Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)

1870-01-01 / 18. szám

tésnek históriai értéket kölcsönöz, azonkí­vül, hogy Magyarország jogai egyik legré­gibb, legszilárdabb és nagyobb eszű bajno­kának méltó megtisztelése. A mostani gra­­tuláczió szelleménél, és formájánál fogva híven emlékeztet amaz 1861 előtti össze­jövetelre. Mi teljes szívből csatlakozunk ezen köszöntésekhez. Habár elismerjük, hogy ő Magyarország legkitűnőbb journalistája is, mert tudtunkkal soha senki sem írt még ná­lunk oly nagy hatású czikket, minő az ő húsvéti czikke volt, mely bár név­telenül jelent meg, rendkívüli fordulatot adott az ügyeknek, azt kívánjuk, hogy is­ten minél számosabb évig tartsa meg ne­künk, de soha se legyen kénytelen mester­ségünkbe vágni, mert roszul kell állani dolgainknak, midőn Deák beáll journalistá­­nak. Kívánjuk azt is, hogy ne legyen kény­telen többé télvíz idején (s máskor sem) elhagyni csöndes lakását, mint volt épen uj év napján lesz 21 éve, kénytelen midőn Windischgrätz táborába, indult kiegyezést kisérteni meg. Tartsa meg őt isten a hazának, az eddiginél szebb időnek, és az oly óriásig re­form műnek, mely még előttünk áll. Éljen a király, éljen a haza, éljen Deák Ferencz! lezek nemcsak átalánosjog-vitákkal világosítsák vagy bonyolítsák e kényes kérdést, hanem annak gya­korlati megoldásában, nevezetes tényezők legyenek. BELÜGY, Pest, decz. 31. — Mint értesülünk a határ­őrvidéki erdő­kérdésre vonatkozó tárgyalások eredményre vezettek. A nagy feladat, mely abban állott, hogy az e kér­désben fenforgó külön érdekek a magyar sz. koro­nához tartozó országok,és magának a határőrvidék­nek érdekével a mennyire lehetett kiegyeztessenek, úgy látszik meg van oldva. Ezen megoldás szerint a határőrvidéki társu­lat, mely ez erdők értékesítésére ajálkozott, meg­kapná a kívánt erdőségeket azon feltétellel, hogy a vukovári csatorna és az Eszék-sziszeki vasútvonal kiépítését, a magyar kormány által elfogadott ter­vek szerint, magára vállalja. A módozatra nézve azt halljuk, hogy a kérdéses társulat az e két munka készítésére szükséges tőkének egy bizonyos részét készpénzben előteremtené, a többire nézve pedig a kamatot és törlesztési járulékot biztosítaná. A­mi a vukovári csatornát illeti az Altman-féle consorczium, mint tudva van az építési concessiót már meg is nyerte, az Eszéki vasút­vonalra nézve azonban a tervek még — úgy látszik — nem léteznek. Ugyan­is az országgyűlési határozat szerint Eszékről Fiume felé a pozsegai vonal fogadtatott el, mely Slavoniát egész hosszában átszeli, elkerülvén a Száva mentén fekvő hosszú határőrvidéki területet. A most tervezett vasút ellenben Eszékről a határövidéken keresztül a Száva mellett indulna Sziszeknek. Az új terv természetesen ellenvetéseket szült a horvát kormány részéről, mert a Pozsegai vasutat, melyre Horvátország oly nagy súlyt fektet, legalább egy időre kérdésessé teszi, de minthogy a terv szerint Pozsega egy mellék­vonal által a fővonallal összeköttetnék, remélhető, hogy Horvátország, mely épen úgy, mint Magyarország érdekelve van, hogy az erdő­kérdés, mely nem megvetendő tárgy az egész határőrvidéki kérdésben, a leggyorsabban és minden fél részére , legkelegítőbb módon megoldassék, nem fog legyőzhetlen akadályokat gerjeszteni, és így nemcsak az erdő­kérdésnek, de magának a ha­tárőrvidéki kérdésnek megoldását is nehezíteni. Mint tudva van König ezredes, a hadügymi­nisztériumnál a határőrvidéki osztály főnöke,­ kétszer volt Pesten az utolsó időkben, és ez még a tárgya­lásokat tetemesen rövidítette, egyszersmind elismerése volt annak, az egész kérdés csakis a magyar kormány hozzájárultával döntethetik el, mi kevésbé múlt, hogy múlt nyáron meg nem történt. A miniszterelnök jelenléte Bécsben hová ma reggel indult, fel fog kétségen kívül használtatni a szer­ződések végleges megkötésére és fejedelmi rati­­fikáczióra. Feltes­szük, hogy a szerződés maga idejében a magyar és horvát országgyűlések elé be fog ter­jesztetni; bármily formában történjék is ez, az út térve lesz arra, hogy jövőben a törvényhozó testü­Unyvár, decz. 29. (Ered. tud.) (Népneve­­lés, tanfelügyelőink.) Megyénkben is közel ál­lunk a tanügy