Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)
1870-06-03 / 169. szám
. .. .Előfizetési felhívás „REFORM“ Jiunius hóra.....................................1 frt 50 kr. Junius—September..........................6 frt — kr. Junius—Deczember..........................10 frt 50 kr. A junius havi uj évnegyedes előfizetőknek szintén mef.küldetik külön kedvezményül : Garibaldi tábornok „a szerzetes uralma“ czimű két kötetes regénye, e regény előfizetési ára 4 frt. Pest, jimius 2. Addig sürgették a lapok, a katonák fegyvertelen sétálgatását a szolgálaton kívül, hogy egy némely kapitány ócska és Ima nagyocska felsőbb napi parancs nélkül is teljesiti a „zsurnalistikai proletariátus“ ezen jámbor’ óhajtását. És nincs köszönet benne. Legalább a bécsi katonai lapokban — többször látunk a nyilvánosság előtt oly czikkeket jelenni meg, melyekben egy-egy vitéz ur hivatalának minden jelvényét szegre akasztva, sőt az uniformot is levetve, úgy áll előttünk mint valami sans-culotte forradalmár. Az „ Oesterreichisch-ungarische Wehrzeitung“ június elsei számának első czikke is így mutatja be magát. A határőrvidékről szólván bevallja, hogy mindenki egyetértett, s így maga czikkíró is, abban, hogy az ottani instituczió elavult, hogy az bekeblezendő Magyar-Horváthországba, hogy annak népe részeltetendő a monarchia többi népei élvezte alkotmányos szabadságban. Ezt mind helyesli, de szerinte megbocsáthatlan, hogy magát az illető népet meg nem kérdezték, kell-e neki mindez, s átalában, mi kell neki. A mi egyenruhátlan és névtelen emberünknek nyilván étvágya jött a „suffrage universelle “-re, mely az alkotmányosan konstituált törvényhozó testületek határozatait, még akkor is semmiseknek nyilvánitja, midőn a koronás uralkodó is szentesítette. Czikkíró véleménye oda megy ki, hogy a határőrvidéki kérdésben a szentesítő egyedül ama vidék népe lehet. Meg kell adni, ez több az alkotmányosságnál — ez a demokraczia a maga legszélsőbb alkalmazásában, melyet a ki vall, a la Ledru Bollin, tagadja egyszersmind a képviseleten alapuló alkotmányosság czélszerűségét. Csak az enyhíti némileg a „Wehr- Zeitung“ czikkét, hogy nálunk még újdon új theoriájába föl látszik venni a monarchiai formát is. Ámbár azt is igen sajátságos módon. Sehol sincs szó a czikkben sem császárról, sem királyról, hanem csak átalánosságban a felséges dinasziáról, — holott különösen alkotmányos monarchiákban az uralkodó személyében látják öszpontosulva a felségi hatalmat, ennek esküszik hűséget a hadsereg, ennek nevében történik egy Angliában is minden hivatalos tény. Az újkori Magyarországban, hol a koronázásnak mélyebb jelentősége van,mint bármely országában a világnak, még fényesebb nimbus övezi az uralkodót. Meg vagyunk győződve, hogy akaratlanul, s mintegy a kelleténél többet mondva jutott a „Wehr Zeitung“ ezen nem elég szabatos kifejezésre, de a szavak óvatosság nélküli használata gyakran tévedésekre vezethet másokat. Merőben eltekintvén „Wehr Zeitung“-nak buzgalomból túlhajtó a esetétől, — s csak in theoria véve a dolgot, minő monarchia lenne az, a hol nem egy’’ uralkodó uralkodik, hanem egy egész dynastia minden tagja kollegialiter vezetné az ügyeket ? — Vagy ha egy uralkodó van is , de egy egész dynastia iránti hűséget hirdetve minden pap, minden újság s minden ember, nem képzelhető-e oly eset, midőn némi ellentétbe jön az előbbi iránti hűség az utóbbi irántival . A „Wehr Zeitung“ ezen „lapsus kalami“-ján kívül van neki egy sokkal komolyabb s máig szándékos ferdítése. Azt mondja, hogy csupán a határőrvidék népe az, mely a dynastiához rendületlen hűséggel ragaszkodik. Ezen állításban foglalt s az ő felsége uralkodása alatti minden más népet mélyen sértő vádban ha csak egy szemernyi igazság lenne, bizony