Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-25 / 47. szám

47-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság : Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XX. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA : Egy ötször hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenatein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moese R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. Az egyensúly helyreállítása. Múltheti számunkban azt hiszszük elég meggyőzőleg kimutattuk, hogy állami tiszta bevételeink az eddigi forrásokból 1875-ben a legkedvezőbb esetben 133 —134 millióra rúghatnak, mely összeg a rendkívüli bevé­telekkel együtt 137—138 millióra emel­­kedhetik. E bevételekkel szemben áll 18­­*/4 millió­nyi nettó­ kiadás. Az előirányzati defic­it tehát nem 27 ’/2 millió, mint a pénzügymi­niszter véli, hanem 43—44 millió forint. E körülmény nagyon fontos azon kér­dés eldöntésére nézve, miféle eszközöket alkalmazzunk az egyensúly helyreállítá­sára. Mert ha a pénzügyminiszter föltevései a bevételek nagyságára nézve állanának, akkor bírna némi alappal Ghyczy úr pénz­ügyi politikája. Ez esetben ugyanis csak 27 millió lévén a hiány, nem lehetne egészen alaptalannak nevezni a következő okosko­dást : „Gondos gazdálkodás és évről évre rendszeresen folytatott takarékoskodás se­gítségével leszállítjuk a kiadásokat talán mintegy 7 millióval. Marad 20 millió hiány. Ezt a 20 millió hiányt fedezzük új adókkal. A már jelenleg előterjesztett adótörvény­javaslatok következtében már 1875-re 12 millió bevételt várunk, habár ez új törvények hatása csak később fog teljes mértékben mutatkozni. A föntebb említett 20 milliónyi hiány már e 12 milliónyi szaporodás által is 8 millióra olvad le. Ámde 1876-ban az uj adótörvények már teljes mértékben gya­korolják hatásukat,­­ szükség esetén még egy pár uj adóval is megtoldjuk azokat s igy valószínű, hogy 1876-ban már teljes 20 millióra emelkedik a jövedelemszaporodás, íme, el van tüntetve a defic­it, helyre van állítva az egyensúly, elérjük, a­mire töre­kedtünk.“ De egészen máskép kell okoskodni, ha 44 millió defic­ittel állunk szemben. Ez összeg oly óriási, hogy közel 10 millióval múlja felül az összes magyar minisztériu­mok tárc­áinak tiszta szükségletét,­­ az egyetlen honvédelmi tárcza kihagyásával. Helyzetünk tehát az, hogy az ország szoros értelemben vett kormányzási kiadásaira nemcsak hogy egy krajczárunk sem ma­rad, hanem még a többi u. n. improduk­­­­tív kiadásokból is 10 millió fedezetlenül marad. Ez lévén a helyzet, a pénzügyi politikus azt fogja mindenekelőtt kérdezni: képzel­hető-e, hogy az ország 44 milliónyi új ter­het megbír; hihető-e, hogy ha a régi direkt adók emelése s újak behozatala által akkora terhet rakunk az ország vállaira, mely eddigi összes direkt adóink két­harmadával egyenlő, anyagi jóllétünk ezalatt menthetetlenül ösz­­sze nem roskad? S e kérdésekre a gyakorlati pénzügyi politikus igy fog válaszolni: „Rádiktálhat­tok az országra 44 milliónyi új adót, de ennek fele sem lesz behajtható s ezen felé­­nyi teher alatt is összeroskad anyagi jóllé­tünk. Mert kik fogják fizetni ezt a fele terhet is? Azok, kik ma még anyagilag tűr­hető helyzetben vannak. Azok, kik adós­ságok terhe alatt nyögnek, kik már-már a bukás szélén állanak, az eddigi adókat is alig fogják kifizetni. Az uj terhek tehát azokra fognak nehezedni, a­kik eddig fize­tésképesek voltak s ezeket már 22 millió uj teher is oda juttatja, hogy ők is fizetéskép­telenekké válnak. Ezek az új adók megne­hezítik a forgalmat, új terheket rónak­­ már-már versenyképtelen iparra, elörik tehát a nemzeti vagyonosság két főténye­­zőjét: a kereskedést és ipart. Ezeknek aztán gyorsan utána hanyatlik a harmadik té­nyező, a mezőgazdaság.