Révai Nagy Lexikona, 16. kötet: Racine-Sodoma (1924)

S - Simonyi - Simonyifalva - Simonyi-Semadam - Simonyit - Simor

Simonyi — 817 — tisztázva. Ezredét 1819. Tarnopolba helyezték, hol nőül vette Leiner Ferenc tábornok leá­nyát, Terézt, kire az anyja után nagy va­gyon maradt. Házasságukból született fia Lajos (1. alább: S. 2.). S.-t 1828. egyszerre föl­függesztették az ezredparancsnokságtól, rendel­kezési állapotba helyezték és vizsgálatot indí­tottak ellene. A vizsgálat négy évig húzódott s az ítéletet 1832 ápr. 23-án hozták meg. Elvesz­tette rangját, érdemjeleit, bárói címét, összes méltóságait, s ezenkívül több évi várfogságot ka­pott. Az aradi várban volt bezárva, s félév múlva ott meghalt. Hamvait az aradvármegyei Vadá­szon, saját uradalma parkjában temették el, hon­nét 1913 ápr. 24. Budapestre, a kerepesi teme­tőbe hozták. Hogy mi volt S. ezredes bűne és bu­kásának az oka? mindeddig nincs ugyan hitelesen kimutatva, de több jel arra vall, hogy ennek oka semmi fegyelmet nem tűrő jellemében s rakon­cátlan brutalitásában keresendő. 2. S. Lajos báró, politikus, S. 1. fia, szül. Tar­nopolban 1824., megh. Budapesten 1894 dec. 12. Jogi tanulmányait megszakítva beállt honvédnek s végigküzdötte a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után várfogságra ítélték. Az 1861. országgyűlésen a határozati párthoz csatlakozott s mint Tisza Kálmán híve később egyik előkészí­tője volt a balközép- s a Deák-párt összeolvadásá­nak, mely után földmívelés-, ipar- és kereskede­lemügyi miniszterré nevezték ki. 1878-ban le­mondott , a magánéletbe vonult vissza. 1885-ben a főrendiház tagja lett. Simonyi, 1. Jenő, tanár és földrajzi író, szül. Veszprémben 1860 máj. 12. Egyetemi tanulmá­nyait Budapesten végezte. 1888­ óta a kereske­delmi akadémia, 1898 óta a kereskedelmi iskolai tanárképzőnek is tanára. Számos kisebb dolgo­zata jelent meg a Budapesti Szemle, Földrajzi Közlemények, Természettud, Közlöny s más folyóiratokban és lapokban. Földrajzi tankönyvei a bírálat részéről a legnagyobb elismerésben ré­szesültek. Önállóan megjelent művei tankönyvein kivül: A sarkvidéki fölfedezések története (Buda­pest, 1890); Az új világ (1892); A világkeres­kedelem (2. kiad. 1899); Idegen népek közt (3. kiad. 1905). Fordításai közül említendők: Eatzel Anthropogeografiája (1887); Bert Paul, Utazások és vadászkalandok (2. kiad. 1909); Leroy-Beaulieu Anatol, A zsidóság és az antiszemita áramlat (1894). 2. S. Zsigmond, kiváló nyelvész, szül. Vesz­prémben 1853 jan. 1., megh. Budapesten 1919 nov. 23. A gimnáziumot Veszprémben, az egyetemet Budapesten végezte, azután tanult Lipcsében, Ber­linben és Párisban. 1877-ben egyetemi magán­tanár, 1877—85. helyettes, 1885-89. rendkívüli tanár, azóta rendes tanár. A M. Tud. Akad. 1879. levelező, 1893. rendes tagjává, a Philol. Társ. 1913. tiszteletbeli tagjává választotta. Tagja volt a finn irodalmi és a helsingforsi finn­ugor társaságnak. Egészen a tudománynak szentelt élete körében­­. sokoldalú irodalmi és tanító tevékenységet fejtett ki, négy évtizeden át a magyar nyelvészek új nem­zedékeit nevelte s tudományos munkássága szinte a nyelvtudomány minden