Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám
„57 éves vagyok, még mindig van bennem egy adag kamuzkori energia. Mert még dühösebb vagyok, mint valaha. ” - mondja Patti Smith. Régi és új dalokat, iletve feldolgozásokat jó arányban keverő, húrtépéssel és erősítőgyilkolással végződő frenetikus koncertje előtt a New York-i artpunk hajdani királynője egy hasonlóan lendületes félórát szán a Szigeten összegyűlt kelet-európai sajtókontingensre. Egy tucatnyi kérdés a Wantednek is jut. - A hetvenes években újra akartad keresztelni a világot a rock’n’roll-lal. Most mi a célod vele? - A fő célom az, hogy globális kommunikációra ösztönözzem az embereket. És nemcsak arra, hogy kommunikáljanak egymással, de arra is, hogy fejlődjenek, és megtalálják a módját, hogyan alkothatnak egyetlen közös hangot. Elég sokat gondolkodtam ezen. Nem vagyok túl jó politikai aktivista, nem tudom jól kifejezni magam a politikában, hiszen művész vagyok, de van egy vízióm arról, hogy mi, az emberek, és itt az egész bolygóra gondolok, képesek lennénk rá, hiszen annyi különféle eszköz áll rendelkezésünkre, annyiféle univerzális nyelvünk van, például a technológia, vagy a rock'n'roll, és azt hiszem, hogy a rock'n'rollnak fontos szerepe volt, mert az univerzális nyelv felé mozdított minket. Sokféleképpen kommunikálhatunk, és azt hiszem, nagyon fontos, hogy ezen a bolygón az emberek el is kezdjenek kommunikálni egymással, hogy létrehozzanak egy közös hangot, megmozduljanak globális szinten, és kiáltsanak, mindannyian egyszerre, mozduljanak az új évezred felé, és egyszerűen döntsék el: globális egységbe fogunk olvadni, mert harcolnunk kell, harcolni, főleg hogy az atomkorban élünk. Miért kellene úgy felébrednünk reggel, hogy a sorsunkról őrült kormányok döntenek, miért? Hiszen nem is végzik jól a munkájukat! Tényleg azt hiszem, hogy a globális hang létrehozásával minden egyes emberi lény fontossá válna, nemcsak a politikusok, a nagy művészek és az értelmiségiek, hanem mindenki, minden egyes emberi lény. Nem számítana, milyen körülmények között élnek, milyen gazdagok, milyen intelligensek, milyen oktatásban részesültek. Egyszerűen csak felállnak, és azt mondják: „egyén vagyok, de részese az emberi kollektívának is, és nem hagyom, hogy áldozatul essek valami nukleáris társasjátékban, nem hagyom, hogy elpusztítsák a környezetemet”. Hát ez az én álmom. - A zenekarod számára mi a következő lépés? Miféle dalokra számíthatunk? - Sokat improvizálunk, állandóan követjük a politikai eseményeket. Meg akarom osztani gondolataimat. Ez a zenekar nagyon él, elég szedett-vedett társulat. Nem vagyunk tökéletes zenekar, nem is próbálunk az lenni. Energiát próbálunk átadni, és azt akarjuk, hogy a közönség része legyen a koncertnek. Mi nem játszunk nekik, hanem arra ösztönözzük őket, hogy aktív szerepet vállaljanak, hogy kifejezzék magukat. - Egy ilyen életművel a hátad mögött miért játszol ennyi feldolgozást? - Olyan dalokat énekelek, amiket szeretek. Akkor dolgozom fel más dalát, ha úgy érzem, hogy olyan gondolatokat fejez ki, melyeket fontosnak tartok. Most például játsszunk egy Neil Young-dalt... - Melyiket? - A Rockin' In A Free World címűt. Ma este is el fogjuk játszani. - És