Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)
1930-09-21 / 214. szám
•Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 szeptember 21 462 Hatvanezer levél * r néhai Vass József hagyatékában kevés pénzt, de borzasztóan sok levelet találtak. Most derült ki a meg-Boldogultról, hogy a hozzá írott leveleket gondosan eltette és, gyűjteménye nem kevesebb, mint hatvanezer darabra rúg. Ezeket most átnézik és szortírozzák. Hogy mii célból, — nem tudom, ha az utókor számára teszik el ezeket a leveleket, akkor rendben van a dolog; de ha már a jelenkorban közzé akarják tenni őket, akkor ez nagyon szerencsétlen gondolat, melynek megvalósítását meg kell akadályozni, — és meg is lehet akadályozni. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy talán nekem is vannak Vass József gyűjteményében oly leveleim, melyeknek közzététele rám nézve kellemetlen volna, — erre csak azt mondhatom, hogy ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy bármely levelemet, melyet Vass Józsefhez intéztem, bárki közzéteheti ott, ahol neki tetszik. Mikor Vass József még csak egy nagytehetségű fiatal pap volt, sűrán érintkeztem vele, de mióta miniszter lett, összesen csak két dolgom volt vele. Mikor kultuszminiszter volt, telefonált nekem. — Ha súlyt helyezesz rá, hogy a Központi Sajtóvállalat könyvkereskedési helyiséget kapjon a Nemzeti Színház t6-'A-én, szívesen adok helyet. — Nem helyezek rá súlyt, feleltem, de úgy tudom, hogy a Központi Sajtóvállalat, súlyt helyez reá! Egy óra múlva rendben volt a dolog, megvolt a bérleti szerződés. Ez volt Vass Józseffel az a panamám, amely sikerült. De volt vele egy olyan panamám is, amely nem sikerült, s az,erről szóló levelem bizonyosan ott lesz a hagyatékban talált hatvanezer levél között. Mindig érdeklődtem orvosi dolgok iránt, mert az emberiség életében az orvos szerepét tartom a leghasznosabbnak, és attól az időtől kezdve, amikor magam is tanultam a budapesti egyetemen az orvosi tudományokat, az a nézet alakult ki bennem, hogy nagy számban vannak, igen termékeny, agyú orvosaink, akiket azonban külföldön nem ismernek. Például láttam egy gépet, melynek segítségével műtét után a gyomorfalat, tíz-tizenkét centiméter hosszúságban is, egyetlen mozdulattal össze lehet varrni. Tudtam, hogy a. . gyomorvarrógép még nem tökéletes, de örültem neki, hogy magyar elme találta, fel. Megbámultam Pávai Vajna tanár instrumentumait, Xuebermann, tanár szemészeti eszközeit stbit. Milyen nagy segítség a szemorvos számára egy néhány vékony drótból álló készülék, melyet csak rá kell tenni a szemre s a műtéthez nem kell asszisztens! Tanulmányoztam Erii tanár csontplasztikai módszerét (amikor a csonthártya igénybevételével új csontokat teremt!). Pólyatanár fantasztikus, de nagyszerű sebészeti ötleteit, melyeket néha három-négy tollvonással le lehet rajzolni, tudtam, hogy arcplasztikában mire képes Imre tanár (a fiatal) és hogy milyen újításai vannak Blaskovits Lászlónak, például a kancsalság megszüntetése terén stb. stb. Azt ajánlottam tehát Vass József miniszternek, hogy miután mindezeket én nem bírom összegyűjteni, gyűjtesse össze ő és bízza meg az egyetemeket, hogy ezt a kollekciót, mely azt tárná a szemlélő elé, hogy az utolsó tíz-tizenöt év alatt a magyar orvosok mivel gazdagították a tudományt, mutogassák az egész világ orvostudományi társulataiban. Azt is javasoltam, hogy ennek a propaganda-ügynek a lebonyolításával bízzák meg az egyetemeket. A pécsi egyetemen Pekár és Entz professzorok hajlandók voltak közelebbről megvizsgálni ezt az ideát, a többi egyetemek azonban valószínűleg