Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
Ma. Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1934 85. évfolyam 25. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ára 16ilLér (B) Csütörtök, február 1 ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG , Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL« Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON: 455—50-től 465-57-ig, 464-18 és 464—19. Szerkesztőség Becskeni I„ Kohlmarkt 7. DOLLFUSS OSZTRÁK KANCELLÁR FEBRUÁR 7-ÉN BUDAPESTRE ÉRKEZIK Ami nálunk elképzelhetetlen Abban a parlamentben, amelyet ő választatott és amelyben csak egy párt van képviselve, az övé, Hitler beszédet mondott, melynek egyik tétele ez volt: »ki kell irtani a polgári hiperintelligenciát«. Többféle ellenvetésünk is lenne ez ellen a felszólító tőmondat ellen, így, hogy rögtön az elején kezdjük, valahogyan nem tetszik nekünk ez a szó, hogy irtani. Főként kormányprogramban nem. Irtani? De miért és mit? Vagy nem elégszer és nem eleget irtottak itt ebben az Európában 1914 óta. Mit akar még Hitler irtani? Miért? Kormányoknak építeniök kell, nem irtani. Lehet sáskát irtani, van arankairtás, de intelligencia irtás? Irtás nem lehet kormányzati jelszó, talán még a Harmadik Birodalomban sem. De gyerünk tovább. Tisztelettel: mi az, hogy polgári intelligencia? Ez számunkra új. Mi nem tudunk disztingválni polgári és mágnás, polgári és proletárintelligenciák közt. Mi nem ismerünk külön polgári, külön földműves- és külön biciklista intelligenciát. Intelligencia csak egyféle van. Ami vagy van, vagy nincs. Ha van, akkor jó, de ha nincs, akkor... Hiperintelligencia. Lefordítjuk ezt a műszót magyarra Túlértelmiség. De éppen ez nincs. Valaki lehet túl ostoba, de túlintelligens? Az ember sosem lehet elég intelligens és ha a Harmadik Birodalom kancellárja mégis betegségnek nevezi (azt mondta róla: »mindenütt a beteges tüneteket keresi. ..«), szóval, ha Hitler betegségnek észleli a polgári hiperintelligenciát, akkor az ez ellen a betegség ellen való egyetlen gyógyszer, még több intelligencia. Intelligencia ellen csak még több intelligenciával lehet védekezni. Ez az egyetlen mód. Azonban... Akárhogyan is igyekezett Hitler determinálni azt a fajtájú intelligenciát, amit ő ki akar irtani (talán ezt is sterilizációval?), a támadás éle és íze mégis olyan, mintha benne egy az egész intelligencia elleni harag, de legalább is duzzogás lenne. Mért? Megértenők, hogy Hitlerben, aki egyszerű munkásból küzdötte fel magát a kancellárságba (amit mi erényének tudunk be és sosem hibájának), van valami ideges elfogultság a szobatudósok, a könyvmolyok, a snobok, az elméletemberek ellen. Legyen nyugodt, nem csak ő benne. Pártja, amely ma minisztereket és más birodalmi méltóságokat számít magába, eredetében nyersen népi volt. De még így is. Ez a tipikusan kispolgári eredetű párt, amelynek első kombattánsai a német sörházak padjaiba voltak elgyökerezve,, útközben magába asszimilált mindenféle intellektueleket. kávéházi írókat, kicsorbult társadalomtudósokat, helyezetten intellektueleket. A félelmetes hatalmú Göbbels valamikor Gundolf (a pregnánsan nem árja Gundolf) Goethe-szemináriumainak volt lelkes és megértő hallgatója. A párt magába olvasztott elnyomott (joggal vagy jogtalanul elnyomott — más kérdés), drámaírókat, kísérleti színházi rendezőket, ambiciózus hírlapírójelölteket, úgy ahogy forrongásának és erjedésének korában bármely orosz forradalmi párt is. Az úgynevezett Kaffeehausliterat, a kávéházi irodalmár, aki a jobb, de legalább is a más időktől várta a nyomdafesték dicsőségét, gyakori volt a nácik sorában. Saját pártjának ezt az oldalszárnyát, a portyázó irodalmi nácicsapatot akarta támadni Hitler? Ha igen, akkor ám beszélt volna pontosabban és ne mondott volna olyan szavakat, amelyek értelmezése tág és kínos. Támadni a polgári hiperintelligenciát, méghozzá vezéri parancshangon támadni azt, ez félreértésekre adhat alkalmat a nácifegyelembe annyira bedreszírozott Németországban. És ez a félreértés kínos, lehet. Hiszen .. Hiszen Németország Goethe hazája. Schilleré, Kleisté. Ha Hitler nem veszi rossz néven, Heineé is. Azután Kanté. De Bach, de Wagner, de Nietzsche, de Thomas Mann, de — rossz néven ez se vétessék — Einstein. Ezek minden németek voltak. Leibniz, Lessing, Schopenhauer, Behring, Koch — és újra ne vetessék rossz néven — Ehrlich. Költők, filozófusok, muzsikusok, kutatók. Ilyen hazában az intelligencia, de ha csak az intelligencia egy része ellen is beszélni, még akkor is vakmerő cselekedet, ha aki ezeket a szavakat mondta, kancellár, sőt, ami e pillanatban ott hatalmilag még többet jelent, diktátori népvezér. A huszonegy egyetem Németországában és ha akárcsak partikulárisan is beszélni intelligencia ellen ... De