Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)
1838-03-22 / 23. szám
14 menthetett vagyonaikkal, seregesen futottak a’ veszedelem elől, a’ templomokba, a’ városban álló kaszárnyába, — a’ nemes Megye házába — a’ Ludoviceumba, az egyetem épületeibe, udvarokba ’s utczára, mellyek víztől mentek valának. Ő cs. kir. Főherczegsége, az ország fővárosának védangyala, a’ Nádor, azonnal rendeléseket tön ’s mindazok, kik Budára akartak menekedni, gőzhajón, tutajon vagy ladikokon által szálítattak, hol maga a’ kir. lak, minden oda menekvőnek nyíltan állott. A cs.kir. Főherczegsége az ínségtől sanyargatott népnek azonnal néhány hajó kenyeret küldött, maga István Főherczeg pedig, fenséges Nádorunk elsőszülött fia, a’ veszedelem napjait megosztá velünk, ’s a’ szörnyű ínség közepette szünetlen közöttünk szorgoskodott; majd az Ország Birálat exczellentiájánál, majd a’ megyeházban felállított királyi biztoságnál, majd a’ város minden részében megjelent, hogy a’ fájdalmától lesújtott nép látná, mikép a’ róla atyailag gondoskodó fejedelmi szeretet fölötte viraszt. Örökké feledhetlenül nemesen viselte magát nemes Pest vármegye, ’s mondhatni , főispáni helyettesén, mgos Prónay Alberten kezdve az utolsó tisztviselőig, sőt lovas katonáig, szünetnélkül talpon voltak minden emberei és a’ szenvedő emberiségen segítettek mindenütt, hol segedelmért jajszó hallatott. — A’ körül fekvő helységek tüstint mintegy rohantak segedelmére a fővárosnak. Czinkota helysége volt az első, melly temérdek élelem és kenyér mennyiséget szállitott a’ víztől elöntött város szélére, honnan az hajon behordatott, ’s az ínséget szenvedők közt elosztaték. De egyeseknek kellett ön feláldozásukkal sokat merni, hogy ezerek’ életét menthessék meg; és a' mágnasi ’s nemesi rendből néhány bátor és merész férfiak, olly fényes példáit adák önfeláldozásuknak, mellynek hasonmását, századok emléket őrző évkönyveink, nem mutathatják. — Tisztelettel legyen e’ férfiak neve említve, kik az elremült és élet-halál veszedelméből kiszabadított nép szivében örökre élni fognak. E’ férfiak: gróf Szapáry Sándor, gr. Ráday Gedeon , báró Wesselényi Miklós, Akstein Adolf ügyv., füskuli Länderer Lajos. Ezereken köszönik e’ férfiaknak életűket, 's mit hitelesen állíthatok, maga Länderer, többnek 600 embernél menté meg életét; ’s ezt téve mindegyike e’ nagylelkű férfiaknak, és koránsem könnyű munkával, hanem a’ már félig összeomlott házak’ padlásaira kapaszkodtak, onnan gyermekeket, asszonyokat, magukkal tehetetlen ’s a’ rémüléstől mintegy összedermedt embereket, köteleken bocsátották hajóikba, — vagy nyakig vízben gázolva , vállaikon hordák ki a’ házakból. — De, utálattal legyen említve a’ szörnyű erkölcstelenség! voltak urfiak, — sátánkölköknek lehetne őket nevezni, — kik et borzasztó veszedelem közepette mulatságból ha, fókáztak, ’s a’ segédeimért siránkozó szerencsétlenek’jajgatásaikat föl sem vevék!—István Főherczeg egy illy istentelen urfit kiparancsolt hajójából, ’s azt azoknak adatá, kik a’ veszélyben embertársaikon segítettek. De ki tudná e’ hihetetlenséggel páros ínséget egész kiterjedésében leírni ? ezen kisded vázlatát sem adhattuk e’ perczig, mert lapjaink nyomatója, a’ nemeslelkü Länderer, kinyitó roppant nagyságú könyvnyomtató intézetét a’szenvedő emberiségnek, és a’ veszedelem’ napjaiban többet száz embernél tartott kenyérrel, hússal és élelemmel. Kőszenet — Isten, Király ’s a’ Haza* nevében, fenséges áldott Nádorunkon ’s István Főherczegen kezdve, mindazon nagylelkű férfiaknak , kik a’ szenvedő emberiségnek a nagy Istenhez áldásért kiáltozó siralmát enyhítették, könyeit le terték! E’ pillanatban, midőn lapjainkat sajtó alá bocsátjuk, hitelesen halljuk, hogy O cs. kir. Felsége Urunk, Királyunk, ínségben sinlő városunk