Reggeli Délvilág, 1992. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-01 / 205. szám

Móricz, az aktuális Kétségtelen, hogy ezek közül a szempontok közül mindegyikben nagyot alko­tott a XX. század eleji mű­vész — aki a vallástörténe­ten, jogon, bölcsészeten át sok mindent kipróbálva, vé­gül is költő-,,tanoncként”, majd zsurnalisztaként kezd­te igazi hangját megtalálni — meg is maradt az írás mellett élete végéig. Művé­szetével írásra­­inspirálta a tehetségeseket — Babits­osal együtt, Osváth halála után a Nyugatot szerkeszti egy ideig —, számos lehető­séget teremtve a pályakez­dőknek a publikálásra. Ady leghűségesebb bará­tai közé tartozott, s csak­úgy, mint költőtársa, ő is az ezerképpen felvillanó igazságot ábrázolta a próza adta sokféle megnyilvánulá­si formában, témában. Re­gényei, novellái, cikkei a paraszti világtól (Hét kraj­cár, Babérok, Pillangó, A boldog ember, Árvácska) elindulva, a dzsentrivilágon át (Úri muri, Kivilágos ki­­virradtig, Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül, az Isten háta mögött, Kerek Ferkó, A galam­b papné, Forró me­zők stb.), a régebbi törté­nelmi korokat is bemutatja (Tündérkert, Nagy fejede­lem, A nap árnyéka). Mindez hallatlanul színes skála, ám tagadhatatlan, Móricz igazán nagyot a kis­városok életének, az ottani emberek mentalitásának be­mutatásával alkotott, írásai felett elmélkedve leginkább azt fájlalhatjuk, milyen kár, hogy napjaink társadalmi, politikai szöve­vényeit Móricz már nem „boncolgathatja”. Hiszen gondoljuk csak meg! Annak idején a dzsentri témában született írásai tették neve­zetessé — s mintha ma is gyakran kerülnének a köz­élet porondjára olyanok, akik a ködből (vagy az USA-ból, Kanadából, Auszt­ráliából) lépnek elő, majd ismét félreállásra kénysze­rülnek, esetleg előtte elját­szadoznak a lelki összetar­tozás édesen melengető tu­datával (hiszen egyébről úgysem lehet szó, olyan kü­lönbözőek életkörülménye­ik), s csak úgy röpködnek az „urambátyámok”. „A dzsentri számára megáll az idő” , s az ember csak úgy kapkodja a fejét: már­is otthon vagyunk a móri­­czi „teremtett’’ világban — de egyúttal érezzük a szer­ző (részben naturalista lé­vén) mennyire élethűen áb­rázolta az akkori világot. Ma is lenne miről írnia — hiszen a „Rokonok” össze­tartása megmaradt (s itt kizárólag a szó sajátos mó­­riczi értelmére gondolok; tehát a valósággal egybeeső hasonlóságok kizárólag a véletlen művei) —, de va­jon megmaradnak-e a soro­zatos „pofonok” után a Kop­­jáss Istvánok, s látva a po­litikai hatalmi harcot, lesz-e merszük, bátorságuk, ere­jük, lehetőségük fellépni a visszásságok, összefonódások ellen? S a kérdések tovább sorjáznak­ , meddig él né­hány közéleti személyiség­ben az a bizonyos túlfűtött öntudat, s meddig mehet­nek el az emberek életének befolyásolásában ezzel a mentalitással? Meddig gon­dolkozhatunk nemzetben? S mikor értjük meg, hogy minden nemzet (még ha azok K­özép- K­elet- Eu­rópá­ba­n élnek is) emberekből áll, akik élni, nem is rosz­szul élni szeretnének__ A meddigeket, miérteket, va­donokat miért is szaporít­sam tovább, a válasz lenne a­­fontos, de ezzel én itt most adós maradok. Kanyarodjunk vissza a tisztán móriczi művészet­hez é­s ringassuk magun­kat abban a szép álomban, hogy a művészet gyönyör­ködtet, megszépíti az em­berek életét, segít kiutat találni mindennapi kínja­inkból — igen, mindezt mondogatom is magamban, s olvasom Móricz Zsigmond, hol csörgedező, hol áradóan ízes eredeti sorait — csak ne ismernék lépten-nyomon a mára bennük! PETRUSÁN LÍVIA VERONIKA Halálának 50. évfordulóján mi is avatja őt a ma­gyar irodalom egyik legnagyszerűbb prózaírójává? Sokoldalúsága? Újszerű