Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-03-26 / 13. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. Vago Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr.mer Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Klausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Figyelmeztetés: S márczius-hó végével az évnegyedes előfizetések ideje lejárván, tisztelettel felhívjuk előfizetőinket, hogy előfizetéseiket mielőbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési feltételek: A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Évnegyedre (ápril — június)........................2 ft 50 kr. Félévre (ápril—szeptember).........................5 » — » Háromnegyed évre (ápril —december) 7 » 50 » Csupán a Vasárnapi Újság: Évnegyedre (ápril június)........................1 ft. 50 kr. Félévre (ápril—szeptember)........................3 » — » Háromnegyed évre (ápril—december) . . 4 » 50 » Csupán a Politikai Újdonságok: Évnegyedre (ápril—június).........................1 ft. 25 kr. Félévre (ápril szeptember........................2 » 50 » Háromnegyed évre (ápril—deczember) . . 3 » 75 » CHF" Egyes előfizetések legczélszerűbben postai utalvány által eszközölhetők, amelyre bérmentesítésül csak egy darab 5 krajczáros bélyeg kívántatik. Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Pest, márczius-hó 183. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcza 4. sz.a.) A mi bank kérdésünk. A francziaporosz egyezmény. Alig vonult el az előbbi héten a kormányválság baljós jellege fejünk fölött, már egy más természetű, de szintén komoly, amennyiben ismét egy másik, talán leggyöngébb oldalunk sebeire emlékeztető válság köszöntőé nálunk. Még nem tudjuk ma, miként fog ez lefolyni, de annyit már sejtünk, hogy akár jó, akár gonosz, de ezúttal mindenesetre csattanósabb lesz a kifejtés, mint a legközelebbi alkalommal. Ebből a másfél év óta fejünk fölött lógó felhőből végre aligha le nem üt a mennykő, csak az a kérdés, Bécsbe-e vagy Budapestre? Értjük a bankkérdést, mely már mint egy mérges kelés odáig érett, hogy vagy kifakad magától, vagy műtétre lesz szükség Az ügy e pillanatig ránk nézve igen kedvezőtlen színben mutatkozott, de e perezben úgy tetszik nekünk, mintha épen ama körülményben, hogy a kedvezőtlen helyzet egész a kiállhatlanságig fokozódott, rejlenék a részünkre szerencsés megoldás lehetőségének kilátása. Egy félénk, gyönge természetű egyén hónapokig szenved fogfájásban, mert nem meri magát elszánni a kihuzatás gyökeres, de drastikus, és bátor elszántságot követelő műtétére. Végre a kín oly borzasztó fokot ér el, hogy a szenvedő már nagyobbnak érzi, mint a minő lehet a kihuzatás tortúrája. És ekkor már nemcsak kész a műtétre, de valósággal óhajtja azt, és szinte ered azután, hogy az addig rettegett műtőeszköz alkalmaztassák. Talán nekünk és kivált kormányunknak is szüksége volt arra, hogy ez idült bántalom ily heveny bajjá fejlődjék. Élannyira, hogy azt kell gondolnunk, miszerint, ha nem volt is szándékos eljárás kormányunk részéről a hosszú halogatás, de talán nem is oroszul történt, hogy türelmünk ily nehéz próbára lön téve, mert talán mostanság kissé aluszékony önérzetünknek szüksége volt arra, hogy Bécs elbizakodott börzelovagjai ily mélyen vágják beléje arany sarkantyúikat, mert annyi tény, hogy ma oly pillanat, illetőleg oly fölötték kedvező hangulat állott elő a nemzet megbántott önérzetében, miszerint ha a kormány e