Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-09-19 / 257. szám
257. szám. 10 hasábos petitsbr egyeteri hirdetésnél................................... 10 kr. A nyílttéri petitsor........................................................................... on Bélyogdij kOlön . ............................................................................... 30 kr.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstftn vagy helyben hhehoss hordva : KgÓBi éfruháshol hordyi» Fél ....................................... Negyed ................................. frt Egy hóra........................................ írt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belvárosi, I Lipót-utca 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kecektSl fogadtatnak el. Kiadóhivatal: NSelvAroa, Iilpót-otoa 8. as. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. 24 frt 12 frt Előfizetés a REFORM-ra. Midőn a jelen év utolsó negyede beköszönt, el nem mulaszthatjuk a Reformot ez alkalomból olvasó közönsége további becses figyelmébe ajánlani. A Reform pályafutása ötödik évét fejezi be ez évnegyeddel. Ezzel a jelenhez, melyben küzdünk, a jövőre nézve tett ígéreteinkhez, táplált reményeinkhez s föltett szándékainkhoz most immár egy öt éves múlt is fog csatlakozni, melyre némi önérzettel hivatkozhatunk. Nem könnyű feladatot teljesítettünk, midőn egy nagy politikai lapot megalapítván váltakozó viszonyok közt, egy jóakaró s állandó közönség támogatása mellett ily eredményre sikerült vezérlenünk. Jogosult büszkeséggel konstatáljuk, hogy t. előfizetőink zöme megindulásunk első kezdetétől fogva egész máig hívünk maradt megtisztelő bizalmával, s talán nem igazolatlan a remény, melyet erre építünk, hogy e nemes közönséggel együtt fogunk a kezdődő évnegyeden túl is átlépni fönállásunk közelgő hatodik esztendejébe. A kiadóhivatal kéri a Reform t. előfizetőit, hogy megrendelésüket mihamarabb megújítani szíveskedjenek, hogy a szétküldésben semmi fenakadás elő ne forduljon. Budapest, 1874. szeptember 17. áisLli: Félévre 12 frt, — negyedévre 6 frt, — egy hóra 2 frt. Szombat, szeptember 19. 1874. Budapest, szeptember 18. A hegyek vajúdnak. Hetek óta misztikus vezérczikkek jelennek meg a kormánylapokban a nagy financziális reformokról, adóemelésről, egyensuly-helyreállitásról, az államhitel emelkedéséről stb., s mind e nagyképű czikkeknek nincs semmi magva, senki belőlük nem okosabb, a kormány titkos tervei le nem lepleztetnek, csak az adófizető közönség ijesztgettetik. Mi czélja, mi haszna van a földalatti morgásnak s az emberi nem félhivatalos remegtetésének, mi nem vagyunk képesek belátni s ezért bár halljuk és látjuk a jeleket, csak lessük türelemmel, hogy a vajúdó hegyek mit fognak szülni? Majd akkor, ha látjuk a csecsemőt, melyet keresztelésre a minisztérium a képviselőháznak be fog mutatni, megvizsgáljuk, fiú-e vagy leány s vállaljuk-e az újon szülött mellett a komaságot vagy sem. Addig hallgatunk, nem bizalmatlanságból, hanem tiszteletből. Tiszteljük Ghyczy Kálmán hallgatását. Jól teszi, hogy terveit és számitásait nem üti előre dobra s nem enged financziális eszméiből politikai liczitácziót csapni a zsurnalisztikában. Hisz tudni való, hogy nem mind kritika az, ami kritizál. A közönség az persze kiváncsi s a félhivatalosak szolgálatokat vélnek tenni a kormánynak, ha rejtelmes beszéddel fokozzák a kíváncsiságot. Mi pedig