Romániai Magyar Szó, 1952. május (6. évfolyam, 1420-1444. szám)
1952-05-22 / 1436. szám
Romániai Magyar Szó A RNK Képzőművészeti Szövetsége plenáris ülésének munkálatai G. A. Nyedosivin szovjet műkritikus beszéde A jelenlegi Állami Tárlaton kiállított művekkel foglalkozva, G. A. Nyedosivin kritikus megállapította, hogy e művek határozott fejlődést mutatnak a két évvel ezelőtt Moszkvában rendezett képzőművészeti tárlaton kiállított művekhez viszonyítva. Hangsúlyozta, hogy számos műnél kimutatható a fordulat a szocialista realizmus felé. Világosan látható, hogy a művészek többsége arccal a nép felé fordult, hogy megkezdődött a harc a népellenes formalizmus ellen, hogy a művészek többsége elindult a Román Munkáspárt által kijelölt útón. Noha még vannak hiányosságok, mégis érezhető az új növekedése hogy a RNR képzőművészete a szocialista realizmus útját járja. A továbbiakban a szónok aláhúzta, hogy minden művet a mély eszmeiség, az erőteljes társadalmi tartalom alapjára kell helyezni, hogy a művek nem támaszkodhatnak csupán az első benyomásra. A szovjet kritikus ezután a nagy történelmi tárgyú festmények jelentőségéről beszélt. Rámutatott arra, hogy Atanasiu, Haiduc, Adina Paula Moscu, Miklóssi festményei — egyes hiányosságok ellenére — pozitív alkotások. Különösképpen kitűnik Miklóssi nagy kompozíciója az 1933 évi gravicai harcokról. Ez a festmény hősi pátoszával, dinamikus kompozíciójával, erőteljes, merész és férfias alakjaival a román munkásosztály hősiességét magasztalja. A szónok jelentős alkotásként értékelte Ch. Saru festőművész Ilie Pintilie portréját is Ugyanakkor aláhúzta Lidia Agricola Maria Zidaruról készített portréjának sikerét és kimutatta, hogy ez a siker annak köszönhető, hogy Lidia Agricola e művében nincs jelen az emberrel szembeni közömbösség, ami a tárlaton szereplő számos festménynél, sajnos, még észlelhető. Egy festmény kifejezőereje nem szorítkozhatik csupán a kompozícióra és a felvázolásra: szükséges az emberi alakok meggyőző ábrázolása. Ez pedig nem érhető el az élettől elszakadt művészi fantáziával, hanem csakis az élet tanulmányozásával A szépséget a természetből, a való életből kell meríteni. Ezzel kapcsolatban G. A. Nyedosivin megbírálta M. H. Maxy festő „Új szonda” című művének több hiányosságát. A festmény munkásalakjai nincsenek elég meggyőzően, valósághűen ábrázolva. Ezután a szónok pozitívumként hangsúlyozta azt a tényt, hogy a tárlaton kiállított képek közül sokat áthat az optimizmus. Ilyen például Angeluta festménye, amely Poiánán edző román és szovjet sportolókat ábrázol, G. Lázár „Köszöntjük Ana elvtársnőt” című festménye, valamint Barabás István „Terménybegyűjtés” és „Román dolgozó paraszt küldöttek A Moszkvában” című festményei. A karikatúra terén — mondotta a szónok — igen jelentősek a sikerek. A sikerek, valamint a karikatúrák politikai és művészi tartalmának döntő tényezője az ideológiai tisztázottság. G. A. Nyedosivin ezután a formalizmus elleni küzdelem kérdéseivel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a formalisták szembeszállnak azzal a törekvéssel, hogy egyes festményben a valóságot a maga természetes valóságában tükrözzük, ők szembeszállnak a művészet valóságával és eltorzítják az igazságot. Íme ezért nevezzük a formalizmust népellenes irányzatnak és ezért a formalizmus elleni harc egyben a népi jellegű művészetért folytatott harcot jelenti. Előfordul, hogy a formalisták megkísérlik álcázni álláspontjukat: naturalizmussal vádolják azokat a képeket, amelyeknek természetes, emberi a látásmódja. Azonban a naturalizmus nem a valóság részleteinek aprólékosabb visszaadását jelenti, hanem polgári objektivista felfogást, ami nem különbözteti meg a lényegest a véletlenszerűségtől, öszszekeveri a nagyszerűt a jelentéktelennel, a szépet csúnyával. Mindezzel pedig befeketíteni törekszenek mindazt, ami az életben szép és magasztos. A valóságban a formalizmus és naturalizmus nem egymásnak, hanem a realizmusnak az ellenségei, népellenes irányzatok, amelyek, amint ez néhány képen észlelhető, nem egyszer vegyesen jelentkeznek. A szónok ezután a vita során elhangzott néhány hozzászólásra hivatkozva rámutatot arra, hogy a formalisták gyakran úgy kísérlik meg álcázni álláspontjukat, hogy úgynevezett naturalizmusról kiáltozva, be akarják beszélni, hogy a formalizmust már felszámoltuk és a naturalizmus elleni hap kell legyen a legfontosabb feladat. