Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1847-05-23 / 21. szám
lett is, mindaddig tartott, míg az elkülönözött hittanok, symbolikus könyvek meg nem írattak, az ezekben megirt *s megpecsételt hitágazatokra a' tanítók *s követőik és ezeknek utódaik esküvel nem köteleztettek, mi a' concordiae formula behozásával 1580, a' reformatio kezdete után 63, Luther halála után 34 évvel vette kezdetét. Melly történeti adatból kitűnő, hogy a' symbolikus könyvek 's ezekre tetetett eskü az elszakadásnak, felekezetre-oszlásnak okozói voltak. Méltán fosztották meg tehát a' tudós értekezők a' symbolikus könyveket elidősült és soha meg nem érdemlett tekintélyűktől, — kiknek alapos czáfjokat ismételni felesleges, — a' mondottakhoz csak ezt teszem, mit mondhatnak a' symbolikus könyvekhez ragaszkodóknak azok, kiknek állítmányát ez okon korholjuk, mivel a'szentirással egyenlő tekintélyűvé teszik a hagyományokat? Mielőtt az egyesülésnek lényegi 's anyagi elveit megérinteném, előbocsátom az észrevételemet. Bármi egyenes és buzgó lélekkel törekedjünk az egyesülésre, bár szerencsés intézkedéssel czélt értünk is ebben , nem remélhető, hogy valaha a theologia mezejéről minden véleményi különbségek elenyésszenek. Sem zsidóknál, sem keresztyéneknél, sem mahamedanusoknál, egyező értelem a theologiában nem volt. A reformátorok az alapigazságokban megegyeztek, mégis egy vagy másba ütközött vélemények miatt elszakadtak egymástól, leginkább a metaphysikumokban. Ezzel nem azt állítom, mintha a' theologusok véleményi különbségük által az egyesülés gátoltatnék ; mert valamint a* mosaismus, a* farizeusok, sadduezeusok, essenusok, rabbinusok pártfelek közti különbségek daczára , jelenkorig áll : ugy a* ker. vallásban is az egyesség a' pártfelek által soha meg nem döntetik. Mindjárt az apostolok idejében keletkeztek, az idő folyamában szaporodtak a' theologusi csatázó pártfelek • mégis áll ingatlanul az isteni alapító vallása; sőt áll a" felvilágosult lelkű tudósok közt az egyező hit, szellemileg a' szentek egyessége. A' theologusi csata, csak keresztyéni szeretettel vivassék, a' lelkeket fölébreszti, a* vallás és egyház iránti érdekeket neveli, az igazság nyomozását eszközli. — Innen igaza volt Luthernek ezt mondani : az Isten igéjének táborba kell zajongni; még nagyobb igazsága Pál apostolnak, 1. Kor. XI. 19. szerint nyilatkoznia. A' theologusi heves viták, mint az egyház történetei bizonyítják, csak akkor voltak veszélyesek, de nem a' vallásnak, hanem magoknak a' viszálkodóknak, — mikor az indulatukkal nem birt theologusok az ellenkező pártfeleket, polgári dolgokba avatkozással, *s ennek békesége felzavarásával, farizeusi álnok fogásból, a' világi hatalom főnökeinek beárulták ; és hogy egyes példa említésével szeretett protest. testvéreimet, sérteni ne ítéltessem másik bizonyítványt is idézek a' reformáta egyház történetéből. Csakhamar a' Luther halála után, némelly túlságos buzgó tanítványi, Flacius, Amsdorf, Wiegand 's másk, dühösen megtámadták a' szelídlelkü Melanchtont, Luther kemény tanítmányának meglágyításáért, — a' Lutheres fejedelmeknek feladták, a' nép elölt elvádolták, mint evangéliom felforgatóját; — ennek eredménye lett, mivel az igazság erőszakos hatalommal le nem győzettethetik, a' pártfelekre szakadás. Ez a' túlságos buzgóság elpárolgott lassanként, és már a' XIX-ik században a' két protestáns testvérek nemcsak kibékültek, hanem egyesülni is kezdettek , de ismét fölemelkedett a'sír penészéből, hol méltó elfeledésben szunyadozott, a'Flacius lelke, a* békés 's egyesülni kívánó, testvér tudósokat a' fejedelmek és nép elött bevádolták, nemcsak a keresztyén vallás elleni újítással, hanem hamisan reájok fogolt, polgári veszélyt okozó merénynyel. Így áll a' dolog jelenleg Németországon. így történt ez a* református theologusokkal is; sőt a' reformáta egyház keblében még tüzesebb volt a' forrongás. — Kálvin 's tanítványa Béza Tivadar, Ágoston setét tudományát, az üdvösségre vagy kárhozatra örök időnek előtte, minden tekintet nélkül az embereknek Istentől elrendelését (absoluta praedessinatiot), a' reformátusok hittudományává alapítván; miután a' tudós Arminius tanítása után, szabadabb lélekzetet vett az okosság, és mind Genevában, mind Leidában megkedveltetett a praedeslinatióról mérsékelt tudomány: legottan a' vakbuzgó Gómár Ferencz és a' veletartók üldözőbe vették a' józan tanítmányt. Arminius halála után nagyobb tűzzel ütött ki a' civakodás, mellybe mivel politikai párt-fel őgyesedett, az Arminianusoknak köztársasági, a' Gómáristáknak, az igazgatói hatalommal tartó elvök lévén, ezek amazokat politikai lázasztással vádolták. Móricz a' választó fejedelem, az utóbb említetteknek nyújtót barátságos kezet. Miután a'dordrechti zsinatban 1618. az Arminianusokat kárhoztatta, a' hazájától sokat érdemlett derék Oldenbarnefeld Jánost gyászos halállal kivégeztette, a' nagy Hugó Grotiust tömlöczbe vettette és más lelkes férfiakat számüzött ; hanyatlani kezdett ugyan a' párt-fél, —de azért Arminius tudománya el nem oltatott, hanem Belgiumban is titkon, kivül pedig szabadon terjedt, 's ebből keletkezett Bardt, Doederlein, Bretschneider nyomán a rationalismus. Ez két történeti példák, hogy többeket elő ne soroljak, bizonyítják, hogy a' theologusi viták, csak magokra hagyassanak a' lelkikép megmérkőzés?, a' vallásos egységet fel nem dúlják; valamint e' perbe a' politikai beavatkozásnak veszélyes eredményét is kitüntetik. Engedjük tehát a' theologusoknak a* tudományos, vérontás nélküli harczot. Vitatkozzanak, a