Reggeli Magyarország, 1944. szeptember (51. évfolyam, 197-222. szám)

1944-09-10 / 205. szám

1944 szeptember 10 vasárnap - R­M - SZÍNKIX'HLM NE BÍZZ A NŐBEN! Vaczary Jánosért házatáján ugyan­csak virgonc, önfeledt békebeli élet folyik. Az Andrássy Színház évad­nyitó »Ne bízsz a nőben!« című »bolon­dos történet«« olyan háborúmemiters mulatság, amilyen még nem igen volt. A szerző,­­a­kinek állítólag Theodor Rodes a neve, semmiféle irodalmi vagy művesei igényre nem tart számot. Nincs Európában egyetlen­egy ember sem, aki tizenhat nyomtatot oldalnál rövidebben el tudná mondani a bohó­zat tartalmát, nem is­ fontos. Aki m­eg akarja nézni, elsősorban a feje tetejére állított helyzetek lubickoló nyári vi­dámságát akarja élvezni s nem akarja kibogozni a kétezer Szálból összefont történetet­, melyet a szerző és rendező a végén­, Nagy Sándorhoz illő kard­vágás helyett, kimagyarázkodással é­s részletes — meglehetősen unalmas — okfejtéssel bogoz ki. Elég lett volna egy bátor huszárvágás és a néző úgyis­megértett volna mindent.. Hiszen aki végignézi ezt a bolondos történetét, melyben csupa őrült, valódi és erhülyé,­ szerepel, nem kíván logikai okfejtést. Kétségtelen, hogy b­p. rendező és színész egyformán érti, hogyan kell szórakoztatni. Ha Vaszary jól imeg­­húzza a darabot és egy kis mértéktar­tásra inti a mókára oly fogékony tár­sulatot, a »röhögtek!« humor megs­ze­­lidül és talán vígjáték is lehet ebből a jól megfűszerezett bohózat! borsos­­tokányhók A szereplők élén Muráti Lili halad hanyag és mulatságosan hányaveti já­tékstílusával- Csortos Gyula egysze­rűen statisztál. De ebben is Csortos, Bilicsi Tivadar kacagtató humora és a bonviváni trónusra egyre jogosabban igényt tartó Somogyváry Rudolf emel­kedik ki a népes gárdából, melynek rangsorban még a következő művészek a tagjai: Magyary Tibor (nagyon mu­latságos), Balázs Samu, Makláry Já­nos, Simon Marcsa, Tahy Annamária, Puskáss Tibor, Lendvay Lajos, Villá­nyi János és Murányi Géza- Kiss Anikó színtelen. Neogrády Miklós szép díszlete ízléses, (barátit) .Színházak vasárnapi és jövőheti műsora UJ MAGYAR: Egész héten (6): Toldi.— ANDRÁSSY: Egész héten (6), vas. d. u. (.u): Ne bízz a nőben!­ — MADÁ­OH: Egész héten (6), vas. d. u. (3): Ártatlanok. — MÁRKUS PARK (1­4—994) Csak vasár­nap (3, 6): Szakítok magával. (Hétfőtől szünet.) ERZSÉBETVÁROSI: Csak vasár­nap (6): Cserebogár, sárga, cserebogár... (Hétfőtől szünet.) — NÉPVARIÉTÉ A SPORTCSARNOKBAN (297-842, 297-843): Égés a héten (Vs7, vas., kedd, csitt, szom­bat %4): Szeptemberi új műsor. — JÓ­KAT: Csütörtökig (V/17, vas. (ál, ti6, Vi8): Az első. A többi színház nem tart előadást. RÁDIÓMŰSOR HÉTFŐ, szeptember 11. BUDAPEST I.: 6.00 üzen az otthon. 6.25 Ébresztő. Torna. 6.45 Reggeli zene Közben (7.00) Hirek. Közlemények. 8.00 Hírek né­met, román, szlovák, ruszin és szerb nyel­ven. 8.30 Szórakoztató zene. 10.00 Hírek. 10.10 A rádió kamaraegyüttese. 10.40 Sza­­log.együttes. 11.40 Silyonfay Margit elbeszé­lése. 12.00 Harangszó. Fohász. Himnusz. Rá­­diózenekasz.­ Közben (12.40) Hírek. 13.25 Idő­jelzés. 13.30 Honvédeink üzennek. 14.20 Fú­­vószene. 14.30 Hírek. 14.45 Zenekar 16.45 Néprajzi előadás. 1­6.10 Szalonötös.. 16.45 Idő­jelzés, hírek­ 16.55 Magyar zeneszerzők fél­órája. 17.25 Károlyi Amy versei. 17.40 Ma­gyar nóták. 18.10 Zrínyi tanításai. 18.30 Ja­pán népdalok. 18.45 Raoul Francóé emléke. 19.10 Táncszámok zongorán. 