Pesti Napló, 1935. július (86. évfolyam, 147–172. szám)
1935-07-02 / 147. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1935 86. évfolyam 147. szám Ara 16 Villét (íj) Kedd, Július 2 ÉLŐ FIZETÉSI ÁRAKI Egy hóra ... 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre ... 21.60 pengő Egyes számra Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér VasÁxnap . , , , , 82 fülér NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATALI Vn. ker., Rákóczi út 54. Telefonj 455—50-től 57-ig 464-18, 464-19. Jegypéntár, hirdetési-, elkirdetési-, utazási- és könyvosztály Vn., Erzsébet körút 18-20. Exerkeaztfiség Brosb.in L, Kohlmarkt 7. Dr. Szun-Jat-Szen receptje Írta: Bálint György A kínai kormány teljesíti a japánok feltételeit és panasszal fordul a Népszövetséghez: ez a mondat egyre sűrűbben fordul elő a Távolkeletről érkező jelentésekben. Gyakorlati szempontból mindig a mondat első fele fontos: második felének inkább csak elméleti jellege van. Ez volt a helyzet a legutóbbi napokban is, amikor a kínai államot újabb súlyos vereség és megaláztatás érte. A japánok »rendet« követeltek Észak-Kínában, csapatokat vontak össze, repülőgépeik Peking felett keringtek — a kínai kormány pedig vállalt minden kötelezettséget, teljesítette a katonai követeléseket és ígéretet tett, hogy Észak-Kína közigazgatását átszervezi úgy, ahogy a japánoknak a legjobban megfelel. A kínai államnak ez az újabb megalázása majdnem egybeesik a modern Kína megteremtőjének és nagy harcosának, Szun-Jat-Szennek tízéves halálozási évfordulójával. Alig három hónapja ünnepelte egész Kína ezt az évfordulót. A hivatalos Kína meghajolt ennek a nagy kínainak és nagy embernek az emléke előtt, aki, mint egyik sírfelirata mondja, »napról napra nagyobbra nő népe lelkében«. De miközben ennek a csodálatos és tiszta embernek az emléke napról napra növekszik — napról napra zsugorodik hatalmas elgondolása, a szunjatszeni mű. A »minden külső és belső iga alól felszabadult kínai nép«, álma, mely egy pillanatig egészen közel volt a megvalósuláshoz, ma messzebb van tőle, mint valaha. A szunjatszeni három alapelvet: nacionalizmus, demokrácia, szocializmus, hatalmas és bonyolult írásjelekkel hirdeti Szun emlékét a kínai középületek falain, úgy mint ahogyan a francia forradalom emlékét hirdeti a párizsi minisztériumok és adóhivatalok kapuja felett a »szabadság, egyenlőség, testvériség«. De a három elv, melynek győzelméért Szun három évtizeden át dolgozott, ma alig van közelebb a valóraváláshoz, mint amikor a fiatal kantoni orvos, a tszuihangi szegény paraszt fia megkezdte történelmi harcát azért, hogy — mint később egy helyen írta — a kínai parasztoknak is részük lehessen az élet örömeiben. Szun-Jat-Szen, mint általában a nagy keleti népvezérek, egy kicsit filozófus is volt és egy kicsit költő is. Feljegyzéseiben, elméleti könyveiben és beszédeiben a reálpolitikai fejtegetések mellett finom kínai bölcselkedések és szép, mély hasonlatok követik egymást. De nem volt idealista, a szónak filozófiai és rossz értelmében. Sohasem elméletekből indult ki, mindig csak a valóságból. Harci eszközeit mindig úgy választotta meg, ahogy a pillanatnyi helyzet parancsolta és a három alapelv mindig keret volt számára, melyet a szociális és politikai fejlődésnek megfelelően töltött meg időnként új tartalommal. Ebben különbözött Gandhitól a hinduk nagy, de doktriner vezérétől. Gandhi mint ügyvéd kezdte pályafutását, Szun