Pesti Napló, 1927. május (78. évfolyam, 98–122. szám)
1927-05-24 / 117. szám
Kedd PESTI NAPLÓ 1927 május 24 . Begre Béla a beszélgetés során a következő kijelentést tette: — Vagy meghalok én vagy történni fog valami. Hogy azt mondotta volna, hogy vagy ő hal meg, vagy Csobaji József, erre a kijelentésre már nem emlékszik Kecskés Lajos, aki egyébként minden szavát megfontolva, úgy válaszol a kérdésekre, hogy lehetőleg ne mondjon semmit. — Hát azt hiszik maguk. — elégszik meg végre a kérdésekre adandó felelet kerülgetésével az elnök. — hogy itt közismert tényeket le tudnak tagadni és ezzel a vádlottak javát szolgálják? Nohát, nagyon tévednek. Éppen a vádlottak érdekében van az, ha a bíróságnak az igazság keresésében maguk is, a tanuk s a vádlottak is segítenek. Mondja meg nekem, mondotta-e Begre Béla Józsánál a gyilkosság után, hogy nem kell félni, most már nem veszi el Csobaji József a népnek a földjét? — Nem emlékszem, hogy ezt mondotta volna, — jelenti ki a fiatalember, de ezt is csak hosszabb unszolásra. Még egy óvatos Józsa András földműves kihallgatása következett ezután, akinek házában történt a gyilkosság után a beszélgetés. — A lövést hallottam 9 óra tájban, — kezdi vallomását. — Nagy barom volt, aki ezt a lövést leadta, — kiáltottam fel. — Én is voltam orvvadász, ilyen sötétben kár pazarolni a patront. A beszélgetésről vall ezután, de azokra a kijelentésekre, amelyekkel Csobaji meggyilkolására vonatkozóan célzott volna Begre, ő sem emlékszik. Azt tudja, hogy Begre Béla mindig dühösen indulatoskodott, valahányszor a földosztás, a földreform szóba került. A puska Tíz perc szünet után, rendkívül érdekes körülményre vonatkozólag folytatták a tanúkihallgatást. A nyomozás ugyanis megállapította, hoggy egy Hajdú Ferenc nevű fiatalember adta állítólag azt a puskát Begre Bélának, amellyel meggyilkolták Csobaji földbirtokost. Erre a puskára vonatkozólag hallgattak ki egész sereg tanút. Hajdú Józsefné, az első tanú, kisbabával a karján lép a bíróság elé. Elmondja, hogy még 1922-ben a mezőn egy árokban talált egy vuskát. Haza vitte, otthon rejtegette. Egyszerre csak eltűnt a puska. Hogy mi történt a puskával, azt nem tudja. Amikor erre a vallomására megesketik, a megilletődéstől sírni kezd. Hetvenegyéves öregasszony, idősebb Hajdú Józsefné áll a bíróság elé. Anyja Hajdú Ferencnek, aki a gyilkos puskát állítólag átadta Begre Bélának. Ő is emlékszik, hogy menye egy sáros, piszkos puskát hozott hasa az árokból. — Hogy nézett ki az a puska? — kérdi az öregasszonytól az elnök. — Kész vagyok inkább meghalni, de nem tudok erre válaszolni. — Na, azért nem kell meghalni, — nyugtatja meg az elnök — csak azt mondja meg, mi lett azzal a puskával? — Nem tudom. — Emlékszik-e arra, hogy fia egyszer lőtt azzal apuskával? — Én nem tudom, én nagyot hallok, nem hallottam a lövést. — Úgy látszik azonban, nem hall nagyot, mert az én szavamat jól hallja, — jegyzi meg az elnök. — Később, amikor ezzel a puskával állítólag agyonlőtték Csobaji Józsefet, hallotta-e, hogy mit mondott a puskára vonatkozóan a maga fia? „Egy nap a fiam elvitte a puskát" — A fiam egyszer a