hajszálon függene ama népek sorsa. — De van ezen különben nevetséges túlzásban egy nagy ellenmondás is. Mert ha a határőrvidék vak mességgel és rendületlen hűséggel enged elvan a dynastia iránt, — a czikkíró által óhajtott megkérdezése a népnek más eredményre nem vezethet, minthogy ama nép térdet, fejet hajtson a felség által szentesített törvénynek. A „Wehr Zeitung“ czikkírója a daemagogok egyik fogását jól eltanulta. Az izgatás egyik erős eszköze szokott lenni, hogy a népnek nem mondja az ember egyenesen : ez meg ez káros és czélszerűtlen. Ez okoskodás-szagú lenne, mi a népnek nincs ínyére. Hanem azt hirdeti magának a népnek : ezt meg ezt te utálod, ez előtted népszerűtlen. — Magyarországon már az elkoptatásig használták más ügyekben az ily fogást, vagyis rófogást. A „Wehr Zeitung“ is azt mondja, hogy a „határőrvidék népének gyűlöletes gondolat a Horvát-Magyarországba kebleztetés.“ így szoktak az emberek szélsőségekben járni. Meg lehet, hogy ama czikkírója az absolutizmus leghívebb szolgái közé tartozott, s most szabaddá lévén a vásár, nem képes közép uton megállapodni. Ezen középút pedig az alkotmányosság és törvény tisztelete volna, mi hogy eléggé meg van a népek és hadsereg többségében erős hitünk. Amiga elég lojálisak vagyunk megtartani és elég erősek megtartatni a törvényt, nem kell félni a katasztrófáktól. Csak az vezethet ide, ha a törvény tisztelete a népben és hadseregben ingadozó lábon áll. Sajnáljuk, hogy a „Wehr Zeitung“ egész erejét nem ezen tisztelet minél erősebbé gyökereztetésére fordítja, s igyekezni fogunk a „Wehr Zeitung“-ot megtanitani reá. 169. szám: egész évre és évre Előfizetési föltételek: Vidékre postás vagy helyben házhoz hordva Negyed évre Egy hóra : 18 frt — kr. ft — _ hirűetmények dija: 10 hasábos jetitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Péntek, június 3. 1870. 14 frt 50 kr , 50 .REFORM I. élet folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatatnak el! Kiadó-hivatal: Ráth Mór .könyvkereskedésében régi szinháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők vényhatóságok részéről befolyt államadó arányában lenne kiszolgáltatandó, töröltetett; a 15. §-t pedig, mely a törvényhatóságoknak megtiltja, hogy az országgyűlés, vagy az egyes képviselők törvényhozói működését közgyűlési vita tárgyává tegye, az I. osztály oda módosította, hogy a törvényhatóságok csakis az országgyűlés működését ne tehessék vita tárgyává. A II. osztály a törvényjavaslat négy első, a JII-dik pedig az I. és II. szakasz tárgyalását fejezte be s élénk vita után nagyrészt azon módosításokkal fogadta el, melyek a Deákpárt 27-es bizottságának javaslata alapján a jobboldal által már korábban elfogadtattak. A 27-es bizottság módosításait annak idején közöltük. Az V. oszály a tvjavaslat 12. §-áig haladt. Az ellenzék részéről a törvényjavaslat ellen Beniczky Gyula szólalt fel, azonkívül Csengery Antal is hozott javaslatba egy n tvjavaslat lényegébe ható módosítást, mely azonban nem fogadtatott el. A jobboldalról Horváth Döme és Török Sándor (gömöri) védték a javaslatot. A VI. osztály, mely még tegnapi ülésében a tvjavaslat I II. és III. fejezetét végezte be, a 47. §-ra nézve Ernuszt Kelemen azon módosítását fogadta el miszerint a tisztviselők az őket érdeklő kérdésekben döntő szavazattal nem bírnak. Ma ülésében a IV. fejezetben a 68 §-ig haladt, mely a kijelölést szabályozza. Az élénk vitában az ellenzék részéről Ivánka J., Bankovich Gy., a jobboldalról Széll Kálmán, Bánó József, Szilágyi V. és Ernuszt Kelemen vettek részt. A VII. osztály Várady G. és Simonyi E. támadásai ellenére mai ülésében a tvjavaslatot átalánosságban elfogadván, részletes tárgyalásának megkezdését f. h. 11-ére halasztotta. Kányi A IX. osztály ma a báttaszék-dombovár