Reformátusok Lapja, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-08 / 1. szám
1984. január 8. Megalakult az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága A magyarországi protestáns, ortodox, unitárius és izraelita vallásfelekezetek képviselői december 7-én, az Evangélikus Egyház tanácstermében tartott ülésükön Egyházközi Békebizottságot hoztak létre, amely az Országos Béketanács keretében együttműködve fejti ki tevékenységét. Miután dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök köszöntötte a megjelenteket, dr. Bartha Tibor református püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke terjesztette elő az Egyházközi Békebizottság megalakulására vonatkozó javaslatot. Bartha püspök hangoztatta: Már hosszabb ideje kifejezést kapott az az igény és kívánság, hogy a hazai protestánsok, ortodoxok, unitáriusok és izraeliták létrehozhassanak egy olyan egyházközi békebizottságot, amely az Országos Béketanács keretében összefogná e vallásfelekezetek békeszolgálatát, amelyek a békemozgalom kezdetétől fogva együttműködtek az Országos Béketanácscsal. Most az Egyházközi Békebizottság megalakulása egyfelől azt jelenti: a hazánkban működő egyházak és vallásfelekezetek egyesítik erőiket annak érdekében, hogy az országhatáron belül és kívül hatékonyabban tudják támogatni azokat a köröket, amelyek a béke megmentéséért fáradoznak. „Másfelől az OBT-hez fűződő kapcsolataink intézményessé válása kifejezésre juttatja azt a tényt, hogy a vallásos ihletésű békemozgalmak hazánkban minden erejükkel támogatni kívánják a társadalom békemozgalmi erőfeszítéseit. Ugyanakkor egy, az OBT mellett működő Egyházközi Békebizottság léte önmagában véve kifejezi azt a sokszínűséget, amelyet az OBT-vel egyetértő és együttműködő különböző rétegek, különböző világnézetet valló emberek közössége tud felmutatni” — mondotta dr. Bartha Tibor. Az Egyházközi Békebizottság alakuló ülésén elfogadta az országos és megyei szervek működését meghatározó szabályzatát és megválasztotta a tisztségviselőit. Az Egyházközi Békebizottságot létesítő vallásfelekezetek és testületek a következők: a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Hetednapos Adventista Egyház, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete, a Magyar Ortodox Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Román Ortodox Egyház, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, a Magyarországi Szerb Ortodox Egyház, a Magyarországi Unitárius Egyház. A szervezet neve: Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága. Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságának elnökévé dr. Bartha Tibor református püspököt, alelnökeivé dr. Káldy Zoltán evangélikus, dr. Tóth Károly református, dr. Ferencz József unitárius püspököt, dr. Salgó László főrabbit, dr. Berki Feriz ortodox esperes-adminisztrátort és Szakács Józsefet, a Szabadegyházak Tanácsának elnökét, főtitkárává pedig dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsost választották. Az Egyházközi Békebizottság tevékenységét részint országos testületein: Ügyvezető Elnökség, Elnökségi Tanács, közgyűlés, részint a megyei bizottságok munkáján keresztül fejti ki. A megyei bizottságok programját a különböző vallásfelekezeteket képviselő elnökök és titkárok szervezik. Az alakuló ülésen megjelent és köszöntötte az Egyházközi Békebizottságot Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára, Bíró Imre kanonok, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára, és jelen volt Bai László, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője, továbbá Sándor István, az OBT ügyvezető elnökségének tagja. A Békebizottság Elnökségi Tanácsa a következő nyilatkozatot adta ki: „Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága — amelyben a magyarországi protestáns, ortodox, izraelita és unitárius vallásfelekezetek képviselői működnek együtt — Isten parancsának engedve, a magyar nép és az emberiség jövőjéért hordozott