Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)
1837-10-19 / 84. szám
664 .,Nem nagy ember lehet biz’ ő — válaszold amaz megvetést jelentő arcz - ’s tagmozdulattal — csak hozzánk sem hatott el híre, pedig mi közel vagyunk a' félszigethez. Más legény Sobri, a’ magyar rabló, azt London , Paris, Európa, ’s tán egész világ ismeri.“ „Sobri!“ — kiáltanak fel egyszerre a’ közelb jött kapitány 's matrózok. „Igen, Sobri— folytató Frumenzio. — „Az ám ember a’ talpán, ő is haramia vezér, de nem öl, nem pusztít; ő emberbarát.—nagy ember!“ „Olvastam felőle valamit lapjainkban—mondá Folibhon mosolyogva — de csak röptében, Marsailleböl elindúltam előtt; de bizony már elfeledtem.“ „Kár, nagyon kár!“ — szóla Granguadagni fejét csóválva. „Sobri megérdemelné, hogy aranybetűkkel véssék nevét a’ neki gránitból emelendő emlékoszlopra !“ ’S most Frumenzio szélűben — hosszában elbeszélé a’ hajósnépnek, 's a’ velök utazóknak nagy embere tetteit, mennyire azoknak igaz , nem igaz újságlapi ’s levelezési közlésekből ismeretébe juthatott, ’s pedig toldva, nagyítva, mint képzelni lehet Az alatt az éj beállt; ’s hogy Checco tréfált, ’s nem abruzzi tűz’ füstje voltak a’ nyugati eget borított nehéz fellegek, a’ következés megmutatta. Szél kezde hatalmasan sivítni az árboczok’ kötelei közt, ’s az azokon csüggő, a’ vitorlák’ behuzásival foglalatoskodó matrózok’ naptól barnáit arczaikkal, ’s siető munkájokban magasra nyitott szemeikkel, vicsorogva mutatott fogaikkal, ’s szélben repkedő kuszárt fürtjeikkel festőileg rémitően tünedeztek ki a’ nehéz felhőket megmegnyitó villámok’ fényében a’ sötét éjből; a’ hatalmas dörgést egyre hatalmasb követte, hullámhegyektől hányatott a’ hajó; recsegtek az árboczok, nyögött az egész hajóalkat; egy szélrohanás az előárboczot töré ketté , egy másik a’ tatárbocznak felső izét fújtá a’ tengerbe, a’ kormányt dühöngő habok kiveték, 's az irány ’s kormány nélküli roncsolt hajó közel volt a’ töréshez. — Federico érzéktelennek látszott a’ körűlé történőkre, de Frumenzio úrral máskint volt a’ dolog; ő sírt, jajgatott, haját tépte; átkozta kincsvágyát, melly kicsalta biztos száraz földi lakából, ’s fogadást tőn, hogy soha többé tengerre nem szálland ’s kincsei’ nagy részét, ha a’ jelen veszélyből szerencsésen kivergödik, szent czélokra fordítandja ’st. De helyzetét, úgy mint volt, nehéz feladat lenne gyönge tollunknak fejteni; azért csak azt mondjuk el, mi ez után történt. A’ vihar végre lecsillapult, ’s a’ vészes éjt csendes reg váltá fel. A’ hajó, hogy az erejökből egészen kifogyott matrózok magokat valamennyire kipihenhessék , Ossero’ nyugati partján, melly biztos természeti kikötővel kínálkozott, horgonyt vetett. Kiszálltak útasaink , ’s a' hajós nép, melly illy veszélyes jelenetekhez hozzá szokott, olly vidámmá lön , mintha mi sem történt volna. Nem úgy hősünk , ki alig hivé, hogy a’ hullámhegyek közt tátongó sírból kiszabadult. A’ kapitány, minekutána a’ tengeri törvények kivonatának eleget tett, Granguadagni’ felvidámitására tengeri pompás ebédet készített, ’s a’ nála mindig készen levő burgundi ’s campániai hamar eloszlaták Frumenzio borúit ’s rettegését, ’s nem sokára az Angyal Bandi, Barna Pista, Terroraccio és Sobriról ingerkedő enyelgéssel folytatott beszédek közt, hősünk olly bőven szörbölé a’ franezia nektárt, hogy végre magán kívül dűlt a’ hajó’ fölébe vont ponyva’ árnyékába, ’s mély álomba merült. Egy hatalmas vállrázással párosított durva “ébredj” költé fel Frumenziót, ki félig mámorosan, félig álmosan felülve ’s szemeit dörzsölve, kérdé alig érthetőleg, „hol vagyok?“ ,,A’ Bakonyban!“ felele a’ nem gyengéd ébresztő. „Add elő pénzedet!“ „A’ Bakonyban?“ ismétlé bámulva Frumenzio. ,,’S mint jutottam én ide?“ „Nekem arra semmi gondom — felelé az álomháborító — „Add ide pénzedet, vagy tüstént ezer darabra zúzom farkasaimmal koponyádat.“ 1S övéből egy kétcsövű pisztolyt vonván ki, Frumenzio’ fejének irányzó azt. ,,’S ugyan ki lehet az úr, hogy így parancsolgat velem?“ — kérdé a’ már jobban magához térő Frumenzio. „Nem szokásom ugyan illy nyomorúkkal szót ’s időt vesztegetni; de hogy tudd legalább kivel van dolgod, én Répa Marczi, Sobri’ vitéze vagyok,“ felesé dölyfösen. — Most Füttyentésére, mellyet tizszerezve hangoztattak vissza az erdő szikláin, három hozzá hasonló szegénylegény lép e hősünk elébe.