Előre, 1954. augusztus (8. évfolyam, 2113-2137. szám)
1954-08-01 / 2113. szám
A Az európai kollektív biztonság kérdése a közérdeklődés előterében MOSZKVA (Agerpres). — A PRAVDA „Az olasz nép hangja“ címmel a következő cikket közli: A szovjet kormány július 24-i jegyzéke, amely az összes európai országok részvételével értekezlet összehívását javasolja egy, az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésével kapcsolatos eszmecsere céljából, élénk érdeklődést váltott ki Olaszországban. Az olasz közvélemény figyelmét nem kerülhette el az a tény, hogy a szovjet javaslatok új távlatokat nyitnak meg Olaszország számára is, amelyet az USA kormányzóköreinek megkülönböztetési politikája megfosztottattól a lehetőségtől, hogy aktív módon vegyen részt a legfontosabb nemzetközi kérdések megvizsgálásában. Minden olaszországi napilap figyelmesen foglalkozik a július 24-i szovjet jegyzékkel. A reakciós sajtó persze igyekszik elferdíteni az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére irányuló szovjet javaslatokat és igyekszik bizalmatlanságot kelteni e javaslatokkal szemben. De még ez a reakciós sajtó sem titkolhatja el, hogy a szovjet kormány jegyzéke komolyan fogja, befolyásolni a nemzetközi helyzetet. A MESSAGERO, az olasz külügyminisztérium félhivatalos lapja, aggodalmának ad kifejezést. A következőket írja: „az új szovjet javaslat módosítja a jelenlegi helyzetet...“ A lapot különösen az a tény nyugtalanítja, hogy a nyugati hatalmak tábora nem egységes abban a tekintetben, hogy miként reagáljon a szovjet jegyzékre. A lap megállapítása szerint Franciaor- Az olasz nép hangja Szág és Anglia nem ért egyet az USA kormányzóköreinek Véleményével a jegyzék feltétlen és azonnali elutasítása tekintetében. „A három kormány között — írja a lap — véleménykülönbségek merülhetnek fel, amelyek ...súlyosbíthatják Amerika politikai és diplomáciai elszigetelődésének veszélyét“. Igen jellegzetes az olasz hivatalos körök állásfoglalása is. Ismeretes, hogy az olasz kormánykörök rendszerint minden további nélkül, azonnal visszautasítják a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló javaslatokat. Ez alkalommal azonban az olasz kormány tartózkodott az elhamarkodott nyilatkozatoktól. Az ANSA hírügynökség jelentése szerint az olasz kormány „még nem tanulmányozta“ a szovjet kormány jegyzékének szövegét, és tanácskozni akar az érdekelt államokkal, mielőtt nyilatkozna e kérdésben. Az olasz kormányzóköröknek ez az óvatoskodása könnyen érthető, minthogy kénytelen felfigyelni az olasz nép hangjára is. „Az olasz nép — mondotta a szovjet jegyzékkel kapcsolatban Palmiro Togliatti — gyűlöli a háborút és a katonai intézkedéseket; az olasz nép békét akar. Ez az állítás annyira igaz, hogy nyilvános beszédeikben még az amerikai imperializmus szolgálatában levő klerikális kormányzókörök is kénytelenek voltak több izben kijelenteni, hogy csatlakoznának olyan kezdeményezésekhez, amelyek a kollektív biztonság révén kívánnák a békét biztosítani“. Togliatti rámutatott arra, hogy a szovjet kormány konkrét javaslatokat tett jegyzékében s ezek valóságos próbakövei az olasz kormányzókörök békeakaratának. „A nép — mondotta a továbbiakban Togliatti —, minden becsületes ember, aki szereti a békét és békére törekszik, azt kívánja, hogy Olaszország vegyen ismét részt a nemzetközi tárgyalásokban, — erélyesen és határozottan egy valóban olasz politikát, egy új és békés politikát követel...“ Ez a követelés visszhangzik a munkás- és parasztgyűlések felszólalóinak szavaiban. Erről beszélnek a népgyűléseken. Ezt bizonyítja számtalan sürgöny és levél, amelyek közül egy Reggio-Nel-Emilia városból érkezett levél így hangzik: „A város lakossága azt követeli, hogy fogadják el az európai államok kollektív biztonságának és együttműködésének megteremtésére vonatkozó szovjet javaslatot, mert ez az egyetlen út az európai béke megóvására, az összes népek függetlenségének és szabadságának megvalósítására.