Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-19 / 257. szám

257. szám. 10 hasábos petitsbr egyeteri hirdetésnél................................... 10 kr. A nyílttéri petitsor........................................................................... on Bélyogdij kOlön . ............................................................................... 30 kr.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstftn vagy helyben hhehoss hordva : KgÓBi éfru­háshol hordyi» Fél ....................................... Negyed ................................. frt Egy hóra........................................ írt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belvárosi, I Lipót-utc­a 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kecektSl fogadtatnak el. Kiadóh­ivatal: NSelvAroa, Iilpót-otoa 8. as. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. 24 frt 12 frt Előfizetés a REFORM-ra. Midőn a jelen év utolsó negyede beköszönt, el nem mulaszthatjuk a Re­formot ez alkalomból olvasó közönsége további becses figyelmébe ajánlani. A Reform pályafutása ötödik évét fejezi be ez évnegyeddel. Ezzel a jelen­­hez, melyben küzdünk, a jövőre nézve tett ígéreteinkhez, táplált reményeinkhez s föltett szándékainkhoz most immár egy öt éves múlt is fog csatlakozni, melyre némi önérzettel hivatkozhatunk. Nem könnyű feladatot teljesítettünk, midőn egy nagy politikai lapot meg­alapítván váltakozó viszonyok közt, egy jóakaró s állandó közönség támogatása mellett ily eredményre sikerült vezérlenünk. Jogosult büszkeséggel konstatáljuk, hogy t. előfizetőink zöme megindulá­sunk első kezdetétől fogva egész máig hívünk maradt megtisztelő bizalmával, s talán nem igazolatlan a remény, melyet erre építünk, hogy e nemes közönséggel együtt fogunk a kezdődő évnegyeden túl is átlépni fönállásunk közelgő hatodik esz­tendejébe. A kiadóhivatal kéri a Reform t. előfizetőit, hogy megrendelésüket miha­marabb megújítani szíveskedjenek, hogy a szétküldésben semmi fenakadás elő ne forduljon. Budapest, 1874. szeptember 17. ái­sLli: Félévre 12 frt, — negyedévre 6 frt, — egy hóra 2 frt. Szombat, szeptember 19. 1874. Budapest, szeptember 18. A hegyek vajúdnak. Hetek óta miszti­­kus vezérczikkek jelennek meg a kormány­lapokban a nagy financziális reformokról, adó­emelésről, egyensuly-helyreállitásról, az állam­hitel emelkedéséről stb., s mind e nagyképű­ czikkeknek nincs semmi magva, senki belőlük nem okosabb, a kormány titkos tervei le nem lepleztetnek, csak az adófizető közönség ijeszt­­gettetik. Mi czélja, mi haszna van a földalatti morgásnak s az emberi nem félhivatalos re­­megtetésének, mi nem vagyunk képesek be­látni s ezért bár halljuk és látjuk a jeleket, csak lessük türelemmel, hogy a vajúdó hegyek mit fognak szülni? Majd akkor, ha látjuk a csecsemőt, melyet keresztelésre a minisztérium a képviselőháznak be fog mutatni, megvizs­gáljuk, fiú-e vagy leány s vállaljuk-e az újon szülött mellett a komaságot vagy sem. Addig hallgatunk, nem­ bizalmatlanságból, hanem tiszteletből. Tiszteljük Ghyczy Kálmán hall­gatását. Jól teszi, hogy terveit és számitásait nem üti előre dobra s nem enged financziális eszméiből politikai liczitácziót csapni a zsur­nalisztikában. Hisz tudni való, hogy nem mind kritika az, a­mi kritizál. A közönség az persze kiváncsi s a félhivatalosak szolgálato­kat vélnek tenni a kormánynak, ha rejtelmes beszéddel fokozzák a kíváncsiságot. Mi pedig azt