závasútról és a kir. kúria személyzetének szaporítására az igazságügyminiszter által kért póthitelről szóló törvényjavaslatokat tárgyalta s minden jelentékenyebb vita nélkül el is fogadta. Ugyanezen törvényjavaslatokat ma d. u. 4 órakor tartott ülésében a központi bizottság is elfogadta. A határőrvidéki deputáczió történetéhez érdekes adatot közöl velünk zágrábi tudósítónk. Szerinte a deputáczió alakulására és Bécsbe menetelére maga König ezredes hadügyminiszteri osztályfőnök adta az impulzust s erre Szuba 1its ezredest és bizonyos Urica úr közvetitését használta. Az úti költség a „Zatocznik“ szerkesztőségéből került ki , kinek zsebéből azonban ? — azt eféle szerkesztőségeknél nem lehet tudni. —■ A pénzügyi bizottság ma az érsekujvárnyitra-trencséni vasut ra vonatkozó előterjesztéseket vitatta meg s beható tárgyalás után a nyitra Völgyi vonalra adta szavazatát, ezzel kapcsolatban egyúttal a komárom-érsekújvári vasútra vonatkozó s a minisztérium által tegnap beadott előterjesztését is elfogadta. A bizottság ezután a pesti postaépületről szóló törvényjavaslat s a felépítésére, szükséges póthitel kérdését tárgyalván minden vita nélkül elfogadta. Mindkét tárgyra nézve előadóul Széll Kálmán választatott meg, ki a képviselőház holnapi ülésén fogja megtenni jelentését. Mint a „P. Correspondenz“ Írja a szélsőbaloldal memoranduma a muniiczipális törvényjavaslattól legközelebb szintén napvilágra kerül. A szélsőbaloldal a minisztérium javaslatát — ami egyébaránt természetes — a tárgyalás alapjául, átalánosságban sem fogadja el. Egyes pontjaiban lényegesen eltér ezen párt nézete a balközépétől. A párt egy része a választási jogot az írni és olvasni tudástól akarta függővé tenni, oly formán azonban, hogy akik eddig választók voltak, ezentúl is azok maradjanak s hogy jövőre katonai iskolákban tanittassék az irás és olvasás, hogy minden embernek legyen alkalma mindkettőt megtanulhatni. Utólag azonban eltértek ettől. A suffrage univeEadl mellett azonban következesen megmarad a párt. A bizottmány s a tisztviselők szabadon, kandidáczió és kijelölés nélkül választassanak; a főispán csak néző s esetleg a kormány tudósítója legyen, sem az ellenőrzés sem a felügyelet joga ne illesse. A repraesentáczió joga teljes szélességében fontaztatnék, az államtanácsot azonban a képviselőház válassza. — A memorandumon erősen megérzik annak a szaga, hogy készítői prófétai bizonyossággal látják előre javaslataik sorsát. A képviselőház holnap pénteken d. e. 10 órakor ülést tart , az utolsót az ünnepek előtt. Tárgyalás alá a Ferencz csatornákról szóló törvényjavaslat fog kerülni. Az osztályokból. — jan. 2-án. A képviselőház osztályai nagyrészt tegnap kezdették meg a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az események több napi általános vitára nyújtottak kilátást, e tekintetben azonban a számítások csaltak, mert habár az ellenzék erős csatát vívott a javaslat ellen, a legtöbb osztály ma már annak részleteivel foglalkozhatott. Az I. osztály az általános vitát még tegnap befejezte. Mai ülésében a törvényjavaslat I. fejezetét végigtárgyalta s két lényeges módosítással a 11. és 15. §-ban el is fogadta. A 11. §-nak második bekezdése, mely szerint a köztörvényhatóságok házi adója a kezelő adóhivatal által az illető tör A felsőházról. — Egy felsőházi tagtól. — Elmondtuk eddigelé, miért nem tartjuk czélszerűnek a felsőházi reformot valamely bármily alakban jelentkező kiváltság alapján. De ép oly kevéssé szeretnénk a kormányt vagy koronát felruházni azon joggal, hogy kinevezhesse a felsőház tagjait. Mert a törvényhozás csak akkor képes lépést tartani a nemzet fejlődésével, csak azon föltétel mellett várható, hogy működése valóban meg fog felelni az ország érdekeinek, hogyha