“ Hasonló tartalmú levelek és táviratok érkeznek sok-sok város és falu tanácsától, szakszervezetektől, számtalan vállalat munkásaitól és tisztviselőitől és sok más állampolgártól. Az olasz nép mind szélesebb rétegei támogatják és helyeslik az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére és az ebben a kérdésben megtartandó reprezentatív értekezlet összehívására irányuló szovjet javaslatot. A Az Indokínai béke helyreállítására vonatkozó genfi egyezmény, valamint az európai kollektív biztonság kérdésében közzétett szovjet jegyzék alapján a francia közvélemény jogosan reméli, hogy a német kérdés békés után is megoldható. Több francia parlamenti képviselő szükségesnek tartja, hogy még a párizsi katonai szerződés megvizsgálása és Nyugat-Németországnak bármilyen formában való felfegyverzése előtt értekezletet hívjanak össze az európai kérdések megvitatására. Jellemző e tekintetben a FRANCE OBSERVATEUR ankétjának eredménye. A lap a következő két kérdést intézte több különböző pártállású francia parlamenti képviselőhöz: Hiszi-e, hogy a genfi egyezmény megkötésének körülményei jogossá teszik azt a reményt, hogy az esetleges újabb tárgyalások kedvező eredménnyel járnának? 2. Nem gondolja-e, hogy most amikor közeledik az európai védelmi közösségre vonatkozó szerződés ratifikálásának vitája, a francia kormánynak és a parlamentnek állást kell foglalnia amellett, hogy halasszák el Németország bárminemű felfegyverzését mindaddig, amíg nem merültek ki a tárgyalások nyújtotta összes lehetőségek? „France Observateur” ankétja Philippe Barres republikánus képviselő válaszában kijelentette: Véleményem szerinta francia kormánynak és a parlamentnek állást kell foglalnia amellett, hogy halasszák el Németország bármilyen felfegyverzését mindaddig, amíg becsületesen felülvizsgáljuk a Kelet és Nyugat közötti tárgyalások lehetőségét. Vincent Badle és Bonnefous képviselők hasonlóképpen vélekedtek. Az a véleményem — mondotta a többi között Jean Bouhey szocialista képviselő —, hogy ki kell használni a genfi megegyezés után létrejött új feltételeket és a kedvező légköri, diplomáciai tárgyalások megkezdésére. Kétségtelen, hogy az indokínai kérdés békés rendezéséhez megteremtett helyzet kialakítható az európai kérdések megoldásához is, különösen a francia-német kérdés rendezése és — amint remélem — a két ország közeledése tekintetében is. Sokan úgy vélekednek, hogy a mai és a holnapi Németország a legkevésbbé sem bizalomgerjesztő számunkra. Németország felfegyverzése elhamarkodott és meglehetősen aggasztó dolognak tekinthető. Fenn kell tartanunk a kapcsolatot a keleti országokkal is. Még mielőtt megkezdenék az európai védelmi közösségre vonatkozó szerződés ratifikálásának rendkívül bonyolult vitáját, észszerű volna felülvizsgálni, vájjon az általános tárgyalások nem teremthetnék-e meg diplomáciai síkon a mindenki számára kielégítő megoldás kedvező előfeltételét. A lap kérdésére válaszolva Jacques Duclos kommunista képviselő hangsúlyozta: a genfi értekezlet eredményei megmutatták, hogy megegyezésre lehet jutni a vitás kérdésekben. A német kérdés tehát megoldható, tárgyalások útján — mondotta — ha mindkét fél őszintén óhajtja a békét mint ahogyan ez Genfben történt. Figyelembe véve egyfelől a genfi értekezlet kedvező tapasztalatait, másfelől pedig az európai kollektív biztonság kérdésében közzétett szovjet jegyzékét, a francia kormány és a parlament nem ratifikálhatja az európai védelmi közösség megalakítására vonatkozó szerződést az ország jövőjének veszélyeztetése nélkül. A kormány és a parlament Franciaország legfőbb érdekeinek megfelelően határozottan ki kell mondja, hogy minden lehetőséget fel akar használni a tárgyalások megkezdésére. Nyíltan állást kell foglalniok minden olyan döntés ellen amely Németország felfegyverzését célozza a tárgyalások befejezése előtt. Békét, egységet, függetlenséget és demokráciát A Vietnámi Nemzeti Egységfront felhívása PEKING. (Agerpres.) — A Vietnámi Sajtóügynökség