Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7. szám
► Rokker Zsoltti: Rokker Zsoltti és a nagymutter: EMI 01 Felvilágosult, természettudományos gondolkodású ember lévén - jelentsen ez bármit is - döbbenettel vegyes rémülettel szemlélem azokat a dolgokat, amelyek kívül esnek érvényes természettudományos világképünk magyarázható jelenséginek körén, szóval amelyek ok nélkülinek, eképpen nem valóságosnak tetszenek. A következő magyar popipari termék kétségtelenül ebbe a szürke zónába esik, létezésére logikus magyarázat nincsen, mondhatni a parajelenségek közé tartozik. Az alkotók célját sűrű homály fedi. A nyereségvágy kizárható az indítékok közül, hiszen épeszű ember nem gondolhatta, hogy megkereshető annyi pénz, hogy a nyersanyagköltséget (színes papír, műanyag korong, hologramos matrinca stb.) fedezze. Rokker Zsolt ti self titled albumát bátran ajánlom mindenkinek, aki szívből gyűlölt emberjárásával igazán szeretne kiszúrni, bár egy hasonló súlyú és szilárdságú tárgy legalább ennyire megteszi. Rokker Zsoltit, aki egyébként Sándor és Erdei, a Boros-Bochkor szellemi műhely egyik periferikus figurája, és ezzel mindent elmondtam őróla. Zsoltti alapkoncepciója az, hogy ő nagyon bunkó, amely alapkoncepciót a művész kifogástalanul és hitelesen valósítja meg, szó se róla, de az, hogy emellett humoros is legyen, már nem fér bele, mert az eredetileg alighanem Beavis-és Butthead-esnek szánt, de igazán kőmagyar zsigerivé sikeredett surmóság kiszorít minden mást. Zsoltti annyira vicces kábé, mint Sas Józsi és Böröczky József közös anyósa másnaposan egy kisgazda humorfesztiválon, és ha azt is elárulom, hogy Rokker Zsoltti lemezborítóján köszöntetet mond „Böröczky Józsinak”, „Maksa Zolinak" a Szeszélyes Évszakok stábjának, mi több, az utolérhetetlen V-Tech zenekarnak is, akkor az olvasó már tényleg elhelyezheti ezt a produkciót a magyar kultúrhorizonton. Demokratikus országokban az ilyen lemezeket összefogdossák és rágyújt- sák az előadóra. (Szegény Vogát, az album zenei mindenesét sajnálom, néhány éve ő még igazán jó paródialemezeket is csinált.) Erőszakellenes beállítotttságú (és természettudományos gondolkodású) ember lévén kívánom Zsolttinak, hogy soha ne találkozzék a magyar rockerság önérzetesebb képviselőivel, mert nem volna meglepő, ha valaki tettlegesség útján kívánna elégtételt venni ezért a méretes méretű, lemez formájú köcsögségért. H Alain Dedalon Balaton Grooves: Loungin’ at Café Móló :: Juice Records ► Ha kézbe vesszük a lemezt, alighanem két dolog fog belehasítani a szemlélőbe: gy 1-02 nyörű a borító, ám a cím olyannyira Café del Mar szagú, hogy nem lehet nem észrevenni. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen ez egy roppant kellemes illat, és az sem elhanyagolható, hogy egy picit is tájékozott külföldinek (merthogy ez a lemez igazából nekik szól, sajnoltán pont ezek a megfelelő hívószavak. A borító mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni, kár, hogy anno nem indulhatott a Ki mit Tud?