Protestáns Szemle, 1930
Kritikai Szemle - Zsinka Ferenc: Hajnal István: Eszterházy Miklós nádor lemondása
veszteség nélkül, sőt nyereséggel, átutalhatjuk az illetékes tudományoknak. Szerény meggyőződésünk szerint nem irodalomtörténeti kérdés a hunmondáknak, a királymondáknak kérdése sem, mert irodalomról csak ott beszélhetünk, ahol szövegek állnak rendelkezésre. Mondáinkból pedig köztudomás szerint egyetlen sor sem maradt ránk, mégis irodalomtörténetíróink — úgy látszik megszokásból — hosszadalmasan foglalkoznak ezekkel a meddő, mert csak feltevéseket szaporító kérdésekkel. Nincs jelentősége a szépirodalom fejlődését kutató irodalomtörténetben a krónikaírás széles alapokon nyugvó tárgyalásának sem, mert a krónikák akár formailag, akár tartalmilag csak nehezen vonhatók a szépirodalom körébe. Mint tudományos irodalmi problémák a történetírásnak értékes fejezetei. A magunk részéről hagyományos, de egészen felesleges anyagnak minősítjük a történeti mozzanatok, a közállapotok rajzának besorolását, a szerzetesrendek szabályainak ismertetését, a kolostorok belső életének leírását, oklevelek, törvények ismertetését, a hittudomány és szónoklat tárgyalását, nem szépirodalmi anyagot tartalmazó kódexek és művelődéstörténeti mozzanatok felvevését. Ezek a kérdések többnyire nem kapcsolatosak irodalomtörténeti jelenségekkel, azért az írói törekvések megértése és magyarázása céljából szükségtelenek. Ilyen fejezeteket a francia irodalomtörténetekben alig találunk s ezek is valami csekély fajelméleti és nyelvészeti alapvetéssel megelégszenek. Ha már annyit feláldoztunk a régi hagyományos irodalomtörténeti anyagból, adjunk oda még néhány fejezetet, hogy végre csakugyan irodalomtörténet legyen az irodalomtörténetünk s módunk legyen az igazán irodalomtörténeti jelenségek alapos, a legújabb időkig terjedő megvilágítására és megbeszélésére. Dr. Halász László. Hajnal István: Esterházy Miklós nádor lemondása. (Akadémiai székfoglaló értekezés). 1929. 153 lap. 8°. Hajnal István akadémiai székfoglalójában Esterházy Miklós életéből ismertet meg velünk húsz viharos esztendőt, nádorságának idejét. (1625—1645.) Esterházy Miklós úgy él a köztudatban, mint Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek nagy politikai és személyes ellenfele, a királyi Magyarországon a két Ferdinánd kormányának legszilárdabb támasza. Ezt az általános tudatot Hajnal dolgozata sem változtatja meg, egyéb mondanivalója van arra, hogy a nagy államférfiról gazdag tanulsággal szolgáljon az olvasónak. Azt mondja el, hogy mily feladatokat tűzött maga elé, miként próbálta azokat megvalósítani s ami az egész dolgozaton áthúzódik: milyen árat fizetett ideáljaiért? A galántai köznemesi portáról indult és tüneményesen magasra emelkedett pályának végső szakaszát látjuk magunk előtt Esterházy életéből. Nagy belső és külső harcoknak vagyunk tanúi.