van a kérdésnek még más oldala is. Az intelligenciát akár kasztgőggel felülről lenézni, akár osztálygyűlölettel alulról támadni egyszerűen nevetséges. Mert az intelligencia nem osztálytulajdonság, nem osztályjelleg, nem is osztálykiváltság. Hanem az embernek Istentől kapott géniusza. Az, ami az emberből embert csinál. Egyesek cerebrális gőgjükben visszaélhettek ezzel a szóval, hogy intelligencia (amit nagyon rosszul tettek), de az intelligencia sokkal általánosabb valami, semmint azt így első hallásra hinni lehetne. Mert rettentő félreértés, hogy intelligenciára csak az íróasztal mellett vagy a kutató laboratóriumban van szükség. Nem csak egy könyv megírásához, egy szimfónia dirigálásához, egy színdarab rendezéséhez, egy új vegytani eredmény eléréséhez van szükség intelligenciára. Nem csak Schopenhauer volt intelligens, de a Schopenhauer-olvasók is. Akik az ő munkáit olvasták, megértették, magukévá tették és azoknak visszhangot adtak. Intelligencia kell egy autó szerkesztéséhez, egy kabát kiszabásához, egyhold föld megműveléséhez. Mindent lehet jól vagy rosszul végezni, minden munkát és aki az ő munkáját, ha az a legszerényebb is, jól végzi, intelligens, aki rosszul, csorbán, balkézzel végzi, inintelligens ember. Ostoba, lusta, lelkiismeretlen, értelmetlen. Hitler, akármilyen hatalmas is legyen, még Hitler sem adhat széles néptömegek számára fölmentést az intelligencia alól. Okosnak lenni, a mai világban szinte kötelező. A jelszó veszedelmes. Veszedelmes, mert az embereket felelőtlenségre buzdítja. Az az államférfiú, akinek csipkelődő megjegyzései vannak az intelligencia számára, ha tudattalanul is, már izgat az intelligencia ellen. Ezzel -1 11 egész sereg embert felment az alól az elemi kötelesség alól, hogy elméjét művelje és tudását gyarapítsa. Mind többen fognak belemenekülni a gondolatnélküliség kényelmébe és valahányan ezt megteszik, ezzel le is mondtak emberi önkormányzatukról, önfegyelmükről és önbírálatukról, akaraterejükről és cselekvési határozottságukról. De lemondtak személyiségükről és egyéniségükről is. Hogy ezt neponálják más kezébe, a pártvezérébe, aki így nem meggyőződött csapatnak, hanem vak bábuknak, húsvér gépeknek lesz kommandánsa. Az intelligencia alól való feloldozás, egy olyan világnézet, amely az intelligenciát megteszi morális kisiklásnak, végeredményben csak egy hasznavehetetlen társadalmat fog kitermelni. Hasznavehetetlent a haladás, a fejlődés, a nemzeti és a polgári előbbrejutás szempontjából. Az ilyen társadalmakra szükségük lehet a diktatúráknak, helyesebben a diktátoroknak, mert a diktatúrákban mindig csak a diktátoroknak lehet valamire szükségük, de nem azoknak a nemzeteknek, amelyek szabad emberek történelmi gyülekezeteinek vallják magukat. Angliában és Franciaországban elgondolhatlan lenne egy ilyen hitleri pejoráció az intelligencia ellen. Szerencsére minálunk is, ahol legutóbb Bethlen István és Gömbös Gyula olyan kemény határozottsággal, akkora kategorikus imperatívusszal nyilatkoztak a diktatúra ellen és a magyar alkotmányosság ezeresztendős történelmi életformái mellett Ez a mi népünk pedig az értelem nemzete. De hogy is ne lenne az, amikor a szabadság nemzete. A szabadság értelmi kincs, arra mindig értelemmel kellett ráeszmélni, azt mindig érvekkel kellett kivívni. Pusztaszertől végig minden ország és nemzetgyűlés, minden diéta és tábla az érvek arénája volt. Werbőczy, Rákóczi, Kossuth, de valamennyien, akik itt nagyok voltak és a nagyságban halhatatlanok lettek, az értelem hősei voltak. Magyarországon elképzelhetlen, hogy valaki, aki az élen halad, bármely ürüggyel is az intelligencia, de ha annak csak egy része ellen is foglaljon állást, mint azt most Hitler megtette a hitleri Németországban. Betű, tudás, értelem nálunk mindig érték volt és a magyar nép mindig felfelé kívánkozott a tudásban és az ismeretekben, de sosem menekült ezek elől és ezek alól. Nálunk tudni: erény. És kötelesség. De kényesnek tartjuk Hitler beszédét az egész mai világ számára. Ez a mai világháború utáni világ. Keletkezésében az ököljogot ismerte (az igazságtalan békeszerződések értelemellenesek voltak és ököljogra bazírozódtak) és éppen ezért veszedelmes dolog ezt a mai világot az intelligencia megvetésére, ha csak mellőzésére is nevelni. Ellenkezőleg... Ezt a mai generációt felkell világosítani. Szelídebb és polgáribb erkölcsökre nevelni, őket az értelem szelíd kormányzásához szoktatni. Ami nem is lesz olyan nehéz. Mert rettenetes lelki kifosztottságában ez a mai háború utáni nemzedék éhes és szomjas a tudásra. Nézzünk szét Európaszerte és itt mindenütt falánk betűfogyasztókat fogunk találni. A mai ember, talán éppen azért, mert a háború és következményei őt olyan hosszú ideig kizárták a kultúrából, igenis polgárjogot akar