azt tartjuk, hogy ártanak vele, mert a kíváncsisággal együtt a várakozást is fokozzák s ha aztán novemberben nem úgy sül el a budget, amint a félrevezetett közvélemény képzelé, a csalódás keserű érzete gúnyosan egérkének foghatja nevezni az ígért és várva várt finánczreformokat. Jövő évi budgetről, valószínű deficitről, hitelemelkedésről, adóreformokról beszélni és írni sok semmit lehet ugyan, de pozitívumot nem, mert maga a miniszter se lehet még magával tisztában. Hiszen a budget még összeállítva nincs. Az egyes minisztériumok elkészítik ugyan már költségvetéseiket és pedig a lehető legtakarékosabb számítások szerint, de még e munkálatok sem egészen készek, beterjesztve a minisztertanácsnak nincsenek, meg nem vitattattak, össze nem állíttattak, tehát Ghyczy Kálmán ma még a jövő évi kiadás összegét sem tudja. Annyival kevésbé tudja, mert p. 0. a vasúti vállalkozókkal kötendő egyességek iránt Zichy miniszter a tárgyalásokat még be nem fejezte, nézete közt és a vállalkozók közt az összegre nézve sok milliónyi differenczia forog fen, s a minisztérium csak nem rég az iratcsomókat kiadta a pénzügyi ügyészségnek, hogy a követelések jogérvénye fölött adjon haladéktalan véleményt, mert erre a jövő budgetkészítéshez szüksége van. Ez egy fontos tétel, de ilyen ma még el nem határozott tétel van több. Aki pedig még nem adta össze kiadásait s nem tudja, mennyi pénzre van szüksége, hogyan tudná megmondani, mennyi lesz a deficzit? És hogyan gondoskodjék előbb a fedezetről, míg a költség mennyisége iránt nincs tájékozva. Hiszen hogy deficit van a budgetben, azt Ghyczy tudja, azt minden ember tudja, de hogy a deficzitből mennyit lehet törülni, mennyiről kell adófelemeléssel gondoskodni és mennyit lehet jó lélekkel az extraordináriumba írni és rendkívüli fedezettel ellátni , azt a minisztertanács budgettárgyalásai előtt Ghyczy sem tudhatja. Márpedig a deficit nagysága és minősége határozandja meg tetemes részben az adófelemelés szükségét, nagyságát és minőségét. Tervei Ghyczynek okvetlen vannak és kell, hogy legyenek, de azok a budget megállapítása előtt nem lehetnek másidatlanul elhatározva. Tudjuk, hogy a dolog természetes rendje szerint a minisztertanács a jövő héten a budgettel fog foglalkozni s ha azzal készen van, akkor szándékszik Ghyczy neki előterjeszteni az adóterveket, így tehát ma minden okoskodás e tárgy körül üres kombináczió. Mi legalább annak tartjuk, míg konkrét javaslatokat nem olvasunk a félhivatalosokban. Eddig — ha ugyan érdemes jóslatokkal foglalkozni — főleg három eszmét láttunk pengetve: a földadó kataszter revízióját, illetőleg egyelőre a létező földadó fölemelését klasszisokban, úgy hogy leginkább a nagybirtok volna az adófölemelés által sújtva; az átalános jövedelmi adó behozatalát, mely köztudomás szerint szintén progresszív arányokat követ mindenütt, és a luxusadókat fegyverekre, lovakra, hintókra, kutyákra, czimerekre, kártyákra, melyek természetesen csakis a fényűzésre képes vagyonosabb osztályt terhelnék. Az indirekt adóknál csak a bélyegtörvény revíziójáról hallottunk. Ezenfelül az adóbehajtás módszerének reformját emlegetik, hogy a kivetett adók tényleg be is folyjanak, s ne csak az adóhátralékokat szaporítsák. Ha e kósza hírekkel szemben nézetet kellene vallanunk, azt mondanék, hogy az adott viszonyok közt természetesnek találjuk, ha az új adóknál tekintetbe vétetik, hogy inkább a gazdagok mint