19.25 Tangl Ha­rald professzor a háborús, táplálkozásról. 19.40 Losonczy Dezső táncszimfoniettája. 20.00 Hírek. 20.20 Ritkát­ hallott mestermű­vek. 21.40 A toronyórák bölcsőjénél, Rádió­riport. 21.50 Halk melódiák. 22.00 Hírek. 22.10 Hírek német nyelvek­. 23-20 Részletek Suppé műveiből. 23.05 Magyar nóták, ci­gányzenével. 23.45 Hírek. KEDD, szeptember 12. BUDAPEST I.. 6­00 Üzen az otthon. 6.25 Ébresztő. Torna. 6.45 Reggeli zene. Közben (7.00) hírek. Közlemények. 8.00 Hírek né­met, román, szlovák, ruszin és szerb nyel­ven. 8.30 Szórakoztató zene. .10.00 Hírek. 10.10 Részletek Verdi operáiból. 11.10 Hang­szerek , hangulatok. 11.40 Közvetítés a váci múzeumból. 1200 Harangszó. Fohász. Himnusz. Hanglemezek. Közben (12.40) hí­rek. 13.25 Időjelzés. 13.30 Honvédeink üzen­nek. 1400 Perils Pali Cigány zenekara. 14.30 Hírek. 14.45 Délutáni muzsika. 15.45 Gyer­mekdélután. 16.45 Időjelzés. Hírek. 16.55 Rég volt, Szép volt... Kornoví­lies harangok ■Gero Lola, Járay József, Farkas Ilona és Reményi Sándor főszereplésével. 18.00 Né­met hallgatóinknak. 18.35 Dohnányi szimfo­nikus percek­ című művét előadja az Opera­­ház zenekara. 18.50 Előadás Goethéről. Köz­reműködik Szörényi, Somlay, Ungváry. 19.50 Mária-köszöntő. 20.00 Hírek. 20.20 Lo­­sonczy György új műsora. 20.40 Legyen meg a te akaratod. Népi mesejáték. 2­111 Tánczene. 21.40 Gyl Szabó Béla grafikus- művész műterméből. 21.50 Liszt: E-dur­oe Souaise (előadja a rádiózenekar). 22.00 Hí­rek. 22.10 Hírek német nyelven. 22.20 Nóta énekeseink műsorából. 23.00 Harmnyinegyed crm — háromnegyed ütemben. 23.­15 Hírek. ­ A front a bombakárosultakért i­ités Bercsényi László ezredes, egyik harckocsiezredünk parancsnoka 50.000 pengőt küldött vitéz Mérey László fő­ispánnak, Pest vármegye és Budapest bombakárosultjai részére. A főispán abból 20.000 pengőt a székesfőváros polgármesterének rendelkezésére bo­csátott. Dorogi Farkas Ákos polgár­mester meleghangú levélben köszönte meg a harckocsiezred adományát . Otthont kaptak a pécsi leányleventék. Pécsről jelentik: A leányleventék a Rá­kóczi út 41. számú házban központi otthon­ba* jutottak. Pallós Bernardin tankerületi főigazgató szép beszéd keretében adta át az otthont a lelkes lányoknak. A lányok részére varrási, főzési és csuhéfeldolgozó tanfolyamokat rendeznek. A leányleventék készítményeinek könnyebb értékesítésére elárusító üzletet nyitnak. — Lukács Géza Gömör megye új fő­ispánja. A kormányzó szeptember 7-én kelt legfelsőbb elhatározásával Farkas Attilát, Gömör és Kishont vármegye főispánját ettől az állásától saját szérelmére felmentette és dr. Kö­vecsesi Lukács Géza közigazgatási bírósági ítélőbírót Gömör és Kishont vármegye főispánjává kinevezte. (MTI) — Hazatértek a pécsi egyetemista munka­szol­gála­tosok. Pécsről jelentik: A pécsi egyetemi hallgatók kéthónapi munkaszol­­gálat­ után visszatértek Pécsre. A fiatal­emberek boldogan vettek részt a rájuk bí­zott munkában, s azokat lelkesedéssel és hozzáértéssel végezték el. — Kitüntetik­. ««■lyenigynri munká­sok. Szombathelyről jelentig: A Kor­mányzó Ur Szapor jutván szentgott­hárdi ■selyemgyáii főgépészt az ezüst, Horváti­ Lajos főmestert eg Hak’­ár Mihály m­uik ist a polgári honvédelmi bronz érdemkereszttel túr lette ki hű­séges szolgálati tért — Viharlámpával járkált a légiriadó alatt. Pécsről jelentik: Albrecht Mária ta­nyai asszonyt 30 pengő pénzbüntetésre