Pesti Napló, 1919. október (70. évfolyam, 116–142. szám)
1919-10-10 / 124. szám
«! Péntek PESTI NAPLÓ / 1919. október 10. nyos például, hogy a zsidóság túlnyomó többsége lelkének minden rezdületével gyűlölte és utálta a proletárdiktatúrát, gyűlöli és utálja ma is, éppen annyit szenvedett alatta, mint a többi felekezet, ha talán többet nem, hiszen éppen azokra sújtott legerősebben a diktatúra, akik jobbára az ő sorából kerülnek ki: a bankárra, a kereskedőre, az ügyvédre. Az uralmon lévő pártpolitika taktikája mégis az, hogy a zsidót a kommunistával összekeveri, s mint ilyent, kiközösíti a tisztességes emberek társadalmából. Mit gondoljon a becsületes és dolgozó zsidóság, ha ezt a meg nem érdemelt gyalázatot — hogy ő bolsevista — következetesen arcába vágják? Szeretettel fog-e az ilyen poli- stikára nézni, s közös szerető atyát lát majd a kormányban, ahol gyermekei között különbséget nem tesz? ! Ismételten figyelmeztetjük a kormányzó urakat, hogy az emtentónak van igaza. Bolsevizmus után csak koncentráció, összefogás, megértés következhetik. Ha ezt mesterségesen elnyomják, ha a másik szélsőségbe rohannak, az egyensúly megint megbillen. A munkásság nagy többsége szintén megvetette a vörös terrort, amikor lerázták, megkönnyebbülve sóhajtott fel és szíves örömestjött helyet foglalni a magyar nemzetet alkotó társadalmi rétegek között. Nem kellettek. Gyanúsak voltak, rájuk sütötték a háinbélyeget, nem szabad volt velük szóba állani. Mindenki ismeri felfogásunkat a munkáskérdésről. Ilyen kérdés igenis volt, van ma is s a mi hitünk erős, hogy azt a kölcsönös bizalom alapján meg lehet oldani. De úgy semmi- esetre sem lehet megoldani, hogy nem állunk velük szóba s félrerúgjuk őket. Százezresére rúga munkanélküliek száma a fővárosban s még arra sem érdemesítette őket a kormányzó pártpolitika, hogy megkérdezze tőlük, mi a véleményetek, hogy gondoljátok ezt a kemény diót feltörni? Lloyd George vagy Clemenceaiu ennél sokkal csekélyebb jelentőségű munkáskérdésnél már magához hivatja a vezetőket és napokig élőnkétezik velük. A magyar pártpolitika nem törődik ilyen semmiségekkel. Szürcsöli a pillanatnyi mámor mézét. Ebben az élvezetében nem engedi magát zavartatni azoktól a tízezrektől, akik holnap délelőtt üres gyomorral a parlament elé vonulnak és elkeseredetten követelnek majd munkát és kenyeret. — Hát, ha éhes, ott a vacsora a sparherten. hozza be, egyen, oszt ne lármázzon, ez pedig itt graimafon, ha éppen tudni akarja. Szűknek érezte az inggallért. Hát ővele beszélnek így? Az ő Etelkája, akit a korcsmában angyalhoz hasonlított? Hát mi ő, hogy ez az asszony így szól hozzája? Csak áll az asztalnál szeme dülledőn, karjafeszülőn. Mit kérdezzen hamar, hogy a méreg szét ne vesse? — Hogy vetted ? Etelka most tolta vissza az asztalosáé karját. — Jajhát, nem az a sáribdróné! — Azt kérdem, — hördül Sándor — hogy vetted? — Hogyért nem adták . . . jaj, ne azt a felit, a másikait! . . . Különben: tíz forint vöt! — Tíz forint? — Tíz forint! — Tiz forint? — s nagyot lépett, hogy a széket feldöntötte. Az asztalomé sikoltva futott ki s Etelka rémült szemmel fordult Sándor felé. — Hogy én ne lármázzak? Hogy hogyért nem adták, oszt a vacsora ott a spórherten? A sarokból fölkapta a botjá — Rám üt? — tört id a sirás Etelka torkán és vérszája fehérre vált. Hát kit szeretcse: