Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-18 / 20. szám
évi Protestáns Naptár lapjain emlékének egy pár sort szentelnek, és azután ... elfeledik. Elfeledik magát, bokros érdemeit, családját pedig a jó isten irgalmára bizzák. Sok koldus van a hazában, közöttük a protestáns lelkész s tanár árvái is megférnek; éljenek a hogy tudnak, ha nem tudnak élni, haljanak meg. Hadd idézzem vissza képedet lelkem elé, te lelkes buzgó tanár, ki nem bérért, nem kenyérért, de valódi hivatásból ültél 42 éven át az egyszerű, de előtted fényes tanári székben, ki kora ifjúságodtól késő öregségedig legfőbb s legnemesebb örömeidet ujabb és ujabb ismeretek szerzésében, s azoknak másokkal közlésében találtad. Oly nehéz képedtől megválnom. Nem csoda, hisz a buzgóság, az a bő lelkesültség, melyet te a tanári széken tanusitál, mélyen bevésték képedet mindazok lelkébe, kik a közelebbi négy évtized alatt a kecskeméti főiskola tanítványai voltak. A világ talán elég hálátlan leendő érdemeidet siet elfeledni, de volt tanítványaid lelkében élni fogsz, élni mint egyike a legbuzgóbb, a valódi hivatottsággal bírt tanároknak. Nagyon sok szép emlék, életünk legszebb éveinek, az ifjú kor legboldogabb óráinak édes emlékei csatolnak hozzád. Tudomány-sóvár lelked földi hüvelye a téged szeretők könyeitől öntözött hantok alatt rég porrá s hamuvá leend már, a midőn mi, volt tanítványaid, újból és újból felelevenítjük alakodat, és oda állítjuk elibénk a tanári szék emelvényére. Ha a mező virágai között elandalgunk, s egyik-másik virág szine, alakja megragadja lelkünket, megjelensz te mellettünk azonnal, s látjuk, érezzük a mint örömtől sugárzó arccal, s bennünk is nemes örömöket ébresztve magyarázod a természet kinyomozhatlan gazdagságát, alkotó erejének megmérhetlenségét, kimutatod azon családi s faj rokonságot, melyben a mező növényei s virágai is egymáshoz állanak. Ha szép nyári estén gyermekeink kérdik tőlünk egy-egy fényes csillag nevét, az égi tünemények okait, mielőtt feleletet adnánk, feltűnik előttünk képed, a mint a náladnál szálasabb bietnisek között állva egész lelkesedéssel osztoztatod őket azon zsákmányban, melyet a tudomány fegyvereivel s a távcsövekkel harcoló gygások azon felső birodalomból az évezredek folyamában szerezhettek; hirdeted az azon régiókban uralkodó örökket, a vis attractivát és repulsivát mint oly törvényeerőket, melyek ha egy percre megszűnnének, az egész világmindenség összedőlne. De hirdettél te még többet is. Nem feleded egy percre sem, hogy az egyes tudományoknak habár önmagukban is van céljuk, hivatásuk, de e mellett azoknak egyik legnemesebb hivatásuk az, hogy a vele foglalkozók kedélyét, erkölcsiségét, jellemét megnemesítsék. Ne csak az ismeretek birodalma gazdagodjék — mondád te — egyik vagy másik tudomány által; de az érzelem is nemesedjék, a tetterő is helyesebb és helyesebb irányra vezéreltessék. Épen ezért a legmaterialistikusabb tudomány előadásában is nem állapodtál te meg az anyagnál, a távr és górcsövek határánál, vagy a természet rideg törvényeinél soha, hanem igyekeztél bevezetni bennünket, hallgatóidat azon birodalomba is, melyben az érzelem magasztos hevületei már jobb kalauzul szolgálnak, mint az ész hideg világa. Soha nem feledhetőleg áll előttem képed, midőn néha-néha meghurcolva bennünket az égboltozatán, elmondva s hosszas számtani képletekkel bebizonyítva, hogy hozzánk a nap, ehhez ez vagy ama csillag, ehhez ismét a legtávolabbi hány millió mértföldre esik, fellelkesedett arccal megálltál és kérdezed: de hát azontúl, hova sem távcsöveink, sem számtani képleteink el nem hatnak, mi van ? „Ott van, kedves uramö csómók, a végetlen, az Isten!" Vagy midőn naprendszerünket ismertetve elbeszéled, hogy ez a bolygó e körül, ez ismét eme körül igy meg igy forog, a vonzós taszitó erő igy meg igy működik, nem mulasztod el megkérdeni, de hát voltakép mi is az, amit vonz, vagy taszitó erőnek nevezünk; mi vagy ki az, aki ezeket útnak indította, ezer és ezer éves forgásukban fentartja ? s reá mutattál azon örök erőre, melyet vallásos nyelven istennek nevezünk. Vagy ugyancsak ezen erőkről szólva, ki-kicsaptál egy más tőrre, ellentétes „Nézzék csak uramöcsémek : a holdat vonzza magához a föld, ezt a nap, de ha egyszersmind az ellentétes erő is nem működnék, a földünk a holdat, a nap pedig földünket egészen magához ragadná, s ezen mi kis világunk teljesen összedőlne; épen így az egyes családokat erős kötelék kapcsolja a nemzethez, a nemzeteket az emberiséghez, de ha ezen kötelék ellenében nincs egy más kapocs is, melynél fogva az ember egyszersmind saját családi, vagy nemzeti kis világa körül forog, felbomlik az egész társadalom." Sőt lelked még a számtan száraz betűi közé is lelket tudott varázsolni. Egy számtani ismeretlen mennyiség fárasztó feltalálása után, eszünkbe juttatod, felveted előttünk azt a nagy Ismeretlent, Qeog ccyvoavos-t, azt