Reggeli Délvilág, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-25 / 21. szám
— Honnan jött az ötlet, hogy irodalmi társaságot szervezzenek? — Voltak már helyi próbálkozások régebben is, de most komolyan elhatároztuk, hogy megvalósítjuk. Földvári László, a PMK igazgatója, Ocsovszky László író-újságíró, Beszédes Néhány vásárhelyi, illetve Vásárhelyről elszármazott író, költő elhatározta, hogy irodalmi társaságot hoz létre, megteremtve ezzel egy mai Kisfaludy Társaság vagy Pilvax Kávéház szellemi atmoszféráját. Az egyik szervezővel, Fehér József újságíróval, a Vásárhely és Vidéke egykori főszerkesztőjével beszélgettünk a Pákozdy Ferenc Irodalmi Társaság alakuló ülése előtt Holnap Vásárhelyen Irodalmi társaság alakul István költő, Moldvay Győző költő-újságíró, Szenti Tibor írónéprajzkutató, Kőszegfalvi Ferenc helytörténet-kutató és a Vásárhelyről elszármazottak közül a Budapesten élő Szabó Éva költő, valamint Ördögh Szilveszter tartoznak az alapító tagok közé. A Pákozdy Ferenc költő nevét felvevő társaság díszelnökének a köztiszteletben álló Kárász József írót kértük fel. Célunk egy alkotó, irodalmi műhely létrehozása, olyan társaság megteremtése, ami ösztönzi a tehetségeket, és megalapozza egy helyi irodalmi élet kibontakozásának lehetőségét. Városunkban mindig éltek írók, költők, akiknek ez a város adott ihletet gondolataik, érzéseik kifejezésére. Ez a város, mely bölcsője az irodalomnak, kineveli ugyan a tehetségeket, de feltételek hiánya miatt nem tudja megtartani, nem tud távlatokat adni. Azt szeretnénk, hogy ne kelljen innen elmenni az alkotóknak, ha érvényesülni szeretnének, hogy itt jelenhessenek meg a verses- és novelláskötetek, hogy a folyóirat, amit tervezünk, helyi szerzők verseinek, novelláinak, tárcáinak, regényrészleteinek közlésével teret adjon a helyi alkotásoknak. — Hol lesznek a társaság összejövetelei? — Egyelőre a PMK második emeleti termében, itt lesz tehát az alakuló ülésünk is holnap, csütörtök délután négy órai kezdettel, de tervezzük irodalmi kávéházi estek szervezését, ahol egymást követnék a rendezvények, felolvasóestek, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók. Ez egy olyan szellemi otthona lenne az irodalmat kedvelő és művelő közönségnek, ami talán ösztönözné, inspirálná az újabb és újabb alkotások létrehozását. — Miből teremtik meg a pénzügyi alapokat könyvek, folyóiratok kiadására? — Sajnos nincs induló tőkénk, a tervezett szerény tagdíjakból indulunk majd el, de alapítványt teszünk, amint megalakul a társaság, és megválasztjuk a tisztségviselőket. Az alapítványtól reméljük a könyvkiadást és a pályázatok finanszírozását. Mint régen, reméljük, hogy most is előkerülnek az irodalmi mecénások is, akiknek fontos a kultúra, az irodalmi hagyományok támogatása, és az új irányzatok pártfogásba vétele. Persze szerveznénk bevételes rendezvényeket is, ez lenne még a forrásunk. Már folyik annak a lírai antológiának az összeállítása, ami Pákozdytól napjainkig közöl válogatást vásárhelyi költők eddig meg nem jelent verseiből. Ez a munka a PMK támogatásával folyik. Nagy lehetőségeket látunk még a hazai és külföldi irodalmi társaságokkal való kapcsolatok felvételében, amelyek valamiféle együttműködéshez vezethetnek. Indulhat ez a testvérvárosi kapcsolatokból vagy külföldi magyar kolóniákkal való együttműködésből, így lehetőség nyílna a folyóiratban megjelentetni a nemzetközi kortárs írók, költők munkáit, kitekintve a nemzetközi irányvonalra. Oda-vissza lehetne közölni a hazai és külföldi szerzők műveit, esetleg cserelátogatással, könyvbemutatóval. — Kiket várnak az irodalmi társaságba? — Meghívó nélkül is várunk mindenkit, aki szereti az irodalmat, tanárokat, akik cselekvő részesei lennének az irodalmi társaságnak, s várjuk azokat, akik mecénásként segítenék a helyi alkotókat. Hogy be tudják itt megjelenő műveikkel bizonyítani, élnek, alkotnak, és hogy ez a város