Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-01 / 1. (1039.) szám
3 A huszadik század huszonötéves jubileumára A század huszonötéves. Elmúlt egy negyedszázad. Jubileum van. Ez a század a nagy Huszadik század, melyet úgy vártak,mint a Messiást. Tizenkilencedik haladásos eszméin nevelkedettek. A Tizenkilencedik végén harminc év béke volt s a tudomány tobzódott az agyakban. A fejlődéssel egyformán növekedett az emberi gőg is, évezredes intézmények eltűntek és vadonatúj söprűk söpörtek. A tengeren a dagadó vitorlák helyett koromfüstfellegek jártak. Paripák helyett kőszénbűz vitte az embereket. Egyszerű és villogó kardok helyett bamba acélgombócok öltek. Krisztus helyébe a gorilla került s ha Jézus istenitése nevetséges volt, aki az anyagot, a kövekből faragott képeket imádta, megéljeneztetett. Minden helyébe jött valami uj. A régi művészet helyébe azonban nem jött semmi. Csak gőg. Az uj században az embert istenné akarták kikiáltani. Ezerkilencszázban Parsban, a világ közepén kiállítást rendeztek, ahová összehordtak minden emberei fényt. Eddig ezek voltunk, van villanyunk is és automobiljaink, másodpercek alatt tudtunk ölni, — de ez még mind semmi, várjuk a többit. Várjuk a végső emberi nagyságot. És vártak. És jött. Legelőször a búr háború. Angol katonák. Oxfordiban végzett tisztek, kéjesen rugdalták az afrikai terhes asszonyokat. Ez nem az, amit várunk, mondta kissé félszegen Európa. Még nem vagyunk készen, mentegetődztek és lázasan gondolkodtak. Kitalálták a drótnélküli távírót. Újabb próbálkozás kell. Persze, persze és megrengette a világot az orosz-japán háború. Néhány százezer halott, Moszkvában kancsukás forradalom és egy új üdérc, a vigyorgó sárga veszedelem. Jaj ez sem az, sírták, kitartás, kitartás — és ki failálták a repülőgépet. Megint vártak. És ekkor már egész közel jöt: a Balkánon. Vér, vér, pestis, kolera s annyi barbárság, mint Nero alatt. Nem, ez sem lehetett a várva várt embergőgistenség, az a nagy dolog, melyet a Tizenkilencedikben nevelkedettek szerint, a tudománykodások nyomán, a Huszadiknak kell hoznia. Ezek csetepaték, visszaesések, nem szabad bedőlni, a haladás igenis valóság, munka kell, az ember okos — és fölfedezték a rádiumot, miközben vártak. Majd, majd, a szó,2#d .meghozza, a nagy század kitérmelé az emberi büszkeséget. És kitermelte. Tizennégy augusztus elsején. Mindenki tudja és mindenki érzi. Húszig menydörgött s a nagy század megmutatta. Az eset tényleg nagy volt, ekkora még sohasem volt. Jublelm. Most, amikor az első negyed eltelt, ugye keserűen nézünk vissza. Hát mit hozott a századfiaalember? Jobb volt, mint apái? Kétséges. Tizenötmillió autó suhan a földön, a repülőgépek háromszáz kilométeres tempókkal játszanak a levegővel, de van-e tizenötmillióval több boldog ember, mint a hajdani századokban? És háromszázszor biztosabb-e ma az emberi élet? Várunk még? Ez az első negyed a hét sovány esztendő volt s most jön a hét kövér? Kitaláltuk a szocializmust és lesz benne haszon? Mert mink van abból, ha ma gyorsabban jövünk az egyik földrészből a másikba, ha ugyancsak gyorsabban jutunk a másvilágra is, avagy a boldogtalanságba? Ezen a napon, amikor keservesen elmúlt az első huszonöt év, ünnepélyesen fogadjuk és tudjuk, hogy nem az automobilok és a repülőgépek, nem a rádium és a villanyvilágítás, hanem az örök változatlan belső megelégedés és boldogság az, amire törekednünk kell. A jubileum legnagyobb érdeme, hogy