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a formalizmus volt és marad a legveszélyesebb ellenség — mondotta G. A. Nyedosivin. A probléma tehát az, hogy megakadályozzuk a formalizmus megbukását, hogy visszaverjük a formalizmust mind a román művészet fejlődésének érdekében, mind pedig azért, hogy meg tudjunk menteni több olyan képzőművészt, akiket tönkretesz a formalizmus és akikben a formalizmus kiöli az alkotóerőt. Beszéde befejező részében a szovjet műkritikus ismételten hangsúlyozta a jelentős sikereket, amelyeket a román képzőművészek elértek és kifejezte meggyőződését, hogy a most megnyitott tárlat azt bizonyítja, hogy a Román Népköztársaság képzőművészete igen rövid idő alatt még nagyobb sikereket fog elérni a szocialista realizmus útján. A részvevők lelkesen és hosszasan megtapsolták G. A. Nyedosivin beszédét. A Képzőművészeti Szövetség bizottsága burájának következtetései A Képzőművészeti Szövetség bizottsága bürájának árvitából levont következtetéseit Gh. Saru festő, a Bizottság tagja olvasta fel. A következtetések röviden jellemzik a béke erős növekedésének belső és nemzetközi feltételeit. 2. A következtetésekben rámutatnak arra, hogy a két tábor — a béke és szocializmus tábora, a kapitalizmus és a háború tábora — közötti harc az ideológiában és művészetben is tükröződik. Az imperializmus szolgálatában álló művészet azt dicsőíti, ami hitvány. Magasztalja az amerikai zsoldosok vadállati gyilkosságait; a dekadens művészek gengsztereket, prostituáltakat, vagy őrülteket választanak hősül. Azon sem csodálkoznánk, ha ezek a lelkiismeretlen, pénzéhes alakok maholnap emlékművet állítanának a kóros baktériummal fertőzött patkánynak, vagy tetűnek. Az igaztalan, bűnös tartalom hirdetése a forma felbomlásához vezet. A dekadens művészet már olyan szörnyűségekig jutott, mint Salvador Dali festménye a „főtt csontokról”, mint a néhány vonalra és pontra, formátlan göröngyökre szorítkozó „absztraktság", mint a förtelmes mázolás, ami odáig megy már, hogy majmokat kiáltanak ki a dekadens művészet élenjáró alkotóinak. A dekadens művészet már megszűnt művészet lenni. Beigazolódnak Andrej Alekszandrovics Zsdanov (s, amelyek szerint a formalista irányok — „a zene felbomlasztásának veszélyét jelentik, épp úgy, mint ahogy a kubizmus és a futurizmus a festészetben nem egyéb, mint a festőművészet szétrombolásának eszköze”. 3. Képzőművészetünk sorozatos, fontos sikereket ért el; ezek azt bizonyítják, hogy művészetünk rálépett a szocialista realizmus útjára. A következtetéseknek ez a része a továbbiakban elemzi a jelen kiállítás eredményeit. Megállapítja, hogy a kiállítás a tematika gazdagodásáról, az időszerű kérdésekkel való kapcsolatáról, harcos szelleméről tanúskodik. E kiállítás alkalmával jelentkezik először képzőművészetünkben a dolgozó emberiség géniuszainak Leninnek és Sztálinnak magasztos alakja. A kiállított művek viszszatükrözik népünk vezetőinek arcát, a szocialista építésnek s a népek békeharcának témáit. Mindez, akárcsak a népünk szabadságharcos, hősi múltjából merített történelmi tárgyú képek, azonkívül zsánerképek és szobrok megjelenése, az imperializmust leleplező karikatúráink nagy sikere, az elmélyültebb emberábrázolás egyes képeken, a haza szépségeinek tükrözése, az a tény, hogy számos kép tanúskodik a művészi tökély erősbödéséről, valamint sok más eredmény azt mutatja, hogy a művészek többsége a szocialista realizmus útján akar haladni. Feltűntek a kiállításon a következő művészek alkotásai: Miklóssi Gábor, Paul Atanasiu, Szőnyi István, Haiduc, Boris Caragea, Iser, Camil Ressu, A. Steriadi, Lidia Agricola, C. Baraschi, Dorio Lazar, Szobotka András, C- Angheluta, Krausz és Freiberg, Jus,tina Popescu, Csorvássi István, Adina Paula Moscu, Octav Iliescu, G. Lazar, Taicu, Al. Moscu, Gy. Szabó Béla, Cic Damadian, Cova, Mimi Saraga, Lucaci Constantin, Delfina Mirescu, Orgonás, Balceanu, Gh. Savu, Maria Constantin, Panteli-Stanciu, N. Popa, Corina Leca, Ecaterina Zainescu, Hartopeanu, Harsia, Hette, Butunoiu, Maxy, Onofrey és mások. Az élenjáró képzőművészetért küzdő művészek arcvonalának kiszélesedése azt bizonyítja, hogy a realista irány képzőművészetünkben szüntelenül új győzelmeket arat. 4. Ezeket a sikereket, — állapítják meg a következtetésekben, — a dekadencia ellen, a szovjet művészet tapasztalatának elsajátításáért vivőit küzdelemben vívtuk ki. Mégis, az, hogy a realizmus új győzelmeket arat a formalizmus felett, nem feledtetheti el velünk azt, — amire Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs tanít, — hogy „az idegen befolyások rendkívül könnyen meghúzódnak az ideológia területén, az irodalomban, művészetben, tudományban” és hogy éppen ezért oly rendkívül jelentős feladat szakadatlanul visszaverni