Reggeli Délvilág, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-01 / 280. szám
Vásárhelyről indult Gyönyörű dolgokra szemelték ki Bessenyei Ferenc — mint biztosan sokan tudják — vásárhelyi születésű. A múlt héten Szegeden találkoztunk a vállalkozók estélyén, ahol ő aratta a legnagyobb sikert a „Hegedűs a háztetőn” slágerével. Fellépése előtt volt alkalmunk beszélgetni. — Művész úr, meséljen magáról, mit csinál mostanában? — Nem tűntem el, de mostanában a tévében nincsenek olyan fajsúlyú dolgok, amelyeket nekem kellene csinálni. A régi filmjeimet még vetítik, de azért a közönséggel személyesen is rendszeresen találkozom, hiszen a Nemzeti Színház tagja vagyok. Aztán néha részt veszünk ilyen kedves kis ünnepségeken... — Szívesen jött most Szegedre? — Vásárhelyi létemre fiatalkoromban is sokat voltam Szegeden, rengeteg szabadtérin játszottam, sráckoromban a Szegedi Nemzeti Színháznak is voltam tagja, még Kardos Géza ideje alatt, úgyhogy Szeged nekem olyan, mintha otthon volnék. — Nem vagyok udvariatlan, ha megkérdezem, hány éves? — Azt hiszem, hogy 100, de hetven valahány vagyok most éppen. Tehát nagyon sok időt éltem, hála Istennek, és nagyon jó volt élni, nagyon jó volt dolgozni. A sors gyönyörű dolgokra szemelt ki engem, fantasztikus szerepeket játszottam, egy egész korszakot a Nemzeti Színházban. Olyan szerepeket, amelyeket más elolvasni sem mert. Nagyszerű embereket ismertem, intenzív, csodálatos életet éltem, és a színház volt mindenem. — Miért múlt időben mondja mindezt? — Csak a papírforma miatt. Már az is csoda, hogy ennyi életet megéltem egészségesen. Jókedvem is van, dolgozni is szeretek, nem vagyok depreszsziós, hanem inkább röhögvényes. Azért van ez a vidámság bennem, mert bármire visszagondolok az életemben, semmire sem úgy emlékszem, hogy azért nekem szégyenkeznem kellene. — Ön a nők bálványa volt. Ezt is csak múlt időben mondhatjuk? — Most is nagyon szeretem a szép nemet, ez csak a koporsó lezártával szűnik meg, tehát amíg az embernek vágyai vannak, azok működtetik az embert. Az embert a vágyai tartják életben, és a szerelmet is a vágyak működtetik, hála Istennek. — Maradt-e olyan vágya — és itt most a szerepekre gondolok —, amely beteljesületlen maradt? — Nem maradt semmi. Mindent, amit színész Magyarországon eljátszhat, azt én megcsináltam. Ha soha többet nem megy föl előttem a függöny, ha soha többé egy sor sem jelenik meg rólam, én már akkor is voltam. — Hogy lehet az, hogy szívben, lélekben és testben ennyire fiatal tudott maradni? — Ez egy adottság. Hódmezővásárhelyen születtem, ott nagyon jó erőket szív magába az ember, és ezt én meg tudtam őrizni. — Pedig ön nagyon szeretett mulatni, igazán élte az életet... — Ez is igaz, de dolgozni is nagyon szerettem, és ezt adéa nem lehet. Inni csak akkor lehetett, amikor az ember a munkát abbahagyta. Nagyon régen dohányoztam is, most már azt sem. Enni viszont most is szeretek, és imádom az életet! MEGYERI VALÉRIA Mindszenten egyszerre beszélgettem a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel! S a Parlament mellett tevékenykedő egyik segítő tanárral, Marton Edittel, a másik tanárnő Nagyné Korell Erika ezalatt a teendők után rohangászott. Hogy is van ez? Belátom, így első olvasatra úgy tűnik, mintha az emeletről tőlem tartós szabadságra mentek volna... Pedig minden szó igaz, sőt a Parlament minden héten csütörtökön itt ülésezik az iskolában. Természetesen diákparlamentről van szó, mely