tartjuk, hogy ártanak vele, mert a kíván­csisággal együtt a várakozást is fokozzák s ha aztán novemberben nem úgy sül el a budget, a­mint a félrevezetett közvélemény képzelé, a csalódás keserű érzete gúnyosan egérkének foghatja nevezni az ígért és várva várt fináncz­­reformokat. Jövő évi budgetről, valószínű defic­itről, hitelemelkedésről, adóreformokról beszélni és írni sok semmit lehet ugyan, de pozitívumot nem, mert maga a miniszter se lehet még ma­gával tisztában. Hiszen a budget még összeállítva nincs. Az egyes minisztériumok elkészítik ugyan már költségvetéseiket és pedig a lehető leg­takarékosabb számítások szerint, de még e munkálatok sem egészen készek, beterjesztve a minisztertanácsnak nincsenek, meg nem vitattattak, össze nem állíttattak, tehát Ghy­czy Kálmán ma még a jövő évi kiadás össze­gét sem tudja. Annyival kevésbé tudja, mert p. 0. a vasúti vállalkozókkal kötendő egyes­­ségek iránt Zichy miniszter a tárgyalásokat még be nem fejezte, nézete közt és a vállal­kozók közt az összegre nézve sok milliónyi differenczia forog fen, s a minisztérium csak nem rég az iratcsomókat kiadta a pénzügyi ügyészségnek, hogy a követelések jogérvénye fölött adjon haladéktalan véleményt, mert erre a jövő budgetkészítéshez szüksége van. Ez egy fontos tétel, de ilyen ma még el nem határozott tétel van több. A­ki pedig még nem adta össze kiadásait s nem tudja, mennyi pénzre van szüksége, hogyan tudná megmondani, mennyi lesz a deficzit? És hogyan gondoskodjék előbb a fede­zetről, míg a költség mennyisége iránt nincs tájékozva. Hiszen hogy defic­it van a bud­­getben, azt Ghyczy tudja, azt minden ember tudja, de hogy a deficzitből mennyit lehet törülni, mennyiről kell adófelemeléssel gon­doskodni és mennyit lehet jó lélekkel az extra­­ordináriumba írni és rendkívüli fedezettel el­látni , azt a minisztertanács budgettárgyalásai előtt Ghyczy sem tudhatja. Már­pedig a defi­c­it nagysága és minősége határozandja meg tetemes részben az adófelemelés szükségét, nagyságát és minőségét. Tervei Ghyczynek okvetlen vannak és kell, hogy legyenek, de azok a budget meg­állapítása előtt nem lehetnek mási­datlanul elhatározva. Tudjuk, hogy a dolog természe­tes rendje szerint a minisztertanács a jövő héten a budgettel fog foglalkozni s ha azzal készen van, akkor szándékszik Ghyczy neki előterjeszteni az adóterveket, így tehát ma minden okoskodás e tárgy körül üres kombi­­náczió. Mi legalább annak tartjuk, míg kon­krét javaslatokat nem olvasunk a félhivatalo­sokban. Eddig — ha ugyan érdemes jóslatokkal foglalkozni — főleg három eszmét láttunk pengetve: a földadó kataszter revízióját, illető­­leg egyelőre a létező földadó fölemelését klas­­­szisokban, úgy hogy leginkább a nagybirtok volna az adófölemelés által sújtva; az átalá­nos jövedelmi adó behozatalát, mely köztudo­más szerint szintén progresszív arányokat kö­vet mindenütt, és a luxus­adókat fegyverekre, lovakra, hintókra, kutyákra, czimerekre, kár­tyákra, melyek természetesen csakis a fényűzés­re képes vagyonosabb osztályt terhelnék. Az indirekt adóknál csak a bélyegtörvény reví­ziójáról hallottunk. Ezenfelül az adóbehajtás módszerének reformját emlegetik, hogy a ki­vetett adók tényleg be is folyjanak, s ne csak az adóhátralékokat szaporítsák. Ha e kósza hírekkel szemben nézetet kellene vallanunk, azt mondanék, hogy az adott viszonyok közt természetesnek találjuk, ha az új adóknál tekintetbe vétetik, hogy inkább a gazdagok mint