olyan szellemi és irodalmi közeg, ami inspirálja és itt tartja az irodalmárokat. Külön ifjúsági tagozatot is szeretnénk létrehozni. Ha eljönnének a Vásárhelyről elszármazott írók, költők is, akkor ez több lesz, mint vásárhelyi irodalmi társaság. Akkor az egész Dél-Alföldé lenne. GULYÁS MÁRTA A műveletleneket tovább butítja, az okosokat még tájékozottabbá teszi a tévé — állapította meg a minap egy freiburgi kutatónő a tévézési szokásokat összegző tanulmányában. A nézettség vizsgálata és a reklámok hatásának üzleti szempontú állandó követése mellett Németországban több egyetemen is folyamatosan vizsgálják a televíziózás szerepét a családok életében. A műholdas televíziózás terjedésével egyértelműen tovább nőtt a tévé szerepe a mindennapi életben. A legújabb felmérés szerint a német háztartásokban átlagosan több mint négy és fél órát van bekapcsolva a televízió. Négy évvel ezelőtt még 30 perccel kevesebbet mértek a kutatók. Érdekes különbség, hogy a keletnémetek majdnem ötven perccel többet televízióznak, mint a nyugatiak. Egy-egy családban átlagosan 30 különböző program közül válogathatnak. Ám a nagy baj igazából éppen az, hogy nem válogatnak, csak meredten néznek a képernyőre. A szakemberek különösen veszélyesnek tartják, hogy a gyerekek rendkívül sokat bámulják a tévét : a természetfilmek, szórakoztató rajzfilmek, mesefilmek helyett a 3-6 évesek is elsősorban a krimiket, a bunyós filmeket, az erőszakkal és vérrel tarkított történeteket nézik. Számos vizsgálat tanúskodik arról, hogy a sokat tévéző gyerekeknek rendkívül földhözragadt a fantáziájuk, nem szeretnek és nem is tudnak olvasni. Nagyon gyenge a szókincsük és képtelenek hosszabban, összefüggően mesélni. Egyes filmek jól kitalált véres jelenetei hosszú ideig megőrződnek a gyerekek agyában, a kreatív gondolkodás helyét elfoglalva. Ellentétben a könyvekkel, a tévéfilmek nem indítanak utólagos töprengésre. A 6—8 éves német gyerekek 15 százalékának, a 9—10 évesek több mint egyharmadának van saját televíziója. Már a 3—6 év közöttiek is átlagosan egy órát tévéznek, míg a 13 évesek már napi két órát töltenek a készülék előtt A kutatók figyelmeztetnek rá, hogy a tévé által sugárzott viselkedésmódot, szemléletet a gyerekek gyakorlatilag kritikátlanul átveszik. Stefan Aufenanger hamburgi professzor, a téma egyik elismert kutatója azt javasolja a szülőknek, hogy figyeljenek oda a gyerekek tévézési szokásaira és próbálják befolyásolni csemetéiket. A teljes tiltás nem vezetne eredményre, de hasznos lehet, ha minden héten előre megbeszéli a család, hogy a gyerekek azon a héten mely műsorokat nézik meg. A professzor szerint számos német család azt a módszert alkalmazza, hogy a gyerekek heti tévézési időkeretet kapnak és azt maguk oszthatják be. A lényeg az hogy ne korlátlan mennyiségben és válogatás nélkül bámulják a képernyőt a lányok és a fiúk. A kutatók nagy örömére Szászországban a következő tanévtől kísérleti jelleggel beépítik a tantervbe az értelmes és hasznos televíziózás oktatását PACH FERENC Főleg a gyerekeket butítja a tévé Ufók jártak a makói kórházban? (Folytatás az 1. oldalról) — Az arcukat is látta közelről? — Ketten jöttek hozzám egészen közel. A fejük fordított körte, háromszor akkora, mint ahogy az normális lenne, a szájuk pici, az orruk egy lyuk, fülcimpájuk nincs, se hajuk, se szemöldökük, szőrtelenek. — És csupán Önhöz közelítettek? — Igen, és én erre felültem, minden fájdalom, erőlködés nélkül. Noha az ilyesmi korábban nem ment könnyen. — Mi történt ezután? — Csatasorba álltak, és a hozzám legközelebb álló elkezdte tapogatni a vállamat, a karomat, a szívemet, a mellemet... Közben beszélgetett az egyik társával. Ugatásszerű hangokat hallottam. Majd eltűnt az egész csapat. Ekkor én pontosan tudtam, hogy hajnali két óra van. Ezt megerősítette az egyik szobatársam is, aki szintén nem aludt. — Ő mit észlelt az ufókból? — Semmit. — Érzett