jelenti: A vietnámi fegyverszüneti egyezmény aláírása alkalmából Ton Duk Thang, a Vietnámi Nemzeti Egységfront országos bizottságának elnöke felhívással fordult az országban és a külföldön élő vietnámi állampolgárokhoz. A felhívás a többi között a következőket tartalmazza: Az amerikai imperialisták és a francia háborús uszítók hiába kísérelték meg a genfi értekezlet elszabotálását , a francia kormány megkötötte az egyezményt a Vietnámi Demokratikus Köztársaság küldöttségével az egyidejű és teljes indokínai tűzszünetre. A francia kormány elismerte Vietnám, Laosz ésKambodzsa szuverenitását, függetlenségét és területi épségét. Az idegen csapatoknak ki kell üríteniök Vietnám, Laosz és Kambodzsa területét és ezekben az országokban általános szabad választások lesznek. Hatalmas győzelme ez népünknek, csakúgy mint Laosz és Kambodzsa népének s ugyanakkor a francia népnek és az ázsiai népeknek a győzelme is, nemkülönben a békevilágmozgalomé. A kivívott győzelem mindazonáltal csak kezdeti lépés. Tovább kell mennünk az utón, meg kell őriznünk éberségünket azok ellen az erők ellen, amelyek el akarják szabotálni a békét és az indokiaai fegyverszüneti egyezmények végrehajtását. Ho Si Min elnök kijelölte a népünk előtt álló feladatokat. Ezek a következők: a béke megszilárdítása, az egység, a függetlenség és a demokrácia megvalósítása az egész országban. Honfitársaink — itt benn az országban és a külföldön egyaránt — egyesítsék erőfeszítéseiket, hogy megvalósíthassuk e feladatokat. Meg kell szilárdítanunk az elért sikereket, mielőbb be kell gyógyítanunk háborúütötte sebeinket, helyrekell állítanunk népgazdaságunkat és fel kell építenünk békés országunkat, meg kell valósítanunk a demokratikus reformokat és meg kell teremtenünk nemzeti újjáépítésünk feltételeit. Délvietnámi honfitársainknak ezentúl még kitartóbban kell harcolniok, az új irányelveknek és az új politikának megfelelően; követelniük kell, hogy a ó franciák tartsák tiszteletben a nép szabadságát és demokratikus szabadságjogait s hogy biztosítsák a békét, úgy, ahogyan az aláírt szerződések előírják; népünk valamennyi fiával együtt azon kell munkálkodniok, hogy végrehajtsuk az általános és szabad választásokat, nemzeti egységünk megvalósítása végett Népünk egésze minden körülmények, között teljes bizalommal viseltetik Ho Si Min elnöknek, a Vietnámi Munkapártnak és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság kormányának helyes országvezetése iránt és követeli, hogy a franciák is becsületesen alkalmazzák az egyezményeket. Népünk szilárd elhatározása, hogy szembeszáll a háborús uszítók minden olyan mesterkedésével vagy akciójával, amellyel el akarnák szabotálni az indokínai békét." Köszönetet mondunk a Kínai Népköztársaság népének és a többi baráti népnek, nemkülönben Franciaország és a francia gyarmatok népeinek, az ázsiai népeknek és a világ többi népének azért a támogatásért, amelyben a békéért, egységünkért, függetlenségünkért és a demokráciáért vívott harcunkban részesítettek bennünket. Azon leszünk, hogy még szorosabbá fűzzük baráti kapcsolatainkat más országok népeivel és még nagyobb lelkesedéssel munkálkodjunk a világbéke fenntartásán. Hús a nép húsából — vér a nép véréből A Kínai Felszabadító Néphadsereg napja Van egy festmény, amelyet sokan ismernek. Mao Ce-dunt ábrázolja egyszerű szürke katonaruhában, amint melegen kezet szorít Csu Ce-vel. A háttérben homályosan barnálnak a Csingkansan magasba nyúló gerincei. Aki a képet nézi, az a benyomása, mintha nem egyszerű festmény lenne. Talán nem is művészi értéke különbözteti meg annyi más társától. Inkább az, hogy egy hatalmas, 600 milliós nép, a kínai nép történelmének, e történelem egy nagyszerű pillanatának sűrített levegője, hangulata árad a képből. Mert történelmi, világtörténelmi jelentőségű pillanatot örökít meg: a Kínai Felszabadító Néphadsereg születését, 1927. augusztus 1 -ét írták akkor. Ezen a nyáron már nyilvánvaló volt, hogy a Kuomintang, Csang