Pro Minoritate, 1996 (1-4. szám)
1996 / 1. szám - Tóth István: Szomszédság
Fodor Géza: Lemegy a Nap Még várunk egyre, mozdulatlan, némán és elnézzük hosszan e fél égtájt, ahogy egy szélkakasfarkon széthasad vakon mint vérző Veronika-kendő az alkonyati szél a szárnyakon Majd a naplemente felvonóhídja horhosok, vízmosások meredélyéről hirtelen felcsapódik homlokunkra - s szemünk tükrös örvényén, mélyen zeng az ég a bogárcirpelésben Míg ki nem hány a királygyertyák lángja e holdfény nélkül alvó, zsibbadt földeken hol megint csak a csend hull önmagába mely megtartva egykor elviselt ha dérvert színben vibrált a zsálya Mára, visszaállt tükörkép az este a Göncölök rúdját ütve fönn keresztbe fejünk fölött, mint újonnan tört pálcát - új vadászaink most váltják át nagycsillagainkat ezüstpénzre Most már az idők múlásával egyre jobban árad szét a gyász is csontjainkban míg óriássá nő a kerti törpe - hullhat az égő sivár földre a kripta-és mindig lakhatatlan Szomszédság Akár tetszik nekik, akár nem, térségünk országainak kormányai szomszédságpolitikájukban kénytelenek figyelembe venni a kisebbségi problematikát, egyáltalán a kisebbségek létét. Mely lét ráadásul rosszul szerkesztett békeművek, s belső nacionalista politikai kurzusok által terhelt. Tapasztalni olyan hangütéseket is, amelyek négy évtizedes nosztalgiákat ébresztgetnek. Konkretizálva és jelesen azt, hogy Bukarest és Budapest, Pozsony és Budapest jó viszonyának megrontói a kisebbségben élő, okvetetlenkedő magyarok. Ilyen vélemények sajnálatosan nem csupán a román és a szlovák kormány és ellenzékeik körében uralkodóak, hanem a magyar kormányzati politikában is meghonosodni látszanak. A magyar külügyi tárca csupán követő, a jóhiszeműség egyébként tisztelnivaló szándékát esetenként az önfeladás határáig elvivő politikája ugyanis erre utal. A kormánypártok és a mérsékelt parlamenti ellenzék közötti konszenzusról ma már egyre ritkábban beszélhetünk, s ez nagy kár, hiszen európai integrációnkat is befolyásoló nemzeti ügyről van szó. „Elszigetelt", azaz szomszédaink nélkül való visszatérésünk Európába ugyanis nehezen képzelhető el: az óvatos befogadók nem szívesen importálnak viszályokat intézményeikbe. (Más lapra tartozik, hogy azok meggyökereztetésében „békecsinálóként" maguk is részt vállaltak.)