engem-e, vagy azt a gramafont? Hát mi vagyok én? — Rám ütt? — sikoltott mégegyszer Etelka s a divánhoz menekült — Rád! Rácsapok a fehér válladra is! — Amit annyira puszitgatott? — Amivel szerelmes kutyáddá tettéit És rácsapott. Aztán a hajába kapaszkodott és mindig ezt kiáltotta: szőke vagy, szőke vagy? Midőn kifáradt, Etelka még ott térdepelt elibe borulva. — Csak üssön. Ember ütheti az asszonyát,, de akkor az asszonynak senki se tilthatja, hogy el ne eméssze magát! Zihált, hörgött még, aztán leroskadt az asztal mellé. Nézett vadul, nézte a térdepelő asszonyát s a fogát csikorgatta. Aztán csak az óraketyegés hallatszott Fölpattant. — Add a revolt!... Add ide a revolt!... Etelka felugrott. — A revolt? Még meg is ölne?, — Megölöm ezt a férgés szivemet, megölöm a kezemet, megölöm a karomat, hogy én ttreetd igy meggyötörtelek, megölöm magamat. És szaladgált a szobában, míg megállt a stelázs előtt — Gram affin! — kiáltotta — hát te miattad!, te gramafor ! És fölkapta. Lóbálta s letette. Megint fölkapta s meglóbálta. E pillanatban a siró gyerek a sarokban felrikoltott. — Eltört? — rémült Etelka is. — Tíz forint vót! Nem dobta el, csak lelökte óvatos méreggel a földre s rúgott rajta. Még egyet s ismét egyet s fáradtan leült az asztalhoz. . — Hoz. 1 a revolt! Etelka a szemeit törülgette és mélyeket sóhajtott. — Jó, hozom — mondotta s csöndesben kifordult az ajtón. Visszatért .1 aHaL.^kezében, " v — Tészta! — szólott ünnepélyesen. — Tésztát, dióval! Sándor fölemelte a fejét és szimatolt. —Nem érdemiem. Ismét csak mára ketyegte el hallatozott és 3 gyerek szipákolása a sarokból. Etelka csöndesben előreröpígélt s a tálat le-, tette az asztalra. Rakott tányérban kis ideig késsel-villával csörömpölt. — Ugyan, mosolyogjon már! Sándor nem szólt, nagy, mérges Mással evett s néha a tészta mellé kifordult a száján: add a revolt! Olyan furcsa volt ebben az önemésztésében, hogy Etelkának jókedve kerekedett rajta. Odaült melléje. Sándor e pillanatban rúgott a gramofonon. — Ne rúgd! — Hát mért vetted? — Neked. Otthon mindig irigyeled a rőfös gramofonját. Ez igaz. Régen vásította rá a fogát s arra is gondolt, jó mulasága lesz a gyereknek is. — Hát rám gondoltál? De a tésztából föl nem nézett. — Mert szeretlek. Sándor a villát letette. — Szerecc? Most is szerete? Hogy megverte v ele, megütöttelek . . . Etelka elkapta a kezét. — Add meleg tenyerembe a kezedet, akivel a vállamat martad, akivel a hátamat ütötted, akivel a hajamat tépted. Sándor a fejét cirógatta, a tányér fölé hajolt skönnyét, viszatartotta, hogy a jésétára ne potyogjon. Budapest-a dunai forgalom központja Itt lesz a Duna-bizottság székhelye Hivatalosan jelentik: Troubridge angol admirális Budapestet választotta a dunai hajózás központjául. A Duna-bizottság székhelyéül Bécs, Pozsony és Belgrád is felajánlkozott. Ezekkel a városokkal szemben Budapestre esett a választás, mert központi fekvésénél fogva a legalkalmasabb arra, hogy az állandó Duna-bizottság székhelye legyen. Troubridge admirális családja már útban is van Londonból Budapestre. A Duna, skik megpróbáltatásunk után és szomorú szegénységünkben, új reménységeiket hömpölyget széles ágyában. Vele is, mint sok értékünkkel méltatlanul bántunk el eddig. Pedig, ha megbecsültük volna, a nemzeti erőnek gazdag forrásait nyitottuk volna meg. A mostani nagy, szomorú