a szegények Bujtas­sanak általuk. Ezért pl. a luxus­adókat nem elleneznék, de tőlük nagy eredményt nem vá­runk; jó azonban, ha csak pár milliót is be­hoznak. Az átalános jövedelmi adót csak akkor és annyiban vélnők alkalmazandónak, ha ki­sül, hogy minden megtakarítás és minden egyéb adóreform daczára egy bizonyos ös­­­szeg mint állandó defic­it megmarad, ennek eltüntetésére és e határig helyeselhetnők az átalános jövedelmi adó behozatalát, mert az egyensúlyt nézetünk szerint helyre kell állí­tani minden áron. A földadó revízióját oly értelemben, hogy a nagy aránytalanságok az egyes mivelési ágak szerint kiigazíthassanak, helyeselnők, a drága és hiábavaló uj felmé­rést és új kataszterkészítést a kincstár és a gazdaközönség érdekében ellenezzük; azt pe­­dig, hogy a földadónál bárminő formában progresszív adó hozassák be, a földadó ter­mészetével merőben ellenkező és igen káros és veszedelmes eljárásnak tartanók. A bélyeg­adó reformját hasznosnak és szükségesnek, az adó- és illetékbehajtás módszerének megvál­toztatását egy új, egészséges pénzügyi politi­ka nélkülözhetlen előfeltételének tartjuk. Mondjuk, távol van tőlünk ezeket, vagy bárminő a lapokban fölmerült adóterveket Ghyczy terveivel hozni kapcsolatba. Nyíltan bevalljuk, hogy Ghyczy terveiről semmit sem tudunk. Elég korán meg fogjuk tudni. Hanem azon igazán megütődünk, hogy a félhivatalos lapokban mindig csak a direkt adók föleme­léséről vagy új közvetlen adónemek behoza­taláról olvasunk, s a közvetett adóztatást nem látjuk emlegetve. Szerintünk a kormánynak azon kellett volna kezdeni, hogy alkudozásokat indít az osztrák kormán­nyal a fogyasztási adók meg­­adóztatási módjának megváltoztatására nézve. Mert a tömeges fogyasztási czikkek helyes megadóztatása legalkalmasabb módja a nagy defic­itek betöltésének. Ha az osztrákok ide változtatni kívánnak a vámon és pedig a mi kárunkra, mért ne proponálhatna a­­ magyar kormány, hivatkozva a súlyos viszonyokra, egyik-másik változtatást a közös kassza hasz­nára? Arról szeretnénk inkább hallani, hogy mit tervez a kormány a dohán­nyal és a sóval, mint hogy mindig csak a földadó fölemelését és az államjavak eladását emlegetik. Magyar emberek vennék-e meg az államjavakat? Nem inkább idegen kézre kerülne ismét sok szép magyar föld? Meggondolták ily elhamarko­dott tömeges eladás társadalmi és politikai kö­vetkezményeit államférfiaink ? Nos de mi nem nyugtalankodunk, mint a félhivatalos sajtó, mert mi tudjuk a magyar közmondást, hogy „lassan érik a jó gyümölcs“. A kormánynak, hogy üdvösen dolgozhassák, nyugalomra és bizalomra van szüksége. Ezért nem tartjuk helyesnek a közönséget folyvást zaklatni. Dolgozza ki a kormány terveit csen­desen s aztán lépjen ki velük az illetékes he­lyen, az ország házában. Ez a dolognak a rendje. Míg ez megtör­ténhetik, addig legyünk béketűréssel, vagy ha valaki úgy véli, hogy tanácsot tud adni, az okoskodjék a saját szakállára. Túlbuzgóságból ne csináljon humbugot senki. Ne beszéljen pl. gárral a magyar hitel emelkedéséről, mert 3%/o-kat emelkedtek papirosaink, mikor egy idő óta minden valamit érő papiros emel­kedett s a magyar kölcsönt tudni való, hogy a hatalmas Rothschild-konzorczium hajtja las­san fölfelé, hogy a második 75 milliót a na­pokban átvehesse és nyereséggel elhelyezhesse. Ez az oka a magyar papírok emelkedésének, nem pedig a magyar államhitel javulása, mert erre semmi ok, miután pénzügyi politikánk­ban semmi sem