a szegények Bujtassanak általuk. Ezért pl. a luxusadókat nem elleneznék, de tőlük nagy eredményt nem várunk; jó azonban, ha csak pár milliót is behoznak. Az átalános jövedelmi adót csak akkor és annyiban vélnők alkalmazandónak, ha kisül, hogy minden megtakarítás és minden egyéb adóreform daczára egy bizonyos összeg mint állandó deficit megmarad, ennek eltüntetésére és e határig helyeselhetnők az átalános jövedelmi adó behozatalát, mert az egyensúlyt nézetünk szerint helyre kell állítani minden áron. A földadó revízióját oly értelemben, hogy a nagy aránytalanságok az egyes mivelési ágak szerint kiigazíthassanak, helyeselnők, a drága és hiábavaló uj felmérést és új kataszterkészítést a kincstár és a gazdaközönség érdekében ellenezzük; azt pedig, hogy a földadónál bárminő formában progresszív adó hozassák be, a földadó természetével merőben ellenkező és igen káros és veszedelmes eljárásnak tartanók. A bélyegadó reformját hasznosnak és szükségesnek, az adó- és illetékbehajtás módszerének megváltoztatását egy új, egészséges pénzügyi politika nélkülözhetlen előfeltételének tartjuk. Mondjuk, távol van tőlünk ezeket, vagy bárminő a lapokban fölmerült adóterveket Ghyczy terveivel hozni kapcsolatba. Nyíltan bevalljuk, hogy Ghyczy terveiről semmit sem tudunk. Elég korán meg fogjuk tudni. Hanem azon igazán megütődünk, hogy a félhivatalos lapokban mindig csak a direkt adók fölemeléséről vagy új közvetlen adónemek behozataláról olvasunk, s a közvetett adóztatást nem látjuk emlegetve. Szerintünk a kormánynak azon kellett volna kezdeni, hogy alkudozásokat indít az osztrák kormánnyal a fogyasztási adók megadóztatási módjának megváltoztatására nézve. Mert a tömeges fogyasztási czikkek helyes megadóztatása legalkalmasabb módja a nagy deficitek betöltésének. Ha az osztrákok ide változtatni kívánnak a vámon és pedig a mi kárunkra, mért ne proponálhatna a magyar kormány, hivatkozva a súlyos viszonyokra, egyik-másik változtatást a közös kassza hasznára? Arról szeretnénk inkább hallani, hogy mit tervez a kormány a dohánnyal és a sóval, mint hogy mindig csak a földadó fölemelését és az államjavak eladását emlegetik. Magyar emberek vennék-e meg az államjavakat? Nem inkább idegen kézre kerülne ismét sok szép magyar föld? Meggondolták ily elhamarkodott tömeges eladás társadalmi és politikai következményeit államférfiaink ? Nos de mi nem nyugtalankodunk, mint a félhivatalos sajtó, mert mi tudjuk a magyar közmondást, hogy „lassan érik a jó gyümölcs“. A kormánynak, hogy üdvösen dolgozhassák, nyugalomra és bizalomra van szüksége. Ezért nem tartjuk helyesnek a közönséget folyvást zaklatni. Dolgozza ki a kormány terveit csendesen s aztán lépjen ki velük az illetékes helyen, az ország házában. Ez a dolognak a rendje. Míg ez megtörténhetik, addig legyünk béketűréssel, vagy ha valaki úgy véli, hogy tanácsot tud adni, az okoskodjék a saját szakállára. Túlbuzgóságból ne csináljon humbugot senki. Ne beszéljen pl. gárral a magyar hitel emelkedéséről, mert 3%/o-kat emelkedtek papirosaink, mikor egy idő óta minden valamit érő papiros emelkedett s a magyar kölcsönt tudni való, hogy a hatalmas Rothschild-konzorczium hajtja lassan fölfelé, hogy a második 75 milliót a napokban átvehesse és nyereséggel elhelyezhesse. Ez az oka a magyar papírok emelkedésének, nem pedig a magyar államhitel javulása, mert erre semmi ok, miután pénzügyi politikánkban semmi sem