az a Prince-feldolgozás két évvel ezelőtti turnén, a When Doves Cry? - Az poénból volt. Annak a Prince-dalnak az akkordjai hasonlóak voltak az egyik régebbi számunk, az Ain't It Strange akkordjaihoz, így ide-oda tudtunk váltani köztük. Néha azért játszom mások dalait, hogy igazán feltárjam őket, hogy lássam, mi újat tudok velük művelni. - Mit szólsz, ahhoz, ha valaki azt mondaná, hogy a Patti Smith Group volt a hetvenes évek Doorja? - Jobban örülnék, ha azt mondanák, hogy a Patti Smith Group volt a hetvenes évek Patti Smith Groupja (nevet). A Doors nagyszerű zenekar volt, Jim Morrison pedig nagy költő, de nálunk volt valami, ami Doorsnál nem: a Patti Smith Group vezetője vigyázott magára, nem tette tönkre, és a jövőben sem fogja tönkretenni magát drogokkal és alkohollal. - Mi a kedvenc könyved? - Ha csak egy könyvem lehetne - ami nagyon fájdalmas lenne, hiszen annyira szeretem a könyveket -, akkor valószínűleg a Bibliát választanám, a Jakab-korabeli fodításban, mert az Ó- és Újtestamentumban annyi minden van: annyi történet, költészet, ékes nyelvezet. A jelenések könyve például egy óriási irodalmi bravúr, és oly sokféleképpen interpretálható. - Hogy érzed, mennyiben változtak a verseid, a dalszövegeid az eltelt húsz évben? - Ó, ez túl nagy kérdés. Remélem, hogy javultak. - Ugyanazok a bálványaid ma is, mint húsz-huszonöt éve? - Nem úgy gondolok rájuk, mint bálványokra, de még mindig szeretem John Coltrane-t, Jimi Hendrixet, még mindig szeretek Bob Dylant hallgatni, de szeretem a My Bloody Valentine-t is... - Szóval vannak újak is? - Igen, néhány. A Nirvana például. De nagyrészt azokat szeretem, akiket régen is szerettem. Legfőképpen a régi bleuesénekeseket, John Coltrane-t és a dzsesszt. - Voltak mostanában, ebben az új, politikailag korrekt helyzetben problémáid, ha olyan régi dalokat énekeltél, mint például a Rock'N'Roll Nigger? - Úgy érted a feketékkel? - Nemcsak velük, hanem bárkivel, aki nehezményezte... - Nem, mivel mindig nagyon-nagyon óvatos voltam, elmagyaráztam a dal filozófiáját, és azt hiszem, hogy az emberek megértették. Az Interscope Recordsot, ahol Marilyn Manson, Dr Dre és Snoop Doggy Dogg jelenteti meg a lemezeit, egy Jimmy lovine nevű fickó vezeti, aki régi barátom: ő volt az Easter című albumom producere is annak idején, ő megmutatta a Rock'N'Roll Niggert Dr Drének és Snoop Doggy Doggnak, és nekik is nagyon tetszett. Megértették, hogy nem a feketékről szól, hanem a művészekről és egyéb társadalmon kívüli elemekről, olyan emberekről, akik a társadalom peremén próbálnak valamit csinálni, és arról, hogy hogyan tekintenek rájuk. A nigger egy nagyon régi szó, és olyasvalakit jelent, aki elfogadhatatlan a társadalom számára. Nem kell, hogy feketét jelentsen. A feketék nem elfogadhatatlanok. A mai Amerikában vannak ugyan még problémáink, de óriásit haladtunk ezen a téren. Ez a szó már nem vonatkozik a feketékre. Ez egy idejét múlt, elavult kifejezés, amit mi annak idején megragadtunk, és jelvényként használtunk, és azt mondtuk: "büszkék vagyunk arra, hogy niggerek vagyunk, hiszen a társadalom peremén dolgozunk, és be fogunk szivárogni a magunk pozitív, de forradalmi módján!" Déri Zsolt fotó: Lukács Dávid wrptrmbrr© iwhit»*