történt s a defic­it ma is ott van, a­hol tavaly ilyenkor volt. Majd ha meg­lesznek a pénzügyi reformok és helyre lesz állítva az egyensúly, akkor tessék hozsannát énekelni, ha a tőzsdén a magyar állampapí­rok fölrugtatnak. Mert akkor szolid bázisa lesz a magyar állam hitelének. Mai számunkhoz „A magyar történelem és irodalom barátainak“ czimü könyvjegyzék van mellékelve. Az oláh határsértésről a követ­kezőket írja nekünk bécsi tudósítónk : BéCS, szeptember 17. Nem tudom, mily fán termettek ama két pesti lap értesülései az oláh határvidéki villongások ügyé­ben, de annyit tudok bizonyosan, hogy az idevaló külügyi hivatal korántsem osztozik ama két lap néze­tében a kérdéses ügy jelentősége tekintetében. Ter­mészetes, hogy itt is távol van minden értelmes poli­tikus az aggodalomtól, mintha komoly komplikáczió keletkezhetnék a szomszéd fészkelődéséből, de e bi­zalom csakis ama körülményekben gyökeredző meg­győződésen alapul, hogy Bukarestben még hajtanak a szép szóra, ha elég nyomatékossággal intézik hozzá­juk. Már­pedig, a­mi a nyomatékot illeti, azt hallom, külügyünk Bukarestbe küldött „figyelmeztetése“ nem hagy mit kivánni. A romániai kormány tüstént rendelt is vizsgálatot, és kész előzékenysége remélteti, hogy az innen követelt elégtétel minden irányban, már t. i. mind a kártérí­tés, mind pedig a béke­törő katonatiszt szigorú megbüntetése tekin­tetében, a vizsgálat befejeztével, okvetlen meg fog adatni. Ha tehát nincs is komoly következ­ményektől mit tartani, az esetet magát külügyünk könnyen nem vette. Benne lévén a romániai dolgokban, ide igtatok még egyet-mást, a mi gr. Zichy Józsefnek Bukarestbe tett kirándulásáról s utazásának eredményéről leg­újabb ide érkezett magánlevelekből jutott tudomá­somra. Hogy nagy kitüntetéssel fogadtatott a magyar miniszter román szomszédjainknál, azt közölte volt már a reform annak idején. Értesülésem szerint a sok tisztesség nem annyira a magyar minisztert ma­gát, mint az osztrák-magyar stambuli nagykö­vet fiát illették. Ez csak mellékesen legyen meg­­említve. Tekintettel gr. Zichy útja czéljára, azt írják Bukarestből ide, hogy e czért helyesen elérte a gróf,­­ hogy a vasúti csatlakozás ügyében kész egyezmén­­nyel zsebében tér vissza hazájába. Legközelebb egy vegyes bizottság fog majd mind a két fél részéről ki­küldetni a csatlakozó pont tényleges meghatározására. Az illető munkálatokat még e hó folyamában remélik befejezhetni. Hírlik, hogy Magyarország részéről Ludvig állami mérnök­ör fog kineveztetni a nevezett komissióba, biztosul. Gr. Zichyt a román közlekedési miniszter, Cretzulescu úr, személyesen fogja vissza­­kísérni egész Brassóig. (Már megtörtént. A szerk.) Tudósítónk levelének kiegészítéséül ide igtatjuk az Ellenőr piai számából a következő sorokat: „Gróf Zichy József közlekedési ügyér úr vis­­­szatért romániai utjából s nagy elégedettséggel beszél a jó és gyors egyetértésről, mely a vasúti csatlakozás pontjára nézve közte és a bukaresti kormány közt létesült. Ha az időjárás nem válik kivételesen rideggé, reménytbetni, hogy a vonal tracerozása befejezve lesz már ez évben. A romániai részen a román ariszto­­kráczia számos tagja szándékszik földet venni, hogy villákat épittesen a leendő állomások közelében. Már épülőben is van három. — A bukuresti magyarok megkérték gróf Zichyt, hogy támogassa egy nem­­felekezeti iskola fölállitása iránti folyamodásukat, me­lyet Trefort miniszter úrhoz intéztek. A közlekedési ügyér meg is ígérte a közbenjárást.