történt s a deficit ma is ott van, ahol tavaly ilyenkor volt. Majd ha meglesznek a pénzügyi reformok és helyre lesz állítva az egyensúly, akkor tessék hozsannát énekelni, ha a tőzsdén a magyar állampapírok fölrugtatnak. Mert akkor szolid bázisa lesz a magyar állam hitelének. Mai számunkhoz „A magyar történelem és irodalom barátainak“ czimü könyvjegyzék van mellékelve. Az oláh határsértésről a következőket írja nekünk bécsi tudósítónk : BéCS, szeptember 17. Nem tudom, mily fán termettek ama két pesti lap értesülései az oláh határvidéki villongások ügyében, de annyit tudok bizonyosan, hogy az idevaló külügyi hivatal korántsem osztozik ama két lap nézetében a kérdéses ügy jelentősége tekintetében. Természetes, hogy itt is távol van minden értelmes politikus az aggodalomtól, mintha komoly komplikáczió keletkezhetnék a szomszéd fészkelődéséből, de e bizalom csakis ama körülményekben gyökeredző meggyőződésen alapul, hogy Bukarestben még hajtanak a szép szóra, ha elég nyomatékossággal intézik hozzájuk. Márpedig, ami a nyomatékot illeti, azt hallom, külügyünk Bukarestbe küldött „figyelmeztetése“ nem hagy mit kivánni. A romániai kormány tüstént rendelt is vizsgálatot, és kész előzékenysége remélteti, hogy az innen követelt elégtétel minden irányban, már t. i. mind a kártérítés, mind pedig a béketörő katonatiszt szigorú megbüntetése tekintetében, a vizsgálat befejeztével, okvetlen meg fog adatni. Ha tehát nincs is komoly következményektől mit tartani, az esetet magát külügyünk könnyen nem vette. Benne lévén a romániai dolgokban, ide igtatok még egyet-mást, a mi gr. Zichy Józsefnek Bukarestbe tett kirándulásáról s utazásának eredményéről legújabb ide érkezett magánlevelekből jutott tudomásomra. Hogy nagy kitüntetéssel fogadtatott a magyar miniszter román szomszédjainknál, azt közölte volt már a reform annak idején. Értesülésem szerint a sok tisztesség nem annyira a magyar minisztert magát, mint az osztrák-magyar stambuli nagykövet fiát illették. Ez csak mellékesen legyen megemlítve. Tekintettel gr. Zichy útja czéljára, azt írják Bukarestből ide, hogy e czért helyesen elérte a gróf, hogy a vasúti csatlakozás ügyében kész egyezménnyel zsebében tér vissza hazájába. Legközelebb egy vegyes bizottság fog majd mind a két fél részéről kiküldetni a csatlakozó pont tényleges meghatározására. Az illető munkálatokat még e hó folyamában remélik befejezhetni. Hírlik, hogy Magyarország részéről Ludvig állami mérnökör fog kineveztetni a nevezett komissióba, biztosul. Gr. Zichyt a román közlekedési miniszter, Cretzulescu úr, személyesen fogja visszakísérni egész Brassóig. (Már megtörtént. A szerk.) Tudósítónk levelének kiegészítéséül ide igtatjuk az Ellenőr piai számából a következő sorokat: „Gróf Zichy József közlekedési ügyér úr visszatért romániai utjából s nagy elégedettséggel beszél a jó és gyors egyetértésről, mely a vasúti csatlakozás pontjára nézve közte és a bukaresti kormány közt létesült. Ha az időjárás nem válik kivételesen rideggé, reménytbetni, hogy a vonal tracerozása befejezve lesz már ez évben. A romániai részen a román arisztokráczia számos tagja szándékszik földet venni, hogy villákat épittesen a leendő állomások közelében. Már épülőben is van három. — A bukuresti magyarok megkérték gróf Zichyt, hogy támogassa egy nemfelekezeti iskola fölállitása iránti folyamodásukat, melyet Trefort miniszter úrhoz intéztek. A közlekedési ügyér meg is ígérte a közbenjárást.