világfelfogással párosuló jel­lemábrázolása? Stílusa? Meseszövése? [ Kié Szegeden ] [az Ifjúsági Iroda?] Többszörösen nehéz hely­zetben van az újságíró, ha objektíven próbál helyzet­­jelentést írni a fenti cím­mel. Könnyen rásütik, me­gint talált valami „csám­csogni valót”. íme, a törté­net, dióhéjban: A helyi önkormányzat, mint jogutód, az addig De­ák Ferenc utcában sikere­sen működő Ifjúsági Irodát 1991. július elsejével min­denestől áthelyezte (beol­vasztási kísérlet? — M. F.) az Ifjúsági Házba. Ahol te­vékenységük és látogatott­ságuk egyaránt számottevő­en leapadt Az új munkál­tató — az IH vezetője — és az iroda személyzete kez­dettől fogva más elképzelé­seket képviselt az iroda profilját és funkcióját te­kintve. A­­­ ellentétek miatt egy év után válásra került sor, az Ifjúsági Iroda sze­mélyzete, papíron vállalva a munkanélküliséget is, új helyre költözött — de nem mi­ndenestől. Egyelőre a működéséhez elengedhetet­lenül szükséges eszközei nélkül, melyek az IH-ban maradtak. Az IH vezetője ugyanis azt nyilatkozta egy helyen, hogy ő felmondott a hatás­köre alá vont két alkalma­zottnak, és pótlásukra pá­lyázatot írt ki. Ez azt jelen­tené, hogy az IH-ban nem szűnt meg az Ifjúsági Iro­da, megmarad a két státus, az eszközök, és — nem utol­sósorban — a költségve­tés .. . Viszont a Magyaror­szági Ifjúsági Irodák Orszá­gos szövetsége az IH veze­tője által elbocsátott két al­kalmazottat ismeri el há­lózata szegedi tagjaként. Akik ráadásul nemcsak ed­digi munkájuk összes anya­gával rendelkeznek, hanem jelentős anyagi hátteret is kaptak további működésük­höz, azáltal, hogy a társa­dalmi szervezetek pályáza­tán 750 ezer forintot ítéltek meg számukra. Talán nem alaptalan re­mény, hogy a szegedi ön­­kormányzat intézkedik az eszközök visszaadásáról. Ez esetben az Ifjúsági Iroda ismét többet tehetne az egy­re kiszolgáltatottabb hely­zetben levő szegedi fiatalo­kért. Kérdés, milyen bonyo­dalom várható még az If­júsági Ház vezetőjének sa­játos elképzelései folytán. Mert amikor e sorok írója megkereste kérdéseivel, fu­ra módon egy másik napi­lapban indított vitát. Erre mondják: no comment! mészáros ferenc A Magyar Televízió pénz­hiányban szenved. Ez tény. A Magyar Televízió emiatt éjjel is meg nappal is okád­ja orrán meg a száján a reklámot, mert pénzt sze­retne kapni. Mivel keveset kap, a reklámok közötti időkben beszélgetéseket közvetít. Ez is tény. De a legeslegnagyobb tény az, hogy mi, szürke mikiegér nézők rendkívül unjuk már a vitákat, mégha csurka­­cseppen is néha köztük iga­zi csemege, még ha tudjuk is: a politika szent dolog, s akkor boldog egy párt, ha nyilvánosan alázhatja a má­sikat. De mit csináljunk? — tár­ja szét a kezét Hankiss (míg jól ki nem vezetik!), szegény ember ugyebár víz­zel főz, magyar tévé meg vi­taműsorral. Mert ugyebár egy-egy nyugati film pénzbe kerül, egy-egy keletit meg a kutya sem néz meg. Lassan már én is elhittem, hogy itt aztán semmi meg­oldás, amikor vasárnap dél­után belovagolt a panelom­ba Zorró, a rettenthetetlen lovag. Vágott jobbra, vágott balra, majd hanyatt estem, amikor még a radiátoromba is beleírta a nagy tét, de hát mit csináljon egy Zorró? U­tán mégse vitázhat a kisgaz­da tízekkel arról, hogy bort, búzát, vagy . .. Vagy? Hát itt van kérem a Zorró elás­va. Mert én ezt az álarcos fickót bizony már láttam. Még zsenge rövidnadrágos koromban, amikor nem volt kisgazdapárt, de volt mun­kaverseny. Az se rossz. S volt ugyebár Zorró. Gondo­lom, akkor is már két zsák lisztért adhatták el nekünk ezt az agytornáztató soroza­tot, mert­­hogy­ megvettük, s a szocialista kultúra se volt arról híres, hogy áldozott