gyilkosság után hazajött és panaszkodott, hogy ő is bajban lesz, mert a puskát ő adta Bögrének. — Mit mondott, melyik Bögrének? — Azt mondotta, hogy a Bélának. — És mit mondott, miért adta neki? — Azt nem mondotta meg nekem. Az asszony után férje, idősebb Hajdú József kopog mankón a bíróság elé. Féllábú rokkant, hetvenkétéves parasztember. Leül a székre és úgy teszi meg vallomását. Ő is úgy emlékszik, hogy menye hozta át a puskát. — Otthon tartották maguk a konyhában a puskát? — kérdi az elnök. — Ott sohasem tartottuk. — De a szögön felakasztva tartották, ugy-e? — Igen, ott tartottuk. — És ez a szög a konyha falába volt beverve? — Igen, — szólja el most magát az öreg — aki ezután elmondja, hogy fia, ifj. Hajdú Ferenc, barátjával, Szoboszlay Balázzsal együtt, egy napon elvitte a puskát, még a gyilkosság előtt Begre Bélának. — Amikor lelőtték Csobaji Józsefet, maga nem gondolt erre a puskára? — Haragudtam a fiamra, hogy minek adta át a puskát Begrének. Az egyik szavazóbíró kérdésére elmondja ezután a tanú, hogy a Begre-fivérek állandóan izgatták a népet Csobaji József ellen. A nap legfontosabb tanúja Az első terhelő tanúvallomást teszi a fiatal x Hajdu Ferenc, aki bátor szóval, merészen felvetett fejjel áll a bíróság előtt és rendkívül súlyos terhelő tanúvallomást tesz Begre Bélára. Arra a puskára vonatkozólag vall, amellyel állítólag elkövették a gyilkosságot. Azzal kezdi vallomását, hogy sógornője találta a fegyvert az árokban és hazahozta. Egyszer a konyhában, másszor az istállóban tartogatták a fegyvert. — Most arról beszéljen, — szakítja félbe a vallomást az elnök — hogy kinek adta át maga ezt a puskát? — Odaadtam Begre Bélának, — hangzik az egyenes válasz. — Egy ízben beszélgettem Begre Bélával. Nem tudtam, hogy ő tudja, hogy nekem van fegyverem. Én oda is ígértem és másnap este barátommal, Szoboszlay Balázzsal együtt elvittem a puskát. Használatra kérte kölcsön. Ez 1925 decemberében, karácsony előtt történt. Amikor átadtam neki a fegyvert, igenis, vallom, ott volt Szoboszlay Balázs is. Patront is adtam neki. A gyilkosság után, a csendőrök utasítására elmentem Begre Bélához és kértem tőle vissza a fegyvert. Ekkor Begre Béla a következőket mondotta nekem: — Barátom, nem adhatom, neked vissza a fegyvert, mert azt a gyilkosság hajnalán összetörtem és bedobtam az árokba. — Maga megesküszik erre a vallomására? — kérdi a fojtó csöndben, amely a vallomást követi, a fiatal parasztlegénytől az elnök. — Igen, megesküszöm, — hangzik a harsány válasz. — Nem! — kiáltja Hajdú Ferenc._ — És erre meg is esküszöl? — hajol Hajdír felé Begre Béla. — Igenis, megesküszöm. — Hát akkor úgy segéljen meg téged pz Isten, öcsém. — Úgy is fog megsegélni engem az Istert, bátyám. Fojtott csöndben zajlott le a szembesítés, amely csaknem tíz percig tartott, de eredménytelen maradt. Begre Béla megmaradt határozott tagadása mellett, a fiatal Hajdú Ferenc megmaradt terhelő vallomása mellett. Az ügyész valamennyi tanú megesketését javasolja, a védő ifj. Hajdú Ferenc megesketését ellenzi. A bíróság ifj. Hajdú Ferenc kivételével, akinek megesketését egyelőre