ítél­ték, mert a légiriadó alatt viharlámpával járkált­­a jószágok között. Váradi József al­tisztet ugyanezért 100 pengőre ítélték. — Egy diáklány halálos balesete-Leitmann Edit 12 éves diáklány Kas­sán a Fő utcán leugrott a még moz­gásban lévő villamosról. Olyan sze­r­­encsétlenül esett a földre, hoppyt a kar­,­ján nyílt törést és a fején súlyos zú­zód­ásokat szenvedett- Kórházba vittek és ott sérüléseibe belehalt­ (MTI) . Pályázat postasegédmérnöki állásokra. A postás vezérigazgatósága pályázatot hir­det az állami rendszerű X. fizetési osztály­ba tartozó több postasegédmérnöki állás betöltésére. Pályázati határidő 1944 szep­tember 30. Pályázhatnak 30. életévüket be nem töltött építési, gépész-, vegyész-, bá­nya-, kohó- vagy erdőmérnöki oklevéllel rendelkező mérnökök. (MTI) — Életmentő gimnazista leány- Szom­bathelyről jelentik: Jéki Éva Szent­gotthárdi VII.-es gimnazista leány észrevette, hogy Csontos Attila 5 éves kisfiú beleesett a gát mellett levő mély vízbe és elmerült. A leány gondolko­zás nélkül az elmerülő gyermek után ugrott és idejében kimentette. . — Tűz eg.v téglagyárban. A nagykanizsai téglagyárban tűz ütött ki. A tűz gyorsan továbbharapódzott úgy, hogy már a mun­­káslakásokat is veszélyeztette. Csak több­órai kemény munkával sikerült megfé­kezni. A kár mintegy 150.000 pengő. (MTI) — Kétszáz liter olajat akart ellopni. Szombathelyről jelentik: A tövény­szék Földesi Lajos a MÁV műszaki se­gédtisztet háromhónapi, Kovács Sán­dor kapuvári lakost lopás kísérletéért kéthónapi fogházra ítélte. Kovács az alsódi állomáson Föl­des­i segítségével 200­ liter vajat akart ellopni, de az ön­álló katona lefülelte őket.­­ A budapesti cukorkiskereskedők ezen­túl a nagykereskedőnek adják át elszámo­lásukat. Szeptember 15-től kezdődően Buda­pest 1/h .igazgatási területén (az övezetben nem!) megváltozik a cukorárusítással fog­lalkozó kiskereskedők jegyelszámolása. A cukorkiskereskedők a közönségtől bevont és elszámolási lapokra felragasztott cukor­ jegyszelvényeket és azokról két példányban kiállított átvételi elismervényeket nem az Élelmiszerjegyközpont cukorosztályának, hanem­­közvetlenül a cukornagykereskedők­­nek kötelesek átadni s tölük azonnal meg­kapják a cukrot. — Vitéz Bárány László a terézvárosi elöljáróság új vezetője. Dr. Keresztes Miklós tanácsnok, a VL kerületi elöl­­­ járóság vezetője, miután szolgálati idejét kitöltötte, megrokkant egész­ségi állapotára hivatkozással, szolgá­lata alól való felmentését kérte. A polgármester kérésének eleget tett és a VI. kerületi elöljáróság vezetésével vitéz Bárány László főjegyzőt bízta meg.­­ A megüresedett tisztifőügyész­­helyettesi állásra a polgármester Ku­­binyi József tisztiügyészt és ugyan­csak tiszti fő­ügy­észhely­ett­első létszám felett dr. Öl­veczky Dezső tisztiügyészt nevezte ki 1944 október 1-i hatállyal.­­ Mintafőzőtanfolyamok kezdődnek a Népművelő Bizottság rendezésében a Gáz­művek VI., Vilmos császár út 3. szára alatti mintakonyhájában, szeptember 11-én, 12-én és 13-án. A tanfolyamok hat­hetesek, hetenként kétszer délután 4—7-ig tartó elfoglaltsággal. Tekintettel a rend­kívüli viszonyokra, a tanfolyamokra fér­fiakat­ is felvesznek. Behratás a helyszínen a tanfolyam megkezdése előtt. — Felakasztották a deszki »sötét« betörőt. A szegedi törvényszék rögtön­ítélő tanácsa ez év július végén ha­lálraítélte Zsanek Ferenc 32 éves deszki