lehető leghívebben kifejezi, a közvéleményt. Hogyha az alsóháznál ezen összhangzást gyakori megújítása közvetíti; hogyha másrészt a koronának egyik eszköze a közvéleményt megkérdezni, az országgyűlés eloszlatásában és új választások megrendelésében áll, nehéz megérteni, minelőnyt nyújtson olyan rendszer, mely a felsőháznál ezen elővigyázati rendszabályok alkalmazásának lehetőségét teljesen kizárja. Miért gyengítessék a felsőház mérséklő befolyásának hatályossága az által, hogy izoláltatik a nagyközönségtől, hogy minden összefüggés és összetartozás jeleitől megfosztatik ?Ez okvetlen a legjobb eszköz ellene bizalmatlanságot és azon gyanút felkelteni, hogy vagy idegen érdekeket vagy legalább túlnyomóan az önérdeket mozdítja elő. Maguk a fejedelem alkotmányos tanácsosai hajolnak meg a közvélemény előtt és másoknak engednek helyet, közvetve a fejedelem maga miniszteriumának cserélésével alkalmazkodik hozzá, csak a felsőház tagjai képezzenek kivételt ? Ez talán kielégítheti egyesek hiúságát, de nem növeli a felsőház befolyását, mert mennyivel inkább vonatik ki az alkotmányos élet leglényegesebb törvényeinek hatása alól, annál idegenebbnek, utóbb alkalmatlannak vagy feleslegesnek fog tekintetni. Felső ház ilyen állapotban haszonnal bajosan működhetik közre; ha ellenszegül, szemére lobbantják, hogy nem képviseli a közvéleményt, sem valamely legitim érdeket; — ha enged, gyengeségnek tulajdonítják vagy felesleges voltát magyarázzák ki belőle. Ez ellen csak egy orvoslás van : a a választás. Miután Laboulayenak e részben polgártársainak adott tanácsát haszonnal mi is értékesíthetjük, főleg mivel municipális rendszerünk tökéletesítése esetében alkalmazhatásuk legszerencsésebb feltételeinek birtokában leszünk, álljanak itt saját szavai: „Midőn Francziaországban nemzeti képviseletet szervezünk, mindig csak a számot látjuk. Úgy látszik nekünk, mintha a számtani egyenlőség tartoznék a demokráczia és szabadság lényegéhez. Azt hisszük elégséges két kamara létesítésére, két külön terembe utasítani ugyanazon választók kétféle képviselőit. Ezt tette a franczia forradalom III. évében készült alkotmány. Nagy óvatosságot gondoltak tanúsítani azon kikötés által, hogy a vének „Anciens“ 40 évesek legyenek és nősek vagy özvegyek, a törvény nem viseltetvén bizalommal az agglegények irányában. Más országokban kívántatik, hogy a választók magasabb czensust fizessenek. Megkettőztetni a képviseletet nem teszen annyit, mint megadni neki ama súlyt és változatosságot, melyet szükséges a szabadság megtartása. Két kamara megválasztva ugyanazon választók által, ugyanazon szenvedélyek nyomása alatt, versenyezhet a népszerűségért, féltheti egymást; ezen kölcsönös féltékenység szolgáltathat jó alkalmat a végrehajtó hatalomnak túlsúlyának érvényesítésére; de mit nyerend vele az ország ? legfelebb bizonyos garancziát, hogy a törvények kétszeres megvitatás által jól fognak szerkesztetni ; ez nem elég. Másrészt magasabb czensus megalapításával koczkáztattatik a Senatus népszerűsége. Népszerütleníteni a Senatust, nem megoldása a kérdésnek.“ „Hol van a soluezió ? ahol az Amerikaiak találták. Ha csak a nép számát akarjátok képviselni, mindig hibás alkatú kormánytok teend. Nemzetnél más is érdemel tekintetet, mint a szám. Léteznek fontos jogosult érdekek: például a vidéki, tartományi és municipális érdek ; az ipar, hajózás, művészet, tudomány, irodalom ; szóval különféle érdek , mely képviselet nélkül maradhat az átalános szavazat, vagyis a szám által választott alsó házban. Hogyha ezen érdekeknek képviseletet adtok, veszélyes leend-e a felsőház ? Nem. Képviselni fog mást mint számot, de nem olyat, mi veszélyessé válhatik a szabadságnak; meg fognátok adni az érdekeknek a biztosságot, melyre szükségök