a hiénák ketrecei előtt s vártam hogyan érkeznek az emberek s hogy miket mondanak itt. Jött egy parasztasszony s azt mondta:micsoda büdös van itt!" Jött egy öreg paraszt nézte sokáig a foltos hiénát, de nem a Palit, hanem a szomszédját s azt mondta rá: „agyon kellene ütni a bestiát''. Az ártatlan hiéna dühbe jött a megjegyzéstől s mert nem válaszolhatott, mint egy őrült fel és alá kezdett szaladgálni sáros ketrecében. Egyik faltól a másikig szaladgált, fájt, dühös volt, szemei vérben forogtak. Nem elég, hogy nem kapott az ízletes falatból, még ráadásul mindenki őt szidja. Egy harmadik ketrecben a csíkos hiénák laknak. Egy házaspár lép egy vidéki ember a feleségével, megállnak a hiéna-házaspár előtt. A férfi nézi őket, azt mondja: „ezek ették meg!" S egy nagyot köp feléjük. A csíkos hiénák, akiknek semmi közük nem volt a leharapott kisfiúhoz, idegesen szaladgálni kezdenek a ketrecükben. Pontosan, mint egy dühös férj és feleség. „Csúnya dögök — mondja a parasztaszszony — most megehetitek a követ!" A két hiéna őrült gyorsasággal szaladgál a ketrecben, mintha elfoglalt illemmihely előtt szaladgálnának. Egész bolondok. Lehet, hogy nem is annyira a parasztok felületes megjegyzéseivel törődnek. Lehet, hogy csak éhesek. Déli 12 óra van s ők nem kapnak enni. Egyik hiéna megáll a gyors szaladgálásban s idegesen az állatkerti órára néz. Már elmúlt tizenkét óra. Nézi, hogy nem jön-e étellel az ápoló. Nem jön. Korog a gyomruk, bőgnek. A férfi csíkos hiéna dühösen ránéz a nőstényre, mintha szidná, hogy mért nem főzött valami ebédet, szép kis háziasszony. Mire a nőstény odamegy a férfihez, egész közel teszi hozzá a fülét, azt kérdezi tőle agresszíven, hogy mi az, mondott talán valamit. Jönnek. Két publikum megint, két nő. Egyik azt mondja: ,,ezek azok a hiénák, akik leharapták". A másik nő azt mondja: „ronda férgek". A csíkos hiénák összenéznek. Egymásra morognak. Lehet, hogy a nőstény azt mondja a férjének, hogy minek figyel oda, mit törődik az emberekkel. A férfi visszabőg. Egymásnak mennek. Kitátja a száját s borzasztót bőg a nőstény. A hím is kitátja a száját és még nagyobbat bőg. Ezek szétszedik itt egymást mindjárt. Végül a him enged. Rém néz, ott állok, ceruza van a kezemben. Rámnéz, aztán a feleségére. Szemrehányóan néz nejére a csíkos hiéna. Azt mondja: „kell neked, hogy kiírja a lapba?" És morognak még egy kicsit, de nem verekszenek. De azért halálosan gyűlölik egymást. S Pali, a merénylő hiéna ezalatt elbujt odújába s röhögött magában, hogy mindenkit szidnak a merényletért, csak őt nem. Délben egy órakor mentem el az állatkertből. Az állatok még mindig nem kaptak enni. A bagoly tollai közé bújva, mérgesen, fázósan ült ketrecében, mint akinek megvan a véleménye az állatkerti vezetésről, ahol egy Tasziló intéző lehet. A ravasz róka ült egy sarokban s azon törte a fejét, hogy jó lenne kimenni a pénztárhoz, megnézni mennyi a bevétel. A jegesmedvék elkeseredetten alszanak, mint a szőnyegek, elterülve, mozdulatlanul. Gyakorolják magukat, úgyis maholnap diványtakaró lesz belőlük. Molyok szálldogálnak a jegesmedvék körül. Már csak a majmok élnek és mulatnak, a cselédek hancúroznak velük, cukrot, meg gyümölcsöt kapnak. Itt is vannak primadonnák. A koronás majom egy komoly ember, vele senki nem törődik. Szegény éppen egy skatulyafedelet evett, mikor ott voltam. S a fekete, nagy, szőrös és rettenetes üstökös páviánnal se törődik senki. Csak egy öreg nő állt a ketrece előtt, kenyeret és cukrot nyújtott neki. Mikor odaléptem, zavírba jöttek, az öreg pávián félrefordította az arcát. Úgy látszik, elszégyellte magát. Nádas Sándor: A Festi Napló 3eMonszestas I József 62-30, 62-31, 82—32, ét 62-31