Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-05-10 / 19. szám
magyar iskolája felsegitésére: Kassáról többen Csorba Irén által 19 írt 20 kr.u — Midőn az említett lap szerkesztőségéhez beküldött ezen kegyes adományért hálás köszönetet küldök a távolban rólunk megemlékezett nagylelkű gyűjtőnek s kegyes adakozóknak : talán nem követek el szerénytelenséget, ha Jézus ezen szavai által bátorittatva : „kérjetek, és megadatik; zörgessetek, és megnyittatik" még most is zörgetek a könyörülő szív ajtaján, mondván bölcs Salamonnal: „ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kik szűkölködnek.” Rácz István, m. k. ref. lelkész, lálával érte egyházunkat, egyetlen fiangos Gosztonyi János úr által pótolva lenne, s ő kész lenne emlékben közöttünk örökké élő atyja áldott nyomdokait követni. A vigasztalannak angyala szárítsa föl az úri családnak bánatkönyeit, s szeretett felügyelőnknek legyen csendes nyugalma testileg a földben, lelkileg méltó jutalma a mennyben. Áldás poraira ! Zvarinyi Lajos. csomádi evang. lelk. GYÁSZHÍR. CSOMÁD, április 23. It. szerkeztő úr! Engedjen tért becses lapja hasábjain, hogy elpanaszolhassam a nyilvánosság előtt veszteségünket, mely f. hó 19-kén ért bennünket s egyházunkat. Nagyságos gosztonyi és krencsi Gosztonyi Lajos, egyházunknak köztiszteletü és szeretetű gondnoka, érintett napon Vác-Hartyánban idegszélhüdés következtében jobblétre szenderült. Megdöbbentő volt e rögtöni s váratlan gyász eset, az úri családra úgy, mint közös mindnyájunkra nézve. Még estvéli 9 önkor családjának bizalmas körében, nem sejtve néhány perc Mulya bekövetkezett halálát, életkedvvel és vidorsággal mulatva, már egy rövid óra lefolyása után, a rendkívüli gyors halál kiszólító övéinek köréből s ölelő karjaikból. Gyors szárnyakon terjedt el a gyászeset híre, s ahova eljutott, mindenütt a részvét és szánalom őszinte érzésével találkozott, mert Gosztonyi Lajos érdemteljes egyházi gondnokunk azok egyike volt, kik nem annyira állásuk és rangjuk, de jeles személyes tulajdonaikkal, szeretetre és tiszteletre köteleznek. A ki ismerte öt, közelről és távolról sietett gyászkoporsója között leróvni a szeretet és tisztelet szívből fakadó adóját. Ott láttuk a környéknek jelesebb úri családjait, a felügyelete alatt volt anya és leányegyházak presbytereit, valamint volt jobbágyainak kicsinyeit s nagyjait, mind a részvétet s a veszteség fölötti fájdalmat visszatükröző bánatos arcokkal képviselve. A fényes gyászmenet a számtalan tisztelők özönétől s három hitfelekezetbeli lelkésztől kisérve, az úri házból a reformáta egyházba vonult, hol e sorok írója gyászbeszédet mondott, festvén a boldogultnak általánosan ismert erkölcsi képét, mint családapáét, emberbarátét, s egyházát hőn szerető keresztényét. A sírkertben váchartyáni református lelkész, nagytiszteletü Csilléry Imre úr, mondott egy vallásos szívből fakadó malasztos imát, mely után e sorok írója által megáldatva, a családi sírboltba tétettek le szeretett egyázi felügyelőnk földi maradványai. Siratják a boldogultat, hozzá 27 éven át példátlan hűségű s gyöngédségü lélekben emelkedett neje, Madernoburgi és Latschy Triangi Jozefa német birodalmi grófné, és atyjukhoz méltó közszeretetben álló gyermekei János, Polyxena és Gabriella." S most azon óhajjal zárom be a gyászjelentésemet, vajha a súlyos veszteség, mely szeretett felügyelőnk ha GYÁSZHÍR. F. év, május elsején oly egyén ravatala felett álltunk fájó részvétünkkel, ki a komáromi egyházmegyének több mint félszázadon keresztül fénylő lámpása, büszkesége volt. A szép tavaszi hó elsején szállt sírba az ősz... Nagytiszteletü Végh Mihály, főesperes s hetényi lelkész úr. — Szeretett gyermekein, rokonain kívül ott állt a kidőlt agg ravatala felett a megyebeli lelkész-koszorú, s annak derék világi elnöke, ott maga az érdemekkel ragyogó főpásztor Nagy Mihály superintendens úr is. A gyászbeszédet a háznál, dunaradványi lelkész, a kiadott ünnepi imáiról ismeretes Cike Dániel úr tarta azon eszme körül, hogy a fájó kebel, a kedvesét sirató lélek nem sírkövek, múló pompák, hanem tetteik fenntartása és követésével tarthatja fen nagy halottja emlékezetét. Ezen szépen kidolgozott s szónoki hatalommal elmondott jeles beszéd után, a templomban, Jób patriárcha 12. 12 verséről beszélve n. t. Kelemen Mihály bácsi lelkész s tanácsbiró úr, a megboldogult kedves lelki fele, fejtegeté, hogy a vén emberben, kivált a lelkipásztorban nevekedik-e az ismeret ideje haladtával? Mire gondosan készített művében igennel felelvén, kivittük a 85 éves jó pásztort szeretett hívei porladozó hamvai közé, hol is egyházmegyénk főjegyzője Váli Lajos úr szép érc hangján megmutatá, hogy a sírok beszélnek, beszél nekünk a nagy férfiú sírja is sokat, igen sokat... csak olvasni kell azt. Valóban lélekemelő perceket éltünk e beszéd hatása alatt. Azután betemettük őt is mint mást, elsirattuk, elhagytuk, de azon hittel, hogy szelleme él s élni fog, s az beszélni fog e sírról. A 85 éves agg született Hetényen 1778-ban, tanult Hetényen, Kocson, Komáromban, Debrecenben 7 évig, 3 évig Békésmegyében vésztői akad. rector, azután Bécsben academikus, 42 évig mocsi, 16 évig hetényi pásztor, több ideig egyházmegyei ülnök , pénztárnok, körülbelül 20 évig esperes s utóbb lemondása után 4 éve nyugalmazott főesperes. Ő egy azon ritka egyének közül, kik 50 éves lelkészi örömünnepüket megülheték. Gyászolják első nejétől 4 leányai, több kedves unokái, és maga az egyházmegye. Második nejétől Csokonaiak Lillájától tiszt. Vajda Juliánna asszonyságtól gyermekei nem maradván. Mi élők, az Urnák kedves szolgájának hamvai felett állván, kívánjunk neki csendes nyugalmat, családjának vigaszt,egyházmegyénknek hozzá hasonló erejű kormányzókat, és mondjuk: ősz pásztor! „lengjen béké s nyugalom, bemódosult sírodon." Szekeres Mihály, s. lelkész.