hála Istennek vagyunk ennyire. Amit a huszadik századtól az öregek, a nagy tudományuak, gőgösen vártak, azt mi, fiatalok, a század fiatalja meghazudtoljuk és kinevetjük. Elegünk volt a külső haladásból. Szeretjük az automobilokat, élünk-halünk repülőgépeinkért, örülünk nagy orvosainknak, de ez minden megmaradhat, anélkül, hogy a lényeg lenne. Mert ha a lényeg, akkor még nincs garanciánk, hogy új világháborúk nem törnek ki. Más id*H tehát. A Tizenkilencedében azt gondolták, hogy a technikai fejlődés minden és az anyag fölötti uralom már e földön megnyitja a parádésom kapuit. A Huszadik, amelytől a betetőzést várták, ugyancsak ezzel a jelszóval indult. És sorba, bekapta a megaláztatásokat. Huszonöt év szenvedés volt. Most megjöttünk e jubileumnál a belátáshoz: századunk nem különb, nem jobb, nem naagyobb, ugyanolyan girhes, egyszerű és vontatott, mint a többi volt. S ugyanúgy kell benne élni, mint hajdanában. Mert nincs emberi diadal Nincs belső boldogság, mely a gépből, vagy az anyagból áradna. Az egész csak szép játék: kövecskék és izgó-mozgó, bukfencező, panderláncok. A séma a régi. A lélek a rége Az ember a régi. Az emberi élet a régi. A boldogság elérésének módja a régi. A nyomor a régi. Az öröm a régi. A kis emberi, egyszerű alázatosság, a megadás és menekülés módja: a hit a régi. Századunk. Üdvözlünk a jubileumodon. Új negyed kezdődik. Szokratesszel mondjuk, mi fiatalok, annyira vagyunk már, hogy belátjuk, hogy semmit sem tudunk. Az elmúlt huszonöt év megmutatta. Az eljövendő huszonötben pedig eszerint kell berendezkednünk. Szvatkó Pál dr. Péntek, január 1 A szlovenszkói magyar politika 1925. évi mérlege Ha az esztendő utolsó napján a szlovenszkói magyar politika évi mérlegét föl akarjuk állítani, végig kell szaladnunk az esztendő selencősebb eseményein s meg kell jelölnünk azokat az esemény-csomópontokat, azokat az állomásokat, amelyek politikai viszonyaink alakulásának döntő jelentőségű fázisait legjobban jellemzik. Az 1925. esztendő a szlovenszkói magyar politikai élet szempontjaiból is rendkívül változatos és mozgalmas volt. Bátran megállapíthatjuk: a szlovenszkói magyarság az elmúlt évben egyrészt oly nagy vesztességeket, másrészt oly tekintélyes eredményeket könyvelhetett el és egy oly nagyszabású politikai átcsoportosuláson ment keresztül, hogy ennek az esztendőnek a jelentőségét a magyar jövő szempontjából többre kell becsülnünk az előző esztendőkénél! Az érsekujvári egyezmény Az 1925. esztendő az „érsekujvári egyezmény" jegyében indult meg. Petrogallii Oszkárnak és munkatársainak, politikai életünk a legjobbjaink gyönyörű műve volt ez, amellyel magyar egység szent jelszavát írták föl legfőbb parancsként politikai életünk több tagozatú épületének összefogó közös homlokzatára. S ennek az igazi magyar egységnek jelszava vonult végig vörös fonálként az egész esztendő történetén. Tragédiád magyar sors az, hogy dacára a legszentebb férfias elhatározásoknak, a tökéletes magyar egységtől most az év végén messzebb vagyunk, mint az év első napjaiban az „érsekujvári egyezmény" előtt voltunk. Petrogalli Oszkár halála Magyar tragédia az is, hogy az érsekujvári egyezmény létrejötte után négy hét múlva, február 4-ikén az egyezmény megalkotója, Petrogalli Oszkár hirtelen meghalt. Az Erős Kéz, aki a magyar hullott kévéket össze tudta fogni, lehanyatlott s a meglazult kévék közé ismét befurakodhattak a szétvonás, a pártoskodás férgei. Petrogalli halála