Reformátusok Lapja, 1994 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1994-01-02 / 1. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1994. JANUÁR 2. Gazdaságról — keresztyén szemmel Ülésezett az Ökumenikus Tanács Hírek a tengerentúlról Az Egyetemes Imahét programja Püspökök újévi körlevele Egyedül Isten cselekedhet újat „Az ország javát a magam hasznának elébe helyezem" Az adventi várakozás karácsonyi beteljesedésének és üdvösséges jövendőjének igéjével — „Imé, újat cselekszem: most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek és a kietlenben folyóvizet” (Ézsaiás 43:19) — kezdődik az az újévi körlevél, amelyet a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületének püspöke: dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki, dr. Kocsis Elemér tiszántúli, dr. Márkus Mihály dunántúli és dr. Mészáros István tiszáninneni püspök intézett az egyházközösségekhez. Meredül a Krisztus Igéjével és lelkével köztünk lakozást vevő Isten cselért kedhet igazán újat az új esztendőben is — folytatódik a körlevél. Nélküle csak a végéhez siető XX. század elmúlt évtizedeinek megoldatlan problémái sűrűsödhetnek össze felettünk, mondhatatlan szenvedéseket okozva, belső és külső életünket tovább üresítve. A nélkülözhetetlen társadalmi átalakulás a maga gazdasági nehézségeivel és politikai buktatóival lehetetlen az emberiség igazi eszmélése és újulása nélkül úgy, ahogyan azt Isten Igéje ígéri. Isten úgy cselekszik igazán újat közöttünk, hogy szólja Igéjét, s maga jön közénk a testet öltött Igében, Krisztusban. Az Isten nélküli ember régi hatalmi sémáit váltogathatta egykor: Babilon után Perzsia, Egyiptom, Szíria, Róma uralmait hozva el — és most, régi és új ellentéteket támasztva fel. Isten azonban szólja és hozza az új és valóban megújító emberséget: Krisztust. Ma sürgetőbben érvényes, mint valaha, az ő aranyszabálya: „Amit akartok, hogy az emberek miveletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal” (Máté 7:12). Éljünk mindenkiért és senki ellen. És „cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünk cselédeivel,” — „amíg időnk van" (Galata 6:10). Imádkozzunk a népek közötti megbékélésért, a polgárháborúk megszűnéséért, egy demokratikusan egyetemes békerend megvalósulásáért térségünkben. Fogadjuk be menekültjeinket, mint Krisztus befogadott minket. Áldozatosan vegyünk részt a roppant nélkülözéseket szenvedő vajdasági testvéreink megsegítésében az egyházi szeretetszolgálaton át. A pusztító külső körülmények és még gyilkosabb belső romlások közt hallgassunk egyedül a Krisztus-Igére, aki elsősorban nem új vallást hozott, hanem „már lehozta az életet”. Ezért ne pusztítsuk tovább önmagunkat, hanem a gazdasági nehézségek ellenére szülessenek gyermekeink és unokáink, különben végleg elveszünk. Szálljunk síkra egy tudatot formáló, édesanyákat és nagycsaládosokat támogató népesedéspolitikáért. Krisztus Atyja és a mi Atyánk „nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül" (Máté 8:14), sem az abortáló anyaméhben, sem a rendezetlen családi életekben, sem az egyre összekuszáltabb és zűrzavarosabb közéletben. Adjunk hálát visszakapott és mondhatatlan erőfeszítéssel újjászerveződő iskoláinkért és támogassuk őket lelkiekben, természetbeni anyagi javakban, hogy nevelhessük ifjúságunkat „az Úr tanítása és intése szerint" (Efezus 6:4). Az oktatási intézmények mintegy három százalékának egyházi kezelésével — mondjuk ki — nem egyházi uralmat akarunk megvalósítani