rendezéséhez. Legalább a két tanfel­ügyelő ki van nevezve, bár tevékenységük nyomát még ekkorig nem láttuk. — ung- és Bereg megyék egy tanfelügyelői kerületet képeznek, s ezen 300,000 lelket meghaladó tankerület népiskoláinak ügye egy fő- s egy másod felügyelő kezeibe van letéve, — természetesen egyetértőleg a két vármegye iskolai tanácsaival, melyekről azonban eddig szintén mit­­sem hallottunk! Nehezen vártuk a felügyelők kineve­zését, mely szokatlanul sokáig húzódott, s az eb­beli kinevezés talán legutolsó volt valamennyi ek­korig történt hasonló kormányintézkedések közt. (Hátra van még a torontáli. A szerk.) — Mondják — és eléggé hitelesen — a közoktatási miniszter nehezen tudott eligazodni a kinevezendő személyek­re nézve. Tudni kell ugyanis, hogy ungvár a magyar­­országi görög-katolikus orosz nemzetiségűek közép­pontja és püspökség­ székhelye lévén, Ung és Bereg megyékben pedig együttvéve majd kétharmadát tevén ezek a keresztény lakosságnak: illetékes he­lyen és helyről minden elkövettetett, hogy­­ a fő­felügyelő ezen felekezetből neveztessék ki. Állítólag ez hátráltatta a miniszteri kinevezést. Végre a „kö­zös iskola“ tendencziájához képest református neveztetett ki első felügyelőül, a képzettségéről és becsületességéről ismeretes Zsarnay, — másod­­felügyelőül pedig csakugyan görög kath. képezdei tanár. Talapkovics, ki e czélnak egészen meg­felelő egyéniség épen úgy, miként maga a főfel­ügyelő. — Ennyi az egész, a­mi a népiskolák ügyé­ben e napig történt.­­ Pedig egyébre is lenne szükség. Míg különösen a reformá­tus, és részben a római katholikus népiskolák meglehetősen szervezve vannak már eddig is, sőt a reformátusokéi kitűnőknek mondhatók, addig a két megye közel 160.000 görög kathol. lakosságá­nak alig van itt-ott egy iskolája a városokban, vagy főbb helyeken, a legnagyobb rész pedig egé­szen primitív állapotban nő fel századok óta, az is­kolai oktatásnak nyoma sincsen rajta. — Méltán kiváncsiak lehetünk reá, mi fog e nép iskoláztatá­sáért történni? A „közös“ iskolák elfogadása által az állam adná meg a szükséges költséget, s ebbe vetjük reményünket, mert maga a nép nem képes saját költségén a törvény által követelt berendezést foganatosítani, s ha csak erre lesz szorítva, akkor aligha lát egyhamar iskolát. Ily körülmények közt reménykedünk abban is, hogy a munkácsi püspök (a hazafias érdemekért nem rég szt. István renddel díszített és titkos tanácsosi méltósággal jutalmazott Pankovits István) e téren, is mint annyi fo­kon már, meggyujtandja a fáklyát. Ennyit egyelőre ezen fontos ügyre nézve, mely valóban érzi a mielőbbi reform szükségét ; reméljük is a „Reform“ különös figyelmet fog e tárgyra fordítani, miként ezt már eddigi rövid mű­ködéséből is örömmel láttuk. Ne csak mindig bank — vasút — politika — és akadémia, hanem népnevelés is, mert ez a valódi „népbank,“ melynek akcziói bő jutalékot adnak. KÜLFÖLD, Pest, decz. 31. A franczia császár újabb elhatározását jól fogadták szerte-szét Párisban, és Francziaországban. Ezt mutatják a franczia lapok alant közlött elme­futtatásai, erről értesítenek az esti­ postával érkezett párisi hirek. A minisztérium kinevezését mára várták a hi­vatalos lapban; ha ezen várakozás igazoltatott, a távirda ezen pillanatig még adós maradt a minisz­terek neveivel ; a­mennyiben a szerkesztőség be­zárta után hozza helyre a mulasztást, táviratainkra utaljuk olvasóinkat. Az olasz kormány ismét a legfeszültebb vi­szonyban áll Rómával. Mint tudva van Vikto­r Ema­­nuel utóbbi betegségében ájtatosan meggyónt és absolucziót nyert. A pápának az excommuniká­­czióról szóló bullája szerint ezen feloldozás sem­mis. Az olasz félhivatalos Corresp, elég erélyesen. Így ad a kormány e feletti boszúságának kifeje­zést: „Ezen okmány (bulla) oly jelentőséggel bir, melyet nem szabad figyelmen kivül hagyni; pre­­judicál egy dogmának, a pápai csalhatlanságnak, mely csak ezentúl lesz kihirdetendő és a katholika vallásba csempészi a syllabus absurd ítéletét. — Egy oly ellenséggel szemben, a­ki ilyen fegyve­rekkel él, hasonló fegyvereket kell használni. Ha Olaszországot a despotismuson alapuló egyház ál­tal akarják tönkre tenni, csak egy eszköz marad a védelemre: egy oly egyház alapítása, mely az ellenkező elven alapszik.