“ A gabnavám kérdésében ő felsége elnöklete alatt tartott közös minisztertanácsról a „P. Lloyd” a következőket írja: „úgy halljuk, hogy az osztrák részről csak bizonyos időre engedélyezett vámszabadságnak most már nem egyszerű meghosszabbítását, hanem azt követelik, hogy mindkét parlament elé törvényjavaslat terjesztessék, mely legalább jövőre nézve a gabnabeviteli vámot megszüntesse. A mai tanácskozás tárgyát azon kérdés eldöntése képezte, hogy terjesztessék-e a parlamentek elé ily törvényjavaslat, vagy pedig nem. Okunk van hinni, hogy a kereskedelmi miniszter ezen indítványt sem fogja elfogadni. Attól tartanak kereskedelmi minisztériumunkban, hogy a vámszabadság behozatala, az orosz gabonának, különösen Bécsbe leendő tömeges bevitelét fogja maga után vonni, s hogy ez által Bécs Budapest rovására elsőrendű gabonapiaczczá emelkedik. Bartal miniszter, mint látszik, fél attól, hogy a jelenlegi parlamentben, melyben a földbirtokos elem a túlnyomó, egy ily értelmű javaslatának aligha fog többséget szerezhetni ; s végre az is könnyen megesbetik, hogy e kérdés fölszínre hozatala a parlamentben az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetség fölötti hosszú vitáknak lehetne kulforrásává, mit a magyar kormány, tekintettel a jövő ülésszak sürgős teendőire, épen nem óhajt. Mindenesetre mindkét fél részéről, bizonyos ingerültség vehető észre, mely egyhamar aligha szűnik meg. Bármi határoztatott azonban e tárgyban, reméljük, hogy a határozat a lehető leggyorsabban köztudomásra jut, s hogy azután mindkét rész meg fog nyugodni a befejezett tényekben.“ A brucki táborban tegnap Albrecht és Vilmos főherczegek, a hannoveri koronaherczeg és a brucki táborban jelenlevő tábornokok és tisztek jelenlétében újabb ágyú-versenylövés rendeztetett a 3. tüzérezred 8 fontos és a H. tüzérezred aczélütegei között. A fővezénylést Vilmos főherczeg, mint a tüzérség főfelügyelője intézte, kinek parancsait b. Lenk táborszernagy hajtotta végre. Lőttek ürlövegekkel 4 különböző távolságra megjelölt alakokra és ütegekre. Minden távolság és üteg számára 40 lövés volt meghatározva. Az első czéllövésnél 2700 lépés távolságra, 2 század gyalogságban az aczélágyuk 1252 szer találtak és 290 „embert“ tettek harczképtelenné; a bronzágyuk 212-szer találtak és 105 embert tettek harczképtelenné. Második czéllövés 2350 lépésnyire, működésben levő ágyuüteg ellen következő eredménynyel folyt le : az aczélágyuk 64-szer találtak, s 15 „embert“, 18 „lovat“ tettek harczképtelenné , egy ágyút elhallgattattak. A harmadik czéllövésnél, 1150 lépésről, fölvonuló sorgyalogság ellen az aczélágyuk 329-szer találtak s 52 „embert“ tettek harczképtelenné; a bronzágyuk pedig 69-szer találtak 8 37 „embert“ tettek harczképtelenné. A negyedik czéllövés dombos terület által védett gyalogság ellen történt 1700 lépésről; az aczélágyuk 57-szer találtak 8 45 „embert“ öltek meg; a bronzágyuk 21-szer találtak ; 19 „embert“ öltek meg. Albrecht és Vilmos főherczegek a 37. tüzérezred ezredesének szerencsekivánatukat fejezték ki a bronzágyúk által elért kedvező eredmény fölött.