valami különöset a következő nap? — A fájdalmaim sokat enyhültek, képes voltam felkelni az ágyból, és minderről be is számoltam a sebész főorvosnak. Aki mosolyogva legyintett, és azt mondta: maga inkább szép lányokkal álmodjon legközelebb. Ezt követően az állapotom annyira megjavult, hogy három nap múlva hazaengedtek. — Azóta nem jelentkeztek az ufó-szanitécek? — Nem, de várom őket. — Ön szerint ezek a lények elsősorban krízishelyzetben mutatják magukat? — Hozzám biztos, hogy segítő szándékkal jöttek. — Mit gondol, a magamfajta is találkozhat velük egyszer? — Én nem vagyok jós, de az biztos, hogy az ufók az érzékeny, de egészséges lelkű embereket kedvelik. Honnan tudnám, Ön milyen? Azt azért tanácsolhatom: higgyen és váljon. P. BODZSÁR ERZSÉBET Ahogy romlanak az életkörülmények, az embereknek egyre kevésbé van pénzük, no meg kedvük a kultúrára, szórakozásra. Lemérhető ez a könyvesboltok forgalmán is. De vajon miképpen érezhető egy könyvtárban? — kérdeztük Márton Károlynét, a makói József Attila Könyvtár igazgatóját. — Tavaly statisztikailag kimutatható növekedést tapasztaltunk a látogatottság terén. Különösen jellemző volt ez a gyermekkönyvtárban. Hogy miért? Egyfelől a kötelező és ajánlott olvasmányok száma növekedett, másfelől a könyvek és a folyóiratok ára drasztikusan nőtt. Úgy látszik, az emberek igénylik az olvasnivalót, csak az anyagi lehetőségeik szűkösek. — A sok olvasónak gondolom, örülnek a könyvtárosok? — Igen, bár ez a forgalomnövekedés gondokat is jelent. Miközben nagymértékben nőtt a könyvet igénylők száma, a beszerzett új köteteké tragikusan kevés. Hosszú évek óta makói olvasók a legrosszabbul ellátottak a megyében, és különösen érezhető ez most, amikor a könyvkínálat nagyobb, mint bármikor. A lehetőségek beszűkülésére példa az is, hogy ez idáig háromszázféle folyóiratot járattunk, s most ezt is csökkentenünk kellett ötvennel. A legsúlyosabb gond az, hogy szakkönyvállományunkat nem tudjuk felfrissíteni, sőt a gyermek- és Márton Károlyné igazgatónő szépirodalmi művek választéka és példányszáma is szegényes. Ebben a helyzetben egyetlen megoldásként a könyvtár forrástájékoztató szerepét igyekszünk növelni, azaz információt nyújtunk arról, hol találja meg az érdeklődő a nálunk hiába keresett anyagot — Mi a helyzet a fiókkönyvtárakkal? — Valamikor 21 tagból álló fiókkönyvtári hálózatunk volt, ma ezek közül csupán kettő működik. Elsősorban a peremkerületi kisiskolások, idősebb emberek látogatják az újvárosi és a Juhász Gyula téri kölcsönzőhelyeket. Az újvárosi klubközpontban lévő könyvtár szerepe az elképzelések szerint új funkcióval bővül, hiszen ide kerül a Széchenyi iskola könyvtára is. Úgy érzem, a fiókkönyvtári rendszer tovább már nem karcsúsítható, sőt, indokolt lenne a peremkerületek jobb ellátása. — A makói könyvtár híres arról, hogy különböző rendezvényeknek ad otthont. — Valóban, bár a költségkímélés kényszere miatt továbbra is olyan rendezvényeket kell elsősorban szerveznünk, amelyek nem kerülnek pénzbe, vagy költségüket más forrás biztosítja. Ez szükségszerűen megalkuvásokkal is jár, hiszen igazán látványos, színvonalas rendezvényeket nem tarthatunk. Továbbra is a helyi kisközösségekre épített változatos tematikájú, a közérdeklődést figyelemmel kísérő programokra gondolunk, így például a PI-klub és a makói alkotóművészek bemutatására hivatott kiállítássorozat folytatására. A nehéz körülmények ellenére az elmúlt évben előre tervezett ötven rendezvény közül egy sem maradt el, s ezenkívül is sor került csoportos foglalkozásokra, rendhagyó irodalomórákra. — Ejtsünk néhány szót a könyvtár számítógépes rendszeréről. — Soha ennyien nem kerestek még nálunk közhasznú, gyakorlatias vagy éppen konkrét jogi információkat, mint eddig. Ezek tárolása, naprakészen tartása a könyvtár hagyományos keretei között már megoldhatatlan lenne, ezért volt szükség a számítógép beszerzésére. E