“ (Az uj franczia parlamentáris kormány.) Az uj franczia kabinet megítélésére és ismertetésére alig közölhetünk érdekesebb és tanulságosabb okmányt a jobb czentrumnak azon Ollivier által kiadott programmjánál, mely közvetlen az ülésszak be­fejezése után kelt. A programm így szól: Tekintve, hogy a nemzet képviselőinek köte­lessége a közvélemény minden óhajának kifejezést adni; tekintve, hogy ez óhajok közt első sorba tartozik a parlamentáris kormányzat behozatala; tekintve, hogy a parlamentáris kormányzat főpostu­­látuma a szabad sajtó és szabad választás, egy egységes felelős minisztérium­, s egy határozottan vallott elvek által képezett többség, tekintve, hogy a parlamentáris kormányforma föltételezi, hogy minden alkotmányos párt a mint többségre jut, ki adott programmját szorosan kövesse s alkalmazza; ám az aláirt képviselők kinyilatkoztatják, hogy az uj reformok elvetése nélkül, ha azok szükségessekké bizonyulnak, következőket keresztülvinni akarják: külfelé békességet, a nagy fizetések halmozásának megszüntetését, a közbiztonságról szóló törvény (lei de la surete générale) eltörlését, a politikai sajtóvétségek ítélésének seryre bízását, a hirlapbé­­lyeg eltörlését, mely posta­díj-emelés által pótol­ható. A felek részéről való szabad választását a hírlapnak bírói és jogügyleti tudósításokra. A választókerületek kijelölése kizárólag törvényhozásra bizassék; alkalmas időben törvény a hozassák, mely a képviselők, és választókerületek számát szabályozza. Törvén­y, mely a választók szabadságát és függetlenségét biztosítja. A mallék­nek a községtanács kebléből való obligatórius vá­lasztása. Vizsgálatok közigazgatósági czentralizá­­czió körül a községek, kantonok és departementek autonómiája értelmében. Teljes átváltoztatása a VIII. év alkotmánya 75. czikkelyének, és teljes eltörlése választási ügyekben, s a hivatalnokoknak a polgárok személyes szabadsága, s a birtokba való jogtalan beavatkozása körül. A kereskedelmi szerződések parlamentáris úton való átvizsgálása. Átalán­os vizsgálatok azon eszkö­zökre nézve, melyek utján a munkás-osztály hely­­zete, erkölcs, értelmiség s anyagi jóllét dolgában emelhető.“ A Liberté a császári levelet parlamentáris mintalevélnek tartja, mely szerzője kar iránt minden kétséget eloszlat. őszinte szándé­Ezentúl min­den politikai férfi becsületbeli kötelessége, egy „homogén“ kabinet képzésének elősegítése által, a parlamenti rendszer loyális alkalmazásához hozzá­járulni. (Ollivier orgánuma itt a balközépre czéloz.) Ennek megtagadása elpártolás a jó ügytől. „Semmi sem világosabb, mondja a Moniteur Uni­versel — a császár levelénél. Rendszer és nem dekoráczió változással állunk szembe. A fik­­cziók ideje lejárt, a valóságé kezdődik.“ A Journal des Deb­at­s nagy­on hideg és visszatartó. Azt hiszi, hogy a bonyolódott helyzet­nél fogva a miniszterkrízis hosszabban tarthat, mint képzelik; meglehet azonban, teszi hozzá, hogy meglehetős hamar múlhatik el. A Temps is a személyes regime leköszönésének tekinti a levelet, de ő is mérlegbe veti azon nehézségeket, melyek­kel Olliviernek meg kellene küzdenie. Már egész más hangon beszélnek a radi­kális lapok. „Az executiv­ hatalom— írja a Ré­vei! önmagát executálta. Ollivier, kiről mi sohasem tápláltunk illusiókat, vágyai czélját érte. A csá­szárság parlamentárissá akar válni s egy szót sem ért azon rendszerből, melyet megalkotni akar.“ — A Réveil az őszinte megváltozás jeléül a kamara feloszlatását s a suffrage universelre való apellá­­cziót kívánja. A Rappel írja: „Már rég köztudomású do­log, hogy a minisztérium hallgatagon leköszönt. A hivatalos lap tehát kevés újat hoz, és csak ismert tényeket egyszerűen megerősít. A lelépő miniszté­riummal nem gondol senki, de feszülten várják az új minisztériumot. Igazán új lesz-e és nem a régi újonnan összetákolva ? Azt talán holnap tud­juk meg. “­­És lejebb: „A komédiát melyet For­cade al­most elhagyott, egész Francziaország fütyülte. De azon komédia, melyet az Ollivier kabinett, mely alapjában semmi más, mint a Forcade minisztérium Forcade nélkül, rendezni fog, még