ágában alapvető volt. A mondattan terén pedig módszere, eredményei nemcsak nálunk, hanem egész Európában első helyen állanak. Főbb munkái: A magyar hatá­rozók (2 köt., 1888—1895); A magyar kötő­szók (3 köt., 1881—1883); A magyar nyelv (2. kiad. 1905), a magyar nyelvtudomány legnépszerűbb kézikönyve, ugyanennek bővített német kiadása megjelent Strassburgban Die ungarische Sprache. Geschichte und Charakteristik címen (1907); Tü­zetes magyar nyelvtan (1896, Balassa József írta bele a hangtani részt); A magyar szórend (1903); A jelzők mondattana (1913); 1916. a Magyar Tud. Akadémia történeti alapon készülő teljes Magyar Mondattan­át megjutalmazta s neki a kivitelre a megbízást megadta. Szerkesz­tette Szarvas Gábor társaságában a Magyar Nyelvtörténeti Szótárt (3 köt.); a Nyelvtudo­mányi Közleményeket (1892—95) és Szarvas Gábor halála után 1895 óta a Magyar Nyelvőrt, melynek kezdettől (1872) fogva dolgozótársa volt, végül a Nyelvészeti Füzetek c. monográfiagyűj­teményt (1917-ig 77 füzet jelent meg). Szintén alapvető S. munkássága a nyelvtudomány gya­korlati és tanügyi feladatainak terén is. 1900— 1902-ben német-magyar szótárt adott ki Balas­sával, 1903-ban megalkotta a közoktatásügyi minisztérium megbízásából az új iskolai helyes­írást, melyet csaknem az egész irodalmi élet is elfogadott. 1906. jelent meg Középiskolai Mű­szótára. Kezdettől fogva foglalkozott a nyelv­helyesség kérdéseivel s enemű munkásságának betetőzése Helyes Magyarság c. műve, melynek 3. kiadása 1914. jelent meg. Tudományos mun­kásságát a M. T. Akadémia számos pályadíjjal, a székesfőváros 1898. a Ferenc József koronázási díjjal, hazai és külföldi szaktársai számtalan mél­tatással koszorúzták meg. Munkatársa volt e Lexikonnak is. Simonyifalva, nagyk. Arad vm. kisjenői j.-ban, (1910) 2484 magyar és német lak. (Tr. R.) Simonyi-Semadam Sándor, politikus, szül. Cseszneken (Veszprém vm.) 1864 márc. 23. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Német­országban végezte, azután ügyvéd lett Buda­pesten, egyszersmind több lapnak politikai cikk­írója. 1901-ben néppárti programmal Németúj­váron ország. képviselőnek választották s tagja volt az országgyűlésnek az összeomlásig. A Károlyi-kormány alatt visszavonult a politikai élettől; csak a keresztény nemzeti egyesülés pártjának megalakulása után foglalkozott ismét politikával. 1920-ban nemzetgyűlési képviselőnek választották s a nemzetgyűlésnek egyik alelnöke lett. Huszár Károly lemondása után 1920 március 16. miniszterelnökké nevezték ki, de júl. 19. kor­mányával lemondott. Az 1922. választáskor nem lépett föl. Simonyit (ásv.), 1. Bledit. Simor János, bíbornok, hercegprímás, eszter­gomi érsek, szül. Székesfehérváron 1813 aug. 23., megh. Esztergomban 1891 jan. 23. A hittudomá­nyokat a bécsi Pázmány-intézetben hallgatta, 1836. szentelték pappá és Budapest-Terézvárosba küld­ték káplánnak, de fényes szónoki tehetsége nagy feltűnést keltvén, 1839. az egyetemi hittanári és hitszónoki hivatalra nevezték ki; 1840. a bécsi Pazmaneum tanulmányi felügyelője lett. 1846-ban teol. tanár Esztergomban, 1847. hercegprimási úrral vagy teocicova XVI. löt. Simor 52

Next