“ Így fog gondolkozni a gyakorlati pénz­ügyi politikus s okoskodásának végered­ménye azon alternatíva kell hogy legyen: vagy az adóteher emelésén kívül kell még más eszközüknek is lenni az egyensúly hely­reállítására, vagy az ország pénzügyei ren­des eszközökkel egyátalán tisztába nem hoz­hatók s itt az ideje, hogy a végső eszközhöz nyúljunk s ez az államadóssági kamatok redukcziója,a részleges állambankrott. E komoly alternatíva előfeltételei, mint kifejtettük, megvannak. A deficzit nem 27, hanem 44 millió. Ekkora új temet pedig még nem bír az ország. A kérdés tehát jelenleg úgy áll: vannak-e új adók dekre­­tálásán kívül még más eszközök is, melyek közreműködhetnek az egyensúly helyreállí­tásához? s ha igen, mik ezen eszközök? Ghyczy Kálmán pénzügyi programmja azon sarkalatos hibában szenved, hogy e kérdést föl sem teszi, nem hogy erre felelni törekednék. Ő csak egy eszközt ismer az adóemelést, pénzügyi gyógyszertárában csak egyetlen orvosszer van, egy borzasztó orvos­szer, melyre ez van írva: adóexekuczió. Ha Ghyczy pénzügyi politikája érvényben marad, akkor peregni fog a dol Kárpá­toktól Adriáig, — de azért az ország menthetlenül tönkre megy. Mert vannak bizonyos határok, a melyeken túl adókat be­hajtani nem lehet s e határt az ország ösz­­szes magán gazdaságainak átlagos évi feleslegei szabják meg. Enni és ruházkodni s a legszükségesebb kiadásokat fedezni ok­vetlenül kell. Az a pénzügyminiszter, a­ki azt mondja a népnek : koplaljatok, járjatok rongyosan, mondjatok le második természe­tetekké vált rendes kiadásaitokról is, hanem fizessetek adót, — az a pénzügyminiszter nem ismeri a gyakorlati élet, a társadalmi rend­őrök törvényeit. Egy nemzet elvérez­hetik hazája szabadságáért, de arra nincs példa, hogy valaha százezerek éhen haltak és milliók szükséget szenvedtek volna — az államhitelezők zsebei kedvéért! Ha Ghyczy úr azt hiszi, hogy 44 millió új adót ki lehet zsarolni ezen annyi csapás által sújtott nemzetből, akkor egy végzet­­szerű rögeszme apostolává avatta föl magát s bukása annál borzasztóbb lesz, mert meg­lehet utána bukik maga az ország is. Emeljük államjövedelmeinket a lehető­ség határáig, takarékoskodjunk is a lehető­ség határáig. De ne akarjuk a múlt terheit s a jövő számára gyümölcsöző nagy refor­mok árát megfizettetni ezzel a jelen nemze­dékkel és pedig egy-két év alatt. Csalódnak azok, a­kik azt hiszik, hogy akár csupa takarékossággal, akár puszta adóemeléssel, akár a két eszközzel együtt, helyre lehet állítani az államháztartás egyen­súlyát. A megtakarítások maximuma ala­pos számításaink szerint nem tehet többet öt milliónál, az adóemelések nem tehet­nek többet a jelen jövedelmekkel szemben 12 — 15 milliónál. Ez összesen 17—20 mil­lió. A defic­it azonban 44 millió lévén, hol vegyük a hiányzó 24—27 millió forintot? Nézetünk szerint e 24 — 27 millió fede­zésére két nagy eszköz alkalmazandó. Az egyik az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszerződés módosítása, a másik egy oly hiteloperác­ió életbeléptetése, mely lehe­tővé teszi azt, hogy a vasúti kamatgaran­­c­ia rendkívüli forrásból állíttassák elő s az évi költségvetést e 15 milliónyi kiadásnak csak kamatjai terheljék. Az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszerződés következtében fogyasztási adó­inkból mintegy 13 millió forint az osztrák kincstárba foly. Nagy mennyiségű ausztriai czukrot és sört fogyasztunk, melynek árában fizetjük az arra eső fogyasztási adót is. De e fogyasztási adó, — a gyártásnál fizettetvén — az osztrák kincstárba foly. Ezen kell segíteni, mielőtt hazánkfiai szájából kivesz-

Next