Pesti Napló, 1936. február (87. évfolyam, 26–50. szám)
1936-02-01 / 26. szám
2 Szombat PESTI NAPLÓ 1936 február 1 (A vezércikk folytatása.) akarják velük szolgálni. Ma Erdélyben egyegy magyar bank legfeljebb titokban mer magyar célra adakozni. Akkor az alapszabályokba foglalták bele: az osztalék csak annyi lehet, amennyi a kultúrcélok kielégítése után fennmarad. Mindenki tudta, hogy az aradi Viktoria és a szebeni Albina pénzelték a román nemzeti párt választásait, de kinek jutott eszébe, hogy ebbe beavatkozzék vagy megtorlással éljen? Ellenkezőleg: az Osztrák-Magyar Banktól olyan visszaleszámítolási hitelt élveztek, ami ma törpe hányadában is elképzelhetetlen az utódállamok kisebbségi bankjai számára. Lesz alkalmunk ezzel a kérdéssel ezen a helyen legközelebb behatóbban foglalkozni. Az a 1868. évi nemzetiségi törvény megadja a magyarországi nemzetiségeknek a teljes egyházi és iskolai autonómiát. Azt hisszük, olyan ideális önkormányzat, mint amit a nemzetiségek élveztek, talán csak Svájcban vagy az Egyesült Államokban uralkodik. A Lagunaféle román görögkeleti egyházi alkotmány román írók szerint is az egyházi szabadság eszményét tökéletesítette meg. Semmi állami beavatkozás azon kívül, hogy az állam öntötte az anyagi támogatást. Soha senkinek eszébe nem jutott, hogy beleszóljon, kik látják el az egyházi tisztségeket és kik vezetik az iskolákat. A nemzetiségi törvényben megígért nyelvi szabadság csorbítatlan épségben állott fenn minden időben. Aki ismeri az utódállamokban domináló zaklató szellemet egyházi és iskolai téren, talán el sem hiszi, hogy »az elnyomás korszakában« ilyen zavartalan szabadság fényeskedhetett. És hány helyen érvényesült a közigazgatásban a nemzetiségek nyelve? Nem volt rendszeresítve, nem volt szabályozva, de azért élt és megszólalt a nem magyarok nyelve. Vájjon szász városokban kapott-e valaki egy közigazgatási írást más nyelven mint németül? Nem szónokoltak-e megyegyűléseken németül, románul vagy szlovákul ? Nem nőtt-e meg különösen az utolsó tíz évben rohamosan a nemzetiségi tisztviselők és katonatisztek száma? Még ezelőtt pár évvel is Vajda Sándor, azt mondta, hogy a magyar világban sokkal több erdélyi román kúriai és táblabíró volt, mint amennyi ma van Romániában. Az erdélyi magyarság felsóhajt, bár akadna méltó tudós, aki rávetné magát erre a témára és adatokkal állítaná össze, hogy milyen is volt a nemzetiségek élete a régi világban. Hány könyv hirdeti ma is a nemzetiségek sérelmeit? Miért nincs végre könyv, amely az érem másik oldalát világítaná meg? Nem lehet ezt halogatni, mert az utódállamokban nem hallgat el az érv, hogy milyen rettenetes volt az elnyomás. Ma is az egyetlen szólam az, — mondta a napokban Temesvárott gróf Bethlen György, az erdélyi magyar párt elnöke — hogy »jóvá kell tenni a régi igazságtalanságokat«. A gazdasági megszorítások és korlátozások, a nyelvvizsgák, a kisajátítás, az államsegélytelen iskoláztatás, a numeruszok korszakában szabad-e elmulasztani a magyar múlt hűt és igaz képének megfestését? Ami megtörtént: megtörtént, a hibákat nem kenjük el, de nem tűrhetjük a hazugságokat és tódításokat és a való érdemek egyszerű letagadását. Aki ma az utódállamokban érvényesülni akar, kiadja magát a múlt mártírjának, aki Isten tudja mennyit teírt és könnyezett. Amikor a Bach-korszak véget ért, gombamódra jelentkeztek azok az emberek, akik állítólag rengeteget szenvedtek a cseh és osztrák szoldateszka korbácsától. Ezeket az akkori idők stílusában »szenvedett embereknek« nevezték. Az ország nyüzsgött a szenvedett emberektől, akik a kiegyezés után sebeiket mutogatták és jutalmukat kérték. Az utódállamokban épígy hemzseg most a közélet a szenvedett emberektől. A tudatlan nép ámulva hallja siralmaikat. Hányan állnak elő, hogy a váci és szegedi tömlöcökben senyvedtek, mintha ezek a kedélyes állam fogházak a siralom völgyei lettek volna. A szenvedett emberek mesterkélt jajveszékelését a magyar múlt igazságainak túlharsogásával kell elnémítani. jének meghosszabbítását kívánni?