nem pártolták a tervet s így nem is lett az egész dologból semmi. Máig is sajnálom. Az erre vonatkozó levelem közzététele ellen azonban a legcsekélyebb ellenvetésem sincs. Nem a magam érdekében, hanem általában a rendérdekében javaslom tehát, hogy a Vass József hagyatékában talált hatvanezer levelet tegyék lakat alá. Egykor, talán ötven év múlva, esetleg sok érdekes és fontos részletadatot lehet majd bennük találni a mai kor történetéhez. De ha ma bárkinek a levelét közzéteszik a levélíró beleegyezése nélkül, akkor az illető lefoglaltatha ütja az egész nyomtatványt, mert azzal, hogy valakinek levelet írunk, még nem engedtük át a levél közlésének jogát. Nagy011 sok ember írt tíz vagy húsz évvel ezelőtt olyan levelet, melyet ma nem írna meg, mert változtak a körülmények, vagy változott a címzettről alkotott nézete. Nagyon sok levél bizalmas jellegű akkor is, ha nincs ráírva, hogy»bizalma?«. Ha a levélírónak sejtelme sem volt róla, hogy sorait ki fogják nyomtatni, akkor a bizalmasnak szánt levél közzététele visszaélés lenne. Ámbár — az ördög tudja, hogy a mai korban is helyes-e ez a nézetem? Én gyerekkoromban úgy tanultam, hogy az ilyesmi nem úri dolog . — ma pedig a legmagasabb uraságok sem riadnak vissza attól, hogy nyilvánvalóan bizalmas kijelentéseket, melyek csak nekik voltak szánva, sajtó útján közzétegyenek. Nem akarok itt ujjal rámutatni arra a tényre, mely engem nemrégiben megdöbbentett. S csak ide írom azt a jóindulatú figyelmeztetést, hogy a nemzet sorsát intéző tényezők bizalmas nyilatkozatait közzétenni még akkor sem szabad, ha e nyilatkozatok lényegesen hozzájárulnak az utolsó évtizedek történetének földerítéséhez. Ami nem volt a nyilvánosságnak szánva, azt is föl lehet, sőt föl is kell jegyezni, ha fontos, de nem lehet közölni addig, míg a nyilatkozónak, vagy árváinak ártalmára lehet a közlés. Én persze meg vagyok róla győződve, hogy a bizalmas nyilatkozatok híven vannak reprodukálva, azonban, kérem szépen, hátha a nyilatkozó a közzététel esetén esetleg oly magyarázatot fűzött volna a szavaihoz, hogy azok egészen más színben tűnnének föl? Nyilvánvaló, hogy nem mindenki kényes a »leleplezések« kérdésében — mindaddig, míg nem ő az áldozat. De mi lenne, ha például közzétennék a miniszteri tanács jegyzőkönyveit 1918 november 1-től 1919 március 20-áig? Tudomásom szerint ezekről másolatokat készítettek (azok, akikkel nem vagyok egy politikai nézeten) s ezek a másolatok bizonyára sok kézen átmentek, ha a megzavart hangyaboly nyüzsgése nem lenne oly eleven, mint amilyen mozgolódást keltene annak a föltárása, hogy ki mit csinált a forradalom alatt" Ezt csak azért mondom," "hogy az időszerűtlen közlésektől óva intsem azokat, akik netalán erre gondolnának és miután ama nagyon kevesek közé tartozom, akikről bátran lehet közölni mindent, ami igaz, e figyelmeztetés megtételére magamat illetékesnek éreztem. Chemin de Jurigoz, Svájc. Elsőrangú modern kényelemmel berendezett leánypenzionátus. fiatal leányok száraára Hévtől feljebb. Francia nyelv lapos oktatása. Modern nyelvek, művészet és a háztartási tudományok (különösen tesés és varrás) tanítása. Kert. Téli sportok. Prospektust küld Mina, Teysselre-Collet igazgatónő. Pollák Illés Pollák Illés meghalt Szombaton este, 78 éves korában, artéria-trombózis ölte meg (Saját tudósítónktól) Hetvennyolc évig élt. E hetvennyolc évből fél évszázadig a magyar szellemi élet zenitjén ragyogott. Most meghalt. Pollák Illés, a magyar ügyvé.