felépítésében igen, de hatékonyságában nem hasonlít a nagy testvérre. Bevezetőként Marton Edit tanárnő szólt a „születés” körülményeiről. — Van egy általános iskola Pestszenterzsébeten, ennek a mintájára hoztuk létre az iskolában október 7-én, a tanulói önkormányzati szervként, a diákparlamentet. Ez az úttörő után keletkezett űrt igyekszik betölteni, reméljük sikerrel, hisz még nagyon gyerekcipőben járunk. Ezután Takács Gábor köztársasági elnökhöz fordultam, aki civilben 8. osztályos tanuló, és megtisztelt azzal, hogy tegezhettem. — Milyen érzés Göncz Árpádnak lenni? — Köszönöm jó! — Ezt megértem. Láttam táblán, hogy vannak minisztériumok is. Sorold fel őket, és mondd el, mi a feladatuk az iskola életében. — A belügyminisztériumnak az iskolán belüli programok szervezése a feladata, ide segít be a kulturális minisztérium is. Már eddig is sok érdekes rendezvény, verseny dicséri a munkájukat. A pénzügyminisztérium gondoskodik az anyagi oldalról, ebből a pénzből igyekszünk megoldani a versenyek jutalmazását. A sport- és egészségügyi minisztérium is segít a versenyek szervezésében, illetve a Bakancsostúra összehozása is az ő feladatuk. — Nem mondom, ez szuper! — Van még külügyi minisztérium is. — Nekik mi a feladatuk? — Támogatókat keresnek a szülőkön keresztül a rendezvényekhez, de ez még nagyon az elején tart. Mindenesetre a visszhang eddig kedvező a városban — vette át a szót Marton Edit. — Hogy állt fel ez a megyében, de az országban sem általános parlament? — Minden osztály két főt delegált a parlamentbe, ahol titkos szavazással megválasztottuk a tisztségviselőket — mondta Gábor. — Honnan tudtátok, hogy ki mire alkalmas, vállalja-e egyáltalán? — Minden posztnál megkérdeztük, van-e rá jelentkező, mindre több is akadt. Egyedül a pénzügyminisztériumba nem tolongtunk. Ezután döntöttünk titkos szavazással. Hetedik osztályos szép szőke hölgyhöz fordultam, aki Sándor Sarolta néven miniszterelnöke a mindszenti kormánynak. — Akadt már gondod a minisztereiddel? — Nem, mindenki szót fogad. Ez teljesen új mindannyiunknak, én is úgy voltam vele, megpróbálom, hátha sikerül. Mindenki örült ennek, és érdekünk, hogy a jövőben jól dolgozzunk. — A társaitok már hozzátok fordulnak? — Igen, előfordul. Gyakran kérdezik az iskolai programot is. Úgy érzem, van tekintélyünk, mindenki komolyan veszi ezt a parlamentet. Erre Marton Edit szolgált egy aranyos történettel. — Gyakran előfordul, hogy szünetekben is beszélek Saroltával a tervekről, a következő csütörtöki ülésről. Utána gyakran jönnek oda hozzám a gyerekek, hogy tanár néni, a miniszterelnökkel tetszett beszélni? Ők komolyan kérdik, én p pedig ugyanúgy válaszolom, hogy igen. A diákok érdekeit igyekszünk képviselni és egyegy jó dologról igyekszünk meggyőzni a kollégákat. Ellenzője nincs a diákparlamentnek a tanáriban, mert látják, hogy visszatért az élet az iskolába, a gyerekek minden jóra mozgathatók. A papírgyűjtés is átlagon felül sikerült, mert a belőle befolyt összeget egy nyári táborra költjük majd. * Itt kapcsolódott a beszélgetésbe az ország legifjabb minisztere, a 4. osztályos Nagy Dóra, aki sporttárca ügyeiért felel. — Hallgatnak rád a többiek? — Igen, ezzel nincs baj — mondta halkan. — Folyamatosan kirándulásokat, játékos és sportos vetélkedőket szervezünk. — Milyen beleszólása van a parlamentnek a diákokat érintő ügyekbe? — kérdeztem Saroltát. — Javaslatokat tehetünk, és a tanárok ötleteit is rendszeresen megbeszéljük