Reform, 1997. szeptember-december (10. évfolyam, 32-49. szám)

1997-09-02 / 32. szám

Ansit­ 1997 -09- 15 PUBLICISZTIKA N­em. Nem a tipográfia ördöge tréfálkozik az olvasóval. És a szerző elméje is - egyelőre - bizonyíthatóan ép. A rejtelmesnek rémlő fenti cím primitívecske jelpárjának létezik értelmes magyar olva­sata, mégpedig ez: „egy”, illetve „kettő”. ■ Engedelmükkel azon­ban előbb mogyoróhéjban szólnék a gyökjelekről. Nem tudom, tetszettek-e valaha azon eltűnődni, vajon milyen rendszerező elv szerint készíthető szótár egy olyan nyelvből, mint a kínai például. Ahol az ábé­cémódszer értelmezhetetlen, hiszen nincsenek betűk, a hieroglifák mindegyike egy-egy teljes szót, morfémát ábrázol. Nos, itt lép működés­be a gyökjel leleménye, azaz: a legkülönbözőbb jelentésű, ám alakilag egymáshoz hasonló szóképekből elvonnak valamely közös elemet (egy függőlegest, egy keretező négyszöget stb.), és e jegy köré csoportosítják - mint egy címszó vagy kezdőbetű köré - az összes hozzá­tartozót. Kezdődik a szótár a legegyszerűbbel, s halad a legbonyolultabb, a leg­több vonást tartalmazó gyökjelig. Ez a pár ezer éves napkeleti ötlet az egyetemes kultúratörténet mindmáig szóló, a mindenkori emberi fantá­ziát karbantartó olyan hozadéka, amely a jelképek nélkülözhetetlensé­gére tanít. Sőt arra, hogy olykor még maga a jelkép is további jelképezés­­re szorul. Hiszen a kínai szóábra, amely eleve valaminek a szimbóluma, a gyökjelben a szimbólum szimbólumává desztillálódik, hogy így egy­szersmind használati értékké váljék. ■ f lármost az idén augusztus 20-ára a Magyar Televízió (mint több helyütt olvasható volt) azzal az ajándék­kal lepte meg elkaphatatlan nézőit (és p persze önmagát), hogy arculatfor­máló kampány jegyében megújította iogóit (jelképeit), és mostantól a képernyők jobb felső sarkában a címa­dó vesszőcskék valamelyikét lesz szerencsénk folyamatosan látni, függv­nyében annak, melyik adás ven­dégei vagyunk. ■ Gyakorlat ez nagyvi­ágszerte. A vizuális önazonosítás (és ne tagadjuk: önreklámozás) e szán­déka nem kárhoztatható. A baj a lényegtévesztésben rejlik. Az arab számkódrendszer tíz tagja mögött ugyanis egyaránt rejtőzik valamely eredeti jelentéstartalom, a közmeg­egyezésesen elfogadott, véglegessé kialakult számjegyek mind vala­mi­nek jelképpé történt egyszerűsödései. Immár megváltoztathatatla­­nok. Szentek, ha úgy tetszik. Az a logoteremtő képzelet tehát, amely a kettesből két végéről leharapott kiflitorzót kreál - nem a jelkép jelképét hozza világra, hanem szimbólumot csonkít. S megkárosítja ezáltal (ese­tünkben szó szerint megrövidíti­ magát a jelképezendőt. ■ Bár ha igazá­ból belegondolunk, a fejétől-farkától megfosztott kettes látványa - aka­ratlanul - nem is téved oly nagyot. Akár jelképérvényű is lehetne az ar­culatteremtés évadán, amikor a Magyar Televízió intézményében a kul­túra drasztikusan gyengéd kiszorítása zajlik (a civilizálódás jegyében), tehát csonkítása annak a köztulajdonú szimbólumrendszernek, amely­nek - ez a dolog paradoxona - a televíziózás maga is része. ■ Szerencsé­re nem áll helyt egyik napilapunk azon információja, mely szerint az egyes és kettes farkincák tervezői álmának megvalósulása húszmillió fo­rintba került volna. Rákérdeztem, és az arculattervezés irányításával meg­bízott munkatárs szíves voltából azt tudhattam meg, hogy az egész álom kóstál ennyit, a vesszőcskék ára közel sem az újság által pedzett summa. Hogy mégis mennyi, az valójában nem is érdekel, noha közöm éppen le­hetne hozzá, hiszen a tévét néhány milliomodmagam adójával részben én tartom fenn. ■ Ugyanezen a jogon azonban inkább kíváncsiskodnám afelől: tud-e róla, érzi-e A Televízió, hogy az a csöndben domborodó en­gedetlenségi mozgalom, amely törvénytelennek ítéli az üzemben tartási díjnak keresztelt újdon adónemet, és fizetését megtagadni készül - bi­zony okkal olyan durcás. Türelmetlen, mert A Tévé nem rémlik egyha­mar eldönteni önmagáról, hogy valójában micsodás televízió is. Köz­­szolgálatiság és kereskedelmiség neomicsurini hibridjeként ma ugyanis olyan leginkább, mint a Cyrano gascogne-i legénye (Ábrányi Emil fordí­tásában): gémlábú sas. Nem a hősi értelemben persze. Hanem úgy, hogy felül ragadozó, alul mocsárgázló pipaszárláb. Ez a szörnylény figura is le­hetne logo akár. ■ Én a tévétől ajándék helyett inkább tisztelettel kérnék elviselhető szolgáltatást. Képtelen jelképek helyett inkább jeles képeket. És már meg is volna az arculat. ■ Most azonban addig is pont, pont, pont... Meg vesszőcske. HÁRS GYÖRGY FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform wem

Next