Regélő, 1838. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)
1838-01-04 / 1. szám
tizenkét ezer Magyart; a’végzet vagy sors, mint szeszélyében gyakran szokta, egy embert küldött a’földre , rendkívüli erő, minden lángra lobbantó szónoklati tehetség ’s kalandokra kész elmével felruházottat; ki hidegen fontoló elmének vezérlete ’s csak kis buzgósággal ápolt párt mellett a’ hon felszabadításában csudákat mivelhetett volna; de a’ részvétlenség, visszavonás, össze nem tartó akarat ’s féltékenység miatt, kezdeti pályáján nem sok dicsőt vihetett ki. A’ Kassáról Miskolczra vezető úton fekszik Forró, egy meglehetős nagyságú mezőváros, melly történetünk korában több rendetlenül szétszórt utszákból álló falu volt. E’ falunak sáros fő utszáján látunk izmos fekete magyar ménen egy szép, kiderült tekintetű ifjút sebesen ügetni, kit közelebbről megismerni nem lesz érdektelen, minthogy alkalmasint még többször találkozunk vele. Magas , szinte élet haladó, volt a’ lovagló ; a’ széles , csontos vállak , szabályos karcsú derék, ideges ’s a’ testtel aránylagos viszonyban álló karok és lábszárak afhletai tekintetet adának neki. Magas, nyílt, hátra hanyatló homlokától egy kellemes hajlású orr nyult le a’ széles, csontos arezon, melly között és teljes élénk piros ajkai között sugár fekete bajusz büszkélkedett. Az egésséges szép arezon két élénk éj sötét, szem villoga, mellyekből jószívűség ’s hősi lélek sugárzók; sűrű hollófürtei feje közepén önkénytelenül váltak kétfelé, ’s folytak gazdag mesterkéltlen fürtökben izmos vállaira. Egyszerű, széles aczél kapcsokra készült fekete dolmán ’s nehéz vastag fedé derekát; lábaira dolmánjához hasonló színű nadrág ’s topán feszült; bal oldaláról nehéz , sarló alakú török kard , jobbjáról pedig csinos mivű aczél lánczról iszonyú vas buzogány függött. Fején nehéz vas-sisak ült hosszan ingó fekete strucztollal. Útja sietős lehetett, mert sarkantyúi gyakorta keresék a’ különben is sebesen iramló mén oldalát. Már szinte kiért a’ faluból, midőn egy csinosabb lakból több durva férj fi szótól kisért, segédet kérő asszonyi hang csapá meg fülét. Feje hirtelen fordult a’ hang után, és a’ kantárszárnak egy megrántása az ügető mént hirtelen megállttá. A’lovag tekintete prédát vadászó sasként villant szét, a’ gyenge némbert kínzó vad férfiakat keresve. A’ sikoltás élesebben hangzott , ’s mindjárt utána egy halavány érdekes arczú hölgy rohant ki, tépett ruhával és szétszórt hajakkal. A’ kirohanót nyolez durva tekintetű külföldi zsoldos kiséré , és a’ kapunál már egyik utána nyúlt, midőn a’ lovagnak mérges „vissza alávalók!“ szava harsant füleikbe. — „Vissza! — kiáltá még egyszer, ’s hangja két összecsapó villanyos felleg csattanásaként harsogott — hát nincs egyéb dolgotok, mint gyámoltalan hölgyeket gyötren!“