őket. Tekintetbe kell vennünk azt, hogy művészetünkben elkeseredett harc folyik az egészséges, haladó irányzat és a formalista, reakciós irányzat között, amely — az elszenvedett vereségek arányában — igyekszik különbözőképpen leplezetten jelentkezni. „Ennek az irányzatnak az is sajátossága, — mondja A. A. Zsdanov — hogy kerüli a nyílt támadást és inkább a szocialista realizmus alapelveinek látszólagos tiszteletben tartása mögé rejti revizionista tevékenységét.” Plenáris ülésünk megállapította, hogy még elég erőteljesen jelentkeznek a kozmopolita, formalista befolyások. Ezek nyilvánulnak meg a mocskos foltok játékában, amit Lucian Grigorescu, Nutzi Acontz, Phoebus, Lucia Balacescu és mások még festészetnek tartanak és nagyban gyakorolnak. Megnyilatkoznak ezek a befolyások még Corneliu Baba, Stefan Constantinescu és mások ama csökönyös szándékában, hogy eltorzítsák az embereket. Egyes festők, mint például Perahim, Florica Cordescu, Labin, vagy Ciucurenco, nem harcolnak komolyan azért, hogy formailista múltjukkal szartsanak. A formalista megnyilatkozások alapja az, hogy egyes művészek öntudatában még nem kapott helyet, vagy nem szilárdult meg az az eszme, hogy az ő hivatásuk a nép széles tömegeinek alkotni, nem pedig a sznobok és esztéták szűk körének. Ezek a festők nem jöttek rá még, vagy nem akarnak rájönni arra, hogy a művészi egyéniség csak akkor virulhat ki, ha a művészek, művészetük által, a nép nevében beszélnek, és távolról sem akkor, ha eltorzítják a valóságot és modorosságukkal tetszelegnek. Gondoljunk csak a nagy klaszszikusokra és meglátjuk, hogy mennél teljesebben helyezkedtek ők a nép és a realizmus álláspontjára, annál teljesebben virult és tűnt ki tehetségük és egyéniségük. A sematizmus sok műben jelentkezik, sőt, még egyes jó alkotások is szenvednek ettől a hiányosságtól. Példa erre Krausz és Freiberg képe a francia dokkmunkásokról, akik a tengerbe dobják az amerikai fegyvereket, a nagybányai iskola egyes képei, Max Schullmann emlékmű-tervezete és mások. A sematizmus okai az, hogy egyes művészek nem törekednek az élet mély ismeretére, nem mélyítik el kellő mértékben az ábrázolt témákat, nem szentelnek kellő figyelmet az emberek egyéni vonásainak, lelkivilágának, s a dolgozók életéből, tevékenységéből többnyire a formális, külsőséges elemeket ragadják meg és kevésbbé az emberek fejlett öntudatát, gondolatait, érzéseit. 5. Megállapítható, hogy számos helyes észrevétellel ellentétben, néhány begyepesedett formalista védeni és leplezni igyekszik a formalista álláspontot. Egyesek, — mint például Lucian Grigorescu festő, — arról próbálták meggyőzni a plenáris ülést, hogy ők egyszeriben megváltoztak volna, hogy már nem formalisták s hogy a formalizmus kiveszett volna a művészetükből. A formalizmus azonban nem tűnt el egyszerre. Az élenjáró képzőművészek fokozzák a vele szembeni harcot. Aki arról akarja meggyőzni a népet, hogy megváltozott, az alkotásával bizonyítsa be ezt. A formalizmus leplezésének és eltüntetésének más módja jelentkezik Maxy festőművésznél; ő, miután festészetében bizonyos „engedményeket" tett a realista művészetnek, úgy állította be a dolgokat, mintha teljesen felszámolta volna régi, ártalmas álláspontját. Egy festőnek a képei azonban ékesebben beszélnek, mint a kijelentései. Maxy munkái, — különösképpen pedig az „Új szonda”, — azt mutatják, hogy még távol van attól, hogy szakított volna művében a formalizmussal és naturalizmussal. A naturalizmus elleni harc szorosan összefonódik a formalizmus elleni harccal. Éppen ezért, meg kell akadályoznunk mindennemű zavarkeltési kísérletet, ami a naturalizmus elleni harc cégére alatt egyrészt a realista pozíciókon álló művészeket támadja, másrészt pedig eltereli a figyelmet a formalizmus veszedelméről. A kozmopolita megnyilvánulások közül rendkívül elítélendőnek tartjuk azokat, amelyek rontani akarják képzőművészetünknek az Állami Tárlaton megnyilatkozó sikerének hitelét. 6. A következtetéseknek ez a pontja a kritika s a nézeteltérések elkerülésével foglalkozott. Ez a jelenség észrevehető volt egyes elvtársak, mint például Titina Calugaru, Ciucurenco és mások felszólalásaiban. Káros az a vélemény, hogy a nyílt, elvszerű bírálat eltávolíthat a realizmustól egy becsületes, jóképességű művészt, akinek azonban még vannak formalista maradványai; ellenkezőleg: az elvszerű bírálat hozzásegíti, hogy elfogadja a realista álláspontot, míg a kritika hiánya, a meg nem érdemelt dicséret csak azt eredményezi, hogy az illető művész még messzibbre tévedjen a helytelen után. Ebből a plenáris ülésből azt a fő tanulságot kell levonnunk, hogy az emberiség nagy lángeszének, a világkultúra korifeusának, Sztálin elvtársnak szavai szolgáljanak egész tevékenységünk alapjául: „Mindenki tudja, hogy semmiféle tudomány sem fejlődhet és érhet el sikereket a vélemények harca, a kritika szabadsága nélkül." 