Kaj-sek nagyburzsoá jobboldali klikkjének a vezetésével elárulta az 1925- 27-es évek győzelmesen előretörő forradalmát. Csang Kaj-sek összefogott a népet sanyargató hadvezetőkkel. Támogatták őt ebben a feudális földesuraik, s az imperialisták, akik az ellenforradalmat bőven ellátták pénzzel, fegyverrel és katonai tanácsadókkal. Az országon terror sepert végig. A Kínai Kommunista Párt egyedül tartotta magasra a forradalom zászlaját. Legyőzte a soraiban megbúvó kapituláns elemeket és élére állt a nancsangi fegyveres felkelésnek az áruló Kuomintang ellen. Ezt az időt örökíti meg a festmény. A nancsangi csapatok, Mao Ce-dun munkás-paraszt seregei, a munkásmilíciák és a felfegyverzett parasztok egységei 1927-ben elindultak a Csingkansan csúcsai felé, hogy egységes forradalmi hadsereggé alakuljanak. Több mint félesztendős harc után a hegy gerincén találkozott Mao Ce-dun Csu De-vel és seregével. Ekkor szorítottak kezet s ekkor lett ez a kézszoritás a hatalmas, sokmilliós felszabadító néphadsereg születésének szimbóluma. Nyolcezer katonája volt ennek a hadseregnek és csak minden negyedik ember vállán volt puska. Mikor az esemény híre eljutott Csang Kaj-sek fülébe, csak legyintett és gúnyosan elmosolyodott. „Rövid idő alatt felszámolom a kommunizmust Kínában“ — mondotta. A kuomintang vezér nem ismerte a kommunizmust, nem ismerte a nép és pártjának erejét, nem tudta — mint ahogy máig is képtelen volt megtanulni, hogy a kommunizmust sem kézlegyintéssel, sem gúnyos mosollyal, sem amerikai fegyverek s katonai tanácsadók segítségével nem lehet felszámolni. A Kínai Vörös Hadsereg 1927-től 1929-ig számos körzetet felszabadított. Itt felosztották a földesúri birtokokat s megtiltották, hogy bárki is földbérből éljen. A szegény nép újra, meg újra megismerte: ez az ő hadserege. S levonta a tanulságot: két esztendő alatt a csatlakozó önkéntesek a csingkansani hadsereget harmincezer főre duzzasztották. A bankárok toporzékoltak. 1930-ban százezer emberrel megindult az első támadás a délkínai népi körzetek ellen, a Csingkansanról lejött hadsereg először három részre bontotta a támadó hadoszlopokat, majd egyenként bekerítette és tekintélyes hadizsákmányt ejtve megsemmisítette őket. A bankárok tovább dühöngtek. Alig négy hónap múlva megindult a második támadás, most már kétszázezer emberrel, de sorsa ugyanaz lett, mint az elsőnek. Harminc nap múlva maga Csang Kaj-sek indult háromszázezer ember élén a hegynek. Az időközben számbelileg is megnövekedett Vörös Hadsereg öt oszlopban, ,ragyogó manőverezéssel — támadásra lendült és szétverte a Kuomintang csapatait. A harmincezer emberből közben már hatvanezer, 1932-ben pedig már háromszázezer lett. Ha meg is tizedelték a Kuomintang állandó támadásai, nem törhették meg. A párt ebben az időben keményen küzdött a soraiban és a csapatokban mutatkozó baloldali elhajlások ellen, amelyek esztelen kalandorvállalkozásokba, megerősített városok ellen akarták vinni az ostromra még nem elég erős hadsereget. Csang Kaj-sek és az egész imperialista sajtó számtalanszor világgá kürtölte, hogy a kínai Vörös Hadsereget „véglegesen megsemmisítették.“ De a nép új, meg új katonákkal egészítette ki hadserege sorait. 1934-ben, amikor a Kuomintang állandóan támadta, majd teljesen ostromzár alá vette a kínai szovjet körzetüket, a párt kiadta az utasítást a blokád áttörésére. Megkezdődött a legendás, a katonai történelemben is párját ritkító 13.000 mérföldes „hosszú menetelés“ észak felé. A hónapokig tartó szüntelen harcok és nélkülözések során a katonáknak több mint a fele elpusztult, de végül is eljutottak a célhoz és szilárdan megvetették lábukat északon. A Hadsereg forradalmasította és felfegyverezte a népet, végrehajtotta a földreformot. Innen kiindulva harcolt a második világháborúban a 4. és 8. Új Hadsereggé átszervezett, ekkor már milliós Vörös Hadsereg a japán betolakodókkal. Amikor Csang Kaj-sek 1946-ban amerikai gazdái utasítására újra kirobbantotta a polgárháborút, a