van, nyernétek érdemleges diskussiót és különböző nézpontokat. Feltéve, hogy megajándékoztatnék az ország Senatussal, mely alakulna megyénkint megválasztott Senatorokból, továbbá néhány az állam nagy testületeit — az ipart, irodalmat, a tudományt , a művészetet képviselő Senatorból és leend 120 vagy százharmincz Senator, ki az ország életérdekeit személyesíteni fogja. Lesznek-e kevésbé népszerűek, mint a választókerület által megválasztott képviselők ? Én az ellenkezőt hiszem. A „REFORM“ TÁRCZÁJA. New York története. Amsterdam nagylelkűségében a vallási ok miatt menekülteknek szabad kiköltözést és megtelepedési jogot engedélyezett; ennélfogva, midőn a la rochellei protestáns egyházak leromboltattak, a kálvinisták tömegesen kivándoroltak Uj-Belgiumba s itt megalapiták Uj-Rochellet hazájuk emlékére, mely Őket kebléről eltaszitotta. E kivándorlottak száma oly nagy volt, hogy a nyilvános okiratok bizonyos ideig nem csupán angol és hollandi, hanem egyszersmind franczia nyelven is szerkesztettek. Ide vándoroltak ki a zsidók is, kiket a többi gyarmatok visszautasítottak, végre jelentékeny számú egyéb számüzöttek, részint Francziaországból, Belgiumból, a Rajna mellékéről, Csehországból közvetlenül, részint pedig Hollandból, az üldözött lelkiismeretek és fenyegetett élet e közös menhelyéről, hol már hosszabb ideig tartózkodtak. Ugyanezen türelmesség és a tartomány termékenysége számos puritánt is vont a gyarmatra. — Manhattanban a legelső naptól fogva angol telepedett meg, hogy a törvények és annyi rendeletek azonnal két nyelven lettek szerkesztve. Az angolok egész városokat alapítottak a hollandiak beleegyezésével és pártfogása mellett. Egy elkerülhetlen forradalom csírája rejlett itt. 1652-ben Uj-Amsterdam már oly helyhatósági kiváltságokkal bírt, mint a hollandi városok, ez azonban minden inkább volt mint szabadság az Uj-Angolországban divatozott értelmezés szerint. Léteztek polgárok, a szó legkorlátoltabb értelmében, de szabad polgárok nem.’ A sherifet a kormányzó nevezte ki, a tanácsotíz igazgató választotta meg azon névjegyzékből, melyet a polgármester és öt tanácsnok terjesztett eléje. A törvényhozói hatalom, a köztisztviselők kinevezése, az adó megszavazása, az uj-angolországi polgároknak ezen szabadságai, a társulat által kinevezett igazgatót és tanácsot illették. Ily rendszert a puritánok szabad szelleme nem helyeselhetett, csakhamar meg is tanították a hollandiakat, hogy kormányzat dolgában csakis önmagukra számoljanak. 1853-ban az igazgató ellenzésének daczára egy nemzeti convent-félét szerveztek, mely azt követelte, hogy a telepítvényeseknek joguk legyen részt venni az adó megszavazásában és a tisztviselők megválasztásában. A kormányzó, Stuyvesant megharagudott túlzott követelések miatt, melyeket egy, alig néhány ezer lakóval bíró gyarmat terjesztett elő, az uj-angolországiak visióit látta azokban, a régi hollandi szellem helyett. A kiküldöttek nem tágítottak és így szóltak: „Mi csupán az ország közjavát és a szabadság fentartását kívánjuk. A természet megengedi minden embernek, hogy társadalommá alakuljanak és a tulajdonjog megvédelmezése végett egybegyülekezzenek.“ Stuyvesant az érvekből kifogyván, erőszakos módokhoz nyúlt és elrendelé a gyülekezet feloszlatását. „Én“ — úgymond — „az istentől és az indiai társulattól bírom hatalmamat, nem pedig egy maroknyi tudatlan ember kényétől.“ A társulat helyesli a kormányzó eljárását; kijelenté, hogy az önkényes adó irányában tanúsított ellentállás minden polgárisult kormány maximáival ellenkezik. „Mi helyeseljük az ön által inditványozott adókat“ — így írtak az igazgatók Stuyvesanthoz — „ne legyen ön legcsekélyebb tekintettel sem a nép beleegyezésére. Ne engedje lábra kapni azon ábrándos agyrémet, hogy az adók csak az ő hozzájárulásukkal vettethetnek ki.