az üléseken... — Elbíráljuk — szólt közbe „szigorúan” Gábor. Na ja, már ő is tudja, hogy nem mindegy. Az ötlet, ha nem is eredeti, fantasztikus. Az ún. ötletládák is kint vannak a folyosón, így közvetlenül a „polgárok” is beleszólhatnak a nagy politikába. Ma már több hasznos javaslatot tartalmazó kis cédula van benne, mint kiflivég. Köztársaság a köztársaságban, a mai nap gyermekei ők. Megegyeztünk abban, hogy az 1 éves mandátum lejártakor, vagyis a tanév végén, újra öszszeülünk, és beszélgetünk a tapasztalatokról, az eredményekről. — De akkor a többieket is kérdezd meg, és mondják el, elégedettek-e velünk — javasolta Gábor. — Rendben. Tanuljuk a demokráciát. Nem tudom, hogy miként sikerül, de én — és ez teljesen szubjektív — bízom bennük. Már most, de akár májusban is rájuk, a gyerekekre szavazok. Szavaznék. Nehogy (Karinthyval szólva) a diákparlament falra menjen. IMRE PÉTER Nem ment a falra Mindszenten Diákparlament (Fotó: Pintér József) KÜLKER ’94 címmel konferenciát rendez Szegeden, a Royal Szállóban a Triplax Reklámstúdió december 7-én és 8-án. Kedden 9 órától először a külkereskedelem engedélyezési eljárásáról és a várható változásokról tart előadást az NGKM főosztályvezetője, majd a Magyar Nemzeti Bank munkatársa ad tájékoztatót a devizaszabályozás, valamint a belföldiek külföldi, és a külföldiek belföldi befektetéseinek várható változásairól. Szerdán a nemzetközi adásvételi szerződésekről, valamint a külkereskedelmi tevékenységet folytatókat érintő devizaszabályokról és azok gyakorlati alkalmazásáról lesz szó. Mindkét nap délutánján szakmai kerekasztal-beszélgetésen vitathatják meg gondjaikat a konferencia résztvevői. Nincs törvény, csak erkölcsi parancs Ha az orvos a fertőzött Ellentmondásos képe van az újságolvasónak a világjárványról, tehát az AIDS-ről. Vajon tényleg olyan veszedelmes ütemben terjed? Tényleg olyan pusztító, és tényleg nincs ellenszere még mindig? Vagy valójában nagyobb ennek az ezredvégi pestisnek a füstje, mint a lángja? Mi hát a valóság hazánkban, és mi a világban? A téma nemzetközi szaktekintélye, a SZOTE bőrklinika igazgató professzora, dr. Dobozy Attila válaszol. — Magyarország az AIDS-járványban még mindig békés sziget. Ennek érzékeltetéséül elegendő arra utalni, hogy jelenleg a világ HIV-vírussal fertőzötteinek száma mintegy 10 millió, ami úgy évente, másfél évente megduplázódik. Ennek a ténynek az ad még további nyomatékot, hogy 10 éves átlagban, a fertőzöttek fele AIDS-beteg lesz... — Ebből a nézőpontból tekintve szinte megdöbbentően alacsony a tudomásom szerint négyszázas nagyságrendű magyar fertőzött létszám. Különösen akkor, ha hozzáveszem a nagy arányú idegen, menekültlétszámot, ami hovatovább hazánk déli, délkeleti vidékein látható és érzékelhető a mindennapok során is. Magyarország ilyen alacsony HIV-fertőzöttségére jelenleg nem ismerünk igazán megalapozott, logikailag és tudományosan bizonyított magyarázatot. Ezért várható, hogy a fertőzöttek száma előbb-utóbb nálunk is ugrásszerűen megnövekszik. Ebből a szemszögből különösen veszélyes az a tényező, hogy Afrikában a fertőzöttek fele, Amerikában a 10% normális szexuális életet él. Más szóval elmúlt, vagy legalább is múlófélben az a remény, hiedelem, hogy a szexuális élet rendezettsége, mármint a homoszexualitás kizárása megoldja az AIDS terjedésének veszélyét. Ha az AIDS a heteroszexuális kapcsolatokat is fenyegeti, akkor könnyen fölgyorsulhat terjedési