Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)

1844-11-03 / 18. szám

túl kastélyának fedelét tekinté bizonytalan árnyalakban az éjbe nyúlni. Gyorsított léptekkel s könnyebb kebellel haladt most odább, s az udvarba lépe, mellyben első pillanatban Bertók házára ismert. Önkénytelenül álla meg s lassú vigyázó léptekkel a házajtóhoz vonult. Minden csendes vala, csak belőlről hallatszék erős hortyogás. Itthonn vannak, most nem tanácsos valamit próbálni — gondolá magában Dsida, s a szokás szerint záratlan utczaajtónyi kastélya felé sietett. A ház előtti lóczáról gubás alak emelkedik fel, s egy pillanatig döbbenve állott, mintha álomból felriadva még magát elhatározni nem birná. Ez ő volt — szóra magában — s a házból jött, most uram istenem, irgalmazz lelkének! Csonka Jancsi, mert ki nem tudná, hogy ő volt, villogó baltával indult a siető után, ajkai már a halálos szóra vonultak, már feszité jobbját a halálos csapásra , sem a falszegletnél Mihál, a hajdú, harmad magával előbukkant. — Tekintetes uram — kiáltá az öröm hangján Mihál — hála istennek, hogy megleljük, senki sem tudta hová lett, pedig már a tekintetes deputatió is megérkezett. Dsida a hajdú halálkozását szokás szerint szidással viszonzá. Jancsi nem félelmében, de meghiúsított boszuján támadt hang miatt reszketve, egy fa mögé vonult, Csida és szolgái eltűntek. VIII. A következő nap sokkal komolyabb foglalatosságra hiva Csidát, mintsem kalandjai folytatására gondolhatott volna; a megyei küldöttség mint hallottuk váratlanul, hamar jelent meg, tehát a bűn nyomozása után kellet látnia. A küldöttség tagjai egy öreg táblabiró s két fiatal járásbeli tisztviselő valának. Dsida egyenesen a volt földesur kerülőjét vallá bűnösnek , kit ő, mint mondá, illetlen viseletéért megbüntetett, s ezért boszuból gyújtogatott. A küldöttség könynyebbnek látván kész nyomon indulni, mint a vizsgáltattal maga fáradni, minden egyéb nyomozással felhagyva, vallatásba véve a félig üdült szerencsétlent. A behurczolt kerülő mindenre, mi szent, esküdve tagadá a gyújtást, ellene Csida, a vádló meztelen gyanúján kivül semmi bizonyítvány nem volt, s mégis makacs tagadása miatt deresre huzattatott. IX. Csonka Jancsi múlt éji kalandjai után, mellyben Csida életét csak a hajdú és társai véletlen megjelenése menté meg, ismét kibujdokolt a faluból, s reggelig a láp nádasaiban retté magát, mintha már elkövette volna a bűnt, mellyet eddig csak szándéklott. Lélektani nevezetesség ez a magyar pornépnél, ha boszu vagy más indulatból gyilkosságra határozá magát, elhagyja lakását, s vidéke természete szerint, vagy a pusztákba , vagy erdőkbe bujdosik, s a csárdákon kívül emberi hajlék alá be sem lép. Ezen vonás talán még keleti hagyomány nemzetünkben, hány próféta, hány később hires fejedelem készité magát a sivatagban hivatására; csakhogy még ezek jóra, nagyra erősítik lelkeiket a természet életadó ölében, embereink csak gonosz tettekre lovalják magukat elvonultságukban, s ezt elkövetvén, más bűnösök ellenére többé nem keresik a mentő magányt, nem is gondolnak szökésre, hanem átengedik magukat a büntető igazságnak. Ez az indulatok túlfeszültsége mellett is, öntudatra mutat, melly érzi a bűn szörnyűségét, s a büntetés igazságát, s nem is kerüli az utóbbit, de még is gyenge elnyomni a szenvedelmek dühét. Az éjszakai tehát s a reggel egy részét