“ De a nép ragaszkodott agyréméhez; az adókat nem lehetett beszedni, a telepitvényesek azon reménnyel kezdték magukat kecsegtetni, hogy ugyanoly szabadságokat fognak nyerhetni, milyenekkel a szomszéd gyarmatok bírtak, ha Angolország védelmének és hatóságának vetik alá magukat. Angolország soha sem ismerte el Holland jogát; 1664-ben öccsének a yorki és albanyi herczegnek egy kiváltságlevelet adott, mely a herczegnek, newyorki terület czim alatt egész Uj-Belgiumot adományozta, sőt még Massachusetts és Connecticut területi épségét is megtámadta. A kiváltságlevél feljogositá a herczeget, kormányozni és büntettetni az önmaga által kibocsátandó törvények és rendeletek értelmében, melyeknek azonban az angol királyság törvényeit és statútumait lehetőleg meg kell közelítniök ; a korona csupán a fellebezések elfogadásának és elintézésének jogát tartotta fenn magának. Ez által a tulajdonos csaknem királyi hatalmat nyert, míg a telepítvényesek a hazai szabadságok birtokában maradtak. Mielőtt még a hollandiakat értesítették volna az őket fenyegető veszélyről, 1664-ki September hóban egy angol hajóraj jelent meg Manhattan előtt, hogy a yorki herczeg elismertetését kierőszakolja. A kormányzó egy öreg és vitéz katona volt, de semmiféle erő sem állt rendelkezésére. Az angol telepítvényeseket segítségül hívni, Stuyvesant kifejezése szerint annyi lett volna, mint a falovat bevinni Trója falai közé. „Önök nem képzelik“ — így irt — „mennyire kárhoztatják és megvetik a társulatot; a lakosok kijelentik, hogy Hollandnak soha semmiféle joga sem volt ezen országhoz.“ És nem csupán az angolok nem voltak hajlandók a hollandi gyarmatot földjeik ellen védelmezni, hanem még a társulatra és annak igazgatójára féltékeny hollandiak is elejtették e kormányt. A meghódolás Új-Amsterdam helyhatósági testületének auspicziumai alatt ment véghez. A kapituláczió értelmében a lakosok magtartották tulajdonukat, helyhatósági szabadságaikat és örökösödési törvényeket, mely az egyenlő örökösödést állapítá meg. A Hollanddal való szabad kereskedés jogát szintén fentartották maguknak. A hollandi reformált egyház kiváltságait és a többi telepítvényesek vallási szabadságát megerősítették ; végre megígérték, hogy az adók csak a közgyűlés beleegyezésével fognak beszedetni. Más szókkal, a tágasabb, szabadelvűbb angol szervezet lépett a Hollandból átültetett testületi rendszer helyére. Az eddigi intézmények közül csupán a patronatus, a helyettesítések és az örökbérek maradtak fen: az előbbiek 1776-ig, az utóbbiak pedig napjainkig. A gyarmat sokkal többet nyert e változás által, hogysem a hódítás reá nézve sérelmes lett volna. Nagyon csekély számú ültetvényesek visszatértek Hollandba , a többi elfogadta az angol pártfogást. Stuyvesant maga haláláig a gyarmaton maradt, így lett New-Amsterdamból New-York. A bredai békekötés 1667-ben megerősíté a hódítók jegyzimét. Az úti possidetis jogelv alapján az angolok megtartották New-Yorkot, a hollandiak Surinamot. A Holland elleni háborúban, mely nemsokára kitört, a gyarmat újra vissza lett foglalva, de az 1674-ki békekötés alkalmával ismét visszaadatott a yorki herczegnek és azóta az Alleghany hegyek és a tenger közt fekvő tengerpart az angolok birtokában maradt. A herczeg, némi kételyeket táplálván engedélyokmányának érvényessége iránt, azon perczben, midőn uradalmát ismét átvette, újabb engedélyokmányt eszközölt ki bátyjától, 1674-ki júniustól keltezve; ezen okmány értelmében és alapján kormányzá a tartományt trónraléptéig. De a yorki herczeg minden inkább volt mint szabadelvű és a népies gyülekezetek nem nagyon voltak kedvére. Az elégületlen gyarmat ismételve a kormányzóhoz jársult, kinek nevét már