Révai Nagy Lexikona, 3. kötet: Béke-Brutto (1911)
B - Bolygó ideg - Bolygók
Bolygó ideg — 500 — nagyobb K.-i kitérését, melytől fogva a jelenségek a leírt módon ismétlődnek. Új tényekhez jutunk, ha a Venus mozgását a csillagokhoz viszonyítva írjuk le. Ha Venus röviden a felső konjunkció után mint alkonycsillag látható, akkor gyors, Ny.-ról K. felé, azaz az állatövi jegyek irányával megegyező, direkt, folyton lassúdó mozgásban leljük. Ha a Naptól való 46V20-nyi elongációt elérte, ismét közeledik a Nap felé, de mozgása még mindig direkt marad. 28°-nyi távolságban a bolygó stacionáriussá válik, azaz úgy látszik, mintha az állócsillagok között egy helyben maradna. Innen kezdve K.-ről Ny. felé irányított, retrográd mozgást tüntet fel a Nap felé. Ha mint hajnalcsillag ismét kitért 28°-nyira a Naptól, újból stacionáriussá válik és e második megállapodást ismét direkt mozgás váltja fel. Az egész jelenség periódusa 582 nap. Teljesen analóg tüneményt nyújt Merkúr is, csakhogy nála a jelenség lefolyása 116 napot vesz igénybe. A felső B. látszó mozgásának tanulmányozásánál vegyük például a Marsot. Az együttállás pillanatában láthatatlan, de csakhamar a Napról Ny.-ra bukkan fel, röviden napkelte előtt kel. Azután a Naptól mindjobban távolodik és mind korábban kel a Nap előtt. Ha a Naptól 137°-kal áll el, Ny. felé stacionáriussá válik, mire 70 napon át retrográd mozgást vesz fel. E mozgás sebessége a legnagyobb, ha a Nappal éppen szemben áll, vagy, mint mondani szokás, oppozícióban van; ekkor látszó átmérője is a legnagyobb. E pillanattól kezdve a két égitest K. felől közeledik egymáshoz, s ha a távolság ismét 137°-ra lefogyott, Mars másodszor válik stacionáriussá, hogy azután direkt mozgásban ismét a konjunkció felé törekedjék. Ez egész jelenségkor 780 nap alatt fejeződik be. Jupiter számára a leírt tünemények periódusa, melyet szinodikus keringési időnek szokás nevezni, 399, Saturnusnál 378, és Uranusnál 367 nap. Míg tehát a direkt és retrográd mozgás felváltása a belső és külső B.-nál közös, addig az előbbiek nem juthatnak oppozícióba, az utóbbiak nem alsó együttállásba. Azonkívül a külső vagy felső B. a távcsőben csak igen csekély fázist mutatnak, mely finomabb mérések nélkül még legfelebb Marsnál észlelhető. A B. látszó mozgásának magyarázata két szempontból történhetik, aszerint, amint a megfigyelőt a B. egyikén, pl. a Földön vagy a Napon képzeljük (Ptolemaios geocentrumos és Copernicus héliocentrumos világrendszere). Az első rendszer, a Ptolemaios-féle, minden mozgást a Földre, mint nyugvó testre vonatkoztat. Szerinte a Föld a világegyetem középpontja, mely körül az egész állócsillag-szféra 24 órában egyszer megfordul K.-ről Ny felé és a Föld körül kering sorban köralakú pályákban a Hold, Merkúr, Venus, a Nap, Mars, Jupiter és Saturnus. Mivel az egyenletes körmozgás már a felületes megfigyeléseket sem elégítette ki, a Földet a bolygó körpályájának középpontján kívül helyezték (Hipparchos, 190—125 Kr. e.), mi az első megfigyeléseket eléggé pontosan adta vissza. De a B. hurokképzését, direkt és retrográd mozgásuk váltakozását még így sem lehetett megmagyarázni. Ptolemaios (II. sz.Kr. u.) ezért az epiciklikus mozgás feltételezésére tért át. Szerinte a Föld körül leírt körön nem a Hold mozog, hanem egy másik kör középpontja és e második kör kerületén egyenletes mozgásban a Hold. Ha a Föld az alapkör síkjából kissé kiemelkedik, vagy ha a gördülő körök az alapkörrel szögletet zárnak be, a hurokképzés is teljesen leírható. A rendszer, melyet Ptolemaios «Almagest»-jében írt le, ez egyszerűségében annál kevésbbé felelt meg, minél tökéletesebbek lettek a megfigyelések. E bajok orvoslásán való gondolkodás vezette Copernicust De revolutionibus orbium coelestium libri sex (Nürnberg 1543) című munkájában a bolygó-rendszer héliocentrumos elméletére. Eszerint a bolygó-rendszer középpontja a Nap, mely körül valamennyi bolygó, köztük a Föld is, ugyanazon irányban, köralakú pályákban Ny.-ról K. felé kering. A B. sorrendje Merkúr, Venus, a Föld, Mars, Jupiter és Saturnus. Hasonlóan, mint ezek a Nap körül, kering a Föld körül a hold. A Föld még ezenkívül a pályasíkjához hajlott tengelykörüli forgással is bír, melynek tartama 24 óra. E forgás teljesen megmagyarázza a nap és éj váltakozását s a csillagos ég látszó mozgását. A Nap körül való keringés, melynek tartama az év, a tengely körül való forgással együtt adja a Nap évi látszó mozgását, az évszakok egymásutánját és a B. látszóan bonyolódott mozgásait. A Copernicus-féle rendszerben a retrográd mozgás és a megállapodás magyarázata könnyen adódik, ha tekintetbe veszszük, hogy a B. különböző nagyságú köröket írnak le a Nap körül különböző sebességgel. Legyen a mellékelt 3. ábrában S, E és J a Nap, a Föld és a Jupiter azon pillanatban, midőn ez utóbbi oppozícióban van. E és Janyil irányában haladnak és Ja 11 pontba jut, míg E az EJ -ig ér, mert Jupiter keringése közel 12 év, míg a földé 1 év. Eközben az EJ látóvonalból EY J, lett, mely az ES vonal forgásához képest ellentétesen fordult, úgy hogy hátrafelé a csillagos égig folytatva hátrább fekvő csillagokat jelöl ki; más szóval, Jupiter retrográd. E retrogradáció sebessége csökken addig, míg a látóvonal az E2 J2 helyzetet foglalja el, azaz a Föld pályájához érintőt képez. Ekkor a bolygó egy időre stacionáriussá vált. Ez időtől fogva kezdődik Jupiter direkt mozgása, míg J6-be nem jut, hol újból megállapodik. Mert az E3 J3, E4 J4 és EB JB látóvonalak az E2 J2-hez képest ugyanazon értelemben forognak, mint ES. A direkt mozgás legnagyobb a konjunkció alkalmával J4-ben, a retrográd az oppozícióban J6. J6-ban. A bolygó szélességében való eltérések és az ezzel járó hurokképződések abból magyarázhatók, ábra. Bolygók