Ring, 1991 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-02 / 9. szám
RING - FÜGGETLEN KÖZÉLETI HETILAP ERDÉLYI ARCKÉPEK „Szabadnak lenni mit jelent?” Beszélgetés Illyés Kinga marosvásárhelyi színésznővel Április elején Illyés Kinga és Hencz József (Marosvásárhely) Magyarországon vendégszerepel. Április 5-én, pénteken 19 órától a Budapesti Mttv. Központ könyvtárában, 7-én, vasárnap 20 órától a Sárospatakon, a Művelődés Házában, 9-én, kedden 19 órától az I. kerületi Művelődési Központban lépnek fel Szabadnak lenni, mit jelent? című műsorukkal. „Szabadnak lenni mit jelent?” Ez a címe a művésznő legújabb előadóestjének, melyet Hencz Józseffel közösen mutatnak be Erdélyszerte, sőt Európa jó néhány magyarlakta vidékén. Nemrég ANONYMUS néven szervező- és rendezőirodát alapított, melynek célja olyan szórványvidékekre is eljuttatni a műsort, ahová a színházak nem mehetnek el. Templomokban, iskolákban hatol a szó lélektől lélekig, egyformán szívja magába az irodalomkritikus, műszaki értelmiségi, diák, falusi asszony vagy kérges kezű bácsi... - A véres december vég után újjá kellett születnünk, talpra kellett állnunk. Valóságos reinkarnáció ment végbe, hisz tudatalattinkban elraktározott régi emlékeinkkel új bőrben kellett újrakezdeni az életet. Sajnos, ami körülöttünk van, kezd hasonlítani ahhoz, amiről iszonyatos emlékeink vannak... Én szerencsésnek érzem magam: estéről estére feltépem magamban mindazt, amit átéltünk decembertől április végéig, a szembenézés, teljes újjászületés hangulatát. Úgy érzem, bármit vállalnék, hogy e találkozásokat újra átéljem. Sárga csillaggal a szekéren - Szerinted, ez a maximuma annak, amit egy színész megélhet? - Lehet... Én a magam életében ennél többet nem is kívánok. A lelkiismereti szabadságot minden körülmények között megőriztem. Nem követtem el semmit, amit önmagam vagy mások ellen felróhattak. - Mesélj magadról! - Bereckben születtem 1940-ben. Apám gyógyszerész volt, anyám a négy gyereket nevelte. Négyéves koromban Budapestre menekültünk. Fel sem merült az ottmaradás gondolata, a háború után hazajöttünk. Szüleim elváltak, 14 éves koromig nagy szegénységben, nélkülözésben éltem. Erről az időszakról semmi sztorit nem tudok elmondani, mintha semmi sem történt volna... Viszont rengeteg olyan érzelmi emlékem van, amit ma sem kell korrigálni. Apám nem volt a szavak embere, nem oktatott bennünket, ám néhány vele kapcsolatos történet mély nyomot hagyott bennem. Nővéreim mesélték, a magyarok bevonulásakor mindenki az ablakban állt, gyerek, felnőtt hangosan ünnepelt. A családban sokszor emlegették apám józanságát: ugyan, hagyjátok abba a cirkuszt, minek kell üvöltözni, túlzásba vinni a dolgokat... ? (Később, mint a „kizsákmányoló” Magyar Párt tagját elhurcolták.) A másik történet: behozták a zsidótörvényt, sárga csillagot kellett a zsidóknak viselni. Apám szekérrel ment Bércekről Kézdivásárhelyre, amikor találkozott jó barátjával, Schönzweig doktorral, akit maga mellé invitált. „Nem lesz vajon kellemetlenséged?” Apám szinte felháborodva méltatlankodott: „Hogy is képzeled?! Hisz jó barátom vagy...” Miért kell másképp viselkedni valakivel csak azért, mert a hatalom sárga csillaggal illeti? Jógával az öngyilkosság ellen Ez kicsit hasonlít ahhoz, amikor a márciusi összecsapás után korábban jó barátságban levő román és magyar emberek nem köszöntek egymásnak. - Az ilyen történeteknek az évek folyamán körvonalazódik a maguk nevelő hatása. Én egyébként anyám természetét örököltem: lobbanékony, türelmetlen, elégedetlen vagyok, kevés bennem az életkedv és életerő. Kezdő szülésznő koromban pár hónapig nem volt szerepem, és egyszerűen nem keltem fel az ágyból. 