napszámost, mert július 14-én délelőtt a légiriadó alatt betört Virtues József rieszki földműves lakásába és onnan ékszereket és 350 pengő készpénzt vitt ek A rovott múltú napszámos kegyelmi kérvényét elutasították és így az íté­letet a szegedi Csillag börtön udvarán végrehajtották. (MTI) — Helyi hajójáratok beszüntetése. A MFTR közli, hogy a Budapest—Pálffy-tér­­-Margit szigetstrand fürdő— Pünkösdfürdő közötti helyi hajók ebben az idényben szeptember 10-én, vasárnap közlekednek utoljára. — Megtámadta a detektívet — hat­heti fogházra ítélték, Szombathelyről jelentik: Huszár Károlyné szentgott­hárdi asszonyt hatósági közeg ellen elkövetett erőszak vétségéért vonta felelősségre a szombathelyi törvény­szék. Az asszony a férje ügyében nyo­mozó detektívet bikacsökkel meg­ütötte. A bíróság az asszonyt jogerő­sen hatheti fogházbüntetésre ítélte. — Honvédüzenetek. Fodor József tize­des (tábori postaszám­a: Q. 703.) a Reggeli Magyarország útján üzeni édesanyjának, bátyjának és családjának Ouszollára, hogy jól van és kéri, hogy sokat írjanak. Iluska kedves sorait köszöni. — Mojtnár János honvéd (tábori postaszáma: L. 370.) kü­­sszöni a magyar lányok leveleit és kéri, írjanak neki, mert szívesen válaszol. Az L. 370. tábori postaszáráról küldi üdvöz­letét hozzátartozóinak, barátainak és isme­rőseinek: Dobránszki Pál honvéd Nyíregy­házára, Molnár János István Kisvárdára, Cselasznyák Gyula Kassára, Szabó Vince Borsira, Szabó Sándor Nyiracsádra, Bagdy József Fejeccsére, Horváth Gábor Újfehér­­tóra, Latkó István Kassára, Színia László Szarvaszóra, Muszki András Drugetházá­­ra, Gorics György Drugetházára, Másik Sándor Manajra, Belfi András Nyíregyhá­zára, Gyurján András Nyíregyházára, Ma­gyar János Erdőbényére, Szmercó József Regeteruszkára, Bajtkó János Érsekújvár­ra és Kacsm­arik Sándor Zsujtára.­­ Csa­ládjának, rokonainak és ismerőseinek sze­retettel küldi üdvözletét az L. 370. tábori számról Körösi Gyula tizedes Kassára, Szikora Miklós tizedes Ibrányra, Fullaj­tár György tizedes Kiskállóra, Nagy Fe­renc úrvezető Napkorra, Szoták József őr­­vezető Gyulaházára, Szobota János úrve­zető Körömre, Mihalits András, úrvezető Szögligetre, Penics Ferétre őrvezető Par- Vára, Pallagi Gyula úrvezető Polgárra, Er­dei Sándor őrvezető Nyírábrányra, Balogh Gyula őrvezető Haranglábra, Ivádi László Imre őrvezető Ivádra, Hruska Péter úrve­zető Bánkeszire, Király Imre őrvezető Hajdúböszörményre, Tóth Pál tizedes Tolcsvára, Humenéc András őrvezető Árdánházára, Kadabac Ferenc úrvezető Barkaszóra, Márta I­mre őrvezető Tisza­­sasra és Cokitelekre, Szajber János őrvezető Németkucsavára, Csorba Antal őr­vezető Királymezőre és Erdős Sámuel őr­­vezető Hernádiakra. — Hubai István hon­véd (tábori postaszáma: L. 429.) a Reggeli Magyarország útján üzeni szüleinek Tur­­kevére, hogy jól van. Kéri, hogy bátyja sorsáról értesítsék, mert már rég nem ka­pott tőle levelet. Üdvözletét küldi a turke­­vei lányoknak és fiúknak. — Tóth Sándor honvéd (tábori postaszáma: F. 409.) üzeni szüleinek, rokonainak és egy szelje kis­lánynak Szarvaskendre, hogy jól van, egészséges, mindenkit üdvözöl. — Baba tyúktolvajnak csapott fel. Szom­bathelyről jelentik: Horváth Rozália 20 éves szombathelyi leány, akit »Baba« né­ven becéz a környezete, sorozatos baromfi­lopásokat követett el. A bíróság jogerősen négy hónapra­ ítélte. — A szerb irodalom európai képviselői. A