jól fölfeszült húrokat ügyes kézzel találná megérinteni, erre oly átalános egyetértés hangja lenne a határozott válasz, minőre a harmadfél évtized előtt lezajlott nagy napok óta nem emlékezünk. Az a Bécs, mely nagyrészt a mi kánaáni zsírunkon szedte meg magát annyira, hogy már ma azt hiszi, miszerint potroha súlyával elég lesz egyszerűen ránk feküdnie és minket, miatta elsoványodott keszegeket papírvékonynyá fog lapítani, ma pöffeszkedve, zsebeiben aranyait csörgetve, gúnyos arccal azt veti szemünkre, hogy szegények, koldusok vagyunk. És ebben fájdalom, van valami igaz, ha a szegénységet — a maga állásával szemben — anyagi, hogy úgy mondjuk, börzei értelemben veszi. De e brutálisan lelketlen gúnynyal aztán föl is hí bennünket arra, hogy mutassuk meg neki, miszerint e szegénység talán csak viszonylagos, és semmi esetre sem oly föltétlen, hogy bennünket megadásra kényszeríthetne. Földí bennünket arra, hogy mutassuk meg neki, miszerint ha neki van sok pénze, ami nekünk nincs, de ellenben van nálunk olyan czikk bőven, ami meg náluk hiányzik. Vagyis, hogy itt van magyar hazafiság, önföláldozásra képes nemzeti lelkesedés, mely már itt hébehóba nagy dolgokat művelt, melyekről Bécs is tudna valamit beszélni, ha egy kissé visszaemlékezni akarna. Nem tudjuk e perezben, mi terve van a kormánynak, de ha e labyrintból kimenekvésre nem volna más kivezető út, mint a nemzeti önérzetre és hazafias önföláldozásra való hivatkozás, azt hiszszük, hogy erre a kedvező és szerencsés pillanat elérkezett, s ha nincs más választása, mint ez utóbbi és a Bécs bankára előtti szégyenletes meghátrálás, akkor nem kétkedünk, hogy melyik utat fogja választani, hacsak arra nem szánja el magát, hogy fölvállalt tárczáitól megválva megátráljon. Egy óriás példa épen előttünk van. Mintha nem is volna elég a Bécsből eredő leczke fölbuzdításunkra, a véletlen, mely ezúttal nevét látszik meghazudtolni, a legfényesebb példáját tünteti elénk annak, mire képes oly nép, melynek önérzetét a legnagyobb fokú szerencsétlenség és megaláztatás nemcsak meg nem ölte, de sőt inkább, ha netalán kissé elszunnyadt, ismét fölébresztette. A franczia fellengő géniusz nem hiába mindig szerelmes volt a csodákba, de meg kell vallani, hogy olykor sikerül is neki olyasmit tenni, ami a köznapi gondolkozás előtt valóban csodának tetszik. Midőn ezelőtt két évvel a győző német császárság a franczia nemzetre kivetette az öt milliárd hadiköltséget, sokan azt hitték, hogy e mesés összeg kifizetésének lehetőségét talán maga a győztes ellenfél sem hiszi, hanem nyakába akasztja a legázolt szomszédnak azért, hogy az e teher alól soha ki ne szabaduljon. Ezen eddig még a pénzek történetében, soha nem szerepelt összeg egy olyan nagy kőnek tetszett, melyet a vízbe lökött hulla nyakába szoktak a gyilkosok kötni, a czélból, hogy az a vizfenékről soha a fölszinre föl ne vergődhessél De az a franczia nemzet, mely megmutatta nem egyszer, hogy nagy tud lenni a csaták terén, tetszett magának ama dicsőségben, melynek fénykörét azáltal emelte homloka fölé, hogy megmutatta, miszerint nagy tud lenni a gyümölcsöző munkásság és takarékosság terén is. Vegyük a dolgot prózaibb, reálisabb szempontból. Korunkban a munkásság, s ennek gyümölcse, a pénzerő, oly nagy szerepet játsznak, hogy midőn a franczia nemzet a négy évi határidőre kötelezett ötezer millió frankot két ével hamarabb lefizeti, ezzel újbóli fölemelkedése lehetőségének oly zálogát adta.