= Az állam-számvevőszék ügyében irja az Ung. Ll.: Az 1870. évi 18-ik törvényczikk 27. §-a értelmében az államszámvevőszék köteles volt működése megkezdésétől számított két év lefolgása alatt törvényjavaslatot készíteni a törvényhozás számára az állam az ámvevőszék saját ügyvitele, az összes állami számvitel rendszere és az államadósság ellenőrzése tárgyában. A képviselőház már 1871. végén sürgette e törvényjavaslat elkészítését és 1873-ban forma szerint roszalását fejezte ki a fölött, hogy az államszámvevőszék mindaddig sem felelt meg törvényes közösségének. Akkor aztán az államszámvevő- A REFORM TARCZAJA, Happethaler ezredes.. — AsBorlant Alfréd beszélve. — V. *) Egy hónappal Berlinbe való hazatértünk után a Kerr ezredes arról értesített, hogy Párisba fogunk utazni. Hogyha ezen ut okát kívánja valaki tudni, olvassa el a következő levelet, mit az ezredes ur ekkor édesanyjának irt, ki a Happethaler kastélyban lakott, a Spree partján, Brandenburg tartományban. Mivel én magam bontottam föl s írtam le, minekelőtte a postára föltettem, kezeskedhetem annak hitelességéről. Különben igazságos, hogy egy inas, ki némikép a család tagja lett, annak minden titkait ismerje, hogy urát értelmesen szolgálhassa, és szükség esetére el is hagyhassa, ha önfeláldozása nincs kellően jutalmazva. Íme a báró úr levele : Berlin, november 1-én 1866. Kedves tisztelt anyám! A 23-dik zászlóalj táborkari vezére magához hivatott ma a szemle után, és igy szólott hozzám : Ezredes ur, örvendek, hogy jó hírt mondhatok önnek. Ajánlásomra a király ő felsége önt bajos és bizalmat igénylő küldetéssel akarja megtisztelni. Nem találja ki, mivel? Azt felelem tehát, hogy bárhol és bármikor készen vagyok ő felsége és vezérem szolgálatára, de semmit sem sejtitek. „Segitnem kell tehát, különben ki nem találja, — felesé a fővezér. — Csehországi hadjáratunk leirása olvasásakor, melyet én szerkesztettem gróf Moltke tábornok vezetése alatt, ő felsége észre méltóztatott venni, mily fontos szerepet játszott ön a hadjáratot előkészítő műtétekben. Számot kért az ön 1864 és 65 diki években Ausztria és főkép Bécsben való mulatásáról, akkor mikor Bismarck gróf ügyes Lásd a Reform 266. számát, diplomácziai lépései által előkészítette e szerencsés háborút, mely királyunknak megszerezte felső Németország uralmát. Meg vön lepetve azon éles ész, okosság , valóban egészen felsőrendű ügyesség által, melyet ön kifejtett, hogy magát az osztrák táborkar kegyeibe befurja, s ez által mindenről biztos tudomást szerezzen; az erődökről, az ország pontos helyrajzáról, a sereg fegyverzetéről az utolsó puskáig, a fegyvertárak állapotáról, az élelmezésről, az ágyukról, a tábori kórodákról; sőt mi annál még becsesebb, ön néhány magas állású osztrák államférfi barátsága folytán még más, megbecsülhetően fontos közléseket is ki tudott csikarni. Ő felsége olvasván mindezen szolgálatok leírását, azt méltóztatott mondani, hogy ezek olyanok, miket el nem lehet felejteni, és hogy ő még fontosabb, ha nem is bajosabb megbízást szándékozik önnek adni. Szóval Párisba akarják önt küldeni. „— Párisba! Kiáltok fel. Ő felsége alkalmasint nem tudja, hogy épen házasulandó vagyok Gorberg kisasszonnyal ? — Ő felsége mindent tud, mi szolgálatjára hasznos lehet, felelt a fővezér, oly hangon, hogy megértesse velem, miszerint régi szolgálatim daczára csak egyszerű ezredes vagyok. Ő felsége elhatározta, hogy 24 órát enged önnek arra, hogy Gorberg kisasszonytól elbúcsúzzék. Ma este fogja kapni Moltke és Bismarck grófok utasításait, és holnap indul. Ezen feltétlen parancs előtt meg kelle hajolnom. Kedves Ulrique ember szaladtam tőle búcsút veendő. Istenem ! mikor látom meg újra ? Ki tudja, meg fog-e várni ? Utolsó küldetésem két évig tartott engem távol Bécsben, ez hamarább semmi esetre sem fog végződni. Már 40 éves vagyok, Ulrique csak 25 éves, s egy év óta vár reám; meg fogja unni e sok várakozást, férjhez fog menni a legelsőhöz, ki megkéri, s kérő fog jelentkezni elég, bár a leány épen nem szép, az udvar legelső bankárának leánya könnyen férjhez mehet, s mi lesz aztán belőlem, kevés ezredesi fizetésemmel, Happenthaleri sovány földeim jövedelmére szorulva ? „Másfelől azonban, ha nem vállalom el a nekem szánt megbízást, kiesem a kegyelemből, arra kényszeritnek, hogy lelépjek rangomról; az öreg Gorberg, ki csak a királynak irántam tanúsított jóindulata tekintetéből adja nekem leányát és a háromszázezer thalert, visszaveszi leányát; Ulrique maga, ki talán nem is imád engem oly nagyon, (tudom, hogy öt évvel ezelőtt kisregényt kezdett meg olasz mesterével , de Gorberg atyja, ki azt ideje korán észrevette, az olaszt a házból kikergette) Ulrique nem igen lesz azon, hogy ígéretét megtartsa és Happethaler báróné legyen. Nincs tehát egyéb hátra, mint magát megadni, türelemmel megadni, s elmenni, isten segedelmével, kedves tisztelt anyám, a királyért és hazáért, ahogy mondtuk a hadseregnél, mikor Kreskow grófnéval kellett keringőt járni, ki 150 franczia kilogrammot nyom. „Különben Ulrique-el eléggé meg vagyok elégedve ; a legszebb ígéreteket tette nekem; százszor megátkozta ő felsége szigorú parancsát, és még ő felségét is; sirt karjaim közt; ég felé emelte szemeit; eljátszotta nekem Weber utolsó gondolatát; megesküdött, hogy hűségesen meg fogja várni, s az egész földdel és tengerrel is kész inkább szembeszállani, mintsem hogy máshoz menjen férjhez; egy csillagot mutatott nekem az égen, Aldebarant, gondolom, s megigértette velem, hogy minden este lefekvés előtt, mielőtt hálósipkámat fölteszem, megkeresem ezen csillagot az égen ; ő is megígérte, (az ígéretek neki semmibe sem kerülnek) hogy ő is ugyanazon perczben fogja e csillagot szemlélni, és hogy lelkeink igy találkozni fognak s egymást megértendik a távolságon keresztül; elmondott nekem tizenkét verset Klopstock-tól, a hol valami égi, fellengős gyönyörűről van szó, mit már el is felejtettem; szivéhez szorított, és angyali mosollyal mondá, (mert angyal, daczára annak, hogy orra kissé vastag és homloka meg álla kissé hátra mennek) azt mondá nekem: Christián, nem fog elfelejteni ugye? Azok a párisi nők oly kaczérok, mint mondják , mikor meg fogják tudni, hogy egy porosz királyi gárda-ezredes érkezett Párisba, mind el fogják akarni tőlem rabolni . . . Oh Christián, esküdjék meg, hogy nem fogja hagyni magát elraboltatni, esküdjék meg, hogy nem fogja elfelejteni szerető, hűséges Ulrique-ját! „Mindent megígértem, amit csak kívánt, majd megtartok amit lehet. „Ekkor belépett az öreg Gorberg, ami Ulrique ömlengéseit kissé akadályozd, és nekem megengedte, hogy gróf Moltke-hez siessek, kihez azonnal beeresztettek. „Nem fogom önnek kedves és tisztelt anyám, szóról szóra elmondani, miket mondott: azok állami dolgok, miként nem igen érdekelhetik. Nagyjában ez az egész dolog: „Párisba fogok menni igen sürgős ajánló levelekkel az észak-németországi követhez és az egész német gyarmathoz ; a követ már kapott titkos értesítést, és engem mindenütt be fog mutatni, először III. Napóleonnál, ki engem a legszívesebben fog fogadni, és onnan a Jokey Clubban. „Ötezer