felelősség tudatában kinyilvánítja a következőket: Bűnbánattal valljuk meg, hogy századunkban már két pusztító világégés indult ki Európából, olyan társadalmak köréből, amelyek azt hirdették magukról, hogy keresztyén valláserkölcsi alapokon állanak. Mélységes megrendüléssel látjuk, hogy napjainkban egy új, a földi élet minden formáját megsemmisítéssel fenyegető háborút készítenek elő olyan erők, amelyek ez alkalommal is gyakran hivatkoznak keresztyén valláserkölcsi és humanitárius érdekek védelmére. Minden erőnkkel tiltakozunk az Egyesült Államok kormánya által vezetett világuralmi törekvések ellen, amelyek a fegyverkezési versenynek új lendületet adva a hagyományosan keresztyén befolyás alatt álló nyugat-európai népek kormányait nukleáris fegyverek további felhalmozására késztetik. Meg vagyunk győződve arról, hogy e törekvések döntő okai: egyfelől az egyoldalú katonai fölény elérése, másfelől a fegyvergyártásból és fegyverkereskedelemből busás hasznot húzó kapzsi érdek. Tiltakozunk az ellen, hogy az imperialista erők — hivő embereket megtévesztve — a hit védelmének igyekeznek feltüntetni a szocialista társadalmi rend ellen irányuló fenyegetést. Isten irgalmas szeretetére kérjük hittestvéreinket, bárhol éljenek e világon: közös erőfeszítéssel most álljunk ellen a Gonosz embergyilkos erőinek, amely erők mindent, az emberiség jövőjét is készek kockáztatni kiváltságaik önző védelmében. Minden erőnkkel támogassuk, hitünk parancsát követve, azokat, akik harcolnak a társadalmi igazságosság érvényesítéséért és az emberiség békéjének megmentéséért. Áldást mondunk mindazokra az emberekre, bármely nép fiai legyenek, bármely világnézetet valljanak, akik az emberszeretet nagy parancsolatának engedelmeskedve ezekben a napokban az egész világon, különösen az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában bátran tiltakoznak a legveszedelmesebb és első csapás mérésére alkalmas, nukleáris világkatasztrófával fenyegető fegyverek Nyugat-Európába történő telepítése ellen. Áldást kérünk a hívő népre, amely kész a megtérés útjára lépve, áldozatos emberszeretettel betölteni a kijelentés ígéretét: «Megáldatnak tebenned a Föld minden nemzetségei» (1 Móz 12:3).” Dr. Bartha Tibor püspök és Dr. Káldy kuró ülésen Zoltán evangélikus elnök-püspök az ala ORMÁTUMLARIA Az időszerű keresztyén üzenet A Szabadegyházak Tanácsához tartozó kilenc egyház és felekezet lelkészei részére dr. Tóth Károly püspök december 9-én Budapesten, a baptista egyház József utcai imaházában előadást tartott „A keresztyén békemunka bibliai-teológiai alapjai” címmel. Az összejövetelt Hecker Frigyes metodista szuperintendens imádsága után Szakács József, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke nyitotta meg. Dr. Tóth Károly püspök előadásának bevezető részében rámutatott arra a jelenségre, hogy a keresztyén egyházak az egész világon egyre fokozottabb mértékben részt vesznek a béke érdekében folytatott erőfeszítésekben és ezt a folyamatot egy teológiai vizsgálódás, eszmélődés kíséri. Ennek a főbb állomásait ismertette a püspök. Először a Szentírás békefogalmát fejtette ki. Azután néhány témán illusztrálta a teológiai átgondolás eddigi eredményeit, az Istenről és az emberről szóló tanítás és az eredendő bűn szempontjából a bibliai és a politikai béke összefüggését, a keresztyén békeüzenet aktuális történelmi vetületét. Áttekintést nyújtott azokról a kérdésekről, amelyek most világszerte az ökumenikus béketörekvések figyelmének az előterében állnak. Ezek közé tartozik a nukleáris háború és az elrettentés politikájának egyértelmű elítélése, a keresztyén hitvallásunkból következő állásfoglalás a tömegpusztítással fenyegető háború kérdésében, továbbá a béke apokaliptikus értelmezésének a veszélye elleni teológiai vita fontossága, az igazságos háború teológiai vitája, az igazság és a béke szoros kapcsolata. Majd a konkrét feladatokról beszélt és válaszolt a kérdésekre, amelyeket az igen eleven