oly mérhetetlenül nagy vesztességünk volt, amit — az elmúlt esztendő eseményei igazolják — nem vagyunk képesek pótolni. S Petrogalli nagyságára jellemző, hogy még akkor is, amidőn a magyarság és az őslakosság egységéért egyelőre reménytelen küzdelmeket kellett folytatnunk, Petrogalli halhatatlan szellemének hajtóerejét éreztük magunk mögött. Az új Pártközi Vezérlő Bizottság működése Petrogalli Oszkár halála után az érsekújvári egyezmény értelmében nyomban megkezdte működését a szlovenszkói és ruszinszikói ellenzéki pártszövetség legfőbb irányinyitó szerve, a Pártközi Vezérlő Bizottság. Az első ülést február 10-én Pöstyénben, a másodikat március 2-án Ótáfczafüreden tartotta meg az új bizottság. Ezeken az üléseken választották meg a bizottság elnökségét és a Központi Iroda új igazgatóját. Úgy ez a két ülés, mint a Pöstyénben május 18-án tartott harmadik ülés megállapította a Pártközi Vezérlő Bizottságnak és albizottságainak hatalmas, a közélet minden ágára kiterjedő programját. Az albizottságok is rövidesen megkezdték működésüket s életrevaló kezdeményezéseikkel bizonyságot tettek a jobb jövőt szolgáló hivatásuk mellett. A szépen megindult társadalmi, kulturális, szociális és gazdasági munkát azonban — sajnos — a közbejött események megakadályozták. A keresztényszocialista párt belső válsága A Pártközi Vezérlőbizottság megalakulása után rövidesen, március 16-án kitört az Országos Keresztényszocialista Pártnak hónapokig húzódó ,súlyos válsága. Ezen a napon foglalt élesen állást a pártnak úgynevezett „nyugatszlovenszkói kerületi pártvezetősége" a pártnak és az egész szlovenszkói magyarságnak leghivatottabb vezetői ellen. Néhány nap múlva megjelenik Leiler Jenő hírhedt nyílt levele. A magyar intelligencia és pártjaink testvéri együttműködése elleni vakmerő támadást azonban a párt többsége és a méltatlanul megtámadott vezérek nehéz küzdelem után sikeresen kivédték. A pártválság lefolyásának nevezetesebb dátumai: Március 31-én a komáromi pártkörzet elsőnek foglal állást a Leilei-csoport pártbontása ellen. A komáromiak példáját néhány hét leforgása alatt sorra követi valamennyi kerület, körzet és helyi szervezet. Április 14-én Körmendy-Ékes Lajos dr., a párt nagynevű vezére leveleit intéz Leilei Jenőhöz, levelében rámutat Leitei helyzetének tarthatatlanságára és felszólítja a visszavonulásra. Május 16-án a pozsonyi pártvezetőségi ülésen Leilei dr. lemond a pártelnökségről. Néhány nappal később az ideiglenes uj pártelnökség átveszi az országos pártközpontot. Július 10-én a pártvezetőség fontos ülést tart Iglón. Augusztus 25-én a pártvezetőség pozsonyi ülésén Szüllő Géza személyében megválasztja az új pártelnököt. Szeptember 16-án a pártvezetőség Ótátrafüreden kizárja a pártbontókat. Szeptember 27-én a pártbontók utolsó kísérletként teljes kudarccal végződött ellenkogresszust tartanak Pozsonyban. Október 4-én a pártválságból egészségesen és nagyobb veszteség nélkül kiemelkedett párt Kassán megtartja hatalmas sikerű országos kongresszusát. A pártválság tökéletes elintézését a november 15-iki választások szankcionálták, amikor a pártbontók mandátum nélkül maradván, meghajoltak a felebbezhetetlen népítélet előtt s végleg letűntek a politikai szereplés színpadáról. A rendkívül nagy idő- és energiapazarlással járt pártválságnak nagy eredményei azok, hogy egyrészt a párt kidobva magából az erkölcsi kár okozására alkalmas elemeket, belső erkölcsi tartalmában és