Protestáns Szemle, 1925
Cikkek és szépirodalmi közlemények - Baros Gyula: Jókai és Arany
mény, hogy nem sokkal előbb, ugyanabban a folyóiratban megjelent novellái szerint Arany sem nagyon idegenkedett a szóvátett túlzásoktól és nem lehetetlen, hogy egyebek mellett, a hibáztatott elbeszélés eszméltette őt ez ízlésirány túlzásainak művészietlenségére s térítette ily képen a reálisabb életábrázolás felé. Jókaihoz való személyes viszonyát azonban ez a megjegyzés nem befolyásolta, sőt felszólítására, mint a Frankenburgtól átvett Életképek szerkesztőjét, szívvel-lélekkel támogatni óhajtotta. Megírta ezt Petőfinek is, hozzátéve, hogy ,,kedvedért én Jókaihoz csatlakoztam" (s nem Vahothoz, a Pesti Divatlap szerkesztőjéhez, kivel a fiatal írók hadilábon álltak). Az ártatlannak látszó „kedvedért" kifejezés miatt majdnem bajba került Arany. Petőfi ugyanis, aki elvi okokból óhajtotta az irodalom ifjabb tehetségeit az Életképek körül csoportosítani, igen kemény szavakkal oktatta ki barátját, hogy itt több forog kérdésben, mint az ő egyéni szeszélye. Arany nem magyarázta félre e heveskedést s rövidesen napirendre tért a „csalánkedélyű" levél felett. Valamivel később más vonatkozásban találkozunk Jókai nevével Aranynak Petőfihez írt tudósításaiban. S érdekes, hogy, mint a föntebbi esetben, most is bíráló megjegyzés kapcsán. Ezúttal Jókainak egy nem helyénvaló tréfálkozása szolgáltatott rá alkalmat. Arany a Költőn mézesheteit élő Petőfivel közöl egy csomó őt érdeklő dolgot s közben a szalontavidéki természeti csapásról, a sáskajárásról is megemlékezik. Ehhez fűződik a megrovás, mely személyi vonatkozása mellett Aranynak a humorról való felfogására nézve is útbaigazít. „Ad vocem sáska — irja. — Jókai minduntalan vittek rá. Szerintem az ilyen élcekben nem lehet komikum. Humor talán lehetne, de ne a más, ne a szegényosztály rovására. Ha a humorizáló maga is a sáskák csapása alatt állna, akkor illenék szájába a keserű humor, mint azon szőlősgazdáéba, ki látván, hogy szőlőjét a jég ugyancsak veri, felkapott egy dorongot s neki esett ütni-verni a fürtöket, mondván: „no csak uram Isten! Rajta! Lám én is segitek !" Ez aztán humor, de tengerparton állani s a vésszel küzdőkre elménckedni, ez oly valami, mire méltán ráillik a gúny : „Országomat egy viccért." Ilyenre még az újdondászat burleszk öltönyét sem szabad kiterjeszteni. Nincs igazam ? Más az, midőn a Pesti Hirlap a Noththeater sáskák általi felemésztésétől fél, mert ott már nem a sáskák általános pusztítására, hanem a Noththeaterre szól a lecke s az oly nevetséges erőlködése a német elemnek, mi komikai hatást eszközölhet."• E sorok kiélezettsége nem páratlan Aranynak jeles pályatársáról szóló nyilatkozatai sorában. Mikor a készülőfélben levő Toldi estéjéről szóló hirlapi tudósítás a mű címét y-nal közli, ahogyan az irodalomtörténetíró Toldy Ferenc s egy akkoriban emlegetett díjbirkózó nevét írták, Arany meg nem állja, hogy Petőfinek szóló levele révén (1847. XII. 13.) ki ne öntse bosszúságát: „Toldy Estéjét nem írok s ennyiben engedelmet, respective bocsánatot kell kérnem Jókai úrtól, hogy hirlapi jövendölései számát eggyel megszaporította." Az utóírás folytatása már engesztelékenyebb hangú. Idevág még 1848. februárban Petőfihez írt verses levelének két sora: Minden dolgok előtt: én nem írtam Toldyt Hanem (ez már más szó, tehát jó rim) Toldit.