“­­ A gabnavám kérdésében ő felsége el­nöklete alatt tartott közös minisztertanácsról a „P. Lloyd” a következőket írja: „úgy halljuk, hogy az osztrák részről csak bi­zonyos időre engedélyezett vámszabadságnak most már nem egyszerű meghosszabbítását, hanem azt kö­vetelik, hogy mindkét parlament elé törvényjavaslat terjesztessék, mely legalább jövőre nézve a gabna­­beviteli vámot megszüntesse. A mai tanácskozás tár­gyát azon kérdés eldöntése képezte, hogy terjesztes­­sék-e a parlamentek elé ily törvényjavaslat, vagy pe­dig nem. Okunk van hinni, hogy a kereskedelmi miniszter ezen indítványt sem fogja elfogadni. Attól tartanak kereskedelmi minisztériumunkban, hogy a vámszabadság behozatala, az orosz gabonának, külö­nösen Bécsbe leendő tömeges bevitelét fogja maga után vonni, s hogy ez által Bécs Budapest rovására elsőrendű gabonapiaczczá emelkedik. Bartal minisz­ter, mint látszik, fél attól, hogy a jelenlegi parla­mentben, melyben a földbirtokos elem a túlnyomó, egy ily értelmű javaslatának aligha fog többséget sze­rezhetni ; s végre az is könnyen megesbetik, hogy e kérdés fölszínre hozatala a parlamentben az Ausz­triával kötött vám- és kereskedelmi szövetség fölötti hosszú vitáknak lehetne kulforrásává, mit a magyar kormány, tekintettel a jövő ülésszak sürgős teendőire, épen nem óhajt. Mindenesetre mindkét fél részéről, bizonyos ingerültség vehető észre, mely egyhamar aligha szűnik meg. Bármi határoztatott azonban e tárgyban, reméljük, hogy a határozat a lehető leg­gyorsabban köztudomásra jut, s hogy azután mindkét rész meg fog nyugodni a befejezett tényekben.“­­ A brucki táborban tegnap Albrecht és Vil­mos főherczegek, a hannoveri koronaherczeg és a brucki táborban jelenlevő tábornokok és tisztek je­lenlétében újabb ágyú-versenylövés rendeztetett a 3. tüzérezred 8 fontos és a H. tüzérezred aczél­­ütegei között. A fővezénylést Vilmos főherczeg, mint a tüzérség főfelügyelője intézte, kinek parancsait b. Lenk táborszernagy hajtotta végre. Lőttek ür­­lövegekkel 4 különböző távolságra megjelölt alakokra és ütegekre. Minden távolság és üteg számára 40 lövés volt meghatározva. Az első czéllövésnél 2700 lépés távolságra, 2 század gyalogságban az aczélágyuk 1252 szer találtak és 290 „embert“ tettek harczkép­­telenné; a bronzágyuk 212-szer találtak és 105 em­bert tettek harczképtelenné. Második czéllövés 2350 lépésnyire, működésben levő ágyuüteg ellen követ­kező eredménynyel folyt le : az aczélágyuk 64-szer találtak, s 15 „embert“, 18 „lovat“ tettek harczkép­­telenné , egy ágyút elhallgattattak. A harmadik czél­lövésnél, 1150 lépésről, fölvonuló sorgyalogság ellen az aczélágyuk 329-szer találtak s 52 „embert“ tettek harczképtelenné; a bronzágyuk pedig 69-szer találtak 8 37 „embert“ tettek harczképtelenné. A negyedik czéllövés dombos terület által védett gyalogság ellen történt 1700 lépésről; az aczélágyuk 57-szer találtak 8 45 „embert“ öltek meg; a bronzágyuk 21-szer talál­tak ; 19 „embert“ öltek meg. Albrecht és Vilmos fő­­herczegek a 37. tüzérezred ezredesének szerencse­­kivánatukat fejezték ki a bronzágyúk által elért ked­vező eredmény fölött.