-on, szívesen meghallgatnám Antal Imrét, amint nyolcszor mondja a maga keresetlen dramaturgiája szerint: tíz! Mert úgy kapná meg, mint a sicc, tökéletesen idézi meg ugyanis a korszellemet, hibátlan Ez a divat! fíling, naprakész kivitelben. Japános animáció, trendi színvilág a narancs-kék-barna és árnyalataik bűvöletében, nem csodálkoznék, ha egy menő reklámügynökség kreatívjai összefutnának egy közös nyálcsorgatásra. Mindez persze nagyjából két percig számítana, ha nem lenne benne lemez, de van. Ez persze egyáltalán nem meglepő, és az sem, hogy nagyon jó. Tommyboy a Future Sound Of Budapest kompilációkkal igen magasra tette a lécet, amit persze megint simán ugrott át. Az ott megszokott kísérletező kedv itt nem nagyon van jelen, hiszen nem is igazán lehetett. A feladat nehézsége abból állt, hogy úgy kellett egy kiszámítható produkciót létrehozni, hogy az mégis szolgáljon meglepetésekkel. Többszörösen is sikerült. Annak ellenére, hogy a stílus szabályai alaposan behatárolják a játékteret. Leginkább azért jók ezek a válogatások, mert kiderül(het), hogy tucatjával találni olyan invenciózus arcokat, akik semmivel sem rosszabbak külföldi kollegáiknál. Akik, elektronikus tánczene ide vagy oda, játszi könnyedséggel használnak népzenei motívumokat, akusztikus hangszereket, jasszzenészeket, hangszerként funkcionáló kristálytiszta énekhangot. Nem sorolom fel őket, citálni közülük pláne nem fogok, már csak azért sem, mert idáig akikkel beszéltem, mindenkinek más volt a kedvence, meg már hely se nagyon van. Úgy jó az egész különben is, ahogy van, egységes, magas színvonalú, kiválóan szerkesztett anyag, amelyik tökéletesen teljesíti küldetését: könnyed, lazulós nyolcvan perc, akár otthon, akár egy kellemes helyen, ahol legfeljebb a Long Island ára a legaggasztóbb, meg az egy négyzetméteren fellelhető átlátszó fehér szoknyák száma. Akár Balatonon H -FreshFabrik: VOLT Fesztivál:: 1G Records/Warner A zenekart nem igazán kell bemutatni, akinek van füle hallja, hogy mi is történik velük mostanában. A VOLT Fesztivál és az 1 G koprodukciójaként megjelent trilógia legkeményebb lemezéről van itten szó. A FF lemezein törekedett a mindenkori technika adta lehetőségek legjobb kihasználására, de az igazi dög, a lendület a vizualitással kiegészülve, élőben zúz le mindenkit igazándiból. Jó lett a felvétel, korrekten adja vissza azt a dinamizmust, amit a FreshFabrik atomvillanásként éget a tudatunkba. Örömteli, hogy nem egy hagyományos élő „best of” albumot szerkesztettek, hanem az új nótákból és a már publikált slágerekből is vegyesen válogattak H fidel gasztro Pablo Hunny: VOLT Fesztivál 2000. IV. 15.:: 1G/Warner Heaven Street Seven: VOLT Fesztivál (tavasz volt):: 1G/Warner Ha valaki még kíváncsi, hogyan szólt a két zenekar mondjuk jó egy évvel ezelőtt, vagy nem jár koncertekre, hát tessék. Különben is, a koncertekre általában régebbi lemezekről is szokás számokat beválogatni, amely tény következtében ezek a lemezek akár besztofként is felfoghatók. A tavalyi VOLT Fesztivál - tekintettel a közönség létszámára is - pedig nagy valószínűséggel fordulópont mindkét zenekar életében. A Pablo Hunny immáron mint Hunny vezet elő - Kubányi Bálint összekötő szövegeivel - olyan klasszikusokat, mint a Highway to Heaven és Rak that Shoes (azért ezek szívdobogtatóak, de tényleg), aztán vannak magyar nyelvű próbálkozások (Millió kislány) és az Apu, de ez igazából angolul van, csak nem Father a címe, mint a HS7 klasszikus záró számának. Utóbbi zenekar az