---* "S' "'X. deák, a magyar filozófusok, szociológusok, publicisták egyik legnagyobbika szombaton este fél nyolc órakor megledt. Agya, amelyből fél évszázadig szikrázott a gondolatok tüze, megszűnt gondolkozni, szíve, amely a legmélyebben és a legigazságosabban érző szívek egyike volt a magyar glóbuson, megszűnt dobogni. Az irodalomtörténészek dolga lesz eldönteni, várjon mint kriminalista, , mint filozófus, ráint szociológus, mint a társadalmi és jogi igazságokért küzdő publicista, vagy mint puritán és minden jóval, széppel szolidáris ember volt-e nagyobb. Amihez nyúlt, bke volt okossággal, szellemességgel, igazságossággal. Akár filozófiai problémákba mélyedt, akár jogi dogmákat vitatott, vagy állított fel éles argumentumokkal, akár a társadalmi igazságok és igazságtalanságok dsungeljébe próbált fényt deríteni, akár a bíró előtt az emberi szó erejével küzdött az igazságért, akár a polihisztor-publicista erejével viaskodott. — Pollák Illés mindig és minden esetben nagy volt, európai viszonylatokban is s hogy Magyarország határain túl nem vették figyelembe érdemeinek megfelelően s Magyarország határain belül is csak egyes frakciók emelték vállukra, az nem Pollák Illésen, hanem a sajátos magyar viszonyokon múlott. •»Egész életemben az igazság eszméjének szolgája voltam!« — ezt mondotta hónapokkal ezelőtt Pollák Illés, amikor pályatársai és a magyar társadalom egynémely vezetője ötven éves ügyvédi működésének jubileumát ünnepelte. Egy ember, aki ötven esztendeig harcolt az igazságért, a szívében nem sok békével és nem sok megnyugvással hagyhatta el most az életet. Ötven évig harcolt Pollák Iilos az igazságért s amikor a jubileumi lakomán a felszólalás után leült, egy bizalmasának kesernyés hangon mondta: »Már csak ötvenezer évig kellene harcolnom az igazságért s akkor talán mégis elérhetnék egy csipetnyi eredményt.«. Ötven évig harcolt könyvek légióival, hírlapi cikkek százaival, védőbeszédek tömegével az igazságért s azzal a meggyőződéssel halt meg, hogy az igazságért nem tudott semmit tenni. Csak egyszer hagyott ki szelleme, csak egyszer borultak el szemei. Amikor néhány évvel ezelőtt az egyik lábán seb keletkezett és régi cukorbaja miatt súlyossá vált állapota. Szanatóriumba vitték akkor, barátai riadtan látták, hogy Pollák Illés furcsákat gondol, homályosan beszél, borzongatókat álmodik. Azt hitték, ha teste igen, de szelleme már aligha fog kigyógyulni abetegségből. De Hültl professzor amputálta egyik lábát, amelyen a seb keletkezett. Azóta egy lábon rótta Pollák Illés a törvényszék folyosóit s az igazság útját; — meggyógyult és soha olyan , ragyogó teljességében nem működött a szelleme, mint ettől kezdve. Egy lábbal, de valósággal megsokszorozódott szellemi tudással élt, amíg... Amíg most meghalt. ... • „Erősek és gyöngyék" Egészen fiatal volt, amikor »Erősek és gyengék» című könyvével megindította munkáinak sorozatát és kifejtette elvét: gyengíteni az erőseket és erősíteni a gyengéket. Ebben a könyvében és a többi könyveiben és hírlapi cikkeiben mindig a társadalmi diszparitásokra hívta fel a figyelmet s ha jogi igazságtalanságok eltörléséért, vagy igazságok bevezetéséért harcolt, akkor sohasem a formai, hanem a lényegbeli változásokat akarta. Minden szavában, amit leírt vagy kimondott, egy meleg és bölcs emberi élet inkarnációja jelentkezett. 