­­= Az állam-számvevőszék ügyében irja az Ung. Ll.: Az 1870. évi 18-ik törvényczikk 27. §-a értelmében az államszámvevőszék köteles volt műkö­dése megkezdésétől számított két év lefolgása alatt törvényjavaslatot készíteni a törvényhozás számára az állam az ám­vevőszék saját ügyvitele, az összes ál­lami számvitel rendszere és az államadósság ellenőr­zése tárgyában. A képviselőház már 1871. végén sürgette e törvényjavaslat elkészítését és 1873-ban forma szerint roszalását fejezte ki a fölött, hogy az államszámvevőszék mindaddig sem felelt meg törvé­nyes közösségének. Akkor aztán az á­llamszámvevő- A REFORM TARCZAJA, Happethaler ezredes.. — AsBorlant Alfréd beszélve. — V. *) Egy hónappal Berlinbe való hazatértünk után a Kerr ezredes arról értesített, hogy Párisba fogunk utazni. Hogyha ezen ut okát kívánja valaki tudni, ol­vassa el a következő levelet, mit az ezredes ur ekkor édes­anyjának irt, ki a Happethaler kastélyban la­kott, a Spree partján, Brandenburg tartományban. Mivel én magam bontottam föl s írtam le, minekelőtte a postára föltettem, kezeskedhetem annak hitelessé­géről. Különben igazságos, hogy egy inas, ki némi­­kép a család tagja lett, annak minden titkait ismerje, hogy urát értelmesen szolgálhassa, és szükség esetére el is hagyhassa, ha önfeláldozása nincs kellően jutal­mazva. Íme a báró úr levele : Berlin, november 1-én 1866. Kedves tisztelt anyám! A 23-dik zászlóalj táborkari vezére magához hivatott ma a szemle után, és igy szólott hozzám : Ezredes ur, örvendek, hogy jó hírt mondhatok ön­nek. Ajánlásomra a király ő felsége önt bajos és bi­zalmat igénylő küldetéssel akarja megtisztelni. Nem találja ki, mivel? Azt felelem tehát, hogy bárhol és bármikor ké­szen vagyok ő felsége és vezérem szolgálatára, de semmit sem sejtitek. „Segitnem kell tehát, különben ki nem találja, — felesé a fővezér. — Csehországi hadjáratunk le­­irása olvasásakor, melyet én szerkesztettem gróf Moltke tábornok vezetése alatt, ő felsége észre mél­­tóztatott venni, mily fontos szerepet játszott ön a hadjáratot előkészítő műtétekben. Számot kért az ön 1864 és 65 diki években Ausztria és főkép Bécsben való mulatásáról, akkor mikor Bismarck gróf ügyes Lásd a Reform 266. számát, diplomácziai lépései által előkészítette e szerencsés háborút, mely királyunknak megszerezte felső Német­ország uralmát. Meg vön lepetve azon éles ész, okos­ság , valóban egészen felsőrendű ügyesség által, me­lyet ön kifejtett, hogy magát az osztrák táborkar ke­gyeibe befurja, s ez által mindenről biztos tudomást szerezzen; az erődökről, az ország pontos helyraj­zá­ról, a sereg fegyverzetéről az utolsó puskáig, a fegy­vertárak állapotáról, az élelmezésről, az ágyukról, a tábori kórodákról; sőt mi annál még becsesebb, ön néhány magas állású osztrák államférfi barátsága folytán még más, megbecsülhetően fontos közléseket is ki tudott csikarni. Ő felsége olvasván mindezen szolgálatok leírá­sát, azt méltóztatott mondani, hogy ezek olyanok, mi­ket el nem lehet felejteni, és hogy ő még fontosabb, ha nem is bajosabb megbízást szándékozik önnek adni. Szóval Párisba akarják önt küldeni. „— Párisba! Kiáltok fel. Ő felsége alkalmasint nem tudja, hogy épen házasulandó vagyok Gorberg kisasszon­nyal ? — Ő felsége mindent tud, mi szolgálatjára hasz­nos lehet, felelt a fővezér, oly hangon, hogy megér­tesse velem, miszerint régi szolgálatim daczára csak egyszerű ezredes vagyok. Ő felsége elhatározta, hogy 24 órát enged önnek arra, hogy Gorberg kisasszony­tól elbúcsúzzék. Ma este fogja kapni Moltke és Bis­marck grófok utasításait, és holnap indul. Ezen feltétlen parancs előtt meg kelle hajolnom. Kedves Ulrique ember szaladtam tőle búcsút veendő. Istenem ! mikor látom meg újra ? Ki tudja, meg fog-e várni ? Utolsó küldetésem két évig tartott engem távol Bécsben, ez hamarább semmi esetre sem fog végződni. Már 40 éves vagyok, Ulrique csak 25 éves, s egy év óta vár reám; meg fogja unni e sok várakozást, férj­hez fog menni a legelsőhöz, ki megkéri, s kérő fog jelentkezni elég, bár a leány épen nem szép, az ud­var legelső bankárának leánya könnyen férjhez mehet, s mi lesz aztán belőlem, kevés ezredesi fizetésem­mel, Happenthaleri sovány földeim jövedelmére szo­rulva ? „Másfelől azonban, ha nem vállalom el a ne­kem szánt megbízást, kiesem a kegyelemből, arra kényszeritnek, hogy lelépjek rangomról; az öreg Gor­berg, ki csak a királynak irántam tanúsított jó­indu­lata tekintetéből adja nekem leányát és a háromszáz­­ezer thalert, visszaveszi leányát; Ulrique maga, ki talán nem is imád engem oly nagyon, (tudom, hogy öt évvel ezelőtt kis­regényt kezdett meg olasz meste­rével , de Gorberg atyja, ki azt ideje korán észrevette, az olaszt a házból kikergette) Ulrique nem igen lesz azon, hogy ígéretét megtartsa és Happethaler báróné legyen. Nincs tehát egyéb hátra, mint magát megadni, türelemmel megadni, s elmenni, isten segedelmével, kedves tisztelt anyám, a királyért és hazáért, a­hogy mondtuk a hadseregnél, mikor Kreskow grófnéval kellett keringőt járni, ki 150 franczia kilogrammot nyom. „Különben Ulrique-el eléggé meg vagyok elé­gedve ; a legszebb ígéreteket tette nekem; százszor megátkozta ő felsége szigorú parancsát, és még ő fel­ségét is; sirt karjaim közt; ég felé emelte szemeit; eljátszotta nekem Weber utolsó gondolatát; megesküdött, hogy hűségesen meg fogja várni, s az egész földdel és tengerrel is kész inkább szembeszál­­lani, mintsem hogy máshoz menjen férjhez; egy csil­lagot mutatott nekem az égen, Aldebarant, gondolom, s megigértette velem, hogy minden este lefekvés előtt, mielőtt hálósipkámat fölteszem, megkeresem ezen csillagot az égen ; ő is megígérte, (az ígéretek neki semmibe sem kerülnek) hogy ő is ugyanazon percz­­ben fogja e csillagot szemlélni, és hogy lelkeink igy találkozni fognak s egymást megértendik a távolsá­gon keresztül; elmondott nekem tizenkét verset Klopstock-tól, a hol valami égi, fellengős gyönyörű­ről van szó, mit már el is felejtettem; szivéhez szorí­tott, és angyali mosol­lyal mondá, (mert angyal, da­czára annak, hogy orra kissé vastag és homloka meg álla kissé hátra mennek) azt mondá nekem: Chris­­tián, nem fog elfelejteni ugy­e? Azok a párisi nők oly kaczérok, mint mondják , mikor meg fogják tudni, hogy egy porosz királyi gárda-ezredes érkezett Pá­risba, mind el fogják akarni tőlem rabolni . . . Oh Christián, esküdjék meg, hogy nem fogja hagyni ma­gát elraboltatni, esküdjék meg, hogy nem fogja elfe­lejteni szerető, hűséges Ulrique-ját! „Mindent megígértem, a­mit csak kívánt, majd megtartok a­mit lehet. „Ekkor belépett az öreg Gorberg, a­mi Ulrique ömlengéseit kissé akadályozd, és nekem megengedte, hogy gróf Moltke-hez siessek, kihez azonnal beeresz­tettek. „Nem fogom önnek kedves és tisztelt anyám, szóról szóra elmondani, miket mondott: azok állami dolgok, mik­ént nem igen érdekelhetik. Nagyjában ez az egész dolog: „Párisba fogok menni igen sürgős ajánló leve­lekkel az észak-németországi követhez és az egész német gyarmathoz ; a követ már kapott titkos értesí­tést, és engem mindenütt be fog mutatni, először III. Napóleonnál, ki engem a legszívesebben fog fogadni, és onnan a Jokey­ Clubban. „Ötezer