Reform, 1989. január-április (2. évfolyam, 1-16. szám)

1989-03-10 / 9. szám

14 A világ legnagyobb maffiafőnökei (1.) Ha az említett országok sok minden­ben különböznek is egymástól, egy dolog biztosan azonos bennük: az a kiterjedt alvilág, amely kezében tartja szinte az egész lakosságot, az ipart és szinte az összes illegális vagyon­szerzési lehetőséget. E hatalmi struk­túra csúcsán mindig egy olyan sze­mélyiség áll, aki előzőleg kemény küzdelmekkel bizonyította odavaló­­ságát, egy-egy szava életet és halált jelent. E „keresztapák” hihetetlen va­gyon fölött rendelkeznek, befolyásol­ni képesek az ország legnagyobb ha­talmait: a vezetőket, a börtönöket, sokszor még a sajtót is. A maffia szervezeteiben mindenki életével felel mindenért. Ezért az a hihetetlen fegyelem, amelynek alap­ján egy-egy ilyen alvilági szervezet még akkor is tökéletesen működőké­pes, ha a fővezér több évtizeden át börtönben van. Hogy, hogy nem, a börtönökben természetesen luxuslak­osztályokat kapnak, s számtalan le­hetőségük adódik a szervezet továb­bi vasmarka irányítására is, s azzal - amint azt példáink jól bizonyítják - élnek is a nagyfőnökök. Sorozatunk első írásában a japán alvilág, a legerősebb japán bűnszö­vetkezet a témánk. Japánban a legerősebb bűnszö­vetkezet feje a 70-es éveit taposó, óriási hatalommal és vagyonnal ren­delkező Kakuji Inagawa. A japán maffia, a „Yakuza” vezére mintegy 100 000 embert irányít hihetetlen összegeket hozó ügyleteiben, s akkora befolyással rendelkezik, hogy ha bárhol cikk készül róla, azt előzőleg mindig átnézheti, ki­javíthatja, sokszor újraszerkeszt­heti. Kakuji kedvenc időtöltése a golfjáték, így 70 tagú legfelsőbb vezetésével rendszeresen jár a nagy golfversenyekre is. Vagyona egyszerűen fölbecsülhetetlen. E po­zíciót persze nem volt könnyű megszereznie a hosszú évek során. Teste tele van forradásokkal, se­bekkel, jobb fülének egyik fele egy közelharc óta hiányzik. Kapott már tüdőlövést, fejlövést. Ezekről így vélekedik: „Ezzel a foglalkozással jár, hogy az embert időnként meg­lövik. Azt hiszem, párszor már át­estem a klinikai halálon, de kitűnő orvosaim mindig visszahoztak az életbe.” Szakmai előrehaladását kezdetben magas fokú dzsúdóis­­mereteinek köszönhette, hiszen először gorilla és végrehajtó volt a „Yakuza"-nál. Innen ívelt pályája egyre magasabbra a ranglétrán. Kakuja még most, magas kora elle­nére is rendkívüli fizikai erőnléttel rendelkezik. Teste edzett, erős, szí­vós, erre mindig is nagy gondot fordított. Az meg kifejezetten érde­kes, hogy míg a világ más nagy bandafőnökei tanácsadók hadával veszik körül magukat, addig Kakuji mindössze egy jövendőmondót tart maga mellett döntéseihez. Más nagyfőnökök például kerülik a nyil­vánosságot, nem így Kakuji és szervezete. A szervezet főhadiszál­lását hatalmas tábla jelzi a város egyik elegáns negyedében, a ban­datagok feltűnő ruhában járnak, s azon rajta van büszkeségük is: a mindenki mástól megkülönböztető „Yakuza”-embléma. Japán, Itália, Spanyolor­szág, Franciaország és Nagy-Britannia­­100 ezer ember korlátlan ura • Egész testén sebek, goril­laként kezdte, imádja a golfot: ez Kakuji Inagawa miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1 r Tüntetések a T. Ház előtt Az Országgyűlés jogi bizottsága azt javasolta, hogy a Parlament