Regélő, 1840. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1840-01-26 / 8. szám
zött. A’ menyasszonyi házhoz megérkezvén, ezen egész menet az udvaron a szoba ajtó előtt megáll, hova már előre bementek: a’ kiadó, nyoszoló leányok, a’ menyasszony, ’s ennek nehány rokonai. Itt az egyik kérő ismét szót emel, ’s koczogván, a’ zárt vagy kissé nyitott ajtón belül álló kiadóhoz e’ szavakat intézi: „van-e e’ háznak ura, vagy kiadó gazdája?44 — nyertt felelet után igy folytatja: „Fris emlékezetben legyen kiadó gazda uram! hogy ez és ez esztendő (itt az évszámot megemlíti) hava ’s napján megtiszteltük ezen érdemes szüzet, u. m. X. N-t., megkérette a’ mi becsületes legényünk, el is jegyezte magának házastársul, ’s ugyan az nap, mint a’ szent házasság első zsengéjét kezök alól kezünk alá vettük, ’s e’ tisztességes jegygyel mind e’ mai napig megnyugodtunk; de mivel ezen utósó napok elérkeztek , tehát kezök alól kezünk alá méltóztassanak adni kiadó gazda uram!44 — Erre a’ kiadó őket mintegy megtréfálni akarván olly forma választ ad, mintha ezek megtévedve éppen nem annak helyén kereskednének, hogy éppen nem ide kell vala fáradniok az emlitett szűzért; mert az nincsen náluk. De miután ezek igaz és helyes járatuknak bebizonyitására több e’ lépéseket megelőzött jelekre, körülményekre, most is a’ háznál pusztító sütésre, főzésre ’s a’ t. hivatkoztak volna, a’ kiadó, mintha már nem bírná keresetük iránt tett állításukat megczáfolni, azzal törekszik őket ámítani, hogy a’ szobaajtót félig benyitva, előttük a’ szobában levő lánykák közül kettőt hármat megpörgettet, vagy fejeket kendővel lebontván az ajtón hozzájuk kibocsát, kérdezősködve, ha ez volna-e hát az, kit keresnek — mire ezek folyvást nemlegesen felelnek; de végre, a’ néha igen hosszú, ’s ízetlen elménczkedés után magát, az ekkédig szem elől félre állott menyasszonyt nekik megmutatja, vagy hozzájok az ajtón kibocsátja. Azonban ők még ekkor sem eresztetnek a’ szobába; a’ kiadó’s násznagyok közti uj vita támad. A kiadó t. i. kérdezi őket, hogy miután fellelék a keresett szüzet, mit hoztak annak számára. Mire a’ kérők ujlag elmélkedve, elménezségök a’ régi szent történetek határain belül mozogván válaszolnak; p. o. aranypereczet (Obrengehänge , und Armbänder) mint Eliezer (Damascus Eliezer, ki Abrahám sáfára volt, ’s ki némellyektől Damascus város alapítójának tartatik) Rebeccának, Bathuel leányának. De a’ kiadó ez arany pereczczel csak úgy elégszik meg, ha az írott hitpénz iránt szólló levelet (Móring-levelet) neki minden külformalitással fölruházottan átadják, szoros megvizsgálat után a’ menyasszony szüleinél eltetetendőt. Ezután kitáratik az ajtó, az egész karavan a’ szobába tódul, hol némellyek a terített, sülttel ’s palaczkokkal rakott asztal körül foglalnak helyet, mások a’ szoba közepén