thaler­nyi évi jövedelem lesz számomra letéve a bankároknál, és ezt még többre is emelik, ha szükség lesz reá. A király, ki fösvény mint Har­­pagon, az évi jövedelmet 3000 thalerre akarta volna leszállítani, mert azt hiszem, jobban szeretne alattva­lói közül százezer embert elveszteni, mint százezer thalert költeni; de Bismarck nem tágított, mondván, hogy a nagy Hohenzollern uralkodóház s a porosz nemességért ki kell tenni s egy keveset áldozni is. „Vilmos roszkedvüen engedett, mint a­hogy mindig teszen. „Nagy Frigyes korában, mondá ő felsége, nagy dolgokat vittek véghez kevés pénzzel. „Kiván-e felséged, felese Bismarck, egész Né­metország császárja lenni vagy nem ? „Ezen kérdés elhallgattatta a királyt, és végre morogva írta alá az ötezer thalernyi váltólevelet. ” Evvel aztán egy egész évig kell fényesen élnem Páris­­ban, három lovat tartanom, öt inast, palotát a Champs- Elysee-kben, ebédeket kell adnom, futtatnom kell Chantilly-ben. Tudja isten még mit! „Midőn elmondta az öreg Moltke mindezt a fényűzést, mit magamnak ötezer thalerért meg kel­lett szereznem, magában nevetett. Végre azt mondá: Menjen Bismarckhoz, ő fogja önnek az utolsó utasí­tásokat adni, és meg fogja önt talán tanítani arra, hogyan lehet kevés pénzzel sokat tenni. Különben is az a király parancsa, s ez elég. „Követtem Moltke tanácsát és meglátogattam Bismarckot. Más tárgyakra vonatkozó komoly beszél­getés után, végre e tárgyhoz is mertem kezdeni, s be­vallottam kétségeimet. „Mivel tépelődik, Kerr ezredes ? mondá nevetve. Nem tudja, hogyan lehet élni­ ellenséges országban ? Hitesse el a királ­lyal, hogy ebédeket ad, de ön ebé­deljen azért mindig másoknál. „Így tettem én is, mikor porosz követ voltam Franczia- és Oroszországban, az nem akadályoztatott meg abban, hogy egész Európában nagy tekintélyt vívjak ki magamnak“. „Erre elbocsátott. Holnap reggel indulok útra Hirsch Dániellel, ki egyszersmind inasom és írnokom is lesz. Ügyes kópé, ki Csehországban gyakorolta magát, francziául is tud, három évig volt fodrász­­legény Párisban, és sok szolgálatot fog nekem tenni........“ VI. A levél többi részét kihagyom, még igen hosszú volt, a báró a legrészletesebb utasításokat adta édes­anyjának, hogy mikép vezesse és igazgassa távolléte alatt Happethaler jószágot, mely egész Brandenburgban a legkopárabb és soványabb földdel bír. A kastélytól két mértföldnyire köröakörül csak fenyőfákkal szegett és legföljebb burgonyát termő sivatagokat láthatni. VII. Három nap múlva, báró Happethaler a porosz királyi gárda táborkari ezredese, és én, Hirsch Dá­niel, hu szolgája, az északi pályaudvaron keresztül vonultunk be Párisba. Nem várja tőlem az olvasó, hogy itt leírjam ezen pompás várost, ezt a bűnös Babylont, melyet az isten tüze előbb-utóbb föl fog emészteni, a­hogy mondta Rauch lelkészünk, egyike a legtiszteltebb és a leg­­tudákosabb embereknek, kik valaha az igazság szószé­kébe ültek. Még most is emlékszem azon hitszónoklatra, melyet Vilmos király ő felsége előtt mondott el Ver­­sailles-ban, Páris ostroma alatt, és a­mely az egész hallgatóságot elragadta. „Igenis, kiálta föl a lelkész, szeretném az isten minden nyilait ezen istentelen Francziaországra hajt­hatni, amely számba nem veszi a mindenható parancsait; ideje már, hogy Ammon utódai eltűnjenek Juda előtt, és hogy a német faj, mely a nemzetek java, az isten törvényeit hozza be az Amaleciták közé, hol azok már rég el vannak feledve.

Next