felfüggeszti, valamennyi tanút megeskette vallomására. Tárgyalás — a tárgyalás berekesztése után — A tárgyalást berekesztem — hangzik az elnök szava és már mindenki feláll, hogy induljon kifelé a tárgyalóteremből, amikor hirtelen felpattan az egyik védő és a következő előterjesztést teszi: — Kérem, méltóztassék a tárgyalást most folytatni és sürgősen kihallgatni Szoboszlay Balázst annál is inkább, nehogy ma este őt befolyásolhassák és tájékoztathassák arról, hogy Hajdú Ferenc mit vallott és így neki módjában legyen, hogy vallomását Hajdú Ferenc vallomásához igazítsa. A bíróság el is fogadja az előterjesztést és az elnök csaknem üres terem előtt — miután a közönség már eltávozott — újból megnyitja a tárgyalást és beszólítja a folyosóról Szoboszlay Balázst. Szoboszlay a vizsgálóbíró előtt már vallomást tett és ekkor azt vallotta, hogy nem tud arról, hogy Hajdú Ferenc átadta volna a puskát Begre Bélának. Most a bíróság előtt a következő új vallomást teszi: Szoboszlay új, terhelő vallomása — Begre Bélánál boroztunk karácsomytájában. Tudom, hogy Hajdú Ferenctől borozgatás közben Begre Béla fegyvert kért kölcsön. Nem hallottam, amikor Begre Béla a fegyvert kérte, de tudom, hogy kérte, mert amikor hazafelé mentünk, Hajdú Ferenc elmondta nekem és kérdezte, hogy mit csináljon, adjon-e fegyvert, vagy sem. Én nem adtam neki tanácsot. Ismétlem, én azt nem vettem észre, hogy amikor félrehívta Begre Hajdút, akkor a fegyvert kérte, én erről csak hazafelé menet értesültem Hajdútól. — Mikor vitte el azután Hajdú Ferenc a fegyvert Bege Bélának? — Nem mindjárt másnap, hanem pár nappal későbben. Én is ott voltam, amikor elvitte a fegyvert. Ketten együtt mentünk. Sötét este volt. Hajdú testéhez szorította a fegyvert, én mentem mellette. Bementünk a kapun. Nem láttam senkit. Egyszerre azonban előttünk állott Begre Béla. Az istállóba mentünk, Begre és Hajdú mentek előre, én utánuk. Begre Béla a puskát a jászol alá rejtette el. — Patront is adott Hajdú Begrének? - kérdi az elnök. — Arra nem emlékszem. Azután bementünk a szobába, ittunk egy liter bort. A bort azonban nem fizettük ki Begrének. A fegyvert később visszakérte Hajdú Ferenc Begrétől, a gyilkosság előtt is és a gyilkosság után is, de Begre nem tudta visszaadni. Begre Bélát szembesíti az elnök az újabb terhelő tanúval. — Nem kaptam fegyvert, — marad megtagadása mellett Begre. — De igenis, én magam is ott voltam, amikor Hajdú Ferenc vitte neked, a fegyvert, — mondja Begre szemébe a fiatal Szoboszlay Balázs. — A fegyver nálam is maradt? — kérdezi Begre a tanútól. — Erre nem emlékszem. Az elnök ismét Szoboszlayt kezdi vallatni, hogy miért nem vallotta ezt a vizsgálóbíró előtt, miért mondotta ennek ép az ellenkezőjét? — Elfeledkeztem erről, nem tartottam fontosnak és csak akkor jutott az eszembe, amikor a vizsgálóbírónál történt kihallgatásom után, a csendőrségen erre figyelmeztettek. Akkor összeültem Hajdú Ferenccel, felfrissítettük emlékezetünket és akkor jutott nekem is eszembe a dolog. — Azt tudom, hogy a fegyvert átadta Hajdú Begrének, aki a jászol alá tette, hogy azután a gyilkosságig hol volt a fegyver, azt nem