21 évesen fal felé fordulva bámultam a semmit, miért kelnék fel, ha nem élhetek? Egyik kolléganőm kölcsönadta jogával kapcsolatos könyvét, sokat beszélgettünk a keleti filozófiákról, és biztosan tudom, hogy az öngyilkosságtól ez mentett meg. Három évtizede gyakorlom a jogát kisebb megszakításokkal, a kóros hajlamaim legyőzéséhez szükséges akaraterőt, önfegyelmet belőle merítettem. Az öngyilkosság gondolatával tizenöt évig éltem együtt, többször volt úgy, hogy leszámoltam mindennel. Most befejezem. Igen, de akkor soha nem tudom meg, mi az, ami ezután következik? Ma már tudom - s ezt receptként ajánlom minden öngyilkos-jelöltnek -, hogy a kíváncsiság mentett meg. Ez adott erőt az újrakezdéshez. Anyámnak a vallás segített feszültségei leküzdésében, én viszont rájöttem, hogy a színház lett volna az egyedüli, ami meggyógyíthatta volna szegényt. Nekem megadatott az a szerencse, hogy a színház számomra nemcsak hivatás, mesterség, öröm volt, hanem egyben terápia is. Valóságos pszichoterápiás gyakorlat minden műsorom... Az elmondott szavak ereje - Sokat hallgattál kényszerűségből az elmúlt évek során. Ilyen érzékeny lélekkel nem lehetett könnyű elviselni... - Második házasságomból született két gyerekem, 15 és 14 évesek. Sokáig szinte értük, nekik éltem. (Most nehezen viselik el és bocsátják meg nekem azt, hogy munkám elvan az otthontól. Emiatt állandó bűntudattal élek. Több alkalommal elmehettem volna Magyarországra. Barátaim ajánlatát mérhetetlen sértésnek éreztem: hogyan feltételezheti valaki rólam azt, hogy elmenjek? Emlékszem, hogy szidtam-támadtam 65-ben egyik festő barátomat, aki házasság útján áttelepült: „Mit érsz el ott? Lesz a Nemzeti Galériában egy képed.' Na, és akkor mi van?!” 85-ben eljutottam oda, hogy nem ítélkeztem. Egyik percről a másikra meghalt bennem minden, s miután előadásomat letiltották, döntöttem: elmegyek. Barátommal az iratokat készültünk beadni, amikor autóbalesetet szenvedtünk. Napokig csodálkoztam és sajnáltam, hogy életben maradtam. Ekkor értettem meg: nekem sok mindent lehet, de nem MINDENT! - Régóta figyelem: baleset rendszerint olyankor következik be, ha az ember olyasmit készül elkövetni, ami Istennek nem tetszik. - Ha így van, megbűnhődtem. De a Sors mindenért kárpótolt. Ha ma véget ér minden, akkor is. Megszállottként kell mondani, csinálni, hiszek az elmondott szavak erejében, súlyában anélkül, hogy meg akarnám váltani a világot. Hátha gyermekeim is megértik ezt, és nem fognak felettem ítélkezni. Hogyan tovább? Én a kérdésre úgy érzem, jelenlegi műsorunk megnyugtató választ ad: „Mi maradt nekünk? A múltunk, a történelmünk és a hagyományaink, valamint a hitünk. Mi erdélyi magyarok, egy kicsit mindig a Biblia parancsai szerint éltünk, csak így tudjuk elviselni a létet, a hisztéria szükségállapotát. Nekünk „azonképpen kell cselekednünk, hogy megmaradjunk”. Megmaradjunk itthon. A szülőföldünkön.” Buksa Ildikó 12