feleszmélésünkben azután mégis észrevettük, s végre rájöttünk arra, hogy a Duna folyása, milyen szerepet jelöl ki számunkra Európa népei között. Magyarország mint dunai állam csak a legutóbbi időkben domborodott ki gazdasági tervezgetéseinkben, s most, amikor rájöttünk arra, hogy ezen a réven még számottevők lehetünk a népek versenyében, s amikor beláttuk, hogy Budapesté lenne a hivatás, hogy a dunai forgalom központjává váljék, egyúttal reánk szakadt az aggodalom, hogy várjon el tudjuk-e nyerni Budapest számára a Duna mentén ezt az első helyet. A természetes középpont Budapest, ezt joggal elvitatni nem lehet. De azért tartani kellett attól, hogy Bécs, vagy Pozsony mégis elütnek természetes jogunktól. Ausztria már régen dolgozik azon, hogy Bécs számára biztosítsa az elsőséget, habár kapcsolata csupán a Donau-Kanyar révén van a folyamma. Legutóbb is, a háború folyamán, amikor a dunai városok polgármesterei értekeztek a dunai forgalomról, Bécs mindent elkövetett, hogy az első értekezletet falai között tartsák meg és ezen a réren valahogy a maga számára szerezze meg a döntő befolyást. Most azután versenytárssul léptek fel a csehek is, akik Pozsonyban nagyszabású kikötőműveket és vasúti foeremtenkedést terveznek. Aggodalmaink közepette jön most az örömhír, hogy mégis Budapesté az elsőség. Itt lesz a dunai hajózás központja, ide kerül a Duna-bizottság székhelye. Troubridge angol admirális, aki az entente nevében a Dunán parancsnokol, s aki hosszasan tanulmányozta a helyzetet, elfogulatlanul így ítélt, s már gondoskodott is róla, hogy a székhelyét családjával elfoglalja. Bámatos merengésünkben, amely az uj viszonyok között sokak lelkében a kivándorlást festette le a legszebb képnek, uj célok, uj lehetőségek perspektívája színesedik ki. Új erőket látunk segítségünkre jönni a Duna széles hátán, új keresletforrások, munkaalkalmak integetnek ezrek számláira, akik a kisebbé vált Magyarországon nem találják meg ma munkahelyüket Persze nem az örömhírektől kell várni mindent s nem Troubridge admirálisra kell * bizni, hogy minden napra hozzon egy újabb csodát. Hatalhnas munka vár itt reánk — munka: milyen szép ez a szó, amikor sokan azt látják, hogy dolgozni nem lehet — s mindenekelőtt egészséges, nagy koncepció, amely a * Dunához forró jövendőnket megalapozza. A budapeti kereskedelmi kikötő, amelynek munkálatai már folynak, a legelső lépés és ma már százszor sürgősebb, mint eddig. A Duna—Tiszacsatorna sem halasztható tovább. Most már mindez kötelesség lesz, nemcsak magunk iránt való, hanem tartozó kötelesség. Budapest, október 9. ■— A nagybeteg Wilson, Londonból távirat utozzák. A „Daily Mail“ Greynek, az új nagykövetnek táviratát közli, amely szerint Wilson nehezen tud táplálkozni és hivatalos ügyeikkel egyáltalán nem foglalkozik. A „Daily Mail“ értesülése szerint Anglia diplomáciai és politikai köreiben nagyon aggódnak Wilsonért. Később érkezett távirat jelenti Washingtonból. Wilson állapota a legutóbbi jelentés szerint állandóan javul. Alkotmányt kapnak az írek. Londoni jelentés szerint kedden Lloyd George elnöklete alatt fontos minisztertanács volt. A miniszterelnök a dominionok alkotmányához hasonló alkotmányt akar adni Írországnak. Ulster vagy népszavazás útján tiltakozik az új közigazgatási kerülethez való csatolás ellen, vagy külön államtitkárt kap.