Várkonyi Nándor szerkesztésében meg­jelenő Sorsunk szeptemberi számában fi­­gyelmet keltő cikket közöl Esztergár Lajos pécsi polgármestertől a háború utáni város képéről. Csuka János Szekulics Izidóra ju­bileumán a szerb irodalom európai képvi­selőiről írt. Versekkel Bárány Tamás, Du­dás Kálmán, Gyarmathy Erzsébet, Kiss Gábor, Oz Iván, Takács Gyula, Weöres Sán­dor szerepel. A többi cikk szerzői: Jócsik Lajos, Dékány Kálmán, Angyal Endre, Kallós Zsigmond, Rajky István, Dankó Imre, Csorba Tibor, Csorba Győző, Bárdosi Németh János, Arató László és Angyal Endre. — Tízezer pengőt adott a MABI a bombakárosultaknak. A Magánalkal­mazottak Biztosító Intézete a légi­támadások áldozatainak támogatására 10.000 pengőt adományozott s ezt az összeget eljuttatja a Magyar Vörös­kereszthez. (MOT) — Eljegyzés: Bilek Katalint (Hódság) el­jegyezte Halász Márton Károly tartalékos hadnagy (Budapest). — A Mérnöki Kamara felhívja min­dazokat az érdekelteket, akik a mérnöki rendtar­tás módosításával kapcsolatos nyomtatvá­nyokat szeptember 7-ig nem kapták volna meg, forduljanak a Kamarához. Feleket a Kamara már reggel 9 órától fogad. A szol­gálati főnökségek és magánalkalmazók a 39.700/1941. Opm. rendeletben foglalt ren­delkezések és minták szerint a nyomtatvá­nyokat maguk állítják elő. — A hazáért. Deteki és tengerfalvi Meczner-Bartos Tivadar, a Gróf Ha­dik András 4. honvéd huszárezred had­nagya életének 23­ évében mint század­­parancsnok százada élén vitézül har­­colva augusztus 26-án nősi halált halt. Az egész ezred tisztikara és legénysége által hőst szeretett hős katonát baj­tár­­sai egyelőre idegen földben helyezték ideiglenesen nyugalomra­. Kiépült a levente hírközpont hálózata. A honvédelmi minisztérium intézkedésére a Levente Hírközpont minden hadtest szék­­helyén és Ungvárott kirendeltségeket léte­­sít. A jövőben a járási székhelyeken és vá­rosokban is járási levente sajtóintéző mű­ködik, háromtagú, bizottsággal. A le­ven­ta­paran­csnokságok és egyesületek csak a Le­vente Hírközpont és annak kirendeltségei útján adhatnak ki híreket. (LHK) — Internálással fenyegetődzött az elbocsátott próbarendőr, Kaksa Lajos elbocsátott próbarendőr azért került a budapesti törvényszék Rád-tanácsa elé, mert július 4 én hivatalos közegként megjelent Sípos Kálmánná lakásán az­zal,, hogy öt fel­jelent­és érkezett ellene a rendőrségre zsidó értékek­ rejtegetése m­iatt. A vád szerint még internálással is megfenyegette az asszony­t, mire az egy 200 pengő értékű ezüst dobozt adott át neki, kérve az ügy elsimítását. A főtárgyain,Ion Bakui tagadta, hogy in­ternálással fenyegetőzött volna, azzal védekezett, hogy hallott az asszony el­len indult eljárásról és ő akarta lefoly­tatni. A bíróság zsarolás bűntettéért jogerősen tíz hónap börtönre * ítélte Baka­át.­­*) Az Operaház gyermekének ki­sba új tagokat vesz fel. Jóhallású és jóhangú 9—12 éves fiúk próbaéneklésre jelentkez­hetnek szeptember 14-én és 15-én d. n. 2 órakor az Operaház művészbejárójánál (VI. Hajós­ u. 8-1-10.). (•) A Magyar Dalos Egyesületek Orszá­gos Szövetsége figyelmezteti az egyes tagegyesületek vezetőségét, hogy értékes ingóságaikat (nem használt kutatár, ver­­senydíjak, zászló stb.) helyezzék bizton­ságba a légitámadások elől, mert elvesz­tésük némi csak az egyesü­leetet fosztja meg múltjának emlékeitől, hanem az egyetemes magyar kultúrvagyon is ká­rosodik.

Next