Reggeli Délvilág, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-24 / 120. szám
4 Két év múlva ünnepli 40 éves jubileumát szentesi hírnök Megsárgult tablókat, iskolai kiállítás anyagait (Kis-Rácz Antalné tanárnő munkáját dicsérik) nézem a falon. Az egyik tudatja, hogy Csongrád Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Művelődési Osztálya (Hódmezővásárhely) 1339- 6/1957. számú határozatával — előadó: Steiner Béla! — énekzenei tagozat megnyitásáról rendelkezik a szentesi Petőfi Sándor Általános Iskolában. Hát, Béla bácsi, nem is mondtad még, hogy a Kurca-parti város ének-zenei kultúrájának alakulásához is közöd van! Ejnye, ejnye. Ezt még megbeszéljük egy-két pohár jó vörös bor mellett. Szóval az 1957/58- as tanévtől kezdődően ének-zenei tagozatú első osztály indult a Petőfiben, osztályvezető nevelőnek Koruzsánszky Kálmánná hívták meg a Köztársaság téri Általános Iskolából. Az énektanárok sorát Schweick Igencsak a Horváth Mihályba kerülnek az ének-zenések Majd megcsinálja a Petőfi Kard Gyuláné nyitotta meg, őt követték Cserák Irén (Dóczi Gáborné), Dömsödi Anna (Gulyás Vilmosné) és Balogh Gyula. Balázs Árpád, szentesi származású Erkel-díjas zeneszerző kezdeményezésére 1970-ben szervezték meg első ízben az Éneklő Rajok Országos Találkozóját. Azért egészen nagyszerű ének órákat tarthatott Gulyás tanárnő is, mert mindmáig bennem azok igen jó hangulata. Aki például elsőként elénekelte az új dalt, ötöst kapott. Igen, Mácsai Katalin volt az igazgatónk nekünk is (1962— 1975), őt Irénke, Dóczi Gáborné követte (1975—1990), és jelenleg Kiss-Pál Attiláné Zsuzsa a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Az energiája, lelkesedése egyenesen lenyűgöző. Május 14-én, vasárnap délután is olyan fergeteges társastáncbemutatót hoztak össze a petőfisek a csinos Szatmári Nagy Szilvia és Vass Andrásné Valika irányításával a Klauzál Utcai Általános Iskola tornatermében, hogy csuda. Hogy az Éneklő Ifjúság megyei minősítő hangversenyének (Tóth József Színház, április 21.) megrendezéséről már ne is beszéljünk. Aztán valóságos kultuszt teremtett Szentes iskolaépítő nagyasszonyának, Pap Lajosné Gonda Juliannának (1869—1964), akinek márványtábláját a Csatlány Gábor Múzeumbaráti Kör tavaly leplezte az iskola előcsarnokában. Ahol kis küldönségünk látogatása idején csöppség járkál fel s alá rendkívül gondterhelt arccal, kezében füzettel. — Hát te miért vagy ilyen töprengős hangulatban? — kérdeztem tőle. — Jaj, 52 igekötőt kell megtanulnom holnapra! — Egyem a lelkedet! Hogy hívnak? — Dobos Andreának. — Melyik osztályba jársz? — A harmadik cébe. Már alig találom, hol viháncoltunk a napköziben, hol tanultunk Pék tanárnő, dr. Pék Józsefné osztályfőnök szenzációs magyar óráin különféle irodalmi folyóiratokból a hatvanas évek végén. Nem semmi osztály voltunk, az biztos — a kétharmadát biztosan felvették a középiskola után egyetemre, főiskolára, főleg humán szakra. Ezúton is hadd köszönjem meg a többiek nevében is Tanárnő a fáradozásait, a 25 éves osztálytalálkozóra, remélem, sokan eljönnek. Bácskai Pisti mindenesetre már jelezte a húsvéti foci után a gimiben, hogy neki csak az augusztus jó. Egyébként Pesten a Századvég Kiadónál dolgozik Bácskai úr. Aha, ez a földszint 17. számú tanterem nagyon gyanús. Szerintem itt kaptam az utolsó igazgatói intőmet. Valamiért meg akartuk verni Bánéit (ma dr. Bőd Barnabás néven belgyógyász szakorvosként dolgozik a helyi kórházban — D. L.). Pék tanárnő meg egymás után szívta a cigarettákat idegességében. Helyettünk is. Az emeleten helyes tanárnő kérdi fegyelmezett arccal, szigorú tekintettel, ugyan mi járatban vagyok ily késői napszakban a suliban, s máris Zsuzsa igazgatónő szobájában találom magam, a