« látni Marton Bélát helyeselni, ismét és ismét helyeselni, lelkesen tapsolni — Bethlen Istvánnak, látni a viharsarok hőseit tiszteletet kifejező hallgatásban és zúgó tapsokban, nagy politikai élmény és megnyugtató jele annak, hogy a pártpolitikai drótakadályok ebben a késhegyig menő harcokra berendezkedett parlamentben sem vágták el teljesen a megértés útját. Friedrich töri meg a komoly hangulatot, de csak egy pillanatra: — Látom, itt már nem lesz semmi baj. Bethlen visszamegy miniszterelnöknek! (Később egy fiatal reformer kérdezi a jobboldalon : — Miért állítottak bennünket szembe Bethlen Istvánnal? Hiszen ugyanazt akarja, amit mi akarunk...) A szónok szembenáll a képviselők nagy táborával, s az arcok többet fejeznek ki, mint tiszteletet, mikor halkan, színtelenül mondja: — Elfogulatlanul beszélhetek, hiszen nincs ebben az országban egyetlen talpalatnyi földem... Még egyszer mutatkozik ugyanaz a hatás, mikor a liberális kor egyoldalú fejlesztő hatásának megállapítása közben rámutat egy súlyos ellentétre. — Egyik oldalon síkerdinasztiák alakidtak, a másik oldalon Apponyi Albertnek csak egy díszsírhely jutott... Nincs egyetlen talpalatnyi földje, csak egyénisége és politikai tekintélye van. Nem bajlódik az apró részletkérdésekkel, fejtegetései közben elvész a hitbizományi reform gondolatköre, egyszerű alkalommá süllyed, alkalommá, amely lehetővé tette, hogy a, szónok mindenről beszéljen, ami a földdel és e föld népének életkérdéseivel kapcsolatos. Nem lehet földet osztani." A Háziban sokan ülnek, akik földet akarnak osztani, de nem mondanak ellent, várják a bizonyítást. A számok következnek. A legradikálisabb földreformmal sem lehetne többet kisajátítani, mint 1,600.000 holdat és 1,650.000 holdra volna szükség, hogy törpebirtokot adjunk azoknak, akiknek semmijük sincs. s. azoknak, akik nete a törpebirtoknál is kevesebbjük van, de a földből akarnak élni. Félmillió ember maradna kenyér nélkül, ha a kisajátítható földet ötholdas parcellákban elosztanák s ily módon megszüntetnék a nagybirtokot, amely most több mint félmillió nincstelennek, gazdasági cselédnek kenyeret ad. Ez súlyos érv. S a szónok figyelmeztet, hogy a most rendelkezésre álló föld utolsó erőtartaléka ennek az országnak, a felosztás hatása pedig nem terjedne többre, mint tíz esztendőre. Mi következnék azután? Szükség van nagybirtokra, — de nem latifundiumokra — középbirtokra és kisbirtokra. A nyilaskeresztes vezér helyesel, később a folyosón Bethlenhez lép: — Örülök, hogy ugyanazt vallod, amit én... Bethlen csodálkozik. Festetics magyaráz. Szükség van nagybirtokra stb. — Egyetértünk, — állapítja meg. Bethlen mosolyog. — Ebben igen, s Te kezet adsz rá, hogy a többi kérdésben egyetértesz velem ... Festetics elfogadja a feléje nyújtott kezet. " — Vége a nyilaskeresztes mozgalomnak? — kérdezi nevetve valaki a csoportban. Talán ha nem volna annyi vezérjelölt... Térjünk vissza a terembe, ahol Bethlen István az iparosítás fontosságára figyelmezteti a képviselők táborát. Csak az iparon keresztül lehet munkánhoz juttatni a mezőgazdasági proletariátus folyton növekedő tömegeit. Egy meghajlás Nagyatádi Szabó István sírja felé: — Ennek az embernek a nagyságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a forradalmak után nem saját fajtájának, a parasztságnak, hanem a proletariátusnak adott földet. A telepítéssel röviden foglalkozik. Drága művelet. Ha van pénz, inkább másra fordítsák. De nincs pénz. Teljes dekonjunktúrában élünk. Azután egy gondolat, amelyről még sokat fognak beszélni. Tegyék lehetővé, hogy a hitbizományos földjének egy részét a maga, jószántából mozgósíthassa, a pénzzel vonuljon be a házbirtokba, a nagyiparba. Hajtsa végre a keresztény tőke sokat emlegetett új honfoglalását. Talán akkor megszűnik az iparellenes hangulat, amelynek gyökerét kertelés nélkül megjelöli Bethlen az antiszemitizmusban. Bethlen beszél, a kormánypárt tapsol és a fiatalok talán csodálkoznak, hogy a legkényesebb kérdésekről is lehet beszélni. A politika és a szónoki kifejezés művészeinek megadatott ez az előny. Kár, hogy olyan kevesen vannak a művészek ... (De eredmény az is, hogy a művészek zavartalanul beszélhetnek.) A javaslattal kapcsolatban apró kérdéseket érint, d© megállapításai »ülnek«, mint a jó vívó pengéje az ellenfél testén. Darányi figyelmesen hallgatja és Lázár — ha lehetséges — még figyelmesebben hallgatja. Mikor törvényszakaszokat idéz, a miniszter jegyez és összesúg a mögötte ülő főtisztviselőkkel. Mikor Bethlen kéri, hogy a föld e kérdésben hagyjon nyitott ajtót a rábeszélésnek, a különböző oldalakról