7. Az egyre magasabb színvonalú művek alkotásának kulcsa a nép életének mély ismerete. A továbbiakban a következtetések hangsúlyozzák, hogy mennyire szükséges tanulmányozni a marxizmus-feninizmust, amely biztos iránytűként segíti a képzőművészeket a valóság jelenségeinek helytálló és mély megértésében. 8. A következtetések hangsúlyozzák, hogy mennyire szükséges tanulmányozni az egyetemes klasszikus művészetet és elsősorban az orosz klasszikus művészetet, amely az egyetemes klasszikus festészet és szobrászat örökségének leghaladóbb pozícióit képviseli. Szükséges az, — így szólnak tovább a következtetések — hogy kritikailag újjáértékeljük a román klasszikus művészet alkotásait, Aman, Grigorescu, Andreescu, Georgescu, Tattarescu műveit és tanuljunk tőlük. A klasszikus művészet olyan támasz s a tanulságok olyan kiapadhatatlan forrása, ami nélkül nem fejlődhetnénk. Aki nem akar a klasszikus hagyományból tanulni, az elveszett a művészet számára. Mi számot adunk magunknak arról, hogy annál teljesebben és gyorsabban virul fel képzőművészetünk, minél alaposabban tanulunk a szovjet művészettől, alkotó módon alkalmazva a hazai feltételekre annak tanulságait. 9. A következtetések megemlítik, hogy a helyes eszmei tartalomnak magas művészi kifejezési formára van szüksége, s hogy másrészt bármilyen formai tökélyt érjen is el a művész, nem alkothat értékes műveket, ha a formát önmagáért műveli, gazdag eszmei tartalom nélkül. A következtetések azt kérik a képzőművészektől, hogy emeljék mesterségbeli tudásukat, művészi tökélyüket, azt a képességüket, hogy ennek a tartalomnak megfelelő magas színvonalú művészi formában adják vissza az élet igazságát a helytálló, élenjáró eszmei tartalmat. 10. A képzőművészek plenáris ülése megmutatta, mennyire szükséges, hogy a Szövetség nagyobb gondot fordítson a fiatal káderekre. A képzőművészek plenáris ülése kéri, hogy a Művészeti Bizottság haladéktalanul vizsgálja felül a művészeti főiskolák kádereit és távolítsa el ezekből az intézményekből az alkalmatlan elemeket, akik káros hatással vannak az ifjak tehetségére és formalista koncepcióval és módszerekkel ismertetik meg az ifjakat. 11. A Szövetség tekintse központi feladatának a művészek ideológiai és szakmai nevelését. A Szövetségnek marxista laninida eostétikai, valamint szakmai tanfolyamokat kell rendeznie a rajz, az anatómia és a távlat tanulmányozása céljából. Ugyanakkor szükséges viták rendezése a jelentősebb művekről. A Szövetség bárójának aktívát kell szerveznie maga köré az élenjáró realista művészek sorából. A jelentésből és a vitából egyaránt kitűnt Labin elvtárs formalista állásfoglalása az alkotás kérdését illetően, valamint az, hogy Labin igyekezett takargatni a kozmopolita és formalista elemek hiányosságait és védelmébe vette őket. Ez nem egyeztethető össze Labin titkári tisztségével. Éppen ezért, a vita során elhangzottak alapján, javasoljuk, hogy Labin elvtársat mentsék fel a Szövetség titkári tisztsége alól. 12. A következtetés hangsúlyozza a műbirálat fontosságát és megállapítja, hogy élenjáró művészeinknek állást kell foglalniuk a sajtóban a művészi alkotás kérdéseiben. Új műbíráló káderek képzése céljából a következtetés azt javasolja, hogy a Művészeti Bizottság létesítsen külön osztályt a bukaresti „Nicolae Grigorescu” képzőművészeti főiskolán, műbirálók és művészettörténeti tanárok oktatására. A műbirálat fejlesztése és aktívabbá tétele szempontjából feltétlenül szükséges, hogy a napi sajtó és főként a „Contemporanul" és az „Utunk” című szaklapok szakítsanak a képzőművészetet lebecsülő magatartásukkal. 13. A következtetéseknek ez a pontja hangsúlyozza azt a segítséget, amelyet a Párt és a kormány nyújtott a képzőművészeknek. A következtetéseknek ez a pontja így végződik: Mindazért, amit népi demokratikus rendszerünk biztosít nekünk, boldog életünkért, a széles, alkotó lehetőségekért, azért az illetékes és igényes ideológiai támogatásáért, amelyet szüntelenül élvezünk Pártunk részéről, forró üdvözletünket, szeretetünket és hálánkat tolmácsoljuk Pártunknak és Központi Vezetőségének, élén Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárssal. 