nevetségesebb és kivált visszataszítóbb. “ E programm értelmében tehát az új kabineti külfelé a békeirányt nagyobb mérvben követendi, mint a leköszönt, míg a belügyekre nézve lényeges változásokat és átalakulásokat idézend elő, sőt mondhatni, hogy e programm keresztülvitele e te­kintetben békés ugyan, de tökéletes forradalmat jelez. Általa a volt minisztériumtól, csak ép az imént rendelt intézkedések töröltetnének el, mint a milyen a nemzetgazdasági helyzet parlamentáris vizsgálata, mely eddigelé a kereskedelmi főtanácsra bízatott. A VIII. év alkotmányának 75 ez. — mely­ről gyakran tétetik lapokban említés — a pro­­grammban gyökeresen átalakítandónak mondatik, mely valamely hivatalnok elleni törvényes kere­setnek megindítását az államtanács engedélyétől tételezi fel. Párisban, valamint egész Francziaor­szágban a császárnak Ollivierhez intézett levele képezi a nap kérdését. Már publikálása elő­estéjén amaz a császári kabinetben történt nagyszerű vál­tozás, a főváros politikai köreiben, épen nem volt titok. Daczára annak, hogy a közönség és sajtó tehát jórészt értesülve volt a következendők­­ről, még­is érdekesnek véljük a franczia sajtónak, a publikálás utáni, első nyilatkozatait tekinteni. A hivatalos lapok közül a „P­u­b­­l­i­c“ maga, az okmány feletti ítélettől tartózkodik, és csak azon lépésekkel foglalkozik, melyeket Ulli­­gier legközelebb a kabineti megalakítására teend­­ő maga, a „Public“ szerint nem fogja­­ a­ belügyi, hanem az oktatás- s igazságügyi tárczát átvállalni. A belügyire Magne és Chevreau a jelöltek, a külü­gyire Ollivier nem szándékszik Chasseloup-Laudas-t venni. A „France“ a császári levélben reményei teljesülését, eszméi igazolását látja. A „parlamentá­ris császárság“ új aerája megnyílt, ezen kell tovább haladni. A „Patrie“ s ezentúl csak is teljes re­mén­nyel tekint a jövő elé, szerinte a liberális in­tézmények ez esetben, a­mi közel egy századja nem történt, megfosztották a forradalmat minden l­­okától, s azt teljesen neutralizálták. (A concilium­ról.) Nevezetes hogy Rómában annyi tousurás fő között oly ritka és keresett egy­­egy jó theologus. Van vagy 100 hivatalos olasz theológus, ki együtt véve nem tud annyit menyit egyetlen egy német theologiae doctor. Annyi exe­­getikai ismeret, hogy­ az uj testamentum s egyházi atyák iratait eredeti nyelven olvashassák, alig akad egyikök között is. Maguk a conciliumi atyák sem bővelkednek az egyházi élet és történet túlságos is­meretével. Az infallibilitás kérdése körül is úgy fo­rognak mint a lángpillangó; kerülgetik, elvégre mégis beleesnek. Pedig ha tudnák menny­i bajt, küzdelmet, s az állammal való kontroversiát hagyo­­mányoznak utódaikra, midőn a 256 és még minden következendő pápa decretumát infallibilis igazsággá szentesitik! Ha tudnák mit decretálnak bizonyrára nem tennék! Csakhogy nem tudják. Matthieu bibornok hirtelen elutazása a dogmai bizottság választásának kedvezőtlen kime­netével függ össze; a franczia püspökök a válasz­tási előtanácskozáson különváltak. Az infallibilisták Bonnechose bibornoknál, az ellenzékiek Matthieunél gyűltek össze. Az utóbbiak, minthogy­ a választásnál őket valaki, kit az: „A. A. Z.“ (melyből a tudósítást ves­szük) levelezője meg nem nevez, intrigáival kemény­en megtréfálta, a vá­lasztás ellen protestálni akartak. Matthieu nem akarván magát a dologba ártani, elutazott. Elutazása tárgyában ez a már e tudja Isten hany­adik verzió. A gyülésterem, melynek magassága egy a Péter templomáéval, akuszkce teljesen haszn­álhatlannak bizonyul. Ha valamit hirdetnek mind a négy oldal felé kell emelt hangon kiabálni. A minap megtör­tént, hogy egy szavazásnál a püspökök egy része „placet“-et mondott, míg más felöl több praelátus azt kiáltotta: „Non placet quia nihil intelleximus. “ A pápa kinek e tárgyban már rég szóltak, valóban azon véleményben volt, hogy a conciliumon minden discussió nélkül lesznek el . Mindazonáltal el kell hagyni a mostani aulát, s a reá szánt 120,000 scu­­dit kidobták az ablakon. Pénzzel egyátalában igen pazarul bánnak, így a concilium emlékének alapja is 20,000 scudin­ál többe került. Mit szólnak hozzá majd azok, kik itthon mindig a sz. szék ínségének