Reform, 1997. január-április (10. évfolyam, 1-14. szám)
1997-01-21 / 2. szám
A japán Mengele Amíg Európa és az Egyesült Államok a II. világháborút követően a németek között és az oldalukon harcolók soraiban kutatta fel a náci háborús bűnösöket, addig a harcok végeztével Japán is felelősségre vonta saját bűnöseit. 1952-ig több mint kétezer perben hoztak ítéletet a szigetországban. A közelmúltban viszont nyilvánosságra jutottak egy japán katonatiszt, Siro Isii rémtettei, amelyeknek szörnyűségei vetekednek a náci Mengele embertelen gaztetteivel. A tényre, miszerint nem csak Németországban, hanem Mandzsúriában is létezett haláltábor, akkor ébredt rá az amerikai közvélemény, amikor a közelmúltban az Egyesült Államok igazságügy-minisztériuma, pontosabban annak a náci bűnösök bevándorlását megakadályozó különleges nyomozóhivatala bejelentette, hogy 16 volt II. világháborús japán bűnös beutazását utasította el. Sőt, a hírből az is kiderült, hogy a nemkívánatos személyek között vannak olyanok is, akik a II. világháború távol-keleti hadszínterén a japán császári hadsereg szigorúan titkosan kezelt, 731-es egységének a tagjai voltak. Ekkor került a 731-es csoport a figyelem középpontjába. Kiderült, hogy ez nem volt más, mint egy szupertitkos orvosi laboratórium, ahol a magukat orvosnak nevező tisztek a náci Mengeléhez hasonlóan olyan kísérleteket hajtottak végre, amelyekben élő embereket, kínai, orosz és koreai hadifoglyokat használtak „kísérleti nyálként”. Például arra, hogy megfigyeljék, miként viselkednek egyre hidegebb körülmények közepette egészen a fagyásig, vagy éppen nyomásnak kitéve, összetörve őket, illetve fertőzéseket, betegségeket beoltva a szervezetükbe. Ám a közelmúltban nemcsak arra derült fény, hogy az amerikaiak 1947-ben felfedezték a mandzsúriai haláltábort, hanem arra is, hogy amilyen gyorsan a nyomára bukkantak a hóhéroknak, legalább olyan gyorsan „el is földelték” az ügyet. A hallgatásért és a bűnösök szabadon hagyásáért mindössze annyit kértek cserébe a japánoktól, hogy adják át a szadista módszerrel készült kutatások eredményeit. Mivel azokat - anélkül, hogy nekik bármiféle kísérletet végre kellett volna hajtaniuk - fel tudták használni a biológiai és vegyi háborús fegyverek készítéséhez, így a gyilkosokat futni hagyták, s a 731-es egység titka kezdett végleg feledésbe merülni. S hogy miért éppen most kerülhetett a mandzsúriai haláltábor létezéséről szóló hír a nyilvánosság elé? Egyszerű a magyarázat. Az amerikai különleges nyomozóhivatal munkatársai most jutottak el odáig, hogy az ügyet a kezükbe vegyék. 1979-es alapításuk óta ugyanis idejük legjavát arra fordították, hogy kiszűrjék az Amerikába emigrált németek közül, kik azok, akik annak idején maguk is nácik vagy a kollaboránsaik voltak. Az elkészült listán 65 ezernél is több név szerepel, mindamellett, hogy például Isii kimaradt róla. Ha ezek után a japán kormány hivatalosan is, ismételten bocsánatot kérne a mandzsúriai haláltáborban a II. világháborús bűnök közé sorolható történtekért, semmi mást nem tenne, mint beismerné bűnösségét. Mindenesetre egyes történészek szerint a táborban dolgozó 5000 fős stábból a harcok végeztével sokan mentek el úgy, s kezdtek új életet, hogy magukkal vitték Isit és a maguk bűntetteinek szégyenteljes titkát. Amit minden bizonnyal nem hagyott volna ennyiben a fejlett Nyugat, ha kiderül, hogy a megalázott, brutálisan és kegyetlenül megkínzott s halálba hajszolt foglyok között voltak britek és amerikaiak is... D. G. ■ Isii arcképe mellett egy, a tábor brutális kísérleteiről készült vázlat látható FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform ek KÜLFÖLD