helyettesével, Irénkével együtt. Azzal kezdi, hogy még Komáromi Laci bácsi, egykori fizikatanárunk is eljött Szegedről az emeleti iskolatörténeti kiállítás megnyitására. — Zsuzsa, miért veselkedtek neki ennyire az iskola múltja feltárásának? — Azért, mert hagyományteremtők szeretnénk lenni minden területen. Ahogyan egy múlt századi nyelvész mondta, fel kell tárni, meg kell ismertetni a fiatalokkal a múltat, mert csak annak ismeretében érthetik meg a jelent, építhetik, a jövőt. Természetesen az elmúlt évtizedekben az ének-zenei tagozat és az úttörőmozgalom dominált. Nem kell tagadni az utóbbit. — Nekem sincsenek róla negatív élményeim. Egyébként ön mióta is tanít az iskolában? — Hűha! 1967 óta, tíz évet tanítottam az emeleti ötös teremben, aztán másik tíz évet igazgatóhelyettesként töltöttem el Irénke mellett. Nem állítanám, hogy annyira kellemes mostanában ez az igazgatói poszt. Amikor elvállaltam, még nem volt ennyire bonyolult a helyzet. Éppen akkor kezdtek összekuszálódni a dolgok. Persze, mindez nem csak ránk jellemző, és elsősorban arról kell beszélni, hogy milyen élet folyik nálunk. — És milyen ? — Merem állítani, hogy az elmúlt 30-40 évben sem a politika hatotta át a mozgalmi életet, hanem a szabadidő hasznos eltöltése. — Mennyiben változott, bővült az iskola profilja? — Az ének-zenei mellett kidomborodott a társművészetek iránti igény fejlődése, fejlesztése. A képzőművészetet, az irodalmat és a tánckultúrát értem alattuk. — Egyfajta előképzője lenne a Petőfi a Horváth Mihály Gimnáziumnak? — Az ének-zenei tagozatos osztályokból igencsak a gimnáziumba kerülnek a gyerekek, noha nem feltétlenül az irodalmidrámai osztályokba. Egyébként az idén nagyobb volt részükről az érdeklődés a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, valamint a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolába iránt — Csongrádra miért igyekeznek? — Pedagógia-tagozat indult a Batsányiban. — Nagy a fegyelem az iskolában, ugye? Jól rám szólt például egy fiatal tanárnő az emeleten: „Mit keres?" — Én soha nem vagyok vele megelégedve. Nem vasszigorra van szükség, de a következetes oktató-nevelő munka nélkülözhetetlen eleme a kellő szintű fegyelem. Az biztos, hogy előfordult: másik iskolában jobban felborítottak bennünket. Szerencsére nem túlságosan nagy iskola a miénk — a 370 tanulónkkal szinte családias légkört tudunk kialakítani, minden gyereket és családot ismerünk. Sokat jelent, hogy tulajdonképpen a hatvanas évek óta együtt dolgozik a tanári gárda. Odafigyelünk a számítástechnikára, az idegen nyelvek tanítására is, és nálunk tanít testnevelést az olimpiai bajnok cselgáncsozó Kovács Antal edzője, Tóth Béla, aki maga is Európa-bajnok volt. Mit mondjak, teljesen megbolondította a gyerekeket. — Az előbb felmerült már Csongrád neve. Érdekes módon ott is az ének-zenei általános iskola tűnik aktívabbnak a többieknél.— Biztos, hogy így van, mert felsorolni sem tudom, hogy mi minden hárult már és hárul még ebben az évben a gyerekeinkre. A Petőfi Sándor Szavalóversenyt is megrendezzük. Ha valamilyen városi, egyházi rendezvényre kell kultúrműsor, hangverseny, Majd megcsinálja a Petőfi! felkiáltással szólnak nekünk. Aztán a németországi Sankt Augustinba, az ottani Magyar Napokra is meghívták a 40 tagú gyermekkórusunkat, Nagy János vendégkarvezetőnkkel, a Lajtha László Állami Zeneiskola igazgatójával az élen. Mire kíváncsi még? Mondani mondom! — Köszönöm, Zsuzsa, egyelőre elég is lesz. — Nagyszerű tanári gárda van itt. — Csak nem tudom, kellően energikus-e az igazgatónő ebben az iskolában... És nevettünk. Ennyi az egész. DÁNYI LÁSZLÓ (Fotó: Robert Canon) Dóczi Gáborné igazgatóhelyettes. Előtte az utódja Kiss-Pál Attiláné igazgató. Mellette az elődje Tim, az angol lektor — lassan 5 éve tanyassz Magyarországon. Miért jön el egy fiatalember Amerikából Magyarországra? Hiszen szinte minden magyar fiatal álmaiban Amerika, te pedig eljössz egy viszonylag fejletlen országba tanárnak . Már gyermekkoromban sok olyan magyart ismertem, akik ’56-ban disszidáltak Amerikába. Homogén közösséget alkottak, amely nagyon érdekes volt számomra. Az egyetemen is találkoztam magyarokkal, akik ott tanultak. Maguk között magyarul beszéltek, magyar szokásaik voltak. Felkeltették az érdeklődésemet. 