megindító képeit adták a szószéken! Az ügyet most A­n­t­o­n­e­ll­i ragadta meg, és más termet fognak berendezni. A putrinál , egy termét emlegetik vagy a Péter temploma feletti Átriu­mot, vagy a Sistinát. Ez utóbbi végzet­szerű hely volna, mert a sala regiaban, melyen a püspökök­nek ehez keresztül kell hatnia, ott függ Vasá­rinak XIII. Gergelytől megrendelt nagy képe, mely a sz. Bertalan éj dicsőítésére festetett. E kép melyet e pápa mint Salviati nuntius leveleiből később kitűnt az események teljes ismeretével és helyeslésével rendelt, a concilum tagjaiban épen azon alkalmas hangulatot keltendi, mely a hit­kényszer, s az egyház fegyhatalmának Syllabus­­czikkei megszavazására épen alkalmas. Antonelli a conciliumon egyáltalában nagyon tevékeny. Ő az infallibilitás theológiai oldalával ugyan vajmi kevéssé törődik, de ő felismeri azon nagyszerű hatást, melyet e dogma statuálása a pá­pai szék állami és­ financziális ügyei emelésére gyakorolni fog. Ő tudja mily tény lesz ha minden katekizmusban, óriási horderejű minden falusi iskolában, minden szószéken a pápai tekintély csalhatatatlansága lesz kimondva s a katholikus népek az állam minden intézkedésénél előbb azt fogják kérdeni, mit mond e tárgyban a most élő pápa, vagy az elhunytak valamelyike, vagy mit fog e tárgyban kérdezve, dönthetetlen ítéletül ki­nyilatkoztatni. A „Reform”” szerkesztőjéhez. P­est, decz. 31. Tisztelt szerkesztő úr! Nagy érdekkel olvastam a „Reform“ mai számában Berger Ignácz úrnak, mint a Korvin Mátyás emlékszobra felállítása ügyében Pest városa részéről kiküldött bizottság egyik tagjának közzétételét, mely szerint a fellebbi czélra 121000 frtnyi összeg már elköltetett (mire ?) ; annál is in­kább, mivel fönemlitett szép czélra, vagy legalább czimén, jelenleg is történnek gyülések. Hozzám legalább bekopogta­tott vagy két hete egy ismeretlen egyén s egy kis könyvecs­két nyomott kezembe, melynek szegényes tábláján afSByOS betűkkel eme szavak olvashatók: „Mátyás K. Történe­­t­e­i“. Belül pedig „Mátyás deák könyves háza.“ Közhasznú házikönyv a magyar nép számára 100-nál több képpel . Szerkeszti Vahot Imre.“ — lín, kivált mivel az irén, melyet az ismeretlen magával hordott, már több tekintélyes kolle­gám aláírását olvastam, szintén nem vontam ki magamat az adakozók sorából. Minthogy a föllebb említett hivatalos jelentés folytán úgy sejtem, hogy hitvány visszaélésnek, mely a szép czél álcrája alatt a hazafiui kegyelet gáncsolá­sával történik — estem áldozatául, jónak láttam eme so­raimmal ez ügyre polgártársaim figyelmét felhívni. Mely után tisztelettel maradtam Csepreghy János, asztalosmester. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, decz. 31. —"Boldog uj esztendőt az olvasó­nak! Senki az uj évi üdvözletét nagyobb joggal meg nem kivánhatja, mint lapjától az olvasó. Az idő végtelenségébe állította ez ünnepet az emberi ész, határkőnek, mely a mértföldeket jelöli pihenő pad­nak, honnan méltán tekint hátra a visszaemlékezés fürkészve előre a remény. A pihenés ily jelentős óráján ki szóljon az utasnak valtról, s teendő­ről, valóról és képzeltről, ha az nem, ki vándorlá­sában lépésröl-lépésre kiséri, az idők ezernyelvü szülötte, a hírlap? Lassan halad az emberiség, útja nem ország­út, hanem tekervén­yes ösvény, melyen ha új határhoz ér, azt sem tudja, előbbre jutott-e vagy hátra. Azt, hogy előbbre jut, mer­jük állítani, hogy csak azóta tudja mióta hírlapjai vannak. A sajtó iránytűje lett az utazó földi expe­­ditiónak: nem valami égi kéz, mely bizton mutat a dzél felé napifényben s viharban, hanem moz­gó, oscilláló, remegő tű, nem egészen ment a szél­vész megrázó hatalmától, de főirányában mégis biz­tos és megbízható. S a­mi még bensőbbé teszi a vi­szonyt, az, hogy a nagy nyilvános tiszt, melyet a hírlap végez, nem ölte meg benne, mint annyi nyil­vános emberben, a kedélyességet: a hírlap nem csak az emberiség barátja, hanem az emberé is, ki szívesen elviszi a legbensőbb körbe, a házi tűz­hely megbízott közelébe. S ha igaz, hogy a legjobb társalkodó az, ki egyaránt jól tud beszélni és hall­­gatni, akkor a hírlapnál jobb társalkodó nem kép­zelhető, mert az igazán csak akkor szól, a­mikor