a nézőért, amikor faraghatott egy film árán Lenin-szobro­­kat is. No, de ez most mindegy. Annál is fontosabb, hogy Zorró, az ingyenlovas újra nálunk csattogtatja a kard­ját. És kérdem én, miért ne lovagolhatna utána Ivanhoe, Robin, a Hood, Teli, a Vil­mos, hogy most szóba se hozzam a parittyás Thierryt vagy a Fekete nyilat, mint szintén fenomenális sikert arató sorozatokat. Belátom, egyik sem ér fel Einstein relativitás elméletével, mon­danivalója is kevesebb, mint a méltán irtózó közjátékok­nak. S az sem derül ki belő­lünk, hogy momentán Roger Moor azért vállalta-e el Ivanhoe szerepét, mert hogy népnemzeti volt a páncélja, vagy azért, mert liberális dolog, ha valakinek a fejét jól beverik egy buzogánnyal De ezeken a sorozatokon — minő balgaság! — lehetett ám szórakozni. Izgulni, te­nyerünket izzasztani, ujja­inkkal dobolni, sőt, mi több jókat vihogni is, ha éppen Robin (ki Hood) jól kupán­­vágta mondjuk a nottingha­­mi városbíró önkormány­zatának bizonyos nem füg­getlen tagjait. S Robin, kiről azt hiszem már mondtam, hogy Hood volt, harminc évvel forgatás után szerintem aligha kerül többe nekünk, mint egy tál mákostarhonya. Az a neves tévétársaság, ki­­ készítette, már el is feledte, hol lepi a pór a kópiákat. De mi, áb­rándos magyarok szeretünk nosztalgiázni. S nem is va­gyunk tehetetlenek. Dehogy kell nekünk sztárfilm, mondjuk Sylvester Stal­loné­val. Dehogy kell nekünk ko­moly történelmi sorozat. Jó nekünk a kedves Robin, csak végre lássuk. Mondjuk vasárnap, mondjuk ebéd után, amikor éppen nem robban ránk az össztűz, nem akar megnevelni a Magister, s még arról is lemond a ma­gától is független tévé, hogy belevonjon ideghasogató vi­táinak egyikébe. Mert hogy én (te, ő, mi, ti, ők), ki sze­retném kapcsolni az agyam. S ha lehet nagyon. Robinnal? Teh­et? Ivan­­hoeval? Egyre megy. És ha tanácsommal segítettem va­lamit, hát elárulom, ingyen tettem. Ám, ha mégis jutal­mazna, drága Hankiss úr, nekem egy kevéske szárnyas libresszt küldjön. Ugyanis azt­­hallottam az a világ leg­nagyobb találmánya. Hi­szen lehet benne úszni, síel­ni, fakutyázni. Még zongo­rázni is. Hát nem megéri annyi pénzért? — lgizó — Nézem Sk tévét Zorró legyen az első Kellemes séta Csongrádon Vallástörténet A nyári szünidőben kez­dődött, és vége belenyúlik az ősszel kezdődő­ tanévbe. A koraújkori művelődés-, és egyháztörténeti szeminá­riumot JATE I. sz. Magyar­ Irodalomtörténeti Tanszéke szervezte. A hallgatók kolozsvári és budapesti unitárius teológiai hallgatók, a JATE hallgatói, valamint egyéb érdeklődők. A résztvevők augusztusban középkori magyar, latin és német textológiai (szöveg­vizsgálati) és paleográfiai (írásvizsgálati) gyakorla­­­­tokkal kezdték tanulmá­nyaikat.­­Ezzel párhuzamo­san előadásokat hallgattak többek között az unitárius egyház történetéről, az uni­tárius költészetről, vagy a XVI—XVII. századi műve­lődéstörténetről. Az előadá­sokat a tanszék munkatár­sai mellett más egyetemi ok­tatók tartották, de akadt óraadó a Teológiai Főiskolá­ról és más tudományos in­tézményekből is. Szeptem­ber 4-én A jezsuita kollé­giumokról tart előadást a Rómában élő Lukács László, aki az egyetem díszdoktora. Érdekesség, hogy ugyancsak előadott a szeminárium ke­retében Szörényi László, aki több éven át tanított irodal­mat a Bölcsészkar, különbö­ző tanszékein, jelenleg pedig a Magyar Köztársaság római nagykövete. A szemináriumot szeptem­ber 14. és 28. között George Williams és Fabinyi Tibor párthuzamos előadása zárja a programot, melynek témái: Összehasonlító vallástudo­mány, illetve fejezetek a bibliai hermeneutika kora­újkori történetéből. M. T. r , 1992. 1., kedd DÉLVILÁG

Next