említettük, kieszközlendő a megígért szabadságokat, az adómegszavazási és törvényalkotási jogot. — Jakab király válasza nagyon jellemző. »Nem tartóztathato meg magamat azon véleménytől, hogy a gyülekezetek veszélyes következményeket vonandnak maguk után, nagyon is ismeretes lévén e testületeknek a hajlandósága, azon kiváltságokat követelni magoknak, melyek ha egyszer megadatnak, csakis a kormányok békéjének megsemmisítésére vagy megzavarására szolgálnak. Ezenkívül szükségét se látom. Ha visszaéléseket kell orvosolni, ott vannak a rendes hatóságok, ott van a rendes törvényes út, végre a feledkez és hozzám. Mindamellett meg fogom vizsgálni az e részben teendő előterjesztéseket. Azonban mégis engedni kellett, mert a nép makacsul megtagadta az általa meg nem szavazott adókat és 1683-ban a gyülekezetre összehívott ültetvényesek egy charte of libertiest szavaztak meg, mely semmivel se áll hátrább Virginia vagy Massachusetts alkotmányánál. E manifesztum napjaink nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy a telepitvényesek vallási és egyéni szabadságot, törvényalkotási és adómegszavazási jogot követeltek. Jakab királytól, nem mint kiváltságot, hanem mint minden angol alattvalót természet szerint megillető jogot. Azon peremben, midőn a gyarmat végre magát önsorsa urának tekintette, II. Jakab trónra lépvén, visszavonta az általa kiadott engedményeket, rendeletek által adókat vetett ki és nyugtalanítá a lakosokat birtokezimeik tekintetében. Átalános elnyomatási rendszer volt ez, mely fővégrehajtója András kormányzó által valamennyi gyarmatra kiterjesztetett. Midőn az oraniai herczeg expedicziója (az angol trónért) köztudomásra jutott, e gyarmat is felkelt mint Új-Angolország összes telepei; az angolok követelték igazságtalanul ■ megtagadott szabadságaikat; a hollandiak diadalmaskodtak a fejedelem személyében ; földiek volt az, aki az angol trónt elfoglalá s ez nem tagadhatta meg tőlük polgári kiváltságaikat. Ennélfogva a telepítvényesek mindjárt legelső közgyülésökben megujiták manifesztumukat, melynek megerősítését azonban Vilmos király megtagadta, nem mintha az angol polgárok jogait kétségbe vonta volna, hanem azért, mert akkoriban még kétkedtek a felett, hogy a gyarmatok az angol szabadságok birtokában lettek volna. A whigpárti államférfiak, mint Sommers és Locke, a gyarmatokban még elismerték a királyi előjogok azon kiterjesztését, melyet az anyaországban többé nem voltak hajlandók megengedni; nem kívántak a telepítvényeseknek egyéb jogokat adni azokon kívül, melyeket a királyságtól különösen nyertek. Mindamellett a forradalom, mely orániai Vilmost Angolország trónjára emelte, örökre megszűnteté a királyi hatalom azon visszaéléseit, melyek Amerikában úgy mint Angolországban elnyomással fenyegették a nemzet jogait és szabadságát Ezen időtől fogva a telepitvényesek, származásukra való tekintet nélkül angol alattvalókul tekintettek, kik a britt birodalom egyik tartományában laknak. Semmiféle külön charta sem engedélyeztetett számukra, de élvezték az összes nemzeti jogokat és kiváltságokat, és e jogokat oly makacssággal követelték, mely a legelső kormányzók egyikét, ki az elvégre is nem breton eredetű nép szabadságszeretetén csodálkozott, a következő nyilatkozatra ragadta: „Nincs köztetek senki, ki ne lenne angol polgári előjogaival és Magna Chartájával egészen eltelve.“ Ezentúl a gyarmat királyi tartomány módjára kormányoztatott: a kormányzót a korona, a közgyűlés tagjait a tulajdonosok nevezték ki; e kormányforma fönmaradt a forradalomig. A vallási szabadság je lén megzavarva, vallási türelmesség az 1688-ki forradalom vívmányainak egyike volt; szomorú kivételt csak a pápisták vagyis a katholikusok képeztek. A tizennyolczadik század kezdetén a törvény