mint orvos. Talán ennek is van valami része a köztük levő különbségben. Gandhi, a jogász, erkölcsi elvekre építette rendszerét, Szun, az orvos, pedig tényekre. Ha felületes hasonlattal akarnánk élni, azt mondhatnánk, hogy Gandhi ügyvédje a népének, Szun pedig orvosa volt. És éppen ezért, a mai reménytelen helyzetben is, még mindig több kilátása, van a győzelemre a szunjatszenizmusnak, mint a gandhizmusnak. A fiatal orvos dolgozni kezd Szun, elég különös módon, egy kérvénynyel kezdte forradalmi pályafutását. 1895-ben többszáz aláírással ellátott kérvényt küldött Kantonból a pekingi császári kormánynak. Ebben a kérvényben az elégedetlen fiatal kínai intellektuelek korszerű reformokat követeltek az uralkodóháztól. A követelések elég szerények voltak az akkori kínai viszonyokhoz képest. A mandzsu dinasztia uralkodásának utolsó évtizedeiben, a századforduló idején még szinte teljesen középkori állapotok voltak Kínában. Korrupt mandarinok uralkodtak a hihetetlenül nyomorgó négyszázmilliós népem Ekkor már régen Kína vette át Törökországtól a »beteg ember« szerepét a világpolitikában. A névleg független ország valójában az európai nagyhatalmak és Japán gyarmata volt. A kínai feudalizmus engedelmes és tehetetlen kiszolgálója volt az idegen imperializmusnak. A nagyvárosokban és a kikötőkben az európai, amerikai és japán koncessziós területeken központosult a gazdasági és politikai hatalom. Kína tengeri vámjai a nagyhatalmak kezében voltak. A kínai állam a középkorból visszamaradt belső vámrendszerrel, a »likin«-nel, a városi és tartományi vámok népszipolyozó szövevényével kárpótolta magát. A kínai parasztszjr állati sorban élt. Szun-Jat-Szen lábán tizenötéves koráig nem volt cipő, és úgyszólván egyedüli gyermekkori tápláléka a fonnyadt burgonya volt. Mint később özvegye egy szép cikkben megírta, Szun azért harcolt egész életén át, hozt a kínai parasztgyereknek cipő kerüljön a lábára és rizs a gyomrába. A kérvény természetesen nem vezetett eredményre. Megkezdődött a földalatti mozgalmak, az üldöztetések és a világkörüli utazások korszaka. A fiatal dr. Szun elfoglaltsága kettős volt ebben az időben: hol külföldre utazott, hol pedig felkeléseket szervezett Kínában. Külföldre azért járt, hogy tanuljon a fehérektől és pénzt szerezzen a kivándorolt kínaiaktól. A felkeléseket pedig azért szervezte, hogy megvalósuljanak a reformok. Szun és hívei eleinte nem akartak mást, mint a földbirtok igazságosabb elosztását és az idegen, mandzsu uralkodóház helyett a 17. században elűzött nemzeti Ming-dinasztia restaurálását. 1907-ben azonban, amikor Szun megszervezte titkos társaságát, a Tung-Meng-Hui-t (Szövetséges Liga), már megvolt a három alapelv. Az első elv, a nacionalizmus, ebben az első fogalmazásban, a mandzsu dinasztia elűzését és a kínai köztársaság megalakítását követelte. A második, a demokrácia, a nérv önrendelkezési spcrál, szélesebb körű helyi önkormányzattal. A harmadik elvet, a szocializmust, Szun akkor így határozta meg: »nem akarom, hogy egy kis tőkéscsoport kezében legyen a nemzet ésrész vagyona«. Ennek az elvnek a megvalósítása érdekében erőteljes földreformot (Henry Georges elmélete alapján) követelt a Tuna-Meng-Hui. Szun egyre nagyobb erővel és sikerrel hívta harcba az összes kínai elnyomott osztályokat, élükön a legmodernebb és leertanultabb osztállyal, a fiatal és feltörő polgári rétegnél. A küzdelem végül is az 1911-es forradalomhoz vezetett. A