Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-09-18 / 25. szám
Nemzetek élete sok részben hasonlít a szerencse kerekéhez; majd jó, majd hal viszonyok rokonilag váltják fel abban egymást; s illy ellenkező elemek között— habár csak meteorként — tűnnek elő fénypontok, midőn a nemzetek gyarlósága a parancsoló kor ködfátyolával bevonatván, mint rubinlángok, az élet örömjeleivel, s csalkéjeivel vakitólag fénylenek — csakhamar eltünendők ismét ama nagy semmiségbe, honnét hernyó idejű életüket vevék. Valamint nemzetek, úgy egyesek sorsa, az élet különböző s mégis e különbözőségében is hasonló phasisokon megy keresztül; itt boldogságot, kéjt, örömmámort, ott sanyarúságot, leverő szegénységet, szóval: minden, a sülylyesztő pokolhoz testvér, s szédítő bűntárgyakat pazarul osztogatva tűnik el egyik perez a másik után; és hogy e perczek vissza nem idézhetők, azt sok bűnbánó kebel önküzdelme tanúsítja. És mégis a gyarlóságában edzett emberiség, miként látjuk, elég hiú az előtte tátongó, emésztő örvény martalékává engedni magát inkább , minthogy megszokott bálványától csak kissé is távozzék. Szerintem, korunk főingerhőse szadálylovagja a „fényűzés“, — ennek zsámolyánál boldog, boldogtalan oltároz, még pedig tehetségén felül; ezen sajnálandók sorsa hasonló az Aesop ökröt utánozni akaró megpukkadt békájáéhoz ; hány különben becsületes ember erszénye pukkadt már meg a fényűzési kór miatt? illy emberek többnyire feledik állásukat, s szerepet akarnának vinni az élet ragyogó színpadán, hol babér helyett szánakozást aratva, csak midőn az első erisisen keresztül hatottak, kezdenek eszmélni, és ha használt a leczke ... jó, ha ... nem ... akkor nincs mentség !... Sokan a fényűzési 35. szám. Őszelő 18-ként fa FÉNYŰZÉS.