elmúlt egy évben erről már leszokott, akárcsak a „második” sláger, a Goal előadásáról, a Hermes House Bandre váltás előjelei viszont már akkor kimutathatók az ősöreg Ne nézzen úgy rám és közönségénekeltetős Hip-Hop Mjuzik címekkel ellátott opuszokban H -petit-Lovy B.: Végítélet:: EMI Persze most lehetne azon poénkodni, hogy a Kartelben miket rappelt a srác, de elhatároztam, hogy ezt kihagyom. Amúgy meg azt gondolom, hogy semmi meglepő nincs egy keresztény raplemezben. Ha az illető előadó látványos pokoljárás után csinál ilyet, az talán még hitelesebbé is tehetné, nálunk azonban nem nehéz megjósolni, nem lesz Lory B lemeze a MAHASZ lista első 10-ében. Pedig noha az album zeneileg kiszámítható és szövegileg sem túl leleményes, két dolog azonnal lejön. Az egyik, hogy Lovy tényleg azon kevés magyar rapper egyike, aki jól osztja, a másik, hogy a gyülekezet iszonyú jó muzsikusokat integrált az idők folyamán. Más kérdés, hogy ha képben is lennének és nem 15 évvel ezelőtti hangszínekkel, hangszerelésekkel operálnának, még akár üthetne is az album. Én személy szerint amúgy vártam volna legalább egy Pajor Lovy közös dalt is elte Dj Clark: Pumpin Mix 2:: Underground Records Meleg talaj ez a mixlemez biznisz. Először is igen komoly belőle a felhozatal, ebből fakadóan elég nagyok az elvárások is, és ugye a Clark által képviselt stílusban leginkább a Global Underground progresszív üdvöskéivel kellene felvenni a versenyt. De igazából nem velük, hiszen ez teljesen lehetetlen vállalkozás, ha másért nem, akkor a pozíciókból fakadóan. Sokkal inkább az igényesség az, ami az igazi kihívás, ám sajnos a legtöbben ennek sem tudnak megfelelni. Jelen esetben szerencsére ennek pont az ellenkezőjéről van szó, alkotója méltán lehet büszke a produkciójára. Szépen kivitelezett borító, sallang- és csöcsmakrómentes tiszta dizájn, tracklista, szevasz. A tartalomban sincs semmi kivetnivaló, egyenes vonalú, remekül szinten tartott, kellemesen húzós mix. H . Stevie Nicks: Trouble In Shangri-La .: Warner Stevie Nicks - ahogy az egyszeri angol kolléga mondaná - meglehetősen „influential" énekesnő, szóval sokakra volt hatással, sokak zenéjében érezhető az eredetileg a Fleetwood Mac-kel híressé vált amerikai énekesnő (és a Fleetwood Mac - mert nehéz ugye a két dolgot teljesen külön kezelni) hatása - többek közt ott bujkál Sheryl Crow sorai között, főként meg ott van erőteljes lenyomata a Hole Celebrity Skinjén, és így tovább. Persze a csinos Stevie Nicks ugyanakkor szólóban sosem bírt olyan működőképes dolgokat összehozni, mint mondjuk a Fleetwood Mac (tagjaként) a zseniális, Rumours című albumon vagy a Tango In The Night című nagylemezen, sőt, voltak kifejezetten cikis ügyei is. Sőt, sőt, főleg azok voltak. Nos, a Trouble In Shagri-La nem cikis lemez, ám összességében csak egy középszerű, ártalmatlan rocklemez. Hallgatható rockzene, mélymerítés az amerikai, közelebbről az amerikai nyugati parti rocktradícióból. Érdekes lehetne az összevetés az ugyancsak 1975-ben indult túlparti kolléganő, Patti Smith ügyeivel: ugyanaz a tradíció, csak éppen más közegben és magasabb vegyértéken. Ja, a hatásellenhatás elvére 201 meg csak annyi, hogy a lemez öt dalának producere éppen Sheryl Crow Hener- JÚLIUS WANTED 63 TUBEMÁSZÓ