tudom. Szoboszlay Balázsnak a megesketését épúgy felfüggeszti az elnök, mint felfüggesztette Hajdú Ferencet. Begre Béla kéri, hogy a bíróság hallgassa ki Szoboszlay Balázs feleségét és anyját is. A bíróság ezt el is rendeli és holnapra mindkettőt beidézi. Este nyolc órakor függesztette fel az elnök a reggel kilenc órakor kezdődött tárgyalást. Holnap folytatják. Holnapra a bíróság harminc tanút idézett be, köztük a vád egyik legfontosabb tanúját, Begre Albert szerelmesét, aki előtt állítólag Begre Albert bevallotta a gyilkosságot, ítélet holnap este, vagy holnapután reggel lesz. „Igen, adtam magának fegyvert!" — „Nem adtál!" — Álljon fel. Begre Béla, — állítja szembea terhelő tanúval Begre Bélát az elnök és következik a nap egyetlen, de nagyon is izgalmas szembesítése. Mint ahogy a színpadon szoktak egymással szembeállni az ellenséges parasztlegények, úgy állott szembe Begre Béla ifjú Hajdú Ferenccel. — Ebből egy szó sem igaz, — rázza a fejét Begre Béla. — Nekem Hajdú Ferenc sohasem adott fegyvert. — Hát akkor miért mondaná ez a fiú, hogy a fegyvert magának adta? — kérdi Begrétől az elnök. — Akkor vallott reám, amikor a csendőrségen megtudták, hogy neki fegyvere van. Ő csak azért állítja ezt, mert fél, hogy belekerül a bajba és azt is akarja, hogy megkapja a kitűzött jutalmat. Ifj. Hajdú Ferenc egy lépéssel Begre Béla felé közeledik. Alig egy arasz választja el egymástól a két embert. — Igen, adtam magának fegyvert, — mondja hangosan Begre Béla szemébe. — Nem, adtál! — Igenis, adtam! — Nem adtál! — Igenis adtam, bátyám! — kiáltja most mnár még hangosabban Hajdú Ferenc. — Vagy a csendőrségtől félsz, vagy pénzt akarsz kapni, — kiáltja Begre Béla. — Különben mondd meg nekem, mit mondtál te nekem a hídnál? — Azt mondtam, — feleli ifjabb Hajdú Ferenc — hogy a csendőrök kényszerítettek a vallomástételre. Ha azt is mondottam, h hogy igaz vallomás megtételére kényszerítettek, és az is igaz, amit most mondok. — Hát csak mondd, öcsém azt, amit akarsz. — tárja szét két karját Begre Béla. — Nézze csak, Begre Béla, — szakítja félbe az izgalmas szembesítést az elnök — a jutalom már vissza van vonva. Senki sem fogja megkapni. A fiatal Hajdú Ferenc sem számíthat erre. De ezenfelül őt most már senki sem fogja megverni, hát miért mondana most már hazugságot? — Úgy látszik, jól kitanították, — mosolyog Begre Béla. — Engem nem tanított ki senki, — tiltakozik önérzetesen Hajdú Ferenc. — nekem nem ígért senki pénzt ezért a vallomásomért, én az igazat mondom. „Ilyen butaságot rólam feltételezni!"* Most Begre Béla állott ismét a bíróság elé. — Ha ő nekem fegyvert adott volna, akkor én nem árultam volna el magamat. Én a háborúban voltam. Amerikában voltam, orosz hadifogságban voltam. Hazajöttem Amerikából is, Oroszországból is, mert hazavonzott a honvágy. Én nem lennék olyan buta, hogyha a fegyvert megkaptam volna, akkor azt mondtam volna neki, hogy a gyilkosság hajnalán összetörtem és eldobtam az árokba. Ilyen butaságot rólam feltételezni nem lehet. — De, igenis, mondta! — kiáltja Hajdú Ferenc. — Nem tanította ki magát senki erre a vallomására? — kérdi az elnök.