Regélő, 1836. január-június (4. évfolyam, 1-52. szám)

1836-01-28 / 8. szám

8. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postántift. pengőben. Budapestiek évnegye­den­ként is válthatnak példányt. A'folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. ELBESZÉLÉS. Az elfajult. (Folyt.) Egykor a’ kertben várat építettünk magunknak; nem hibázott egyéb a’ rostélykapunál. Ketten hurezoltunk egyet oda. „Már nem bírhatom tovább !“ kiálta Etelka aggodalmasan. „Erőtesd­ meg magad egy kicsint!“ — De ah ! kezecskéjt elereszték; a’ nehéz rostély lábán lezuhant, eltépé ruháját, ’s úgy felkarezolá térdét, hogy vére is kicsur­­gott. A’ közel forrásnál megmosá sebét, ’s mosolygva, félig sírva tekint­vén reám : „Ah mint fog a’ nevelőné haragudni ruhám miatt— pana­­szoskodék. — „Mama pedig engem bizonyára megver, halábadat meg­látja !“ mondám én félig alázatosan — „Arról senki se tudjon egy szót is!“ biztatott a’kis angyal; ’s valóban embere maradt szavá­nak; eltűlté miattam fájdalmait; három nap egymás után a’ kertbe lopózkodtunk, hol ő finom vászonnal ’s valamelly kenőcscsel bekö­tözte lábát. — Soha se feledem neki el e’ sebét. Mindennap szidást kaptam, hogy a’ franczia nyelvben előme­netelt nem teszek, ’s elvégeztetett, hogy nekünk gyermekeknek franczia komédiát kell játszani, hogy magamat e’nyelvben gya­koroljam. Igen balga darab választatott. Egyik kis barátom ezre­des volt. Etelka a’ kedvese, kitől magát amaz elhagyatva lenni kép­zelő; én kertész, őket összeadandó. Nekem a’ szerepek elosztása nem volt ínyemre; én inkább az ezredes lett­em volna, hogy Etelka szerelmese lehessek. A’ többiek igen jól megtanulták szerepeiket — én tanithatlan maradtam; taglejtésem ügyetlen volt; egészen képtelen valék hangot és tagokat Hiedelemmel kitüntetni; mert minden sze­met reám függesztve láttam, mi engem kimondhatlan zavarba hozott. Végre eljött az átkozott pont, melly színi előadásainknak örökre véget vetett. Nekem az ezredeshez ezt kellett mondani: „Il lui a laissé un souvenir dans le coeur, qui ne s’effacera jamais“ ’s én baisorslija! „coeur44 helyett más szót mondottam gyermekes bal­gaságomban , mi az egésznek furcsa értelmet adott. A’ társaság hangos kaczajra fakadt. Mama mód nélkül megszidott. Etelka és én Pesten csütörtökön január 2­1— 1936.

Next