felszabadító néphadseregnek egymillió kétszázezer katonája volt, a Kuomintang serege pedig elérte a négymillió háromszázezer főt. Aliig néhány év alatt a kínai felszabadító néphadsereg szétzúzta Csang Kaj-sek csapatait és 1949-ben Pekingben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Vörös zászlók lobogtak Peking ősi falain s a városba diadalmasan bevonult — a zsákmányolt amerikai fegyverekkel — felszerelt néphadsereg. „Itt megy a pénzünk“ — telefonálta keserűen akkor lapjának a NEW YORK HERALD TRIBUNE tudósítója. Csu De hadseregfőparancsnok beszédet mondott. Szavai nemcsak Csang Kaj-sek szárnyaszegett hordájának szóltak, hanem azoknak is, akik a Fehér Házban hatmilliárd dolláros támogatást szavaztak meg a Kuomintang korrupt, népellenes, reakciós bandájának, akik hadianyaggal és tanácsosokkal, teljes politikai súlyukkal támogattak egy olyan rendszert, amelyet a történelem régen halálraítélt. Azt mondotta Csu Ce: „Nem véletlen, hogy Csang Kaj-sek az amerikai imperializmusnak ez a láncos kutyája ilyen megsemmisítő vereséget szenvedett. Ez az elkerülhetetlen vége mindazoknak a reakciósoknak, akik nem számolnak a nép akaratával és erejével, elkerülhetetlen vége mindazoknak a kalandoroknak, akik csak saját hadseregeik ideiglenes, mesterséges erejét látják, de nem veszik észre politikai elszigeteltségüket és éppen ezért a nép ellen cselekszenek. A történelem már rég meghozta ítéletét Csang Kaj-sek huszonkét esztendeig tomboló vérszomjas, reakciós rendszere és az imperialisták több mint egy évszázados véres, reakciós uralma fölött. S ha az amerikai imperialisták még mindig nem vonták le a maguk számára a megfelelő tanulságokat, a kínai nép gondoskodni fog róla, hogy minden rendű és rangú kalandor, aki Csang Kaj-sek példáját követi, ugyanilyen dicstelen véget érjen.“ Így teremtette meg és vezette győzelemre a párt a forradalom nagyszerű fegyveres erejét, a Kínai Felszabadító Néphadsereget. Ez a hadsereg győzött, mert kezdettől fogva a párt vezette — a párt, amely felhasználta az SZKP tapasztalatait a kínai viszonyokra alkalmazta a lenini-sztálini stratégia és taktika elveit. Győzött, mert olyan vezérei voltak, mint Mao Ce-dun, Csu De, Csu En-laj és a többiek ,akik kidolgozták a kínai forradalmi háború stratégiáját és taktikáját. Győzött, mert itt a felfegyverzett nép harcolt a fegyveres ellenforradalom ellen. Mindenki, aki belépett ebbe a hadseregbe, tudta, hogy igazságos harcot vív, a tömegek és az egész nép érdekében. „E hadsereg egyetlen célja — mondotta Mao Ce-dun elnök —, hogy szilárdan álljon a nép oldalán, szívvel-lélekkel szolgálja a népet.“ Valóban, a kínai felszabadító néphadsereg sorozatos győzelmeinek az volt a „titka“, hogy a nép sajátjának érezte és minden erejével támogatta. Mert ez a hadsereg valóban a népé volt. A kínai katonák között ez volt a jelszó: „Szeresd a népet! Tartsd a kapcsolatot a tömegekkel!“ Igen jellemző a hadsereg és a nép kapcsolatára az úgynevezett „különleges viselkedési szabályzat“, amely minden katonára és tisztre kötelező. Íme a szabályzat néhány előírása: „Ne taposd le a földet, ha nincs rá szükség, semmit se vegy el a lakosságtól engedély nélkül; minden használt tárgyat épségben szolgáltass vissza; segíts a parasztoknak a mezei munkában, a favágásban, a vízhordásban, az udvar tisztántartásában; ne hagyj magad után rendetlenséget; mindenért fizess; viselkedj udvariasan.“ A néphadseregben rendkívül nagy jelentősége van a politikai nevelő munkának. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a katonák a forradalom ügyének agitátorai tetteik, nem csoda, ha például a hosszú menetelés nemcsak katonai hőstettek 13 ezer mérföldes diadakitja, hanem Kína forradalmasodásának útja is volt. Amerre a néphadsereg elvonult, a politikai munkások, katonák, tisztek agitációja nyomán magasra csapott a forradalom lángja. Az ekkor alakított partizán egységek sok helyt még elszigetelten is, egészen az 1949-es győzelemig kitartottak a sokszoros túlerővel szemben. A néphadsereg Kína leghatalmasabb politikai iskolája volt. A párt kezdettől fogva felismerte, hogy a tanulás és tanítás hatalmas fegyver a kínai nép szabadságharcában. Tíz- meg tízezrekre rúg azoknak a száma, akik a néphadseregben tanultak meg írni-olvasni. Sokan közülük úgy sajátították el a betűvetést, hogy menet közben olvasták az előttük gyalogló katona hátára tűzött írásjeleket Az első szavak, amelyeket olvasni tudtak, a forradalom kifejezései voltak. A kínai forradalom káderei, a Kínai Népköztársaság sok vezetője és funkcionáriusa a forradalmi háború évtizedes harcaiban edződött megy ott sajátította el a vezetés művészetét, ott tanulta meg azt, hogy a győzelmet csak a néppel teljes egységben lehet kivívni. A kínai nép pedig saját tapasztalataiból ismerte meg, saját hadseregétől tanulta meg először, hogy a kommunistáknál a szó egyezik a tettel s hogy hadserege saját húsa és vére. Nincs semmi csodálnivaló azon,hogy az a nép, amelynek számos fia ilyen hadsereg soraiban járta ki a forradalom iskoláját, elsőként sietett az agresszorok által megtámadott szomszéd, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság segítségére. A koreai háborúban is megmutatkozott, hogy a kínai népi önkéntesek, a felszabadító néphadsereg forradalmi hagyományainak részesei legyőzhetetlenek, mert az imperializmussal szembeni olthatatlan gyűlölet és izzó hazaszeretet fűti őket. A hazaszeretet Kína felszabadító néphadseregének legfőbb erőforrása. Csodálatosan magyarázza meg Mao Ce-dun elnök ezt a kiapadhatatlan hazaszeretetet: „Kína — mondja — a világ egyik legnagyobb országa, területe nagyobb egész Európánál. Termékenyrizsmezők húzódnak végig ezen a hatalmas területen. Ezek táplálnak, ruháznak bennünket. Alacsony és magas hegyláncok szabdalják az országot keresztül-kasul, hatalmas és kicsiny fennsíkok, erdőborította síkságok. Garmadával vannak ásványi kincseink. Számtalan folyó, folyam és tó lát el bennünket viziutakkal, megkönnyítve számunkra az öntözés munkáját. A hosszú tengerpart lehetővé teszi, hogy szoros kapcsolatot tartsunk fenn a külvilággal. Ősapáink a korai időktől, fogva ezen a hatalmas területen dolgoztak, vetettek, arattak és nevelték fel gyermekeiket.“ S ez a csodálatos ország, először sokévezredes történelme folyamán a nép országa lett. Érthető, ha az emberek milliói, akik csupán az utóbbi években egyenesíthették ki kétrét görnyedt derekukat, tiszta szívvel, forró szeretettel támogatják hadseregüket, amelynek fegyverei elhozták az évszázadok alatt annyit megálmodott szabadságot. A Pentagon urai, a Wall Street üzletházainak tulajdonosai behunyják szemüket ezek előtt a tények előtt. Tetőtől-talpig felfegyverezték Csang Kaj-sek szánalmas hordáját és napirenden vannak az olyan aljas provokációk is, mint amilyennek nemrégiben is tanúja lehetett a békeszerető emberiség: a két kínai repülőgép lelövése és egy kínai hajóra irányított gépfegyvertűz. Az agresszoroknak azonban tanulniok kellene az elmúlt évtizedek tapasztalataiból. Mert ha képtelenek voltak megsemmisíteni a Csingkansan hegyláncaiban meghúzódó, s mindössze kétezer puskával felszerelt csapatot, úgy ma valóságos acélfalként áll szembe velük az egész Iona felszabadító néphadserege. FEHÉR OSZKÁR ELŐRE Az Orosz SZSZSZK Statisztikai Igazgatóságának első félévi tervjelentése MOSZKVA. (Agerpres.). A TASZSZ jelenti. Az Orosz SZSZSZK Statisztikai Igazgatósága közzétette a köztársaság állami terve teljesítésének eredményeit 1954 első felére vonatkozólag. Az OSZSZSZK köztársasági érdekeltségű és helyi ipara 103 százalékra teljesítette globális termelési tervét. Az ipar globális termelése 1953 első feléhez viszonyítva 14 százalékkal emelkedett. 