egy ún. keresztyén kurzusban, hanem egy életet, erkölcsöt züllesztő sátáni uralmat meggátolni és a tiszta szeretet felülről és belülről vezérlő uralmát érvényesíteni. Ezért felhívunk mindenkit az elkövetkező időkben közéleti felelősségének gyakorlására. Úgy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, hogy megadjuk Istennek, ami az Istené (Máté 22:21). Hétköznapjainkban és az eljövendő választásokon cselekedjünk az Isten- és emberszeretet kettős egyparancsa értelmében. Legyünk felelősek a diktatúrából a demokráciába való átmenetért. Csődbe jutott múltba, Egyiptom húsosfazekaihoz vissza ne kívánkozzunk, de törekedjünk szociális biztonságra az egész országban, egyesek hirtelen meggazdagodása, országunk kiárusítása, tönkretétele helyett. Becsüljünk meg minden becsületes építő szándékot, mely különböző árnyalatokban munkálni akarja mindnyájunk jövőjét. Az önző, rövid távú hatalmi manipulációk kiszorítják, az egész országért gyakorolt felelős tettek kiegészítik egymást. A jelszó csak az lehet: az ország javát a magam hasznának elébe helyezem. Ezért népi-nemzeti egyetemes életérdekeinkre és az örökkévaló bibliai keresztyén életértékekre kell szavaznunk. Nem szabad átmeneti nehézségek miatt megkeserednünk, rövidzárlatosan kapkodnunk, hogy el ne vesszünk. „Percemberkék dáridója ” helyett hiteles emberek hosszú távú szolgálatát válasszuk, s lehiggadva, kikristályosodva mienk lesz a jövő. Ne a végletek közt válogassunk, hanem élet és halál, áldás és átok közül válasszuk az életet. Isten kegyelme az Ige szerint most készíti ezt a jövőt. De megkérdezi tőlünk: „avagy nem tudjátok-e”? Eszmélnünk kell, hogy a diktatúrából való páratlan szabadulás után e csodálatos lehetőségű jövőt végleg meg ne rontsuk, és el ne veszítsük, hanem problémáival együtt megragadjuk, s végül győzzünk benne és általa. Most Isten nem a tengert szárasztja ki előttünk, ígérete szerint, mint Izrael előtt az egyiptomi szabadulás alkalmával, hanem oázissá teszi a pusztaságot, és utat szerez a kietlenben, a messze távlatokig. Azaz, vádaskodó vádak negatívuma helyett az igazság és szeretet mindenkit építő pozitívumára van szükség! Isten kegyelméből így éljünk egyházunkért, egész magyarságunkért. Istennek minden embert üdvözíteni akaró örök országáért — fejeződik be a körlevél. Emberhalászok Az 1994. évi bibliaolvasó vezérfonal újévi Igéjével köszöntjük a Reformátusok Lapja olvasóit: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket” (Máté 4:19). Hány hét a világ? — kérdezték gyermekkorunkban kedvesen évődve az öregek. Hamar megtanultuk a rá illő választ: — ezzel a mostanival is már eggyel kevesebb! Minden héttel, minden esztendővel így kerülünk egyre közelebb Jézus ígéreteinek a beteljesedéséhez. Szelíden, határozottan így válik egyre sürgetőbbé a Tőle származó felhívás: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Máté 4:17). Ezzel a felhívással búcsúztattuk el az óesztendőt. Nem felelőtlen fogadkozások, szilveszter éjszakáján nem könnyelmű ígéretek, nem gőzös hangulatok jelentették az igazi alaphangot, hanem a Mester felhívása: — Térjetek meg! Jelenvalóvá tenni „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titkot” — olvashatjuk Máté evangéliumában. Jöjjetek utánam — mert ez a Krisztus szerint való, igaz szent és valóságos megtérés, történhet (az óember dühödt ellenállása miatt) fergeteges érzelmi viharokkal. Mindent elsöprő katarzissal. Történhet a csírázó mag szinte észrevehetetlen belső