Regélő, 1836. január-június (4. évfolyam, 1-52. szám)
1836-01-28 / 8. szám
8. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postántift. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A'folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. ELBESZÉLÉS. Az elfajult. (Folyt.) Egykor a’ kertben várat építettünk magunknak; nem hibázott egyéb a’ rostélykapunál. Ketten hurezoltunk egyet oda. „Már nem bírhatom tovább !“ kiálta Etelka aggodalmasan. „Erőtesd meg magad egy kicsint!“ — De ah ! kezecskéjt elereszték; a’ nehéz rostély lábán lezuhant, eltépé ruháját, ’s úgy felkarezolá térdét, hogy vére is kicsurgott. A’ közel forrásnál megmosá sebét, ’s mosolygva, félig sírva tekintvén reám : „Ah mint fog a’ nevelőné haragudni ruhám miatt— panaszoskodék. — „Mama pedig engem bizonyára megver, halábadat meglátja !“ mondám én félig alázatosan — „Arról senki se tudjon egy szót is!“ biztatott a’kis angyal; ’s valóban embere maradt szavának; eltűlté miattam fájdalmait; három nap egymás után a’ kertbe lopózkodtunk, hol ő finom vászonnal ’s valamelly kenőcscsel bekötözte lábát. — Soha se feledem neki el e’ sebét. Mindennap szidást kaptam, hogy a’ franczia nyelvben előmenetelt nem teszek, ’s elvégeztetett, hogy nekünk gyermekeknek franczia komédiát kell játszani, hogy magamat e’nyelvben gyakoroljam. Igen balga darab választatott. Egyik kis barátom ezredes volt. Etelka a’ kedvese, kitől magát amaz elhagyatva lenni képzelő; én kertész, őket összeadandó. Nekem a’ szerepek elosztása nem volt ínyemre; én inkább az ezredes lettem volna, hogy Etelka szerelmese lehessek. A’ többiek igen jól megtanulták szerepeiket — én tanithatlan maradtam; taglejtésem ügyetlen volt; egészen képtelen valék hangot és tagokat Hiedelemmel kitüntetni; mert minden szemet reám függesztve láttam, mi engem kimondhatlan zavarba hozott. Végre eljött az átkozott pont, melly színi előadásainknak örökre véget vetett. Nekem az ezredeshez ezt kellett mondani: „Il lui a laissé un souvenir dans le coeur, qui ne s’effacera jamais“ ’s én baisorslija! „coeur44 helyett más szót mondottam gyermekes balgaságomban , mi az egésznek furcsa értelmet adott. A’ társaság hangos kaczajra fakadt. Mama mód nélkül megszidott. Etelka és én Pesten csütörtökön január 21— 1936.