kívánod, és mélyen hallgat, ha­­ félre teszed. Ily baráttól nem eshetik roszul az új évi üdvözlet, már azért sem, mert az „extern“ üdvözletek közül ta­lán a legönzéstelenebb, mert csak annak szól, a­ki már fizetett, s nem annak, a­ki — fog. Ismétel­ve tehát víg­ünnepet a pihenőknek, erőt és hitet a küzdő egésznek és boldog esztendőt az olva­sónak ! [Hivatalos.] (Kinevezések.) — A nemzeti színház ügyeinek vezetése, id. gr. Eudai Gedeon betegsége miatt, egy, b. Révai Simon, b. Podmaniczky Frigyes és Zichy Antal urakból álló bizottságra ruháztatott át. B­ö­m­­­­h­e­s Frigyes legfőbb itélőszéki rendes bíró, saját kérel­mére, nyugalomba helyeztetett. — Müller József gyár­igaz­gató a budai műegyetemben az iparműtani tanszékre, K­b­e­r­n­d­l Antal a viz-, út és vasutépitészeti tanszékre, S­z­i­l­y Kálmán a kísérleti természettani és F­ö 1­s­e­r Istvánt a leirati mértani tanszékre neveztették ki. —• Ő felsége Schweinitz vezérőrnagyot, a porosz király rendkívüli követét, f. hó 22-én külön kihallgatáson fogadta, mely alkalommal megbízó­levelét tőle személyesen átvette. — Adományok. Egy magát meg nem ne­vező pesti nagykereskedő, a Dalmácziában működő csapatok számára 25 akó bort ajándékozott. Nitsch Alfred Bécsből, ugyan ezen csapatok számára 6 db függő­ágyat adományozott. — Irányi Dániel, a „Magyar Újság“ szerkesztője, a „M. U.“ mai, ez évben utosó szá­mában elbúcsúzik közönségétől. Helyét, holnaptól kezdve, Simonyi Ernő foglalja el a „M. U.“ szerkesztőségéb­en. — Ellenindítvány. A legközelebbi vá­rosi közgyűlésen — mint a „P. Lt.“ hallja — Se­regi József, Királyi Pál azon indítványával szemben, hogy a városi hatóság újból választassák, egy másikat fog előterjeszteni, miszerint terjes­szen kérvényt Pest városa a törvényhozáshoz és a mi­nisztériumhoz, a municzipiumok lehetőleg gyors ren­dezése iránt, s e kérvény pártolására, egy körirattal az ország valamennyi törvényhatóságait szólítsa fel. — Sáros megye a belügyminiszter által, a rablók és bűntársaikra nézve, egy év tartamára rögtönitélő bíráskodásra ruháztatott fel­ egyleti parlamentben való nép­képviselet eszmé­jétől ?“ Ebből láthatni, mennyire elvált ekkor Bis­marck a „Kreuzzeitung“ pártjától, s a konservativ doctrinerségtől. Igen, de a liberális eszméknek Poroszország­ban göröngyös utjuk van, kivált a felsőbb régiók­ban. Az olasz háború Vilmos királyt csak azon egyre tanította, hogy a hadsereg újjászervezése, il­letőleg szaporítása szükséges. Bonin, ki a király tervének nem hódolt, elbocsáttatott, s helyébe Boon neveztetett ki. A hadi budget 32 millióról 40-re fogott rúgni. Az innen eredeti alkotmányos konfliktus isme­retes; mi csak annyiban említünk némely részletet, a­mennyiben Bismarck carrierejére visszaha­tott. Az alsóház elvetvén az imigy felemelt hadügyi budgetet, és a pénzügyminiszter von der Heydt e határozat ellenére nem mervén cselekedni, le­mondott, s vele Bernstorff is, és­­ az időközben már párisi követnek kinevezett Bismarck hivatott meg külügyi- és első miniszternek. Állása nehéz volt­ Bismarck a ház határoza­tával szemben, melyet eredmény nélkül törekedett megmásíttatni, habár a liberális párt vezéreivel traktálni igyekezett, sőt azokkal hazafiai nagy ter­veit sejteté, — azon alternatívában volt: vagy el­ejtvén a hadügyi reformot, lemondani e nagy ter­vekről, vagy a parlament ellenzésével dac­olni, és önkényes budgettel kormányozni. Ő az utóbbit vá­­lasztá, s az eredmény igazolta őt. Itt kezdődik Bismarck ama tevékenysége,mely valódi penelopei kitartással, újra meg újra felfogva az eltévedt vagy megszakadt fonalat,a cselszövények oly hálóját hozta létre, melybe az impotens államfér­fiak által kormányozott Ausztria csúfosan bebonyolult, és csak nagy veszteség után bírt kibontakozni. A két német nagy­hatalom folytonos súrló­dásban élt már. Mert Bernstorff alatt kijelenté Poroszország Drezdában, hogy magát feljogosítva érzi egy szűkebb politikai szövetség létesítésére, a vámszövetség mintájára. Ausztria, s a közép álla­mok a híres „identikai“ jegy­zékben ellenzék ezen igényt, mely a német szövetségi aktával csakugyan ellenkezett is. Bernstorff azzal boszulta meg magát, hogy elismerte az