14. A képzőművészek a vita során hangsúlyozták, hogy a Művészeti Bizottságnak komoly hiányosságai vannak a Párt és a kormány politikájának alkalmazásában. A képzőművészek azt várják a Művészeti Bizottságtól, hogy rendszeresen foglalkozzék alkotásaikkal, nem pedig csak a kiállítás vagy valamely pályázat előtt. A Művészeti Bizottság szenteljen több figyelmet a képzőművészek munkakörülményei megjavításának, szervezze meg a legjobb képzőművészeti alkotások széleskörű ismertetését. 15. A román képzőművészek köszönetüket fejezik ki a szovjet képzőművészek küldöttségének, Resetnyikov és Nyedosivin elvtársaknak, akiknek a plenáris ülés munkálatain való részvétele igen értékes támogatás képzőművészetünk fejlődése szempontjából. A képzőművészek — mondja a következtetés — köszönik a szovjet bírálatokat, köszönik valamennyi szovjet képzőművésznek, hogy útmutatásaikkal és bírálataikkal értékes segítséget nyújtottak a román képzőművészeknek. A képzőművészek bizottsága bárójának következtetése befejezésül hangsúlyozza hazánk képzőművészetének nagyszerű fejlődési lehetőségeit. Egyre művészibb alkotásainkban tükröződjék hazánk nagyszerű fiainak képe, az új élet hős építőinek képe, azoknak a képe, akik megfélemlíthetetlenül harcolnak az új életünket fenyegető ellenség ellen, — szögezi le végül a következtetés. Alkossunk olyan műveket, amelyek szüntelenül újabb nagyszerű tettekre ösztönzik népünket! Alkossunk olyan műveket, amelyek teljes nagyszerűségében mutatják be korszakunkat a jövő nemzedékeinek! Legyünk méltók népünk nagy szeretetére, legyünk méltók e nagyszerű korszakhoz, J. V. Sztálin, a dolgozó emberiség nagy géniusza korszakához. 2 Az Irodalmi Almanach III. évfolyamának január-februári 1. számát a nagy évfordulókról való megemlékezések jellemzik. A véletlen úgy hozta magával, hogy ebbe a számba került a Caragiale-centenárium, az Hugo évforduló és a Gogoly-megemlékezés tárgykörét feldolgozó három írásmű a hozzájuk tartozó szemelvényekkel együtt. A megemlékezések száma még növekedett a grivicai februári hősi küzdelemről szóló két írással is. Nyilvánvaló, hogy az évfordulók halmozódása a szerkesztőséget nehéz feladat elé állította s ezzel a feladattal való kemény küzdelem meg is látszik a folyóiraton. A szerkesztőség komoly figyelemben részesítette a lap tavalyi 4—5. számáról elhangzott s a mostani számban közzétett bírálat megjegyzéseit az ünnepi alkalmak kihasználásáról, de új távlatokat nyitó, előremutató, eredeti művek helyett, az Hugo és Gogoly-megemlékezést nem nagyon lelkesítő és kevés újat tartalmazó rövid bevezetők és nem mindig meggyőző szemelvények segélyével oldották meg. E pusztán formai megoldás hatástalansága nyilvánvaló. Irodalomtörténészeink, műbizálóink, ideológusaink távollétét erről a harci szakaszról nem menti, inkább kiemeli a szerkesztési munka terén tapasztalt fenti hiányosság. A 4-5. számról elmondott bírálatban Gaál Gábor kiemelte, hogy íróink alábecsülik az alkalmi írásokat. Úgy látszik, ez a bírálat nem csupán a szorosan vett szépirodalmi művek alkotásaira érvényes. Az évfordulós megemlékezéseket irodalmi életünk hangadó személyiségeinek fel kellett volna használniuk arra, hogy a legnagyobb teret biztosító, a legnagyobb súllyal bíró irodalmi folyóiratunk, az Almanach hasábjain közkinccsé tegyék mindazt, amit az élenjáró szovjet irodalomtudomány a haladó hagyományokról tanít. Ez részben a Caragiale-évforduló megünnepléseinél sem történt meg. Fodor Sándor: „Két évforduló” című írása még magán viseli a kezdő tanulmányíró minden félszegségét. A szerző teljességre törekszik, de ez a törekvés csupán zsúfolt bonyolultságot eredményez, amelyben az olvasó csak némi fejtörés után leli fel a tanulmány vezérlő gondolatát. Sokkal helyesebb lett volna, ha a mindenáron való adatközlés helyett, a szerző Caragiale emberi és igazi alakját igyekezett volna bemutatni s ezzel egyidejűleg a társadalmi-történeti környezetét is hiteles képpé összefogni. A fiatal szerző ereje nyilvánvalóan még nem volt elegendő ennek a feladatnak hibátlan megoldására s ezért kell tapasztaltabb irodalomtörténészeink terhére rónunk, hogy az Irodalmi Almanachot önálló Caragiale-kutatásaikkal, vagy legalább is a román irodalomtörténet eredményeinek alkotó összefoglalásával nem segítették. Ilyen kísérlet történt az „I. L. Caragiale és a nyelv kérdései” c. K.B. jelzésű cikkben. Sajnos, ez a cikk sem haladja meg az adatközlés színvonalát s nem nyújt módot arra, hogy a benne közölt megállapításokat saját kérdéseinkre is hasznosan alkalmazhassuk. Mindkét tanulmánynál többet árul el nekünk CARAGIALE: „Nagy bohóc, nagy szamarak” című verse, amely KISS Jenő kitűnő fordításában legalább tartós művészi benyomások