rezdüléseivel — ám a csírázó mag ellenállhatatlan feszítő erejével. Krisztus követését nem utánzásnak, nem is „utána kullogásnak” gondoljuk. „Imitatio Christi”-ről szóltak a régiek: az élő Krisztus, a szolgáló Krisztus megjelenítésére, jelenvalóvá tételére gondolva. Amikor valóra válik az apostol szava: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Galata 2:20). Tanítvánnyá tétel „Emberhalászokká teszlek titeket.” E szavak hatására mássá lesz az emberi élet: halászból — emberhalász lesz. Kereső lélekből — Krisztus tanítványa. Aki Krisztus tanítványa lett — sosem érhette be ennyivel. Nem örülhetett a megtalált kincs értékének, nem élvezhette azt elefántcsonttoronyba zárkózva. Feladata, kötelessége: tegyen tanítvánnyá minden népeket. A keresztyén gondolkozás itt kerül ismételten, és ki nem békíthetően szembe az úgynevezett „liberális” nézetekkel. Ezek búvópatakként kísérték a keresztyénség két évezredét. Az utóbbi kétszáz évben a felszínre törve, egyre tetszetősebben képviselik és hirdetik az „egyén” teljes szabadságát: az életem az enyém, abba senkinek semmilyen alapon nincs és nem is lehet beleszólása. Ennek a gondolkozásnak a kiteljesedése, amikor az utcán „nyugodtan” agyon lehet verni bárkit, a járókelők elfordítják tekintetüket, és inkább befogják a fülüket, ha zavaró a sikoltozás. Nem avatkozhatunk bele, nem szólhatunk bele mások életébe! A tűzoltónak ugyanakkor nem „lehetősége” csupán, hanem kötelessége, hogy az égő házból kimentse (akár élete kockáztatásával is) az életveszélyben lévőt. A vízben fuldoklót menteni, az eszméletlent gyógyítani, a bajbajutottat, a menekültet segíteni ugyanígy kötelesség. Csak a Krisztust követő tanítványoknak ne lenne kötelességük? A bűn lángjaitól perzsektet nem lenne kötelező menteniük? A vétkek tengerében fuldoklót nem kell gondolkodás nélkül (életük, biztonságuk kockáztatásával is) biztonságba helyezniük? Nem kell-e menteniük a védtelen magzatot — néma sikolyát hallva — akár az „anya jogával” szemben is? Nem feladata-e a Krisztus tanítványának, hogy a szenvedélyekben tántorgót, az eszméletlenségig kábukat észrevegye, befogadja, és felsegítse? Imádság Antall József temetésén A miniszterelnök temetésén a Magyarországi Református Egyház nevében dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Zsinat lelkészi elnöke mondott imádságot, a János írása szerinti evangélium 5. részének 24. versét idézve: „Bizony, bizony mondom néktek, aki hallja az én beszédeimet, s hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van s nem megy kárhozatra, hanem általment a halálból az életre”. „Örökkévaló Atyánk, Istenünk! A Krisztus-Ige által Szent Lelked lehet országosan gyászoló gyülekezetedre s mi hálát adunk, hogy a halál mélyéből örök életed magasságaiba irányítod figyelmünket. Magasztalunk láthatatlan világtengelyünket újjáteremtésed felé fordító igei hatalmad csodájáért. Mi csak életből a halálba mehetünk át múlandó teremtményi önerőnk szerint. Elragadsz minket, s olyanok leszünk, mint az álom reggel, mint a fű, amely hajnalban virágzik és sarjad, de estére elhervad és megszárad. Mégis mindenek túlján Tőled tanuljuk a múlandóság számára való munkálkodást, hiszen a mezőnek füvét, amely ma van és holnap kemencébe vettetik, úgy ruházod, hogy Salamon minden dicsőségébe sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Hálát adunk, hogy választott szolgád, elhunyt miniszterelnökünk a történelmi múlandóság szolgálatát örökkévaló színed előtti