Reggeli Délvilág, 1992. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-01 / 205. szám
Móricz, az aktuális Kétségtelen, hogy ezek közül a szempontok közül mindegyikben nagyot alkotott a XX. század eleji művész — aki a vallástörténeten, jogon, bölcsészeten át sok mindent kipróbálva, végül is költő-,,tanoncként”, majd zsurnalisztaként kezdte igazi hangját megtalálni — meg is maradt az írás mellett élete végéig. Művészetével írásrainspirálta a tehetségeseket — Babitsosal együtt, Osváth halála után a Nyugatot szerkeszti egy ideig —, számos lehetőséget teremtve a pályakezdőknek a publikálásra. Ady leghűségesebb barátai közé tartozott, s csakúgy, mint költőtársa, ő is az ezerképpen felvillanó igazságot ábrázolta a próza adta sokféle megnyilvánulási formában, témában. Regényei, novellái, cikkei a paraszti világtól (Hét krajcár, Babérok, Pillangó, A boldog ember, Árvácska) elindulva, a dzsentrivilágon át (Úri muri, Kivilágos kivirradtig, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, az Isten háta mögött, Kerek Ferkó, A galamb papné, Forró mezők stb.), a régebbi történelmi korokat is bemutatja (Tündérkert, Nagy fejedelem, A nap árnyéka). Mindez hallatlanul színes skála, ám tagadhatatlan, Móricz igazán nagyot a kisvárosok életének, az ottani emberek mentalitásának bemutatásával alkotott, írásai felett elmélkedve leginkább azt fájlalhatjuk, milyen kár, hogy napjaink társadalmi, politikai szövevényeit Móricz már nem „boncolgathatja”. Hiszen gondoljuk csak meg! Annak idején a dzsentri témában született írásai tették nevezetessé — s mintha ma is gyakran kerülnének a közélet porondjára olyanok, akik a ködből (vagy az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából) lépnek elő, majd ismét félreállásra kényszerülnek, esetleg előtte eljátszadoznak a lelki összetartozás édesen melengető tudatával (hiszen egyébről úgysem lehet szó, olyan különbözőek életkörülményeik), s csak úgy röpködnek az „urambátyámok”. „A dzsentri számára megáll az idő” , s az ember csak úgy kapkodja a fejét: máris otthon vagyunk a móriczi „teremtett’’ világban — de egyúttal érezzük a szerző (részben naturalista lévén) mennyire élethűen ábrázolta az akkori világot. Ma is lenne miről írnia — hiszen a „Rokonok” összetartása megmaradt (s itt kizárólag a szó sajátos móriczi értelmére gondolok; tehát a valósággal egybeeső hasonlóságok kizárólag a véletlen művei) —, de vajon megmaradnak-e a sorozatos „pofonok” után a Kopjáss Istvánok, s látva a politikai hatalmi harcot, lesz-e merszük, bátorságuk, erejük, lehetőségük fellépni a visszásságok, összefonódások ellen? S a kérdések tovább sorjáznak , meddig él néhány közéleti személyiségben az a bizonyos túlfűtött öntudat, s meddig mehetnek el az emberek életének befolyásolásában ezzel a mentalitással? Meddig gondolkozhatunk nemzetben? S mikor értjük meg, hogy minden nemzet (még ha azok Közép- Kelet- Európában élnek is) emberekből áll, akik élni, nem is roszszul élni szeretnének__ A meddigeket, miérteket, vadonokat miért is szaporítsam tovább, a válasz lenne afontos, de ezzel én itt most adós maradok. Kanyarodjunk vissza a tisztán móriczi művészethez és ringassuk magunkat abban a szép álomban, hogy a művészet gyönyörködtet, megszépíti az emberek életét, segít kiutat találni mindennapi kínjainkból — igen, mindezt mondogatom is magamban, s olvasom Móricz Zsigmond, hol csörgedező, hol áradóan ízes eredeti sorait — csak ne ismernék lépten-nyomon a mára bennük! PETRUSÁN LÍVIA VERONIKA Halálának 50. évfordulóján mi is avatja őt a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb prózaírójává? Sokoldalúsága? Újszerű világfelfogással párosuló jellemábrázolása? Stílusa? Meseszövése? [ Kié Szegeden ] [az Ifjúsági Iroda?] Többszörösen nehéz helyzetben van az újságíró, ha objektíven próbál helyzetjelentést írni a fenti címmel. Könnyen rásütik, megint talált valami „csámcsogni valót”. íme, a történet, dióhéjban: A helyi önkormányzat, mint jogutód, az addig Deák Ferenc utcában sikeresen működő Ifjúsági Irodát 1991. július elsejével mindenestől áthelyezte (beolvasztási kísérlet? — M. F.) az Ifjúsági Házba. Ahol tevékenységük és látogatottságuk egyaránt számottevően leapadt Az új munkáltató — az IH vezetője — és az iroda személyzete kezdettől fogva más elképzeléseket képviselt az iroda profilját és funkcióját tekintve. A ellentétek miatt egy év után válásra került sor, az Ifjúsági Iroda személyzete, papíron vállalva a munkanélküliséget is, új helyre költözött — de nem mindenestől. Egyelőre a működéséhez elengedhetetlenül szükséges eszközei nélkül, melyek az IH-ban maradtak. Az IH vezetője ugyanis azt nyilatkozta egy helyen, hogy ő felmondott a hatásköre alá vont két alkalmazottnak, és pótlásukra pályázatot írt ki. Ez azt jelentené, hogy az IH-ban nem szűnt meg az Ifjúsági Iroda, megmarad a két státus, az eszközök, és — nem utolsósorban — a költségvetés .. . Viszont a Magyarországi Ifjúsági Irodák Országos szövetsége az IH vezetője által elbocsátott két alkalmazottat ismeri el hálózata szegedi tagjaként. Akik ráadásul nemcsak eddigi munkájuk összes anyagával rendelkeznek, hanem jelentős anyagi hátteret is kaptak további működésükhöz, azáltal, hogy a társadalmi szervezetek pályázatán 750 ezer forintot ítéltek meg számukra. Talán nem alaptalan remény, hogy a szegedi önkormányzat intézkedik az eszközök visszaadásáról. Ez esetben az Ifjúsági Iroda ismét többet tehetne az egyre kiszolgáltatottabb helyzetben levő szegedi fiatalokért. Kérdés, milyen bonyodalom várható még az Ifjúsági Ház vezetőjének sajátos elképzelései folytán. Mert amikor e sorok írója megkereste kérdéseivel, fura módon egy másik napilapban indított vitát. Erre mondják: no comment! mészáros ferenc A Magyar Televízió pénzhiányban szenved. Ez tény. A Magyar Televízió emiatt éjjel is meg nappal is okádja orrán meg a száján a reklámot, mert pénzt szeretne kapni. Mivel keveset kap, a reklámok közötti időkben beszélgetéseket közvetít. Ez is tény. De a legeslegnagyobb tény az, hogy mi, szürke mikiegér nézők rendkívül unjuk már a vitákat, mégha csurkacseppen is néha köztük igazi csemege, még ha tudjuk is: a politika szent dolog, s akkor boldog egy párt, ha nyilvánosan alázhatja a másikat. De mit csináljunk? — tárja szét a kezét Hankiss (míg jól ki nem vezetik!), szegény ember ugyebár vízzel főz, magyar tévé meg vitaműsorral. Mert ugyebár egy-egy nyugati film pénzbe kerül, egy-egy keletit meg a kutya sem néz meg. Lassan már én is elhittem, hogy itt aztán semmi megoldás, amikor vasárnap délután belovagolt a panelomba Zorró, a rettenthetetlen lovag. Vágott jobbra, vágott balra, majd hanyatt estem, amikor még a radiátoromba is beleírta a nagy tét, de hát mit csináljon egy Zorró? Után mégse vitázhat a kisgazda tízekkel arról, hogy bort, búzát, vagy . .. Vagy? Hát itt van kérem a Zorró elásva. Mert én ezt az álarcos fickót bizony már láttam. Még zsenge rövidnadrágos koromban, amikor nem volt kisgazdapárt, de volt munkaverseny. Az se rossz. S volt ugyebár Zorró. Gondolom, akkor is már két zsák lisztért adhatták el nekünk ezt az agytornáztató sorozatot, merthogy megvettük, s a szocialista kultúra se volt arról híres, hogy áldozott