jelentkező érveknek, mintha beleegyezően akarna bólintani, de mozdulata félbenmarad. Eszébe jutottak a pártpolitikai drótakadályok? Mikor a szónok befejezte a bestsédét, az egész Ház tapsol. Néhányan gyorsan felemelkednek a jobboldalon. Talán gratulálni akartak, de... Nincs jelentősége annak, hogy gratulálnak-e vagy sem. A nagy politikai esemény előttünk áll: közéletünk magános óriása hétnegyed órára összetörte a pártok között álló korlátokat, elnémította, majd tapsra kényselítette ellenfeleit, olyan megállapításokat tett, amelyek mellett többé nem lehet elmenni figyelmetlenül és felvetett gondolatokat, amelyekről beszélni fognak, mert beszélni kell Kényszerítette a pártokra tépett politikai tábort, hogy egységes egészben lássa a földkérdések nagy problématömegét, bátor volt szembeszállni népszerű jelszavakkal és bátor volt veszélyekre figyelmeztetni. Nem a tömegek tapsait kereste, hanem államférfiúi emelkedettséggel kényszerítette a törvényhozókat, hogy nézzenek szembe az élet rideg valóságával. Kiállt a politika keresztútjára és kezében vészlámpával elmondott sok mindent, amit rajta kívül senki sem merne elmondani. " Eckhardt Tibor beszédét is a pénteki ülésen várták. A kisgazdapárt vezére kedden beszél. (A parlamenti tudósítás folytatása.) Asztma és szívbetegség, mell- és tüdőbaj, görvély és angolkór, a bőr megbetegedései és furunkulózis eseteiben a mindig kellemes hatású természetes »Ferenc József« keserűvíz az emésztőcsatornát alaposan kitisztítja s a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza. Az orvosok ajánlják, A képvisel ő képviselőház pénteki ülését délután 4 óra 5 perckor nyitotta meg Sztranyovszky Sándor elnök. A kormány részéről Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter és Lázár Andor igazságügyminiszter volt jelen. Az elnök jelentette, hogy Csongrád megye feliratot intézett az országgyűléshez a megyei nyomorgó lakosság megsegítése érdekében. _ Szinyei-Merse Jenő beterjesztette a képviselőház könyvtári és múzeumi bizottságának jelentését, majd áttértek a hitbizományi javaslat tárgyalására. Gróf Bethlen István volt az első szónok, aki nagy érdeklődés közepette tartotta meg egy és háromnegyedórás beszédét. _ — A miniszterelnök körülbelül egy évvel ezelőtt azzal az indokolással oszlatta fel az országgyűlést, — kezdte beszédét gróf Bethlen István — hogy nem támaszkodhatik 100 százalékos biztonsággal saját pártjára és háta mögött olyanok ülnek, akik az ő nagy reformelgondolásait elgáncsolni készülnek. Akkor én ezzel a beállítással a leghatározottabban szembeszálltam, azt tagadásba vettem és a választás során egy beszédemben ki is fejtettem, hogy felfogásom szerint melyek azok az indokok, amelyek a miniszterelnök urat erre az elhatározásra késztették. Azóta a miniszterelnök úr a maga reformprogramjából talán a legfontosabb pontot: a titkos választójogot időszerűtlennel jelentette ki és reformelgondolásainak gyypontjába a földbirtokreformot és az azzal összefüggő egyéb reformokat állította, mint olyanokat. Száz ülés, amelyek hivatva vannak egy nagy reformkorszak inaugurálására; hivatva vannak arra, hogy a magyar nemzet számára egy új ezredév életfeltételeit teremtsék meg. — Előttünk fekszik a birtokpolitikai reformok trilógiájának első felvonása. Azt kell mondanom: ez egészen szerény elgondolás, nem lép fel azzal az igénnyel, hogy gyökerestül és forradalmi szellemmel változtassa meg azokat a viszonyokat, amelyek évtizedek és évszázadok során alakultak ki, hanem elég híven követik azokat az utasításokat, amelyeket annak idején én adtam ki az igazságügy minisztérium kodifikáló osztályának, abból a célból, hogy megszerkessze a hitbizományi reformot. Ez a reformalkotás ennek folytán megmaradt a fokozatos és lassú evolúció útján, és én azt hiszem, hogy éppen ebből az okból nem lehet az a fénylő csillag a magyar politika egén, amely a túloldalon ülő fiatal reformnemzedék keleti bölcseinek útmutatásul szolgálhatna, hogy megszületett az a megváltó reform, amelyre a miniszterelnök olyan sokszor hivatkozott. Baross Endre (halkan): Kevesebb gúnyt kérünk. Az „asztalfiókban maradt" reform Bethlen István: Lesznek talán olyanok,akik azt fogják mondani, hogy nem is a reform, a tartalom a jelentős, hanem maga az a tény, hogy olyan kérdések vétettek elő, amelyek évtizedeken