formájában rögzíti meg az olvasóban a Hagy Jolan«a.irute író Lirájzpita»np* mapjatartását. Ez persze mégsem pótolhatja az évfordulós tanulmányok hiányosságát. Jelentős lépés már előre, hogy a munkásosztály hősi grivicai harcainak művészi megjelenítésére két eredeti írás is vállalkozik. PÁLL Árpád: „Grivicai emlékbeszéd’' című „vázlat“ alcímmel, illetve műfaji megjelöléssel ellátott rövid novellája, vagy karcolata azt az éjszakát jeleníti meg, amikor a fasizmus romániai szálláscsinálói gyilkos fegyvereiket a sztrájkoló munkásság ellen fordították. Az eljövendő bővítés során a szerzőnek a csakugyan vázlatosan előadott történetet a témát megillető szárnyalással kell kidolgoznia. Bodor Pál: „Grivica fiához" című versében több a szándék, mint az átélés, s az ebből származó művészi hiányosságok lényegesen csökkentik a költemény politikai hatékonyságát. Általában tehát megállapítható, hogy az Almanach komoly erőfeszítéseket tett az ünnepi alkalmak hasznos felhasználására. Az eredmény egyelőre még inkább csak abban nyilatkozott meg, hogy a folyóirat nem „maradt le" az egyes évfordulókról. Ez biztosíték lehet arra, hogy előrelátóbb tervszerűsítéssel a folyóirat a jövőben elmélyültebb, iránymutatóbb tevékenységre fogja mozgósítani különösképpen az irodalom elméleti kérdéseivel foglalkozó munkatársait, s ezzel a formális megoldásokat meghaladva immár valóban alkotó, harcos, pártos szellemben ad hangot az ünnepi alkalmak kapcsán felvetődő kérdéseknek. Jelentős eredménynek kell elkönyvelnünk azt az egyáltalán nem véletlen kitartást is, amellyel a szerkesztőség egyéb tárgykörökben is hasznosítja az Almanach munkájáról elhangzott bírálatokat. A január—februári szám irodalmi anyagának művészi színvonala jelentősen emelkedett s ez a szerkesztőség igényességének fokozódásáról tanúskodik. Ezt az igényességet többek között már a fordítások is igazolják, mert szövegük a megelőző színtől eltérően gondos munkáról és figyelmes szerkesztőségi ellenőrzésről tanúskodik. Johannes R BECHER. ..Üdvözlet Sztálingrádnak“ című versét MAJTÉNYI Erik fordította szépen gördülő, tiszta ritmusú és rima sorokban. A fordítás hibája, hogy túlzásba viszi az ünnepélyes, patetikus kifejezések használatát, így a magyar vers nem annyira a hős város iránt érzett tiszteletet és hálát, hanem inkább valamelyes templomi áhítatot sugall. A nagy német költő magávalragadó széles áradású költeménye mellett azonban kevésbbé jelentősnek tűnik Herta Ligeti: „A kollektív gazdaság asszonya” című novellája (FODOR Ernő fordítása). A szerkesztőségi igényesség meglátszik azon is, ahogy a január-februári szám legfontosabb feladatának, az eredeti irodalom ápolásának megfelelni igyekszik. Ez a szám természetesen még nem viselheti magánirodalmunk gyökeres fordulatának jegyeit, sem a Gaál Gábor bírálatában kifejtett időszerűség felé, sem abban az irányban, hogy a szinte kizárólagos módon jelentkező mezőgazdasági téma mellett a szocializmus építésére döntő fontosságú ipari kérdések is hangot nyerjenek — mert ilyen gyökeres fordulat irodalmunkban még nem következett be. NAGY ILONA : „Hajnal” című novelláját azonban már komoly lépésnek minősíthetjük részben az időszerűség követelménye, részben novellairodalmunk művészi színvonalának emelkedése terén. A szerző témaválasztásának helyességét nem pusztán az igazolja, hogy a novella a mezőgazdaság szocialista átalakítását tárgyalja, hanem az, hogy nem a kulák-rombolás puszta visszaverését, hanem ennek a ténynek a novella hősnőjére gyakorolt elhatározó befolyását mutatja be, hogy a főcselekmény nem a szabotázs leleplezése, hanem a mi szocialista építőmunkánk mozzanataira irányul s hogy végül az egész jól bonyolított cselekmény élő embereken és nem papiros alakokon keresztül valósul meg. Ez az elbeszélés, hibáival együtt, novellairodalmunk egyik legjobb alkotásai közé tartozik. ASZTALOS ISTVÁN: „Különös emberek” című készülő regényének II. fejezetét közli meg az Almanach. Kár, hogy a folyóirat viszonylag ritka — kéthavonkénti — megjelenése és viszonylag kis terjedelme lehetetlen no Ion! fejjoi.e re>£f£njtn]r 1 n/yq 1 £ liK 0___ 'í tatásban való közlését, amint azt a szovjet folyóiratok mintájára, például a „Viata Romaneasca” is teszi. így, a közölt részletből az olvasó kevés következtetést tud levonni, a regény cselekményét, alapgondolatát, jelentőségét illetőleg s inkább csak a szerző emberábrázoló atmoszféra-teremtő képességében, epikushoz illő elbeszélő modorában és szép nyelvében gyönyörködik. A január-februári szám eredeti versanyagának általános képe is a prózánál tapasztalt