eszmecsere során hallgatói feltettek. A Szabadegyházak Tanácsának a rendezésében megtartott gyűlésen a jelenlevő lelkészek és egyházi vezetők kifejezésre juttatták a keresztyének hitből eredő elkötelezettségét a béke ügyének a szolgálatában és megalakították a Keresztyén Békekonferencia Baráti Körét. A testvéries légkörben lefolyt együttlét, amely az Országos Béketanács közelmúltban megindult közegyházi békemunkájának is egyik része volt, Viczián János főtitkár imádságával ért véget. H. Gy. Pákozdy professzor köszöntése A Ráday Kollégium Tanácsának ülését, amelyen a Tanári Kar is részt vett, december 8-án dr. Tóth Károly püspök a napi Ige: I. Ján. 1:1—10 felolvasásával és imádsággal nyitotta meg. Ez alkalommal köszöntötte a püspök D. dr. Pákozdy László Márton professzort annak a kimagasló eseménynek az alkalmából, hogy a „nyelvtudományok doktora” kitüntető címet kapta a Magyar Tudományos Akadémiától. Egyúttal bejelentette, hogy Pákozdy professzor nyugdíjba vonulási kérelméhez a Zsinat Elnöksége hozzájárult. A püspök meleg szavakkal méltatta a professzornak az írás kutatásában elért magas színvonalú eredményeit, szerteágazó ökumenikus kapcsolatait és nevelői tevékenységét. Kifejezte azt a véleményét, hogy ez az egyházi emberek közt szinte egyedülálló kitüntetés Pákozdy professzor munkásságának megérdemelt elismerésén túl, személyén át, a Kollégiumot és egész egyházunkat érte. A nyugdíjba vonuló Pákozdy professzort mint testvért, atyai barátot és munkatársat búcsúztatta abban a reményben, hogy nemcsak lakóként marad a Ráday Kollégium épületében, hanem aktív módon segíteni is fog annak munkájában, a diáknevelésben és a Török Pál Szemináriumi Könyvtár vezetésében, amennyire ezt egészségi állapota lehetővé teszi. Pákozdy professzor rövid válaszában megköszönte az üdvözlő szavakat, s reményét fejezte ki, hogy megjelenendő kötetében olvasható lesz az az értekezése is, melynek alapján a Tudományos Akadémiától a doktori kitüntetést kapta. . Régóta ismerem az angol mondást: Az idő pénz (Time is money). Ám sokáig abban a hiedelemben voltam, hogy csak egy közmondás tér vissza újra és újra emlékezetembe, és csak most tudtam meg — Max Webert, az ismert közgazdászt olvasgatva —, hogy ebben egyik jelentős kálvinipuritán meggyőződés cseng vissza a századok távlatából. Az idő: pénz! Milyen könnyen téved az ember! Nem egy átlátszó „kalmár-erkölcs” jelszava ez, hanem a tengernyi üldöztetést és sorozatos száműzetést szenvedett angol puritánok egyik alapmeggyőződése, amit később a szintén puritán származású amerikai Franklin foglalt így szavakba. Munkára fel! Akár az angol, a holland vagy a magyar puritánokra terelődik a szó mostanában, egyre nagyobb tisztelet ébred bennem irántuk, nemcsak azért, mert csodálni való erkölcsi érzékenységgel törekedtek a szent, Isten előtt kedves életre, hanem azért is, mert ugyanakkor halálosan komolyan vették ennek a világnak dolgait, kötelességeit is. Nem egy elképzelt világban akartak hivő életet élni, hanem itt a földi realitások sokszor nagyon kemény, „kicsire nem néző” összefüggéseiben. Amikor azt mondták, hogy az idő: pénz, akkor úgy gondolták, hogy az idő alkalom arra, hogy cselekedjünk, valami valóságosat, kézzelfoghatót tegyünk. A javak termelése mellett valójában három dologra gondoltak a puritánok áhitatos tisztelettel. Elő- Az idő: pénz szól is arra, hogy nem a munka terhétől való menekülés és nem is a kényelem vagy az élvezetek keresése lehet a fő cél, hanem csak a tudatosan vállalt cselekvéssel — legyen az könnyű, vagy nehéz — szolgálhatják Uraik, Gazdájuk dicsőségét, aki elsősorban nem a Tőle kapott javak élvezőiként, hanem a maga munkatársaiként állította bele őket az örök rendeltetése felé haladó világba. A cselekvés lehetősége pedig az idő. Ezért, ha van másoknak kárt okozó társadalmi bűn, akkor az időfecsérlés mindenekelőtt az. A puritánok számára a naponként megújuló felhívás azért mindig ez volt: Munkára fel! A puritánok az élet