1954-ben tovább fokozódott a közszükségleti cikkek termelése. Túlteljesítették a félévi tervet a pamut-, a gyapjú-, a selyem- és a len szövetek, a cipő, a készruha, és más cikkek gyártásánál, továbbá fémforgácsoló szerszámgépek, villamos motorok, különféle építőanyagok és más ipari termékek előállításánál. A kolhozokban és szovhozokban a tavaszi növényekkel bevetett terület 5,3 millió hektárral volt nagyobb, mint az elmúlt évben. A köztársaság területén 1954—55-ben 6,7 millió hektár szűzföld és parlagon hagyott föld kerül bevetésre. Ebből ez év tavaszán az előirányzott 1,6 millió hektár helyett 2,7 millió hektárt vetettek be gabonafélékkel. Az OSZSZSZK gép- és traktorállomásai 6 hónap leforgása alatt 50.000 traktort (15 lóerős egységekben számítva), 10.000 gabonakombájnt (ezek közül 3.500 magánjárót), 3.000 burgonyaszedő kombájnt és nagyszámú más mezőgazdasági gépet kaptak. Az állami főberuházások értéke 53 százalékkal volt nagyobb, mint az elmúlt évben. A lakásépítkezések volumene több mint 70 százalékkal nőtt, 1953 megfelelő időszakához képest. Az állami és szövetkezeti kereskedelmi egységek 1954 első felében 21 százalékkal több árut hoztak forgalomba, mint 1953 hasonló időszakában. Csu En-láj hazautazott Moszkvából MOSZKVA (Agerpres). — A TASZSZ jelenti: Csu En-láj, a Kínai Népköztársaság Állami Közigazgatási Tanácsának elnöke, külügyminiszter, július 30-án Moszkvából hazautazott Pekingbe. A repülőtéren V. M. Molotov, a Szovjetunió minisztertanácsának első alelnöke, külügyminiszter, a külügyminisztérium más képviselői és szovjet közéleti személyiségek búcsúztatták a távozókat. A kínai küldöttséget kikísérték még a repülőtérre: Fam Van Dong, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának alelnöke, valamint számos moszkvai diplomáciai kirendeltség vezetője és tagjai. „BOLDOG GUATEMALAIAK“ Egy nyugati lapban a következő cikk jelent meg: „Most, hogy a vihar már elült és béke van Guatemalában, végre kiderül, hogy e napsütötte kis ország lakóinak valóban szerencséjük van. Borzasztó elgondolni, mi történhetett volna, ha az együttérző és nagylelkű északi testvér nem repült volna a szabadság segítségére; „repült“ a helyes kifejezés, minthogy főképpen Tegucigalpában és Manguában (Honduras, illetve Nicaragua fővárosában) „bérelt“ amerikai repüllőgépek állították helyre a demokráciát néhány éppoly emberséges, mint felszabadító bombázás segítségével. Árbenz elnök sötét terveket forralt és a békét veszélyeztette; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a készenlétben álló fegyveres erők görbe késsel a szájukban arra vetemedtek, hogy nyolc napon át ellenálltak! Csak helyeselni lehet Dullesnak, a kiváló amerikai külügyminiszternek azt a beszédét, amelyet az Arbenz-kormány bukása után mondott. E beszéd tele van komolysággal, mérséklettel és őszinteséggel. Valóban guatemalainak kell lenni ahhoz, hogy összetévesszük a szabad világ védelmét a kis nemzetek szuverenitásával és hogy az Egyesült Államoknak a United Fruit iránti szokásos magatartására hivatkozzunk. Mi, akik nem tegnap születtünk és nem Quetzaltenangóban — mi értünk a szóból. A Guatemalát megtámadó kipróbált demokraták megtették a szükséges intézkedéseket: agyonlőtték az izabai banánültetvények szakszervezeti vezetőit, felfüggesztették a földreform végrehajtását, elmozdították és üldözik a megdöntött kormány valamennyi tisztviselőjét (elsősorban Miguel Angel Austuriast a nagy írót). Egyszóval tehát a demokráciának tág tere nyílik, Latin-Amerika borzadva látja felmerülni a láthatáron a „bunkósbot" politikáját, amely miatt a trópusokon annyi vér és könny hullott; az Egyesült Államok felfedezi a kommunizmust ott is, ahol nincs; az ENSZ semmit sem nyert azzal, hogy szándékos közbe nem lépésével bűnrészessé vált egy kis védtelen ország elleni agresszióban. Pokolba ezekkel a siralmakkal — válaszolják a realisták. Nem az történik-e ez, hogy akaratuk ellenére boldoggá teszik a guatemalaiakat? Más lelkek, akik felületesek, amilyenek csak európaiak lehetnek, odáig mennek, hogy a Guatemala elleni amerikai akcióban a „kolonializmus“ bűnét vélik felfedezni. Mélységesen tévednek. A kolonializmus tévelygéseinek szerencsére semmi közük az olyan egészséges, demokratikus