felelősséggel végezte, töredékességének mélységes tudatában, az „ahogy lehet” kozmikus egyensúlykeresésében, a békesség megtartásának törekvésében, kegyelmes bizonyosságában. S szolgálata alatt legállandóbbnak tűnő ideiglenes megoldások bizonyultak valóban ideiglenesnek, „kéz érintése nélkül aláhulló kőtől” bálványszobrok dőltek össze, magukat a Földön örökéletűnek tartó hatalmakatéltük halálba, mint a kimondott szó, amely csendben elenyészik s értelmére sem emlékezünk többé. Mindezt elvégezte az egyedül örök Szeretet az ő igazsága, s szolgáinak diplomáciája által. S mi ennek nyomán iparkodhatunk a múlandóan örökkévalót szerezni, míg átmegyünk az életből a halálba. Megrendülten éljük át ez imádságos percekben, Istenünk, hogy épp legnagyobb feladatokra elhívott szolgáid hordoznak külön halálos terheket, mint múlandóságban betöltött örök megbízatásuk keresztjét, hogy „amaz erőnek nagy volta” Tied, az „Istené legyen s ne maguktól való”! Hálát adunk azért, hogy ő sohasem gondolta, hogy roppant betegségében végzett szolgálata átmenet a halálból a halálba. Mert adtad neki a meggyőződést, hogy aki életében meghal, az halálában él. Szüntelen égő áldozatban fénylett, világított, melegített, történelmi erőműves országos rendszert működtetett, — hiszen hitet adó Igét hallott, a Lélek szüntelen lelkesítésére remélt, Krisztust követett. Az ő beszédeit hallotta, hitt a Fiát elbocsátó Atyának s így érezte, az örök élet már e földön az övé lett. Élet- és világtengely-fordulással így ment át a halálból az életbe. Mert: „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl, / Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul / Mely megmarad s nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben s térben távozik, / Melyhez tekint fel az utód erénye, / Óhajt, remél, hisz és imádkozik”. S most lélekben térdre és arcra esünk, imádandó Isten, Előtted, azért, mert immár látjuk őt úgy, mint lélekben minden magyarok miniszterelnökét oltári áldozati lángként földről egekbe Hozzád villámosan lángolni fel, egyedül a Krisztus érdeméért. Te azért rendelted ezt így, hogy megvilágosítsa mindazokat, akiknek őrzésére a vártára állíttatott, akikért ő utolsó villámos szikráig égette önmagát, így földi üdvösségből égi üdvösségbe tért, általment az életből az életbe. Hisszük, hogy Hozzád, a mindenható Isten életébe tért, Atyánk, „ahol a tény előtt / nem fut az epedés, / nem lesz a vágy a különb, / mint a teljesedés.” / / „Mert ott az ünnepet / új ünnep váltja fel, / örvendezők örök / ünnepe nem fogy el / s nem érik végüket, / az ujjongó dalok, / melyeket harsogunk / mink és az angyalok”. Ezért az örök életért, mint beteljesedésért dicsőítünk, Istenünket, s kérjük Tőled övékre s mindnyájunkra vigasztalásodat, új életre támasztó örök igei erőidet Jézus Krisztusért, mi Urunkért és Megváltónkért, Szentlelkednek közösségében. Ámen.” A jövő életformája Krisztus parancsának engedve, az ő követségében járva ezek a kérdések már nem lesznek, nem lehetnek kérdések. A tanítványoknak akiket a Mester szava „emberhalászokká” tett — vállalniok kell a hamis közgondolkozással szemben a mindig „kor”-szerűtlent, a másokért való, önfeláldozó életet, az embermentésnek, a lélekmentésnek legszentebb szolgálatát. Erre a keresztyénségre — hitünk szerint — a mindenkori modern világnak még nagyobb szüksége van, mint bármikor lehetett. És ennek a keresztyénségnek — egyedül ennek —, ennek az életformának van egyedül jövendője! Dr. Márkus Mihály