1989-ben Budapesten a csillebérci táborban töltöttem 3 hetet. Oda a világ 23 országából érkeztek csoportok, tehát nemzetközi tábor volt. Nem terveztem, nem is gondoltam arra, hogy tanítsak Magyarországon, de a táborban találkoztam dr. Iáiszló Betonéval, a gimnázium igazgatónőjével, aki leányaival egy francia delegációnak fordított. () javasolta, hogy ide jöjjek tanítani. Gondolkodtam rajta és döntöttem. Szerettem volna közelebbről megfigyelni a magyar politikai változásokat is, amelyek '89-ben kezdődtek. Azelőtt számomra Klet-Európa nagyon zárt világ volt Mi csak nehezen utazhattunk ide, és a magyarok sem tudtak olyan könnyen eljutni a tengerentúlra. Nagyon kíváncsi voltam, mi történik majd ebben a kis országban. — Hogyan sikerült megbirkózni a magyar nyelv nehézségeivel? — Eleinte elég nehéz volt, de sokan segítettek. Az első gimnáziumi napon volt egy esetem: egy diák nekiment a vállamnak, persze szólt, hogy bocs. Ez nagyon hasonlít egy angol szóra, ami azt jelenti, hogy figyelj oda, vigyázz. Én még semmit nem értettem magyarul, ezért azt gondoltam, hogy ezt az angol szót mondta nekem az illető. Teljesen megrökönyödtem, hogy miért én vigyázzak, amikor ő volt a hibás, és nem én. Mostanra már, 5 év után elég jól értem a nyelvet. Ez egyfajta hátrányt is jelent, ami a tanítást illeti. Sok diák nem töri magát az angol beszéddel, inkább magyarul beszélnek hozzám, mert azt gondolják, hogy megértem. — Itt az iskolában sokféle területen tevékenykedsz— — Igen, így van. Szinte minden évben előadunk valamelyik angol csoportommal rövid színdarabokat. Ezeket általában én rendezem de az iskola drámatanárait is segítségül hívom. A dalokat és a zenét magam komponálom. Nagyon sokat tanulok ebben a tekintetben Majtényi András tanár úrtól, aki az iskola énekzene tanára. Ez a zenéhez való kötődés még a családomból ered. Édesapám templomban kóruskarmester, édesanyám is muzikális. Innen ered a zeneszeretetem. — Tudom, hogy a diákokkal jó viszonyt alakítottál ki Ez jellemző az amerikai tanárokra? —"Általában igen. Amerikában szinte a tanítás egy része, hogy barátságosak legyenek a tanárok, és megpróbálnak személyes viszonyt kialakítani a tanulókkal. Én is így igyekszem tanítani. Bár ez természetesen nem könnyű, és nem is mindenkivel sikerül. Ezt a jó viszonyt segítik a kötetlen órák, játékos és nem szigorú feladatok. — Eldöntötted már, hogy mikor térsz haza véglegesen? — 1990-ben Közel-Keletre (Irán, Irak) szerettem volna menni, mint angol nyelvű lektor. Izgatott az ottani kultúra, ám kitört az Öböl-háború, így inkább maradtam. Minden nyarat otthon töltök a családommal. Két dolog között nem tudok választani: itt maradjak még 1 évre, vagy elmenjek másik országba tanítani. Az egyik részem maradna, másik pedig menne. Ezt még el kell döntenem. GERE MARIETTA Bántottak három végzős gimnazistát Szentesen, mégpedig olyan gyerekeket, akik messze kitűnnek társaik közül szorgalmukkal, akaratukkal, tehetségükkel. A másik megyei napilapban névtelen (hát persze!) levélíró támadt rájuk, no és a Horváth Mihály Gimnázium tantestületére. Arra a testületre, amelyre méltán lehet büszke minden egykori diákja, és nemcsak az irodalmi-drámai és