mandzsu uralkodóházat elűzték, Pu-Yi-t, agyermekcsászárt (Mandzsukuo mostani császárát) letették a trónról. Szun lett a kínai köztársaság első elnöke. A győzelem teljesnek látszott, pedig csak a forradalmak, ellenforradalmak, polgárháborúk ás nemzetközi konfliktusok hosszú sorozata kezdődött el. Szunnak egy-két év múlva már menekülnie kellett, mert Yuan-Si-Kai tábornok a kínai forradalom Napóleonja akart lenni. Szun és hívei Japánba menekültek és itt alakult meg a Ko-Ming-Tang, a »forradalmi párt«, mely 1915-ben Kantonban, ahol Szun-nak sikerült megvetnie a lábát, a »Kuo-Min-Tang« (néppárt) nevet vette fel. Két évvel később Szun kormányt alakít Kantonban és ettől kezdve haláláig vívja elszánt küzdelmét az északi tábornokok és kormányok ellen. Hamarosan szembe kerül a nagyhatalmakkal is, melyek, taktikai okokból, kezdetben jó szemmel nézték mozgalmát. Azt hitték, Szun-Jat-Szen is hasznos eszköz lesz a kezükben, mint a korrupt pekingi tábornok. Csalódtak, mert Szun csak egy urat szolgált, a kínai népet, melyet szabadnak és boldognak akart látni. A nagyhatalmak ellene fordultak és az északiakat pénzelték. 1923 júniusában Szun keserű hangú jegyzékben vetette a nagyhatalmak kormányainak szemére, hogy miattuk nem tud helyreállni a belső béke Kínában. Pánázsia felé A nagyhatalmak, a Nyugat demokratikus nagyhatalmai, Szun egykori bálványai, melyeket a kínai nép idősebb testvéreinek nevezett, mindent megtettek, hogy a szabad és független Kínát elgáncsolják. És a délkínai polgárság egy része is, mely az idők folyamán forradalmi kispolgárokból reakciós nagypolgársággá nőtte ki magát, ha módjában volt, szintén hátbatámadta Szun-Tat-Szent. A sárga tömegek viszont, a mezítlábas kínai parasztok és az egyre szaporodó számú nagyvárosi munkások fokozódó lelkesedéssel és reménykedéssel sorakoztak Szun és a Kon-Min-Tang kék zászlója alá, melynek közepén fehér nap ragyogott.. Egy évvel halála előtt, 1924-ben, Szun újra megfogalmazta három alapelvét. A nacionalizmus értelme most ez volt: végsőkig menő harc az imperializmus ellen. A demokrácia elvét az »5 ágú alkotmánynak« kellett megvalósítania. Szun öt önálló részre osztotta az állami tevékenységet: közigazgatás, törvényhozás, igazságszolgáltatás, vizsgáztatás és ellenőrzés. A két utóbbi funkció különbözteti meg Szun rendszerét az európai demokráciáktól. Külön állami szerv alakul a leendő köztisztviselők szigorú vizsgáztatására: csak az lehet tisztviselő, aki sokat tud és rátermett. A hatodik hivatal, az ellenőrző szerv, állandó felügyeletet gyakorol a többi öt szerv működése felett. Minden tisztviselőt a nép választ és a nép bármikor el is bocsáthatja, ugyancsak szavazás útján. Így biztosította volna Szun a kínai demokráciát egyes európai demokráciák nem kívánatos átalakulásai ellen. Mert ekkor már felismerte, hogy sok európai országban »a demokrácia csak látszólagos és nem tudja megvédeni a szegény néposztályokat a birtokos rétegek hatalmától«. A harmadik elv, a szocializmus is új tartalmat kap ebben a megfogalmazásban és amennyire a sajátos és elmaradott kínai viszonyok lehetővé teszik, már közel áll az európai szocializmus elgondolásaihoz. Földosztás egyenlő arányban, bankok és nagyvállalatok államosítása, legmesszebbmenő munkásvédelmi intézkedések: ezek a szimiatszeni harmadik elv követelései 1924-ben. Ebben az időben tör ki, anajol támogatással, a kantoni kereskedők politikai sztrájkja és bojkottmoz-