Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1857-09-16 / 37. szám
326 s zitben a szintén hatalmas I Sándor czárral — míg most,e császárok unokaöcscseinek egyike, ki magát a társadalom megmentőjének nevezi, e társadalmat máig sem helyezheté olly szilárd alapra, hogy ennek forradalmi felkelése ellen biztosítva legyen, ha a porta egy a Rajnán túl vesztett csatának hírét vinné meg Francziaországba, a míg másika, trónra lépte óta azon meggyőződést, látszik követni, hogy nagy Péter czár végrendeletének kivitelére, a változott időviszonyokhoz képest, mindenekelőtt a birodalom belterjes erejének kifejtése s közlekedési eszközeinek megteremtése szükséges. Szóval, részünkről ha németek volnánk, perczig sem jutna eszünkbe aggódni azon, hogy a két császár Stuttgardban, Tiszit mintájára, a világuralom megosztása iránt tanácskozzék. De hiszen más messze látni vélő politikusok a stuttgardi összejövetelben nem is a két császár szorosabb szövetkezését, hanem egy franczia orosz-porosz-angol szövetség czélját gyanítják, melly által csak Ausztria maradna elszigetelten. Mi e nézethez sem járulunk. Anglia — kivált a keleti jelen válságos viszonyok közt — nem kívánhatja Ausztria elszigetelését, gyengülését. Angliának keleten természetes szüksége van egy erős államra, melly saját érdekénél fogva ne engedje, hogy a Feketetenger minden partja s ezzel a Földközi tengerre kivezető út s az egész levantei kereskedés orosz kézre kerüljön. Hitünk szerint egy angol-orosz-franczia szövetség lehetlen, mert nem lehet közös czélú. De miért jó tehát a két császár Stuttgartba s mi több, mindenik főminiszterével? Legkevésbé sem kételkedünk, hogy Oroszország a Dunafejedelemségek egyesítése kérdésében és Holstein- Lauenburg herczegségek ellen Dánia érdekében a franczia kormányt szilárdságra bírni, a barátságot Francziaországgal szorosabbra vonni s az angol-franczia szövetséget jó szerével megbontani szeretné , s ez mindannyi czélja lehet a stuttgarti útnak, míg Napóleon császár viszont véghetlen ambitióját látja kielégítve az által, hogy a ma czárnak fia jó úgyszólván elébe, ki dynastiáját elismerni is alig akarta, hogy szövetségét egy részről keresik, más részt féltik s hogy ő finom diplomatiájának titkos ingadozásaival nagyobb hatalom kezelője, mint nagybátyja volt a világhódító sereggel. Ha már a találkozás előtt is annyit beszélnek és írnak róla, mennyi lesz még a sejtő, találgató, okoskodó hírlapi czikk a találkozás után? Ekkor legalább fogjuk tudni, mennyi és mellyik koronás fő volt Stuttgardban; a mostani hírek szerint, a szász királyon kívül mind a négy német király, t. i. a würtembergi, a bajor, a porosz és a hannoverai jelen leend a franczia és orosz czár összejövetelén. Ennek örökítésére nagyszerű festményt fog készíteni a franczia leghíresebb festészek egyike. A párisiak remélik, hogy a császár Sándor czárt Stuttgardból magával hozza Párisba, hol a közünnepélyek rendezésére vállalkozók hir szerint parancsot kaptak, hogy mindent készen tartsanak, ha bizonyos magas személyek Stuttgardból a franczia fővárosba jönnének. A sok tarka hir közt megemlítjük még azt is, hogy a császár herczeg Czartomszky Ádámnak megígérte volna, miszerint Sándor czártól a lengyel amnesztiának szélesebbre terjesztését kérni fogja. A chalonsi táborra igen kellemetlenül hatott az, mi nálunk a nagy szárazság idején bőven elkelt volna — a több napig tartó folytonos eső, melly a táborhelyet vízzel borította el. A viz a katonák sátraiba is betolult, hadgyakorlatokat tenni nem lehetett s már a tábor feloszlatásáról volt szó, a császár azonban az idő jobbra fordulását várva, ebbe nem egyezett. A német lapok a tábori életet kissé gúnyosan írják le, midőn említik, hogy a császár főparancsnoksága alatti sereg a (képzelt s közelállónak tartott) ellenség támadását, megelőzte, ennek balszárnyát megkerülte, a tüzérség az ellenfélt leágyuzta, a lovasság bámulatos bátorsággal támadott s midőn a gyalogság is hadoszlopokká alakulva, rohamléptekkel és szuronyszegezve ment az ellenségnek, a nap sorsa eldőlt, a győzelem a francziák részére hajlott s a császár nagyon meg volt elégedve a csata eredményével, megdicsérte a tüzérséget, melly a csatatért megtisztította s a lovasságot, melly az ellenséget vitézül lekaszabolta. Tréhouart admirál hajóhadával aug. 31-én Tunisz elé érkezett. Lions admirál angol hajóraja Gibraltárból pár nap előtt szintén oda indult. Cavaignac tábornok, Goudecheaux és Carnot a törvényhozók testbe választott követek az esküt nem akarják letenni s igy a köztársaságiak helyükbe más