nyelvi tagozatosok. Többek között arról elmélkedett anonim valakink, hogy bezzeg a gimnázium régi tantestülete, az aztán igazán tudón tanítani és nevelni! Mit vagyunk mi oda ettől a mostanitól, hisz’ csupáncsak az ott tanító tanárok gyermekeinek adatik meg az, ami az úgynevezett párnak sosem. Felsőfokú nyelvvizsga érettségi előtt, felvételi nélküli bejutás a JATE-ra... Tetszik tudni, ez csak úgy magától jön manapság. Az alábbiakban Kiss Hajdú Teréinek, a gimnázium generációkat tanított igazgató-helyettesének a fentiekkel kapcsolatos, igen tanulságos írását közöljük. Fogadják szeretettel: DÁNYI LÁSZLÓ, a gimnázium egykori tanára, az RDV munkatársa * Nyir levél Drága gyerekek: Katus, Márti és Teóki! (azaz: Mácsai Katalin, Bácskai Márta és Toókos Ferenc, a HMG negyedik osztályos tanulói) Ballagásotok alkalmából kívánom Nektek, hogy amikorra a diplomát is megszerzitek, a tudás, a szorgalom, a kötelességtudat legyen elismerésre méltó ebben a világban. El akarom mondani mindenkinek: én tudom, hogy miben áll a Ti helyzeti (potenciális) előnyötök a gimnáziumban, le is írom ebben a levélben, hátha szüksége van másoknak is (ott a hátsó padban...) erre a fortélyra. Amikor hetedik óra után hazacipekedtek a holmitokkal együtt, rövid időn belül helyzetbe hozzátok magatokat: ülő helyzetbe egy füzet vagy könyv fölé hajolva, nem napi 8 órát működtetve az agyatokat, hanem szemfáradásig. De, hiszen én azt is tudom, hogy dioptriáitok száma nem a puskapapír méretével nőtt fordított arányban, hanem bizony azért, mert egyiktek az órákig tartó matekozás, másiktok a fordítások, a tesztek megoldása közben dolgoztatta az agyát, a szemét, az akaraterejét. Nem lepődnék meg, ha azt sem tudnátok, hol az a „sarki kocsma”, mert ti az elülső kapun, jártok be és ott is fogtok május 13-án jelképesen kilépni az Életbe. Ti pedig azt tudjátok, hogy kikkel ültetek egy csoportban az órákon, közületek kettő a fakultációs csoportjaimban matematika órán. Emlékszel, Katus, első padban ült az E-ből az a makói srác, a másodikban két lány az E-ből és egy az A-ból. Te ötödmagaddal az A-ból a harmadikban és még két B-s lány mögöttetek. Ugye arra is emlékszel, hogy milyen nehezen tudtam összeverbuválni a csoportot, lett volna helye még akár további 10-nek is. (No, persze, heti 35 óra délelőtt nem kis teher, de jöhetett volna cipelni más is...) Tocki, Te a B-s csoportomba jártál, Ti már elsőtől kezdve vállaltátok a többlet órát. Ide is jöhetett volna még akár 10-zel több is — akkor talán válogatási lehetőségünk is lett volna... Ne ijedj meg utólag, Te nem szóródhattál volna ki a rostán, s nem azért, mert apádanyád a gimnáziumban tanár, hanem azért, mert már általános iskolás korodban bizonyítottad kivételes érzékedet a matematika iránt. Azért ne szégyenkezzetek amiatt, hogy diszkó helyett is inkább a nyelvvizsgára tanulgattatok, igaz nem nagyon volt jobb választásotok — ilyen volt a helyzet otthon —, édesanyátok aligha tűrte volna, hogy éjszakákat lődörögjetek el haszontalanul. Benne volt a CSALÁDI-házirendben, hogy mikor van kapuzárás. Zoránnal így búcsúzom Tőletek: ......tanulj fiam, a tudással élsz tovább..." Nevem: Kiss Hajdú Teréz Foglalkozásom: matematika tanár Lelőhelyem: Horváth Mihály Gimnázium, Szentes Szentes, 1995. május KISS HAJDÚ TERÉZ Tériké megírta levelét Katusnak, Mártinak és Toókinak Lehmannak Lehmann, csak éppen nem a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, akit egyébként Stefiként tisztelnek szeret vidéken. Tim Lehmannal, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium angol nyelvi lektorával a gimi IH/A osztályos tanulója beszélgetett. (Zárójelben súgjuk meg, hogy máris eldöntötte: újságírói pályára készül.) 1995. május 24., szerda