külső egységében hatalmasan megerősödött, másrészt politikai közéletünk megszabadult a magyarság és az őslakosság együttműködésének és a jövőben remélhető tökéletesebb egységének ellenségeitől, illetőleg kerékkötőitől. Ezekkel az eredményekkel szemben viszont ott áll átmeneti veszteségként az a 17 ezer szavazat, melyeket a november 15-iki választásokon elvesztett. Ez a veszteség csakis ideiglenes természetű lehet, miután a dolgok természetes rendje az, hogy a kiszakadt, de az elhelyezkedést nem találó 17 ezer párttag rövidesen vissza fog térni az anyapártba. A Magyar Nemzeti Párt megalakulása A keresztényszocialista pártválsággal egyidejűleg és annak kétségtelen hatása alatt indította meg Szent-Ivány József az egységes magyar párt megalakítására irányuló nagyszabású akcióját. Március 27-én jelent meg első felhívása a sajtóban. Az akció kifejlődése azonban épp a keresztényszocialista párt válságának kedvező alakulására való tekintettel halasztást szenvedett. Sőt a Pártközi Vezérlőbizottságnak május 18-án Pöstyénben tartottt ülésén Szent-Iványi József az egységes pártot egyelőre levette programjáról. A sajtóban azonban az egységes párt eszméje ezután is állandó vita tárgyát képezte s előkészítette a talajt a további nevezetes események számára. Szent-Ivány József a keresztényszocialista pártra és általános politikai helyzetünkre való tekintettel az egységes magyar párt megalakításának tervétől ugyan elállott, azonban a keresztényszocialista párton kívül álló minden magyarnak összefogására kiterjesztette pártját, az eddigi magyar kisgazda és kisiparos pártot Magyar Nemzeti Párttá. A párt megalakítását a Pártközi Vezérlőbizottság utolsó október 5-iki ülésén jelentette be. A Magyar Nemzeti Párt október 18-án Érsekújváron ünnepélyes és impozáns keretek között tényleg meg is alakult. A magyar és német közös kisebbségi front terve A nemzetgyűlési választások közeledtével Szent-Ivány Józsefnek az egységre irányuló koncepciója más irányban is érvényesült. Augusztus hó elején Szent-Ivány a Bohámia és a Prágai Magyar Hírlap hasábjain fölvetette a nemzeti kisebbségek közös választási és parlamenti frontjának tervét. A kezdeményezés úgyszólván valamennyi német pártnál rendkívül meleg fogadtatásra talált. S bár a teljes közös front nem jöhetett létre, a nagyszabású koncepció szűkebb keretek között megvalósult. A Bund der Landwirte, a magyar nemzeti párt, a német iparospárt és a szlovenszkói németek pártja közös parlamenti klubot alakítottak. A közös magyar lista megvalósulása A magyar-német parlamenti szövetkezésnek úgy az általános kisebbségi politika, mint a szlovenszkói magyar politika szempontjából kétségtelenül nagy a jelentősége, azonban a magyarságra nézve rendkívül elszomorító tény az, hogy sem ebben a szövetkezésben, sem azon kívül nem jöhetett létre a magyarság két nagy pártjának közös választási és parlamenti frontja. A szlovenszkói és ruszinszkói magyarságnak az érsekújvári egyezzmény rendelkezései értelmében ezeken a választásokon közös listával kellett volna föllépnie s képviselőinek a parlamentben közös klubot kellett volna alakitaniok. Ez azonban nem történhetett meg. A választások A november 15-iki nemzetgyűlési választások a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság két pártjára nézve minden tekintetben kielégítő eredményekkel zárultak le. A magyar nép minden zavar, minden hivatalos terror, minden megkísérlés és ellenséges támadás