thalernyi évi jövedelem lesz számomra letéve a bankároknál, és ezt még többre is emelik, ha szükség lesz reá. A király, ki fösvény mint Harpagon, az évi jövedelmet 3000 thalerre akarta volna leszállítani, mert azt hiszem, jobban szeretne alattvalói közül százezer embert elveszteni, mint százezer thalert költeni; de Bismarck nem tágított, mondván, hogy a nagy Hohenzollern uralkodóház s a porosz nemességért ki kell tenni s egy keveset áldozni is. „Vilmos roszkedvüen engedett, mint ahogy mindig teszen. „Nagy Frigyes korában, mondá ő felsége, nagy dolgokat vittek véghez kevés pénzzel. „Kiván-e felséged, felese Bismarck, egész Németország császárja lenni vagy nem ? „Ezen kérdés elhallgattatta a királyt, és végre morogva írta alá az ötezer thalernyi váltólevelet. ” Evvel aztán egy egész évig kell fényesen élnem Párisban, három lovat tartanom, öt inast, palotát a Champs- Elysee-kben, ebédeket kell adnom, futtatnom kell Chantilly-ben. Tudja isten még mit! „Midőn elmondta az öreg Moltke mindezt a fényűzést, mit magamnak ötezer thalerért meg kellett szereznem, magában nevetett. Végre azt mondá: Menjen Bismarckhoz, ő fogja önnek az utolsó utasításokat adni, és meg fogja önt talán tanítani arra, hogyan lehet kevés pénzzel sokat tenni. Különben is az a király parancsa, s ez elég. „Követtem Moltke tanácsát és meglátogattam Bismarckot. Más tárgyakra vonatkozó komoly beszélgetés után, végre e tárgyhoz is mertem kezdeni, s bevallottam kétségeimet. „Mivel tépelődik, Kerr ezredes ? mondá nevetve. Nem tudja, hogyan lehet élni ellenséges országban ? Hitesse el a királlyal, hogy ebédeket ad, de ön ebédeljen azért mindig másoknál. „Így tettem én is, mikor porosz követ voltam Franczia- és Oroszországban, az nem akadályoztatott meg abban, hogy egész Európában nagy tekintélyt vívjak ki magamnak“. „Erre elbocsátott. Holnap reggel indulok útra Hirsch Dániellel, ki egyszersmind inasom és írnokom is lesz. Ügyes kópé, ki Csehországban gyakorolta magát, francziául is tud, három évig volt fodrászlegény Párisban, és sok szolgálatot fog nekem tenni........“ VI. A levél többi részét kihagyom, még igen hosszú volt, a báró a legrészletesebb utasításokat adta édesanyjának, hogy mikép vezesse és igazgassa távolléte alatt Happethaler jószágot, mely egész Brandenburgban a legkopárabb és soványabb földdel bír. A kastélytól két mértföldnyire köröakörül csak fenyőfákkal szegett és legföljebb burgonyát termő sivatagokat láthatni. VII. Három nap múlva, báró Happethaler a porosz királyi gárda táborkari ezredese, és én, Hirsch Dániel, hu szolgája, az északi pályaudvaron keresztül vonultunk be Párisba. Nem várja tőlem az olvasó, hogy itt leírjam ezen pompás várost, ezt a bűnös Babylont, melyet az isten tüze előbb-utóbb föl fog emészteni, ahogy mondta Rauch lelkészünk, egyike a legtiszteltebb és a legtudákosabb embereknek, kik valaha az igazság szószékébe ültek. Még most is emlékszem azon hitszónoklatra, melyet Vilmos király ő felsége előtt mondott el Versailles-ban, Páris ostroma alatt, és amely az egész hallgatóságot elragadta. „Igenis, kiálta föl a lelkész, szeretném az isten minden nyilait ezen istentelen Francziaországra hajthatni, amely számba nem veszi a mindenható parancsait; ideje már, hogy Ammon utódai eltűnjenek Juda előtt, és hogy a német faj, mely a nemzetek java, az isten törvényeit hozza be az Amaleciták közé, hol azok már rég el vannak feledve.