Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)

1838-03-22 / 23. szám

1­4 menthetett vagyonaikkal, seregesen futottak a’ veszedelem elől, a’ templomokba, a’ városban álló kaszárnyába, — a’ nemes Megye házába — a’ Ludoviceumba, az egyetem épületeibe, udvarokba ’s utczára, mellyek víztől mentek valának. Ő cs. kir. Főherczegsége, az ország főváro­sának védangyala, a’ Nádor, azonnal rendelése­ket tön ’s mindazok, kik Budára akartak me­­nekedni, gőzhajón, tutajon vagy ladikokon által szálítattak, hol maga a’ kir. lak, minden oda menekvőnek nyíltan állott. A cs.kir. Főherczeg­sége az ínségtől sanyargatott népnek azonnal néhány hajó kenyeret küldött, maga István Fő­­herczeg pedig, fenséges Nádorunk elsőszülött fia, a’ veszedelem napjait megosztá velünk, ’s a’ szörnyű ínség közepette szünetlen közöttünk szorgoskodott; majd az Ország­ Birála­t exczel­­lentiájánál, majd a’ megyeházban felállított ki­rályi biztoságnál, majd a’ város minden részé­ben megjelent, hogy a’ fájdalmától lesújtott nép látná, mikép a’ róla atyailag gondoskodó feje­delmi szeretet fölötte viraszt. Örökké feledhetlenül nemesen viselte magát nemes Pest vármegye, ’s mondhatni , főispáni helyettesén, mgos Prónay Alberten kezdve az utolsó tisztviselőig, sőt lovas katonáig, szünet­­nélkül talpon voltak minden emberei és a’ szen­vedő emberiségen segítettek mindenütt, hol se­gedelmért jajszó hallatott. — A’ körül fekvő helységek tüstint mintegy rohantak segedelmére a fővárosnak. Czinkota helysége volt az első, melly temérdek élelem és kenyér mennyiséget szállitott a’ víztől elöntött város szélére, honnan az hajon behordatott, ’s az ínséget szenvedők közt elosztaték. De egyeseknek kelle­­tt ön feláldozásukkal sokat merni, hogy ezerek’ életét menthessék meg; és a' mágnasi ’s nemesi rendből néhány bátor és merész férfiak, olly fényes példáit adák önfeláldozásuknak, mellynek hasonmását, szá­zadok emléket őrző évkönyveink, nem mutat­hatják. — Tisztelettel legyen e’ férfiak neve említve, kik az elremült és élet-halál veszedelméből ki­szabadított nép szivében örökre élni fognak. E’ férfiak: gróf Szapáry Sándor, gr. Ráday Gedeon , báró Wesselényi Miklós, Akstein Adolf ügyv., füskuli Länderer Lajos. Ezereken köszönik e’ férfiaknak éle­tűket, 's mit hitelesen állíthatok, maga Länderer, többnek 600 embernél menté meg életét; ’s ezt téve mindegyike e’ nagylelkű férfiaknak, és ko­­ránsem könnyű munkával, hanem a’ már félig összeomlott házak’ padlásaira kapaszkodtak, onnan gyermekeket, asszonyokat, magukkal te­hetetlen ’s a’ rémüléstől mintegy összedermedt embereket, köteleken bocsátották hajóikba, — vagy nyakig vízben gázolva , vállaikon hordák ki a’ házakból. — De, utálattal legyen említve a’ szörnyű erkölcstelenség! voltak urfiak, — sátánkölköknek lehetne őket nevezni, — kik et borzasztó veszedelem közepette mulatságból ha­, fókáztak, ’s a’ segédeimért siránkozó szeren­­csétlenek’jajgatásaikat föl sem vevék!—István Főherczeg egy illy istentelen urfit kiparancsolt hajójából, ’s azt azoknak adatá, kik a’ veszély­ben embertársaikon segítettek. De ki tudná e’ hihetetlenséggel páros ínsé­get egész kiterjedésében leírni ? ezen kisded váz­latát sem adhattuk e’ perczig, mert lapjaink nyomatója, a’ nemeslelkü Länderer, kinyitó rop­pant nagyságú könyvnyomtató intézetét a’szen­vedő emberiségnek, és a’ veszedelem’ napjaiban többet száz embernél tartott kenyérrel, hússal és élelemmel. Kőszenet — Isten, Király ’s a’ Haza* nevé­ben, fenséges áldott Nádorunkon ’s István Fő­­herczegen kezdve, mindazon nagylelkű férfiak­nak , kik a’ szenvedő emberiségnek a nagy Istenhez áldásért kiáltozó siralmát enyhítették, könyeit le terté­k! E’ pillanatban, midőn lapjainkat sajtó alá bo­csátjuk, hitelesen halljuk, hogy O cs. kir. Fel­sége Urunk, Királyunk, ínségben sinlő városunk

Next