üteme... — Professzor úr, naponta hallunk újabb és újabb ígéretes felfedezésről az AIDS-ellenes küzdelemben. Ezek tényleg előrevetítik a betegség fölötti orvosi győzelem lehetőségét? — AIDS-ből még nem gyógyult meg eddig senki a világon, legalábbis orvosilag ellenőrzött, dokumentált formában. Másrészt semmiféle olyan gyógyszer nincs a láthatáron, amelyik biztos gyógyulást ígérne, felelősséggel. Mi több, nem állíthatom, hogy az ezredfordulóra reális ilyen biztos gyógyulást ígérő szert remélni. Védőoltás formájában sem látszik garantálhatónak a védettség megszerzése. Azt állíthatjuk csupán — bár ez távolról sem kevés! —, hogy olyan gyógyszereink vannak, amelyek lelassíthatják a betegség kialakulását, fertőzöttség esetében. — A napokban olvashattunk arról, hogy mind látványosabban szerveződnek Budapesten a homoszexuálisok. Professzor úr helyesnek tartja az ilyen szerveződéseket? Esetleg más városokban is követni kellene a budapesti példát? — Csak kis szeletében egészségügyi probléma, alapvetően társadalmi kérdés. Mint minden önkéntes csoportszerveződés. Helyeslem egyébként, mint minden önkéntes társulását olyan embereknek, akiknek szükségük van érdekvédelemre, érdekérvényesítésre. Ha arra használják ezt a klubot, hogy jobban megismerik önmagukat és a társadalmat, ahol élnek, akkor jó irányba haladnak. Nem kerülhetjük meg a kérdést, amely újabban hazánkban is sokakban megfogalmazódik, különösen amióta a dunaújvárosi főorvos Szegedre jött betegségével. Nevezetesen mi a helyzet abban az esetben, ha az orvos HIV-fertőzött? Praktizálhat tovább? — Azt gondolom, a választ messzebbről kell kezdenem. Onnan, hogy világszerte óriási felháborodást keltett, amikor nemrégen egy fogorvos öt betegét megfertőzte véletlenül. Minden munkahelyen, de az egészségügyi dolgozók körében különösen élesen vetődik fel: dolgozhat-e egy fertőzött személy továbbra is egészségügyi poszton? Erre a kínzóan éles kérdésre sehol a világon nincs tételes jogi válasz. Nincs törvény, csak erkölcsi parancs. Ha lehet, ebben a mondatban a csak kötőszót idézőjelben mondtam, hiszen az erkölcsi súgott parancs, Kant kifejezésével élve, nagyon is erős, olykor erősebb a törvénynél is... — Tehát maga dönt sorsáról a fertőzött egészségügyi dolgozó? — Az Orvos Kamara álláspontja szerint erkölcsi kötelessége és felelőssége visszavonulni minden olyan területről, ahol a vére fertőzhet, mert közvetlen kapcsolatba kerülhet a beteggel pl. műtét során, foghúzáskor stb. Ha ezt az egészségügyi dolgozó önként nem teszi meg, akkor az egészségügyi gondozását végző szakorvos köteles erre fölhívni a figyelmét. Ha erre sem cselekszik, akkor a rendelkezésre álló törvényes eszközök kimerültek. Magam osztom az Angol Orvosi Kamara álláspontját, ha egy orvosnak tudomására jut, hogy egy egészségügyi dolgozó HIV- vírussal fertőzött, és olyan munkakörben dolgozik, ahol másokat fertőzhet, akkor tájékoztassa az illető főnökét, és az tiltsa el attól a munkakörtől. Sajnos azonban ez csak egy vélemény, semmiféle törvény vagy szokásjog ezt nem szentesíti. Mégis úgy gondolom, az orvosi hivatás 2000 éves szabályával kerül szembe az, aki vét a „ne árts” törvényének. Nyomatékosan hangsúlyozom azonban, hogy minderre a személyiségi jogok megsértése nélkül is van lehetőség, tehát ha valaki megtudja magáról a fertőzöttséget, akkor csendben, feltűnés nélkül vonuljon vissza olyan területre, ahol másokat nem veszélyeztet. (tráser) 1993. dec. 1., szerda DELVILAG»«