Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-08-08 / 11. szám
ban játszotta ; az áriákat csak concertekben éneklé; a’ tájképeket csak azért festé , hogy a’ nézésre kitett remek mivek közt csudáltassanak, ’s a’ virágokat csupán csak gálaszékekre himzé. Otthon mindig unalom gyötrötte, mert öreg, gyönge anyjától már százszor hallá , hogy szép leányka. Hogy e’ régi igazság előtte uj érdeket nyerjen , idegen alakakról kelle azt hallania ; azért minden nap társaságot keresett. De, mivel mint tudva van, a’ szépnemiek asszony társaik’ dicséretében bizonyos gazdálkodással, a’ férfiak ellenben vesztegetéssel szoktak bánni, Jeannette inkább kedvelte a’ férfiak’ társaságát. Talán testvére Paulina is úgy cselekedett volna, de őt szegényt senki sem akarta dicsérni, azon egyszerű okból, hogy senki észre nem vette, mivel a’ gonosz himlő egy kissé elrutita. A’ kellemes ügyességekben is messze elmaradt nénjétől. Édesen pengeté ugyan guitarreját, édesen is énekelt hozzá, de csak apró dalokat. A’ rajzolást épen annyira vivé mint Jeannette, de három tájfestést kivéve, melly anyja’ hálószobájában függött, ’s mellyet csak az anyai szem látott, senki sem tudott róla semmit; mert a’ mi ilyen bátran tudá magát a’ szép Jeannette viselni, olly bátortalan volt a’ rút Paulina ; ’s hacsak kétszer nézett is valaki rá, fenékig pirult minden himlőgödre arczának. Szerencséjére ez nem gyakran történt vele, mert senki sem nézett rá kétszer. A’ virág himzésben vetélkedhetett nénjével, de csak nagyanyjai’ és nagynénjei’ számára hímzetté azokat. Legörömestebb volt otthon, mert társaságban rútvoltának tudása ügyetlenné tette , de otthon sokat ért, ’s nem könnyen lehettek el nélküle. Ugyanis, anyjok azon gondolatra jött, midőn fölnevekedtek leányai, hogy azok folytassák hazánál a’ gazdasszonyságot, még pedig egy héten egyik, másikán másik. Paulina hamar belétanult anyjának ezen nemde különös (?) akaratjába, ’s az ő hetiben minden igen jól is ment; de mikor Jeannettere került a’ sor, bárha egész reggel szorgosan futkosott is eléhátra, vagy sós volt a’ leves, vagy kozmás. — Azonban mindig sajnálta a’ drága időt, mellyet el kelle vesztegetnie, hogy nem muzsikálhatott, énekelhetett, hogy egy pillanatra sem maradt a’ legközelbi esti mulatságra fejéket elkészíteni. A’ jószívű Paulina gyakran megszabaditá tehát gondjától; ez apródonkint szokásá válván, a’ hetenkinti felváltás egészen feledékenységbe ment, ’s végre Jeannette épen nem gondolt a’ gazdasszonysággal. A’ lágy anya e’ dolgot elnézte, ’s lehetetlen volt azon gyönyörűséges alakra bosszankodnia, ki mindennek az elragadtatásig tetszett. Nem volt olly nagy társaság mellyben Western Jeannette ne tündöklött volna; az ő neve hangzott az olvadozó költők’ verseiben,s a’ víg poharazók’ toastjaiban. Azt, hogy testvére is van csak kevesen tudák. Két ifjú katonatiszt, Eduárd és Móricz megláták Jeannettet, és mindketten halálból beleszerettek. Mindenik jó születésű , derék , nemes lelkű volt, és mindenik igen gazdag. Jeannette örült e’ győzedelmén, ’s az anya, ki csak szigorúan jöhete ki jövedelmével, a’jövendőről édes álmodozásban ringatta magát. „Ha mindenik valódi szándékkal volna irántad, mellyiknek adnád az elsőséget ?“ kérdé leányát. „Azt még nem tudom“ felesé Jeannette, „nekem mindenik tetszik; de sokra leven szükségem, alkalmasint a’ gazdagabb lesz előttem kedvesebb. Édes anyámat úgy segíthetném öregségében; testvéremet pedig magamhoz venném, hogy vigye a’ házgondját.“ A’jó öreg sirt örömében kedves leánya gyermeki indulatlan; Paulina pedig szívesen köszönte testvéri szeretetét. Azon közben a’ két ifjú szívesen igyekezett a’ szépnek kegyét megnyerni; ’s e’ miatta’ rút Paulina iránt is jó indulatot mutattak. Jeannette valóban meg volt akadva, hogy mellyik imádója’ részére nyilatkozzék. Eduárd bált adott, mellynek ő volt királynéja; és azon estvén azt hivé , hogy Eduardhoz hajlik. Móricz szánkazást rendelt, mellyen maga csörgetett a’ legpompásabb szánon az utczákon fel ’s alá, ’s akkor Móriczot találta sokkal szeretetre méltóbbnak, így halogató elhatározását egyik hétről másikra ’s ezt — szíve habozásának nevezte. „Én ha helyzetedben volnék, igy szóla egykor Paulina, — Eduárdot választanám.“ „Miért? — Móricz épen ollyan gazdag, ’s azt csak meg kell vallanod hogy sokkal szebb termete van.“ — „Azonban derék ember is“ — teve hozzá az anya. „De nagyon gondolatlan“ visszonozá Paulina. „Nénike minden félét beszélt nekem róla.“ — „Ej nénike“, mondá gúnyosan Jeannette , „csak egy öreg néném-asszony.“ „Eduárd ellenben“, így folytató Paulina, „sokkal meggondoltabb, ’s nekem úgy tetszik gyakran vettem észre, hogy igazabban, mélyebben érez mint Móricz.“