a nézőért, amikor faraghatott egy film árán Lenin-szobrokat is. No, de ez most mindegy. Annál is fontosabb, hogy Zorró, az ingyenlovas újra nálunk csattogtatja a kardját. És kérdem én, miért ne lovagolhatna utána Ivanhoe, Robin, a Hood, Teli, a Vilmos, hogy most szóba se hozzam a parittyás Thierryt vagy a Fekete nyilat, mint szintén fenomenális sikert arató sorozatokat. Belátom, egyik sem ér fel Einstein relativitás elméletével, mondanivalója is kevesebb, mint a méltán irtózó közjátékoknak. S az sem derül ki belőlünk, hogy momentán Roger Moor azért vállalta-e el Ivanhoe szerepét, mert hogy népnemzeti volt a páncélja, vagy azért, mert liberális dolog, ha valakinek a fejét jól beverik egy buzogánnyal De ezeken a sorozatokon — minő balgaság! — lehetett ám szórakozni. Izgulni, tenyerünket izzasztani, ujjainkkal dobolni, sőt, mi több jókat vihogni is, ha éppen Robin (ki Hood) jól kupánvágta mondjuk a nottinghami városbíró önkormányzatának bizonyos nem független tagjait. S Robin, kiről azt hiszem már mondtam, hogy Hood volt, harminc évvel forgatás után szerintem aligha kerül többe nekünk, mint egy tál mákostarhonya. Az a neves tévétársaság, ki készítette, már el is feledte, hol lepi a pór a kópiákat. De mi, ábrándos magyarok szeretünk nosztalgiázni. S nem is vagyunk tehetetlenek. Dehogy kell nekünk sztárfilm, mondjuk Sylvester Stallonéval. Dehogy kell nekünk komoly történelmi sorozat. Jó nekünk a kedves Robin, csak végre lássuk. Mondjuk vasárnap, mondjuk ebéd után, amikor éppen nem robban ránk az össztűz, nem akar megnevelni a Magister, s még arról is lemond a magától is független tévé, hogy belevonjon ideghasogató vitáinak egyikébe. Mert hogy én (te, ő, mi, ti, ők), ki szeretném kapcsolni az agyam. S ha lehet nagyon. Robinnal? Tehet? Ivanhoeval? Egyre megy. És ha tanácsommal segítettem valamit, hát elárulom, ingyen tettem. Ám, ha mégis jutalmazna, drága Hankiss úr, nekem egy kevéske szárnyas libresszt küldjön. Ugyanis azthallottam az a világ legnagyobb találmánya. Hiszen lehet benne úszni, síelni, fakutyázni. Még zongorázni is. Hát nem megéri annyi pénzért? — lgizó — Nézem Sk tévét Zorró legyen az első Kellemes séta Csongrádon Vallástörténet A nyári szünidőben kezdődött, és vége belenyúlik az ősszel kezdődő tanévbe. A koraújkori művelődés-, és egyháztörténeti szemináriumot JATE I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke szervezte. A hallgatók kolozsvári és budapesti unitárius teológiai hallgatók, a JATE hallgatói, valamint egyéb érdeklődők. A résztvevők augusztusban középkori magyar, latin és német textológiai (szövegvizsgálati) és paleográfiai (írásvizsgálati) gyakorlatokkal kezdték tanulmányaikat.Ezzel párhuzamosan előadásokat hallgattak többek között az unitárius egyház történetéről, az unitárius költészetről, vagy a XVI—XVII. századi művelődéstörténetről. Az előadásokat a tanszék munkatársai mellett más egyetemi oktatók tartották, de akadt óraadó a Teológiai Főiskoláról és más tudományos intézményekből is. Szeptember 4-én A jezsuita kollégiumokról tart előadást a Rómában élő Lukács László, aki az egyetem díszdoktora. Érdekesség, hogy ugyancsak előadott a szeminárium keretében Szörényi László, aki több éven át tanított irodalmat a Bölcsészkar, különböző tanszékein, jelenleg pedig a Magyar Köztársaság római nagykövete. A szemináriumot szeptember 14. és 28. között George Williams és Fabinyi Tibor párthuzamos előadása zárja a programot, melynek témái: Összehasonlító vallástudomány, illetve fejezetek a bibliai hermeneutika koraújkori történetéből. M. T. r , 1992. 1., kedd DÉLVILÁG