jelöltekről gondolkodnak. Anglia. A nyilvánosság legélénkebb közlönye Angliában a parliament. Itt minden bel-és külügyi érdek szóba jő s a nemzet pár óra múlva tudja, mint nyilatkozott e vagy ama tárgy iránt a kormány, mit sürget az ellenzék, mitől tarthat, mit remélhet a nép? A parlament bezártával, midőn a miniszterek élőszóval tett nyilatkozatai többé nem kerülnek köztudomásra, a p hirlapirodalom még fontosabbá válik, mert a közönség az újságokból, mint egyik vagy másik párt közlönyéből, óhajt a dolgok állásáról értesülni. S ilyenkor tagadhatlan, hogy — bár a „Post“ és a „Press“ mint Palmerston és Disraeli lapjai is keresettek, de — a „Times“ legtöbb tekintélylyel bír, miért, mert arról ismeretes, hogy felsőbb helyről vevén sugallatait, a történőknek mindig előszele szokott lenni. Parliamenti szünet alatt az a rendes kérdés, mit mond a „Times“ s ennek olly fontosságot tulajdonítanak, hogy némelly czikkének veleje távirati tudósításnak lesz tárgyává, így minap is nagy zajt ütött ama czikke, mellyben Anglia konstantinápolyi követét Stratford de Redcliffe lordot leczkézte azért, hogy saját fejét követve kormányának nem engedelmeskedik (a Dunafejedelemségek kérdésében) — s azt tanácsolja, hogy legjobb lenne őt a franczia követtel báró Thouvenellel együtt visszahivni. — Ezt az okoskodást egy franczia lap megtámadta, melly nem bírta belátni, miért kelljen a franczia követet visszahivni csak a miatt, mert lord Stratford nem engedelmeskedik kormányának? Mások viszont az angol követ, elleni e támadásban azt látják, hogy Angliában a közvélemény a franczia nézetekhez való csatlakozást óhajtja s e végett sürgeti a „Times“ e nézetek ellenségének a makacs Stratford lordnak visszahivatását. Az angol kormány teljes erejével azon van, hogy Keletindiában mennél több harczost állíthasson a síkra. A „Times“ számokkal mutatja ugyan ki, hogy azon 80,000 európai katona, mennyire ott a rend helyreállítása végett szükség van, nagyobb részt már a felkelés színhelyén van, jelesül úgymond 40,000 volt ott az év elején, 10,000 jött a sinai birodalom ellen indultak közül, Perzsiából, Ceylonból és a Jóremény foktól, 25,000 ment Angliából az utóbbi két hónap alatt, és igy még csak néhány ezerre van szükség s már ezek is parancsot vettek az elutazásra; a „Times“ szerint — ismételjük — elég haderő van már ugyan Keletindiában, de azért a kormány intézkedéseiből azt látjuk, hogy úgy cselekszik, mint legnagyobb veszély idején. Elrendelte, hogy 15 sorezred második zászlóaljat kapjon, más szavakkal, hogy ij 15 sorezred állitassék; más ezredek 800-ról 1000 főre emeltettek, mihez képest a hadsereg húszezer emberrel erősebb lesz; ezenkívül a polgárkatonaságból 15.000 ember fegyverben fog állani; a hadsereg főparancsnoka önkénytes toborzást nyit s kihirdeté, hogy minden úri ember, ki a seregbe 100 ujonczot hoz, azonnal tiszti rangot nyer, ha nem ifjabb 18 s nem idősb 23 évesnél s vallási, nevelési és képességi bizonyos tulajdonokkal bír. Végre az idegen légiók toborzása is foly, bár az angol lapok ezt tagadják és tiltakoznak ellene; bizonyos azonban, hogy Francziaország északi határszélén Lille városban angol ügynökök jelentek meg, kik ott a keletindiai angol hadsereg részére toborzanak idegeneket, francziákat nem, mert Francziaország csak azon feltétel alatt engedte meg a toborzást az angoloknak, ha francziákat nem vesznek be. A kormány ezen intézkedéseit azért soroljuk fel, hogy kitűnjék belőlük, miszerint szárazföldi hadsereg állítására nézve most legalább is olly nagy a buzgalom Angliában, mint a krimiai háború alatt volt. A lapok, mint említők, tiltakoznak az idegen légiók állítása, vagy szerintük idegen zsoldosok fogadása ellen, mert ezek úgymond többnyire politikai ábrándozók s az olly zsoldos, ki más valamiért is harczol mint zsoldjáért, veszélyes eszköz. Azután, azt mondják, az angol katona olcsóbb is, mint az idegen légióbeli, mert habár 12 olaszt lehetne bérelni azon a pénzen, mellyen egy angolt , de azért aztán egy angol katona felér 40 nápolyival. Izland Belfast városában a múlt vasárnapok egyikén a katholikusok összeverekedtek a protestánsokkal s a zavar olly nagggyá növekedett, hogy a rendőrségnek avatkozni és a tömeg közé lőni kelletett. A verekedésre az adott okot, hogy protestáns papok szabad ég alatt tartottak egyházi szónoklatokat s ezekben a katholikusokat téritgették. Ez utóbbiak tiltakoztak az utczai szónoklatok ellen s a verekedés vasárnapjának reggelén az utczaszegletekre iratokat ragasztottak, mellyekben felhívtak minden katholikust, hogy e vak-i