jelenséget tükrözi. De a közölt versek közül csak Létay Lajos „Egy földmíves társulásra" című költeményének van a maga egészében az a jellege, amely a szocializmust építő dolgozó tömegek derűlátó, acélos világnézetét, kemény lendületét, hősi tevékenységét fejezi ki, nemcsak kijelentő mondatokban, hanem hangulatban, képekben, költői légkörben is. Létay versében a felszabadult, boldog ember beszél, akit már nem fojtogatnak a múlt emlékei és árnyai, s aki éppen ezért bátran tekint a jövőbe. Ez teszi a költeményt valóban közösségi lírává és azzá a mozgósító erejű költészetté, amely felé legjobban költőink mindig is törekedtek, de amely felé a jövőben tudatosan, vagy még tudatosabban kell törekedniök. HORVÁTH IMRE: „Vércserészek” című hosszabb költeménye a szinajai volt királyi kastélyról, a koronás kizsákmányolok egykori garázdálkodását leplezi le. Költeményeazonban minden tiszta megfogalmazása, közérthetősége, liraisága ellenére sem teszi meg az utolsó lépést a tömegeket magukkal ragadó forradalmi lira felé. Művelődési forradalmunkhoz forradalmi lira kell s ezt minél hamarabb tudatosítják önmagukban költőink, annál jobb. Ez nem jelenti például azt, hogy KISS JENŐ: „A révi barlangban" című mesterien felépített, a valóban költői képzelet és képalkotás minden lehetőségét felhasználó, mai világunkban gyökerező és azt leíró, ideológiailag és politikailag sem hibázó versét nem olvassuk örömmel és a költőnek járó tisztelettel. De jelenti azt, hogy hazánk, a tömegek, az élet mind kevésbbé elégszenek meg azzal, hogy a költő csupán gyönyörködtet de nem ragad magával, ha csupán saját felszabadult érzéseit s nem egyben a felszabadult dolgozó tömegek érzéseit is fejezi ki. A próza vonalán ugyanaz az alapgondolat rejlik, OZEROV: „Az élenjáró szovjet ember ábrázolása” című hosszabb tanulmányában is. A tanulmány egyrészt széles áttekintésű, bő adatkincset tartalmaz a mai szovjet próza legjellegzetesebb műveiről, másrészt pedig értékes szempontokkal szolgál íróinknak, bírálóinknak. „Napjaink szovjet irodalmát az a törekvés jellemzi, hogy az élenjáró szovjet ember, a párttag, vagy a pártonkívüli bolsevik tetteinek és gondolatainak népi jellegét fejezze ki... E feladatot íróink csak akkor tudják teljesíteni, ha alaposan tanulmányozzák az életet, ha egyszers mindenkorra elvetik a szabványos irodalmi témákat, a „szónoki“ stílust, ha igyekeznek mélyebben feltárni az új emberek erkölcsi gazdagságát, belső életük teljességét és jellemük sokoldalúságát..." — mondja befejező részében a cikk, amely így komoly segítséget nyújt alkotóinknak. A szerkesztőség, a már említett elméleti jellegű cikkeken kívül, további erőfeszítéseket is tett, hogy a megelőző számban teljesen elhanyagolt s az egész múlt évfolyamban is csak szórványosan és rendszertelenül gyakorolt irodalmi bírálattal is előmozdítsa művelődési forradalmunk eredményeit. Erőfeszítéseit egy szélesebb kitekintésű bírálati rész megteremtésére még nem koronázta siker. Eredményként kell azonban mégis felemlítenünk SZÁSZ JÁNOS bírálatát a „Sztálin eljött hozzánk” c. kiadványról, GÁLFALVI ZSOLT cikkét a „Népművelődés” 12. számáról s minden túlzása és joggal kifogásolt felületessége ellenére is, Bajor Andor cikkét. Ugyancsak ide számít még SZABÓ ISTVÁN cikke a román és magyar írók közötti kapcsolatok szorosabbá tételéről, valamint Jakab Ernő: „Gondozzuk nyelvünket” c. cikke, mely utóbbi az „Utunk” hasábjain megjelent magyar nyelvi hibákat elemzi biráló módon. A kritikai rész azonban minden látszó a- 1*0*% ^ ere :5_or„ ©1lpt-»öre\ Vio’Acy Almanach ugyanis még mindig nem tette meg a döntő lépést ahhoz, hogy harcosan,, elvszerűen, pártosan és időszerűen, irodalmi életünk középpontjába helyezze magát és bíráló cikkei révén egyrészt mindig „jelen legyen", másrészt valóban, irányító befolyást gyakoroljon az írókra és az irodalmi közvéleményre, így, ahogy van, az Almanach kritikai rovata még mindig nagy távolságban lebeg a valódi élettől s egyáltalán nem nyúl be cselekvőleg annak kialakulásába. Feltétlenül szükséges, hogy az Almanach felszámoljai ezt az elzárkózást. Ebből a célból komoly mozgósító munkát kell végeznie műbirálóink, irodalmáraink, prózaíróink, költőink között. Irodalmunkra napról-napra nagyobb feladatok várnak a szocializmus építéséért vívott harcban, íróink pedig csak akkor állhatják meg kellő módon helyüket, ha érzik az elvszerű, pártos bírálat részre nem hajló, szigorú, de mégis szerető támogatását. Az Irodalmi Almanach szerkesztőségének mindent el kell követnie, hogy ehhez a támogatáshoz a legtöbb teret, a legnagyobb lehetőséget éppen a folyóirat nyújtsa. SZEMLÉR FERENC AZ IRODALMI ALMANACH A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Megjegyzések az 11952 számhoz Rádióműsor A ROMÁN NÉPKÖZTARSASÁG RADIOÁllomásainak magyar nyelvű MŰSORA PÉNTEK, 1952. május 23. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 6 óra 60 perckor: Hírek. Zene. R. ROMANIA 1935 és BUKAREST II. 285 m. hh. 12 óra 30 perckor: Fővárosi Lapszemle. Külföldi hirek. Hírmagyarázat. Zene. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 16 órakor: Hirek. 16 óra 15 perckor: Filmkrónika. 16 óra 20 perckor: Ipari riport. R. ROMANIA 1935, TEMESVÁR I. 397 és CRAIOVA 205.9 m. hh. 19 óra 30 perckor: Agitátorok negyedórája. 19 óra 45 perckor: A szocializmus országából: Tavasz a kolhozban Zenés hangképsorozat. R. ROMANIA 1935 és TEMESVÁR II. 22 óra 35 perckor: Hirek. Hazánk állami függetlensége kikiáltásának 75. évfordulója alkalmából a Magyar Népi Szövetség Központi Bizottsága 1952. május 25-én, vasárnap d. u. 6 órai kezdettel ünnepi nagygyűlést tart Zalomit utca 6 szám alatti kultúrtermében. A gyűlést követő kultúrműsor keretében a MNSZ művészegyüttese részleteket mutat be Kodály Zoltán: Székelyfonó című daljátékából. OLVASSUK a szovjet irodalmi és művészeti folyóiratokat, amelyek a Szovjetunió kulturális és művészeti életéről tájékoztatnak bennünket. Előfizetéseket felvesz a „Centrul de difuzare a presei“. A „Halka" című opera Hétfő este mutatták be a kolozsvári Állami Román Opera színpadán Staniszlaw Moniuszko lengyel zeneszerző operáját, a „Halkát”. A lengyel zeneművész e klasszikus darabjának első bemutatója hazánkban a kolozsvári előadás. A bemutatón jelen voltak a BMP kolozsvártartományi bizottságának tagjai, a néptanácsok végrehajtó bizottságainak tagjai és számos dolgozó. Megjelentek ezenkívül a Szovjetunió kolozsvári főkonzulátusának tagjai, élen Leontis A marosvásárhelyi Állami A marosvásárhelyi Állami Székely Színház együttese május 20-án 15 napos körútra indult. A színház a következő helyeken vendégszerepel: Nagyenyed, Segesvár, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Rákos, Sztálinváros, Kézdivásárhely, SepsiSzentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyóalfalu, Gyergyószentmiklós, Ditró, Gyergyóremete, Galócás, Toplica és Szászrégen. A vendégjátékok műsorán Urbán Ernő: „Tűzkeresztség” című drámája szerepel, amely fe- Színház 15 napos körútra szült cselekmény keretében mutatja be azt a kemény, alkotó harcot, amely a falvakban az új élet győzelméért folyik A nagyenyedi vendégjáték egyben bemutatóelőadás lesz — Marosvásárhelyt a körút befejezése után kerül sor a „Tűzkeresztség” bemutatójára. Az Állami Székely Színház vendégjáték körútja a dolgozó parasztság osztályharcát támogatja és a mezőgazdaság szocialista átalakítását szolgálja. Gyűlést tartottak a A lugosi vasutasnegyed 25 számú körzetének békeharcbizottsága jól sikerült békegyűlést rendezett a Kaptafagyár dísztermében, amelyen a körzet lakói közül száznál többen vettek részt. A gyűlést Lakatos Berta, a 25. számú körzet békeharcbizottságának elnöke nyitotta meg. A városi pártbizottság részéről Necsar beszélt a békeharcbizottságok munkájának fontosságáról. A békegyűlésen sokan felszólaltak. Szekeres István, a Kaptafagyár dolgozója elmondotta, hogy a gyár munkásai a termelésben elért eredményekkel harcolnak a béke megvédéséért. Carp Maria, a Ceramics szövetkezet dolgo lugosi békeharcosok óinak nevében megfogadta, hogy a jövőben még jobban dolgoznak a béke megvédése érdekében. — Az amerikai és angol imperialisták- mondotta az „Ilie Pintilie” vállalat békeharcbizottságának titkára — azzal dicsekednek, hogy millió tonna ércet öntenek háborús célokra. Mi is ércet öntünk, de a béke ércét, amelylyel szebbé tesszük az emberek életét. A békeharcbizottságok tagjai vállalták, hogy a jövőben még szorosabb együttműködést fejtenek ki, az utcai faliújságra békeharccal kapcsolatos cikkeket írnak és becsülettel teljesítik az előttük álló feladatokat. A gyűlés végén a Boksa utcai gyermekház pionírjainak egysége művészi műsort mutatott be. 1952., május 22., csütörtök" bemutatója Kolozsvárott Petrovics Akulov főkonzullal, valamint Leon Modrzejewski, a bukaresti lengyel nagykövetség sajtóattaséja s a nagykövetség más tagjai. Részt vettek a bemutatón a hazánkban tartózkodó kilenctagú cseh kamaraegyüttes tagjai is, akik jelenleg Kolozsváron hangversenyeznek. Az igényes, szép operaelőadás rendezője P. D. Cotescu; a zenei vezetés Eugen Lazar karmester érdeme. A közönség lelkes tapssal jutalmazta a szereplő művészek teljesítményét.