Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-05 / 40. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadóhivatal: Mária-utca 16-dik sz., elsfl emelet. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. I Teljes példányokkal még szolgálhatunk. éret Reflexiók a protestantismus köréből. ii. (M.) Tagadhatatlan, hogy papjaink között — a többség adja a szabályt, a kisebbség a kivételt —nagy elterjedést nyert azon nézet, hogy a „pastorális prudentia" a papnak egy fő és sarkalatos erénye, az opportunitás, alkalmazkodás s az elkerülhetetlennek keresztelt kényelmesbe való feltétlen belenyugvás azon modus vivendi, mely a mai — a mint mondják — elanyagiasodott több eredményt világban az egyház terem is a legigéri. Ha valakinek ezt tagadni jutna eszébe, azt minden egyéb bizonyitékok mmellőzésével felebbi állításomnak igazságáról csupán azon egy jelenség felemlítésével is meggyőzhetni vélem, hogy midőn a protestáns egylet megalakult s célul tűzte ki az egyházban hanyatlásnak indult valláserkölcsi életnek felelevenítését, nem akadt tudtommal egy lelkész sem, a ki a cél nemes és jelen viszonyaink között szükséges voltát be ne ismerte volna, sőt nagy azoknak száma, a kik az eszközre nézve is egyetértettek volna és egyetértenek; de azért mégsem léptek be az egyletbe sokan — nem járok messze az igazságtól, ha kimondom, hogy többen, mint a kik beléptek; — miért? azért, mert nem látták a dolgot opportunusnak, nem látták a pastoralis prudentiával megegyeztethetőnek. Ha tehát az a pastoralis prudentia oly főbenjáró dolog, hogy azzal szemben még az említett érő fontosságú érdeknek is háttérbe kell szorulni, mégis csak szükséges, hogy kissé szeme közé nézzünk, s utánt járjunk: kicsoda? micsoda? hová való születésü ? — és pedig annál inkább, mert ha végig tekintünk a reformátorok, de sőt maga az Idvezitő egész működésén, abban az ily fajta pastoralis prudentiának, az emberektől való félelemnek, s a „gonosz világf”-hoz való ily kényelmes alkalmazkodásnak ugyancsak kevés vagy épen semmi nyomaira sem akadunk. Annyi első tekintetre világos előttem, hogy ez nem az a pastoralis prudentia, melyre a theologiai tanárok jóhiszeműleg tanítják azon ifjúságot, melyre később az emberiség legbecsesebb szellemi kincseinek őrizete lesz bízandó, mert ez épenséggel nem áll útjába annak, hogy belépjünk azon egyletbe, mely a hanyatlásnak indult vallás-erkölcsi élet felelevenítését célozza, de sőt épen azt a jelen körülmények között követeli; hanem egy másik, mely, fájdalom, csaknem jobban el van terjedve mint emez első, s melynek nyilatkozatait s eredményeit az egyháznak ugy külső mint belső életében csaknem minden lépten-nyomon látni és tapasztalni bő alkalmunk van. Kíméljük meg magunkat a bővebb illustratiótól, hanem kisérjük figyelemmel és figyeljük meg elfogulatlanul — ha ugyan eddig nem tettük volna — egyházi testületeink jelentékeny részének működését, s meg fogunk győződni , hogy itt zsinórmértékül nem mindig maga az ügy szolgál, mint inkább gyakran a személyek és körülmének ; hogy az eszélyes alkalmazkodás elve igen gyakran háttérbe szorítja a legfőbb és legszentebb érdekeket, azon érdek9