olasz királyságot, s Francziaor­­szággal kereskedelmi szerződést kötött. Viszont Ausztria befolyása következtében a Zollverein kö­zép­államai visszautasíták a franczia vámszerződést. Ily helyzetben Bismarck alig lépett kormányra, ki­jelente gróf Károlyinak, hogy igy soká nem me­hetnek a dolgok. Károlyi azon megjegyzésére, hogy Ausztria le nem mondhat Németországra való be­folyásáról , azt válaszolá, Ausztria német po­litikájának tulajdonítandó, hogy Poroszország nem segíti Ausztriát az olasz hadjáratban ; jövőre még ily semlegességet sem fog javalyi királyának, sőt egyesülni fog Ausztria ellenségeivel, ha Ausztria Németországban barátságosabb állást nem foglaland el Poroszország irányában.­­ A bécsi követhez Wertherhez intézett sürgönyében pedig, már tovább ment Bismarck, és oly ügyesen, a­mely gunyorosan insiruálta, hogy Ausztriának Budán kell keresnie súlypontját. Ausztria mindezt legfelebb insultusnak te­kintő, de megszokván Poroszország erejét meg­vetni, nem készült a jövőre. Ellenkezőleg Bis­marck minden oldalon nyílt, vagy titkos szövetsé­geket keresett. Oroszország felül teljesen biztositá magát az 1863-ki szerződés által, melyben megen­gedi Oroszországnak, hogy a netán Poroszországba menekülő lengyel fölkelőket ide is üldözheti. Erre nagy zajt ütvén a nyugati hatalmak, valamint a porosz kamara is. Bismarck egyenesen eltagadta, e szerződés létrejöttét. De tények tanusszák az el­lenkezőt. — E politika következése vala, hogy 1863-ban Metternich Bécsbe jővén, Napoleon részé­ről azon ajánlatot terjesztő elő, miszerint kész Né­metországban azt támogatni, szabad kezet adni Ausztriának, sőt ha Ausztria közreműködni akar Lengyelország helyreállítására. De Rechberg képte­lenségén kivül Velencze volt azon akadály, mely a császár szemeiben katonai becsület kérdése volt. Ausztria részéről mit sem várva Napoleon, igen természetes, hogy Bismarck közeledése, s insi­­nuatiói nála kedvező hangulatra találtak; ha mind­járt nem is oly könnyen vezettek eredményre, mint hinnék. Bismarck autecedencziái, s kivált a len­gyel fölkelés irányában viselete, gyanút ger­jesztettek ellene. Poroszország épen ennek kö­vetkeztében izolálva volt. Oroszország rajta nem segíthetett, magának is elég baja lévén. Ausztria pedig nagy sakkozást tön ellene, Frankfurtba hiva a fejedelmeket, a szövetségi gyűlés reformját eszközlendő, természetesen saját érdekében. A po­rosz király Gasteinban fürdött, s Ferencz József által meglátogattatott; s a fejedelmi gyűlés tervébe beavattatván, maga is meghivatott. A király nem utasíta el a tervet, csak azt kérte, hogy októberig halasztassék el. A császár erre nem válaszolt, ha­nem elutazott, s két nap múlva a porosz király megkapta az ünnepélyes meghívást Frankfurtba. — Hogy meg nem jelent, és hogy ez által meghiusítá a gyengén fogalmazott, s a kivitelben elejtett frank­furti reformot, az tudva van. De a Napóleonnal kezdett alkudozások szálai szaporodtak. Napóleon a kongressus eszméjével áll­­ván elő, Rechberg megijedt, s elszigeteltségét ész­revéve Poroszországhoz közeledésre eszmélt, midőn egy esemény jött közbe, mely a dolgok állását teljesen megmásítá. Dánia királya meghalt, s a so­kat, az unalomig hánytorgatott*schleswig-holstei­­ni kérdés gyakorlati megoldásának mellőzhetlen szüksége állt be. Ismeretes mily ügyességgel fonta be Bismarck Rechberget ez ügyben; miképen se­gité Ausztria Poroszországot a herczegségek elfog­lalásában ; később miként tűztek össze a győzelmes felek, nem tudva kiegyezni a zsákmány birtoka, s tulajdonjoga fölött. E közben csapott le a villám a szeptemberi convenczió képében, melynek szinteg Róma kiüríté­se, de tettleg revenge volt a czélja, Ausztria ellen, mely a congressust lehetlen­né tette makacssága ál­tal, mint Lengyelország felszabadítását — gyenge­sége által. Bismarck mind kedvezőbben látta for­dulni esélyeit. Olaszországgal véd és dacz szö­vetséget kötni, és így Franczia részről fedezve, azonkívül Napóleonnak területi kárpótlásokat he­lyezve kilátásba, — egész biztossággal kardot húzni a német szövetségi reformnak porosz értelem­ben kivitelére ; herczegségek, és ki tudná még minek, annektálására , ez volt a czél. Igen