vadon magányban tölte Jancsi, hol a nem sikerülés által még inkább ingerült szenvedelmében gyilkos szándéka tántoríthatlanná erősült, s annyira kinzi a szörnyű gondolat, hogy gyötrelmeit tovább nem viselhetve, a kastély felé indult, eltökélve boldogsága háborítását saját hajlékában, s bár embereinek közepette is, megölni. A boldogtalan ifjú épen akkor ért a kastély udvarába, midőn a hajdúk a kerülőt másodszor kezdék verni. A régi nem látott solly rejtélyesen, eltűnt legény megjelenése még ezen szomorú órában is csodálkozásra gerjesztő új parasztokat. Ő azonban nem felelt kérdéseikre, s megtudván a kerülő vezetésének okát, némán , s mintegy küzdve magával álla közöttök. Habozása azonban csak pillanatnyi volt, a szenvedő fájdalmai s az igazság érzete feledteték boszuját, feledteték erős szándékát, gyorsan kilépe a pórnép tömegéből s a küldöttség előtt állt. 11' ' — Téni uraim! vétek a szegény embert ártatlanul kínozni, én gyújtottam fel a szérűt. — Szola keserves , de elhatározott hangon. A küldöttség tagjait, a kövült szivű Csidát s a parasztokat szinte egyiránt lepé meg a váratlan vallomás, pillanatig mély csend uralkodott, később elfojtott morgás hallatszék a tömegben. — Álljatok meg — kiáltá végre föleszmélve az egyik tisztviselő a hajdúkra, kik azonban hasonló bámulásba esve, már felhagytak a veréssel. A küldöttség tagjai megijedve, milly bűnösökké tevék magokat, ha valóban ártatlanul kinozának, deákul tanácskozának Dsidával együtt, csak Jancsi áll a rémítő nyugalomban. — Ficzkó, meggondolod-e, mit beszélsz? — kérde hosszabb tanakodás után az elnök. — Én gyújtottam fel a szérűt — válaszolá Jancsi borzasztó nyugalomban s nemével a büszkeségnek. — Fiú , tudod-e, hogy ezért akasztófára juthatsz — folytatá az elnök. Az akasztófa-szó, úgy látszik, meghökkentő Jancsit, a habozásnak egy villáma czikázék áz arczain, de hamar visszanyerő előbbi hideg büszkeségét, s egész elhatározottsággal felelt. — Kár a szót szaporítani , tudom, hogy fejemre beszélek, de én gyújtottam fel a szérűt. — Hát fogjátok el a gazembert — parancsolt az elnök. A hajdúk Jancsi felé közeledének, ez ijedtnek látszék, de csak előbbi szenvedelmei ébredtek fel, a nem teljesített boszniak kínjai gyötrek , egy lépést téve Csida felé, s iszonyú hangon kiáltá. — Hát legyek méltóbb a halálra! Kiránta gubája alá rejtett baltáját, a vas megvillant Csida koponyája felett, s a kegyetlen Csida halva terült a földre.* * * A kerülő meghalt a rajta elkövetett kétszeri kegyetlenség következtéből]. Sárit azon nap temetek el, mellyen szerencsétlen jegyese fejére a halálos ítélet kimondatott. Goal. Taktarékosság. Akármikép csűrjük, csavarjuk. Szép, aki gazdálkodni tud; Illyennek aztán az adósság Nem köt nyakába háborút; Nem szurkol, ha bizonyos utczán Világos nappal menni kell; Hegykén tekinthet jobbra , balra. Találkozzék akárkivel; Nem mondja , a midőn javában Cseng a kocsmában a pohár : Barátim , megbocsássatok , de Mennem kell, otthoni munka vár — S a többi ! ... szóval : hátul fogva Takarékos fiú leszek; Minden garast úgy megbecsülök, Miként apám , a jó öreg. Hejh ! csakhogy én az efféléket Mindig pénz fogytán fogadom. S amint pénzem jön , akkor ismét Hegyen , völgyön lakodalom. Petőfi. Vagy Életem ösvényén, mint vad ló , fut velem a sors. Ah, mint óhajtnék lenni gyalog — de szabad ! —tehát Sándor.