Reform, 1996. szeptember-december (9. évfolyam, 35-51. szám)

1996-09-03 / 35. szám

PUBLICISZTIKA omcszt Jelcin napjai meg vannak számlálva, s ennek nem mond ellen az sem, ha még ideig-óráig államfőként láttatja magát... Olyan személytelen kegyetlenséggel sora­koznak egymás mellett ezek a szavak, ami­lyen hivalkodóan üres, tudattalan tekintet­tel áll ki mostanában az orosz elnök a nyil­vánosság elé. Mintha már nem is ő lenne, hanem valamiféle önkéntes kísérleti alany, akinek gyógyí­tására az orvosi lelemény már képtelen, ám életben tartására még ezernyi hókuszpókuszt ismer. ■ A jó ízlés kereteit feszegeti, aki a legújabb kori történel­mi példákat sorolja: Leonyid Brezsnyev, Konsztan­­tyin Csernyenko, Jurij Andropov. Jelcin szovjet elődei, akik egy világbirodalom elnöki (vagy ép­penséggel pártfőtitkári) posztján agonizálták végig hatalmuk utolsó éveit, hónapjait, miközben halálos betegségük a legszigorúbb titoknak számított. ■ A névsorból hiányzik Mihail Gorbacsov neve. Vele semmiféle kór nem bánt el. Őt maga Borisz Jelcin tette el láb alól, a szó politikai értelmében. Mellék­­büntetésként azt rótta ki Gorbacsovra, hogy szem­lélje végig az ő elnöki tobzódását. És van mit szem­lélnie. Ráadásul Gorbacsov azzal is tisztában van, hogy mely erők akarata jut kifejezésre Jelcin aka­­rattalanságában. De hát a politika már csak ilyen. Volt idő, amikor Jelcin még gondolkodni, cseleked­ni képes emberként Így fogalmazott a moszkvai pártfőtitkár hatalomért reszkető bőrében: „Az utóbbi időben az egyik legfőbb személyes tulaj­donságom, a becsvágy lett úrrá rajtam. Megpróbál­tam leküzdeni, ám nem sikerült... Vétkesként állok a moszkvai pártszervezet előtt, a pártbizottság és önök előtt, és természetesen az ön, Mihail Szergeje­­vics Gorbacsov személye előtt, akinek tekintélye oly magas a szervezetünkben, országunkban és az egész világon... Pártbecsületszavamat adom, hogy semmiféle hátsó szándékom nem volt, megnyilvá­nulásomnak nem voltak politikai céljai. Határozot­tan ki kell jelentenem, hogy pártszerű eltökéltség­gel hiszek a párt irányvonalában és a huszonhete­­dik kongresszus határozataiban... Bármely olyan lé­pésemért, amely ellentétes ezzel a kijelentésem­mel, ki kell zárniuk a pártból...” ■ Ez a képmutató pártblabla évekkel ezelőtt hangzott el az akkor még hatalomért ácsingózó Jelcin szájából. A Reform ol­vasóit pusztán azért emlékeztetem a régi Jelcinre, hogy az emberi együttérzés mellett a feledhető té­nyek is minősítsék őt, hiszen ez a súlyosan beteg ember beteges hatalomvágyban jutott a ma irigy­lésre egyáltalán nem méltó helyzetbe. Amíg ereje volt hozzá, megverekedett a hatalomért. Most, hogy nincs, a látszatért is képes átengedni magát a láthatatlan erők akaratának. ■ Igazából nem kell Oroszországig mennünk az elgondolkodtató pél­dákért. Hazánkban úgy múlt ki egy történelmi kor­szak, hogy névadója élő halottként báb lett azok ke­zében, akiknek egy politikus lassú halála az utolsó életesélyt jelenthette. Aztán jött egy új korszak, s abban egy halálosan beteg ember környezete élhe­tett vissza a hatalom és az emberi kiszolgáltatottság kínálta alkalmakkal. ■ Szóval a történet és a törté­nelem nem csupán Jelcinről szól... A Jelcin, a jelenség ^ P I n /J­ok­er , 0 Ju/iFtö / , rr­.­­ / %S-x£/ //// K^V MERUK JÓZSEF FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP fgfQffff

Next