legköze­lebbi ülésén tárgyalják meg az 1989. évi III. törvény 4. §-ának módosítá­sát. Már előzőleg eljuttatott az Or­szággyűlés elnökéhez egy ugyanilyen kérelmet több független és demokra­tikus szervezet, több képviselő is tá­mogatta ugyanezt az elképzelést. A módosítani javasolt paragrafus így szól: „Rendezvény szervezése és megtartása az Országház közvetlen környékén (Budapest V. kerület, Kos­suth Lajos tér, illetőleg Széchenyi rakpart Országház előtti szakasza) ti­los.” Az Országház közvetlen közelében évszázadunk eleje óta igen sok alka­lommal nyilvánult meg hol csak han­gos, népes, de nemegyszer heves, erőteljes tüntetésekben is a néphan­gulat. Az első figyelemre méltó ese­mény az 1905. szeptember 15-i tö­megtüntetés volt. A korabeli sajtó­­ több mint százezer résztvevőről tud. A Népszava ezt írta: „Szinte lehetet­len volt a tömeg nagyságát megbe­csülni, de lehetett ott 120-150 000 ember.” A választójogért tüntető tö­meg táblákra írott jelszavai közül ezek voltak a legsokatmondóbbak: „Haza csak ott van, hol jog is van!” Hét évvel később, 1912. május 23- án volt a következő nagyobb tünte­tés az Országház előtt. A résztvevők száma most is százezer körül járt. Ekkor az egész fővárosban, sőt or­szágszerte hatalmas megmozdulás volt, súlyos rendőri és katonai atroci­tásokkal, sebesülésekkel. A Népsza­va „Vérvörös Csütörtöknek” nevezte el másnap a tüntetéssorozatot. A szociáldemokrata lap tudósításából kiderül, hogy az épületet komoly ka­tonai és rendőri erőkkel vették körül. „Pedig csak arról volt szó, hogy a munkásság a Parlament elé vonul, demonstrálni a jograblók ellen.” Volt ünnepélyes, boldog felvonulás is az Országháznál. 1918. november 16-án emberáradat, százezernyi nő és férfi szorongott a Parlament körül. Az épületben, a kupolacsarnokban a Nemzeti Tanács ünnepi ülést tartott, ott jelentette be Hock János, a Nem­zeti Tanács elnöke a király lemondá­sát, a képviselőház és a főrendi ház föloszlatását. Nem sokkal több mint 27 év múl­va újra csak ünnepi, boldog tömeg­­tüntetés volt ugyanitt: 1946. február 1-jén az egész teret megtöltő tömeg ünnepelte a köztársaság kikiáltását. Aztán eltelt valamivel több mint 10 esztendő. 1956. október 23-án este a parlament előtt hatalmas tömeg gyűlt össze - nincs megbízható adat a tö­meg létszámáról. Van azonban egy hiteles tanú, Bibó István, aki néhány nappal később Nagy Imre kormányá­nak államminisztere lett. Abban az in­terjúban olvasható visszaemlékezése, amelyet Huszár Tibor akadémikus ké­szített. „Végighallgattam Erdei beszé­dét, Sinkovits szavalatát és Nagy Im­rét" - kezdi az emlékezést Bibó, majd később pontosan beszámol Nagy Imre érkezéséről. „Aztán jött Nagy Imre. Az elején őt is egy kicsit lehurrogták - nem tudom pontosan miért. »Elvtársak« - így kezdte ő is. Talán ezért járt a hurrogás. Mert Nagy Imre megkérdezte: »Nekem szólt ez a lehurrogás?« - Erős ellen­zúgás volt. »Nem! Nem!« Akkor foly­tatta." Két nappal később tragikus ese­mény színhelye volt a tér. Egy békés - egyes adatok szerint tízezres - menet indult el az Astoria Szállótól a Parlament felé. A tömegből egyesek barátságosan beszélgettek a nyitott fedelű tankokban álló szovjet kato­nákkal. Gyurkó László írja: „oroszul tudó fiatalok azt magyarázták a szovjet katonáknak, hogy a szocializ­

Next