Protestáns Szemle, 1925

Cikkek és szépirodalmi közlemények - Baros Gyula: Jókai és Arany

koztatta s így költői terméséből az Életképeknek kevesebb jutott. Az év végén Jókai folyóirata megszűnt; a politikai helyzet igen ki­élesedett. Fegyverek zaja töltötte be az országot, közben a költők szava bizony elhalkult. A szabadságharc végefelé, nem sokkal a világosi fegyverle­tétel előtt, menekülő útjában, Jókai megfordult Szalontán s ekkor nagynevű barátjával is töltött néhány emlékezetes percet. Mikszáth ismert életrajzi művében ezt a találkozást a föltehetőnél fanyarabb­nak színezi, bár a forrásul szolgáló visszaemlékezés erre nem nyújt alapot. Örültek-e nagyon egymás láthatásának? Jókai szerint ,,csak úgy, mint az a vendég és az a házigazda örülhet, aki tudja bizonyo­san, hogy holnapután ellenségnek fog helyt adni, hajlékában". Han­gulatuk a történtek következtében bizonyára nyomott lehetett. Való­színű, hogy a költészetről, irodalomról sem volt so­k kedvük beszél­getni, de hogy a politikához túlságos egyszerűnek látszott volna a „szalontai hajdú" s ezért töltöttte Jókai inkább Leiningen és Nyáry társaságában idejét, az már kissé indokolatlanul ironikus beállítás. Igaz, hogy Arany nem szeretett politizálni, de hogy a két jó barát beszélgetése még az izgalmak közepette sem volt tartalmatlan, látni abból, hogy egyik — Petőfire vonatkozó — részletét Jókai később elég érdekesnek tartotta arra, hogy az utókor számára is meg­örökítse. * A véres események lezajlása után hazánkra nehezülő időkben Jókai és Ar­any, mint annyi más jó barát, csak gondolatban ápol­hatták egymás iránti rokonszenvüket. Azonban, hogy ez az érzésük mily erős lehetett, látni Aranynak a Magyar Emléklapok szerkesz­tőjéhez, Szilágyi Sándorhoz (1850. V. 7.) intézett tudósításából, melybe az akkoriban Sajó álnéven dolgozó barátjai részére is belesző néhány meleg szót: „És te,­­Sajó! ezen pár sort egyenesen hozzád in­tézem. Hogyan élsz, fia? Krix-kraxolhatnál valamit nekem, én nem válaszolnék, vagy kellő ildommal. Nagy ünnepem volt, hidd el, mikor száműzött lelkem lelkeddel egybetalálkozott. Áldjon meg az „allgemeiner" Isten, ha ugyan képes jóravaló magyar embert meg­áldani, kinek okim saját Istene volt". A Sajónak szóló üdvözlet Szilágyit illető későbbi leveléből sem hiányzik. A következő évből (1851. VII. 15.) már egyenesen egy Jókai­tól származó írás mutatja, hogy a közvetlen­­összeköttetés ismét megkezdődött, közöttük. „Kedves Jankó"-jának szólítja Aranyt itt a levélíró s tizenöt forint írói tiszteletdíjat küld neki, kérve további közremunkálását „nagy üggyel-bajjal és emberhalállal" szerkesz­tett füzeteik mellett. A sivár viszonyokra való utalással menti az anyagi kárpótlás csekélységét s rámutat messzebbmenő céljaik fontosságára. Hogy Aranyból nem hiányzott a készség barátja terveinek támogatására, mutatják a Délibáb című folyóiratban megjelent újabb művet. Még azon a napon, 1852. december 3-án, mikor a Fes­tetics Leó nevében kért engedély megérkezett, tudósította barátját

Next