dacára becsületesen és öntudatosan, kitartott vezérei és pártjai mellett s az eddigi, 7 magyar képviselő helyett most már tizet küldött be a prágai parlamentbe. A választások tehertétele, a pártok között a választási küzdelmeknél elmaradhatatlan súrlódások természetesen most sem maradhattak el. Ezeknek a kisebb ellentéteknek szomorú emlékei is arra figyelmeztetnek, hogy,, az egységes front a magyarság életkérdései közé tartozik. A parlament megnyitása Az év végén a kisebbségek szempontjából fölötte kedvező atmoszférában megindult az uj parlament munkája. Mindkét elvi jelentőségű deklarációjánál mind a tíz magyar képviselő egy emberként helyeselt és tiltakozott Az egymást támogató föllépést a magyar egység nézőpontjából megnyugtató évvégi eseménynek tekinthetjük. Hasonlóan kedvező kilátásokra adnak reményt a pártvezéreknek a választások utáni nyilatkozatai és cikkei. Az együttműködés kérdése szempontjából különösen kedvező jelentőséggel bírnak Szüllő Gézának a klubalakuláskor mondott beszéde, Szent-Ivány Józsefnek karácsonyi cikke és Flachbarth Ernőnek cikkei. Körmendy-Ékes távozása Az esztendő veszteség-rovatában kell elkönyvelnünk Körmedy-Ékes Lajos dr.-nak a szlovenszkói politikai életéből való eltávozását. A legfelsőbb közigazgatási bíróság június 5-én megsemmisítette itteni illetőségét , ezzel száműzte egyik legbátrabb, legderekabb s legképzettebb politikusunkat sorainkból. Távozása betölthetetlen nagy űrt hagyott maga után. Jelenlétét különösen az egységes front kérdéseinek tárgyalásainál végzetesen nélkülöztük. Külpolitikai eredmények A belpolitikai helyzet képét ki kell egészítenünk a külpolitikai eseményekkel. A népszövetségi ligának februári brüsszeli kongresszusán s júniusi varsói kongresszusán, továbbá az augusztusi oxfordi nemzetközi katolikus kongresszuson a szlovenszkói magyarság képviselői részt vettek. Ugyancsak megfelelően képviselve volt a szlovenszkói magyarság az európai kisebbségeknek Genfben októberben tartott első nemzetközi kongresszusán is, sőt ennek a rendkívül nagy jelentőségű kongresszusnak kezdeményezése és előkészítése nagyrészt a szlovenszkói magyarság képviselőinek érdeme. Ezeken a kongresszusokon Szüllő Géza felszólalásai a szlovenszkói magyarságnak nagy sikereket biztosítottak. Külpolitikai tevékenységünknek egyik hasznos eredmény, hogy a népszövetségi ligánk működését a csehszlovák kormány végre engedélyezte. Hasonlóan tekntélyes eredmény az is, hogy a genfi kongresszus alkalmával külön tanácskozhattunk a többi utódállamok magyar kisebbségeinek képviselőivel. Kétségtelen az, hogy elmúlt esztendei külföldi szerepléseink nagy lépést jelentenek előre kisebbségi önvédelmi harcunk eredményes kiépítése terén. A külpolitikai eseményeknél kell fölemlíteni azt is, hogy pártjaink június hó első napjai egyikén benyújtották az illetőségi sérelmekséghez,ügyében panasziratukat a népszövet. Az eredmények és a veszteségek felsorolása után az év politikai mérlegét körülbelül így lehet fölállítani: bár régi pozíciónkat nemcsak megtartottuk, de megerősítettük és tetemesen ki is szélesítettük, azonban a kisebbségi önvédelemnek legeredményesebb taktikai formájának, az egységnek teljes kiépítésétől ma messzebb vagyunk, mint az év elején voltunk. Az 1926. esztendő az elmúlt esztendőben m «i kifejtett nagy erőfeszítéseinknek méltó eredménye lesz, ha ezt az egységes frontot végre megteremtjük és a j övő számára biztosítjuk.) Forgách Géza,