de Vil­mos király, a conservatio, a legitim Vilmos király scrupulusait legyőzni — a forradalmi olasz király­lyal való szövetség ellen­ ez volt a nehéz feladat. Annál még nagyobb nehézség volt más oldalról a gasteini és az 1864-ben, Manteuffel által Bécsben kötött titkos szerződés, melyben Poroszország ga­­rantirozta Ausztria minden birtokait! szerződés, melyeknek közbejötte előtt és alatt az olasz szö­vetség már alku tárgya volt. Napóleon és az olasz kabinet magukat megcsalatva látták. Mind e nehézséget Bismarck erélye­ e és ravaszsága le­tudta győzni. De e részben legjobb szövetségese volt — az ausztriai kabinet ügyetlensége. Bismarck másodszor ment — Biaritzba. Rábeszélő tehetségének sikerült annyira megverni Napóleont, hogy ez a két német hatalom közti há­ború esetében biztosítá semlegességéről, és még csak területi kárpótlást sem kötött ki magának . . mit csak onnan magyarázhatni, mert Napóleon nem hihette, hogy Poroszország megverendi Ausz­triát, s azt hitte, hogy a két német hatalom hábo­rúba keveredvén, majd eljő Francziaországra nézve az alkalom! A hétnapi háború meglepte Napóleont, ép úgy, mint egész világot. — A­mi már eredményeit illeti — azon angol publicista, kinek előadását az Edinburgh Review után követjük, — Ausztria ki­­záratását Németországból véglegesnek tartja, de minden egyebet befejezetlennek, és a jelen állapot átmenetének, tarthatlannak. Különösen a déli álla­mok izolált, rendezetlen viszonya megoldásra vár. —Bismarcknak a jövendő transakczióba nagy szere­pet, és a külügyi téren sikert jósolhatni. De a belügyi nehézségeken aligha fog győzedelmeskedni. A szabadság elleni gyűlölete (?) és közigazgatás­ban járatlansága ezen hitet kelti. — A parlamen­táris kormányzat iránt érzéke nincs, és épen úgy, mint Napoleon — hajlandó a néptömegre támasz­kodni, a mivel a középosztály alkotmányos aspirá­­czióit megvetni, a demokrácziára absolutismust ala­pítani. Mind Napoleon, mind Bismarck éles látás­sal bírnak a nép anyagi szükségei észlelésében, s kielégítésére törekszenek. De parlamenti kormány­zás nem fér a fejébe. Ennélfogva minden nagy tulajdonas mellett is — valóban nagy államférfinak nem tarthatjuk. Ko­runkban ő nincs helyén. Ő nagy diplomata, s al­kudozó. Senki sem ért ahhoz jobban, megnyerni az embereket, kikre szüksége van, mint ő , vagy a maga idején egy csapást vinni ki, vagy várni, míg az ellenkező áramlás elvonult. Személyes physikai, mint erkölcsi bátorsága nagy. Semmi eszköztől nem ijed vissza. Természetes ékesszólással nem bir, de beszédei hatályosak. —■ Társaságban kellemes, elmés, élezés, szikrázó. Magán­élete feddhetlen, senki sem gyanusithatja, hogy magas állását anyagi előnyére használja. Természetes, hogy ily tulajdonok fékezhetl­en akarattal, önmagához való erős bizalom­mal, s egészséggel párosulva nagy dolgokra képe­sek. De e jeles tulajdonoknak vannak árnyoldalai. Becsvágya annyira megy, hogy az állam érdekeit a magáéival azonosítja. Ő személyeskedő, s ki őt egyszer megbántotta, azt méltatlan malicziával ül­dözi. (?) Erős akarata makacssággá fajul. Alárendeltei félnek tőle. De senki se szereti. A leghidegebb közön­nyel elfogadja a valót; ellenben gyakran el­­mondja­­ az igazat, midőn tudja, hogy nem hiszi el senki. Ő nagy színész, s csodálatosan játsza azon szerepet, melyet választani tetszett neki. Tud hí­zelegni a vele szólónak, s őszinte csodálkozást szín­lelni talentuma iránt. Háta mögött pedig kineveti. Mély megvetést érez az emberek iránt; nem szereti az egyéni függetlenséget, ámbár hihetőleg becsüli. Egyetlen jellemes embert sem tűr meg a minisz­tériumban vagy hivatalban, s nincs kit ne gú­nyolna. Jelenleg jónak látta bizonytalan időre vissza­vonulni oly nehéz helyzet elül, melyet maga idé­zett elő. Senki se tudja, mely irányba inditandja hajóját. Ő szereti a közképzelődést meglepni vala­mely hirtelen elhatározással. Senki sem tudná meg­j jósolni mi lesz eredménye azon nagy kisérletnek­ melybe beereszkedett; mert az sok kiszámithatla tényezőtől függ. Mi életének s pályájának c­íj körvonalait rajzoltuk; de azt hiszszük e rendkivül férfiról való ítéletünk nem egy pontját elsajátitani a történet. E. R.

Next