1879-ben lett ügyvéd s akkor már úgyszólván valamennyi budapesti, napilapnak munkatársa volt. Mint védő, rövid néhány esztendő alatt országos hírnevet szerzett. A budapesti kamara ügyészévé választotta, a Kúria ügyvédi tanácsának tagja lett, megalapította az Országos ügyvédszövetséget és 1913-ban már annyi érdeme volt, hogy kinevezték udvari tanácsosnak. Ettől kezdve még inkább írói munkásságának élt. Homo álnév alatt szépirodalmat írt, tudományos felolvasásokat tartott s egymásután írta a könyveket:»Sybilla Rómában«, »A művészi teremtés törvényeA jog és az egyén küzdelme«, »A katonai közhivatalnok megvesztegetése úgyszólván halálának napjáig dolgozott. A legutóbbi években a Pesti Naplóba is számos cikket írt és haláláig változatlan maradt filozófiája, amely a napi jogtudományban felállított elveivel összhangzóan a tehetségeket vártolta, a tehetségteleneket ostorozta s az anyagi igazság wwswát proféciálta. •• • Cukorbaj és trombózis Már régóta betegeskedett Pollák Illés. Súlyos cukorbaja és véredény elmeszesedése volt. Dr. Szilágyi Sándor, a Kereskedelmni Kórház főorvosai őrködött mellette és figyelte a beteg szervezetet. 1924-ben kellett amputálni a lábát, de amikor elhagyta a szanatóriumot és megkapta a műlábát, les&mtantheTopeatteit egészsége. Vidám volt és családja és barátai körében mosolyogva dicsekedett, hogy műlábbal is milyen , ruganyosan tud járni. Nem cipelt magával magával mankót, csak vékony sétapálcájára támaszkodva járt. A súlyos műtét, amelyet Pollák Illésen végeztek hat évvel ezelőtt, annyira megviselte feleségét, aki súlyos szívbajban feküdt, hogy ágynak dőlt és tizenkilenc hónapi szenvedés után meghalt. Pollák Illésnek nincsenek édesgyermekei, házasságából nem született gyermek. Három leányt fogadott örökbe: Pál Irént, aki Taifbner Vilmos igazgatóhoz ment feleségül és Benkóczi Juliskát. Harmadik fogadott leánya özv. dr. Herzbacher Árpádné. Családja körében az utóbbi időben is mindig vidám volt. • Pollák Illés, noha ő maga is tudja, hogy cukorbaja és •vérelmeszesedése egyre súlyosabbá válik. A nyarat idén is Balatonfüreden töltötte az ottani szanatóriumban. A múlt hónap végén tért vissza Budapestre, majd rövid időt töltött a svábhegyi és a margitszigeti szanatóriumban. A múlt héten nagy fáradságról panaszkodott. Ekkor árulta el először családja körében, hogy a halált várja. Vass József népjóléti miniszter váratlan halála mélyen megdöbbentette. — Most én következem... — mondotta fogadott leányának. Csütörtökön fordult válságosra állapota. Dr. Szilágyi főorvos megvizsgálta és angina pectoris-t konstatált. Koffeininjekciót adott a betegnek. Pénteken konzíliumra hívta dr. Kövesi Gézát. A két orvos sokáig vizsgálta a súlyos beteget és megállapította, hogy artéria coronaria tornbosisban szenved. Ekkor már menthetetlennek látszott Pollák Illés. Nagyon szenvedett az artéria-trombózis miatt. Nehezen lélegzett, görcsök bántották, mellkasszorulása volt és szívfájdalma. Éjszaka fulladási rohamok támadták meg. Szombat reggelre kissé javult állapota, de az orvosok csak állandó injekciózással tudták életben tartani. Estefelé már az injekciók sem használtak. Pollák Illés szíve fél nyolckor felmondta a szolgálatot. A halála pillanatáig teljesen megőrizte szellemi frissességét. Tudta, hogy meg fog halni. Egy bölcs nyugalmával várta a közeleső halált. Pollák Illés a Bálvány utca 19. számú ház második emeletén lakott családjával együtt. Itt volt ügyvédi irodája is, ahol dr. Grün Bertalan ügyvéd volt helyettese és társa. A halál bekövetkezése után a családtagok nyomban értesítették a külföldön tartózkodó dr. Grün Bertalant. Ugyancsak táviratot küldtek dr. Pap Józsefnek, az ügyvédi kamara elnökének is. Temetéséről valószínűleg vasárnap fognak intézkedni. Most még nem tudják, hagyott-e végrendeletet. Egyik fogadott leányának néhány hónappal ezelőtt mondotta ugyan, hogy végrendeletet akar készíteni, de későib» senkinek sem szólt arról, elkészítette-e a végrendeletet.