téren kiemelkedő technikai fejlődést értünk el, beszereztünk néhány központi adatbázist, bekapcsolódtunk az Internet hálózatba, mely tovább bővítette a nálunk beszerezhető információk tárházát. Úgy érzem, egy modern könyvtár nem lehet csupán az írott kötetek lelőhelye: kulturális-közéleti fórummá, információs központtá kell válnia ahhoz, hogy alkalmazkodhasson az olvasók igényeihez. SZABÓ IMRE Csak a technika fejlődött Makón Olvasnának, ha lenne könyv Közéleti Kávéház Kit szolgál a kritikus? Nagy ötlet volt a szegedi Közéleti Kávéház legutóbbi estjére Szuromi Pál művészettörténész beszélgetőtársául Apró Ferenc helytörténészt felkérni. Mindkettőjüktől tanulni lehetett és szórakoztatón. Apró ügyvéd úr ontotta a régi Szeged tán már csak általa szántán tartott történeteit, Szuromi pedig megragadón merészelt őszinte lenni, ami manapság kevesek erénye. Mert gubanc, megválaszolandó kérdés és kétely bőséggel sorjázik minden valamirevaló beszélgetésben, mely művészetekről elmélkedik. Apró egy műítészt idézve kérdezte: egyáltalán lehetséges-e vidéken, kisvárosban műbírálatot írni? Hiszen amit este leírsz, reggel megjelenik, azért délelőtt már felelned kell az érintettek előtt! Egyszerűen nem bújhat el a kritikus, sőt nagyon is szem előtt van. Szuromi csak megerősíteni tudta ezt, mondván, ő is kapott egykor névtelen telefont, fenyegették, de nem is ez a dolog veleje, hanem a szemlélet: a művész van kirakatban, akit szolgáljon a kritikus! Ő viszont határozottan úgy véli, a kritikus nem a művészt, de a művészetet szolgálja! Micsoda különbség! Apró Ferenc természetesen egy hírneves anekdotával válaszolt. Történt ugyanis, hogy Jókai Szegedre látogatott, s az akkor tehetséges festőnek induló Gárdonyi Géza képeit megdicsérni méltóztatott. Mire Gárdonyi, számomra a kritikus az az ember, aki megmondja, hogyan kell azt megcsinálnom, amit sehogyan sem tudok megoldani. Na persze Szuromi Pál nagy előnye számos pályatársával szemben, hogy festőként kezdte, tehát belülről látja a műalkotások szerkezetét Apró elmondta, hogy ő maga megadta az árát képzőművészeti műveltsége megszerzéséért, s csak abban reménykedhet , amióta ő iskolába járt, javult a művészetoktatás. Szuromi kételyeinek adott hangot, melyhez tisztelettel, de csatlakozni bátor jelen sorok rovója. Mostanság nem az elmélyült szemlélődés, a látástanítás korát éljük, nagyon nem. Rohanunk árkon-bokron át, letaposva mindent, nem észrevéve semmi útmenti világot. Ahogy Szuromi fogalmazott: a növekvő sebességhajsza ellene van az emberi látásnak, az elmélyült szemlélődésnek. És ez szomorú, mert az új, friss pillantások viszik előre a világot, a megszokás csak ront helyzetünkön. Mert a látás szabad embert tételez, vonta meg a műtörténész a szentenciát, hiszen én választom meg, mi érdekel, mit tüntetek ki figyelmemmel... Rembrandtot idézte, aki megengedte ecsetjének, hogy egyetlen gyöngysor érdekelje egy egész nőalakon, de az igazán, teljes mélységében. És kanyargott tovább a beszélgetés, mint a mély vizű folyó, gondolatok, eszmék és ideálok bukkantak felszínre, mintha csak régi görögöket hallgatnánk, akik még tudhattak egymásra figyelve, egymásnak beszélni. Arról váltottak szót, mintegy visszatérve a témához: vajon lehetséges-e egy műítésznek rangkülönbséget tenni a városka alkotói között? Szabad-e kimondani X-re, hogy értékesebb műveket produkál, mint Y? Vagy ez olyan sértés, amitől jó érzésű ember már csak a háborúság kerülése végett is tartózkodik? Szuromi eltökélten kijelentette: ilyen kérdésben nincs és nem lehet egyenlősdi, sem lokálpatriotizmus. Akik bár egy városban laknak, mégis nagyon különbözhetnek műveik értékét illetően. Alkalmasint ennyi elegendő lehetett kedvcsinálóként Szuromi Pál: Tükrök, tükröződések címmel a közelmúltban megjelent tanulmánykötetéhez, mely még megvásárolható minden jobb könyvesboltban... (tráser) ! 1995. jan. 25., szerda : D É L VIL Á G