rövid voltának állandó tudatában éltek. Jól ismerték az idő értékét a termelékenység, sőt a társadalmi érdek, vagy ahogy akkor mondták: a „közjó” szempontjából is. Ismerniük kellett, hiszen többek szerint ésszerű tervezésükkel és szorgalmukkal jelentősen hozzájárultak a középkori feudalizmusból az újkori, jó értelemben vett kapitalizmusba való átlépéshez. De ezen túlmenően, az a szent félelem tette az időt végtelenül értékessé, megbecsültté számukra, hogy minden eltékozolt alkalommal, minden elszalasztott munkaórával Uruk dicsőségét csorbítják és károsítják meg. Becsüld meg Az egyik ismert puritán teológus a XVII. század közepén így ír erről: „Becsüld meg az időt, s mindennap egyre jobban igyekezz arra, hogy egy percet se vesztegess el belőle. Vigyázz rá éppen úgy, mint ahogy aranyadra és ezüstödre vigyázol. És ha hiábavaló szórakozás, divatozás, dőzsölés, felesleges beszéd, haszontalan társaság vagy alvás kísért meg, hogy elrabolja idődet, te annál éberebb légy.” Az idő pazarlása még a lelki dolgokban is kárt okozhat, mert így fejezi be az intelmet: „Akik elfecsérlik idejüket, azok saját lelküket veszik semmibe.” A másik, amire a puritánok gondoltak az idő értékes voltát és alkalomszerűségét emlegetve, az az a szilárd meggyőződés volt, hogy kinek-kinek ki van jelölve a tennivalója. Az a darab föld, amit neki kell felszántania, az a részmunka, amit a rendelkezésre álló idő alatt neki kell elvégeznie. Az ott hagyott, a félig elvégzett munka mindig vádol. Mindennek rendelt ideje van, vallották meggyőződéssel. Ezért volt az, hogy — noha a puritánoknál jobban senki nem hangsúlyozta a vallási kötelességek betartását, így a vasárnap kétszeri templomozással való megünneplését , se a végnélküli imádkozás, se a korlátokat nem ismerő elmélkedés nem szolgálhatott ürügyül a munka elhanyagolására, mint a középkorban. Szeretesből és hálából A puritán a kérdezőnek, hogy mit lehet elhanyagolni az üdvösségért a világ dolgaiból, ezt feleli: „Elutasíthatsz mindenféle világi aggodalmaskodást..., de nem utasíthatod el a fizikai elfoglaltságot és szellemi munkát, tehát azokat, amelyekkel a közjót szolgálhatod. Az egyház és az állam minden tagjának ki kell vennie részét az egyház (lelki) és az állam (anyagi) javainak gyarapításából. Ha ezt megtagadod és ezt mondod: »Én imádkozom és elmélkedni fogok«, akkor úgy teszel, mint az a szolga, aki kivonja magát ura nehezebb munkái alól és csak a könnyebbeket hajlandó vállalni. Isten azt parancsolja neked is, hogy dolgozz a mindennapi kenyérért, s ne légy puszta élvezője a mások verejtékes munkája gyümölcsének”. A puritánok közismerten törvénytisztelők voltak, Isten törvénye, a Tízparancsolat különösen szent volt előttük. Elképzelhető, hogy minden teológiai indokolás nélkül, reggelenként szorgos munkába kezdtek „egyszerűen” azért, mert Isten így rendeli törvényében: „Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat”. De a történelem tanúsága szerint ennél többről volt szó a puritánok esetében, mint ahogy ma is többről van szó a hivő emberek életében: Isten megbántásának elkerüléséről. Ezért harmadiknak, amire a puritánok az idő pénzként emlegetésekor gondoltak, azt mondhatjuk, hogy kerülték az időpazarlást, mint törvényszegést, de talán még inkább, mint rendetlenséget, nehogy megbántsák vele Urukat, akit a rend Istenének ismertek meg kijelentéséből. Sőt pneumatológiai sírkon még ennél is tovább léphetünk és azt mondhatjuk: azért óvakodtak az időlopástól, hogy meg ne szomorítsák vele a Szentjelket, akinek szívükben lakozását tapasztalják. Ez lényegesen más, mint az úr— szolga törvény által szabályozott viszonyulása, ez már nyilván a jézusi atya—gyermek viszony, amelyben a gyermek belső indításra — szeretesből és hálából — igyekszik atyja kedvében járni. így éltek egykor az idővel kálvini-puritán őseink. Bárcsak így tudnánk élni azzal mi is, 1984-ben is, példát mutatva másoknak, mindenekelőtt „hitünk cselédeinek”. Dr. Békési Andor