politikához, amilyet a United Fruit Company követ. Mindenki a maga helyére: a hegyipásztorok munkába, a dollárok Bostonba és le az európai kolonializmussal. Nyilvánvaló, hogy a legsúlyosabb és a legkínosabb felelősség, amely egy népre hárulhat az, hogy meg kell választania kormányát. Hála az égnek és Peurijoy urnak, a guatemalaiak végre megszabadultak ettől a gondtól, elvégzik ezt helyettük mások. Boldog guatemalaiak! Kommunisták anélkül, hogy tudnák, felszabadultak anélkül, hogy akarták volna, bombázták őket a béke nevében, agyonlőtték a szabadság nevében. Nemde, büszkék lehetnek, hogy országuk végre kikerült a sötétségből és a nagy északamerikai demokrácia kedvenc gyermeke lehet? Ilyen nagy megtiszteltetés nem ér meg némi áldozatot? Nyilvánvalóan sehol sem törődnek többé olyan elavult fogalmakkal, mint a nemzeti szuverenitás és függetlenség, amelyeket Franciaországban egyesek csökönyösen védelmeznek. Haladjunk a korral, és ismerjük el kertelés nélkül, hogy a gyengének soha sincs igaza, hogy a pénznek és a fegyvereknek mindig igazuk van és Guatemala boldog lehet, hogy felszabadult önmagától Ennyi a cikk. Bármilyen kommentárt is fűzni mellé — teljesen felesleges. Még csak annyit, hogy ez az írás —, amelyet bizonnyal nem fogadtak valami nagy örömmel az Egyesült Államokban —, nem valami kommunista lapban látott napvilágot, sőt még csak nem is olyan baloldali lapban, amely előszeretettel gúnyolja a dullesi értelemben vett „szabadságeszméket“. Megjelentetője az egyébként amerikabarátságáról közismert nagy francia napilap, a „Combat“ írója pedig Jacques Soustelle, de gaulleista politikus. 1954., augusztus 1. vasárnap. A népi Kína elismerését követeli a nyugati közvélemény PÁRIZS. (Agerpres.) — A genfi értekez-let sikeres befejezésével kapcsolatban a francia sajtó mind gyakrabban veti fel a Kinai Népköztársaság elismerésének a kérdését, valamint azt, hogy diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat kell teremteni Kínával. Az EXPRESS című folyóirat a következő kérdést intézte néhány közismert angol, francia és nyugatnémet politikushoz: „Vájjon kívánatosnak tekintik-e a nyugateurópai országok számára, hogy helyreállítsák a gazdasági és politikai kapcsolatokat Kínával, noha Amerika rendkívül óvatos ebben a kérdésben?“ A kérdésre válaszolva, Aneurin Bevan, az angol labourista párt balszárnyának vezetője, hangsúlyozta, hogy „nem lehet társadalmi vesztegzár alatt tartani egy 600 milliós országot“. Bevan hozzátette: a nyugateurópai országok kormányainak hozzá kell segíteniök Kínát ahhoz, hogy helyreállítsa diplomáciai kapcsolatait a többi állammal. Boothby, az angol konzervatív kormány volt minisztere, hangsúlyozta, hogy az indokínai fegyverszünet utat nyitott a Kínai Népköztársaság elismerése kérdésének megoldására, a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására és a Kínával való kereskedelem fejlesztésére. Karl Schmidt, a nyugatnémet parlament alelnöke, követelte, hogy „törjék meg az USA ellenállását ebben a kérdésben“, bizonyítsák be az amerikai közvéleménynek és az USA , vezetőinek,, hogy „képtelen az a felfogás, miszerint a Vörös Kína rendszere a népre kényszerített diktatúra lenne“. „Az a benyomás alakult ki — mondotta továbbá Schmidt —„hogy a száz meg százmillió kínai parasztnak más a véleménye ebben a kérdésben.“ Defferre, a francia nemzetgyűlés szocialista képviselője ezt mondotta: kívánatos lenne, ha a többi nyugateurópai ország is mielőbb követné Anglia példáját. Anglia már régebben elismerte Mao Ce-dun kormányát s politikai és gazdasági kapcsolatokat teremtett a Kínai Népköztársasággal. Jacques Soustelle, francia nemzetgyűlési képviselő ugyancsak amellett nyilatkozott, hogy diplomáciai kapcsolatokat kell teremteni a Kínai Népköztársasággal. „A jelenlegi Kína fennállása történelmi tény s képtelenség lenne e fölött szemet hunyni. Véleményem szerint nyilvánvaló érdekünk, hogy kapcsolatokat teremtsünk Kínával s ott elhelyezési piacokat teremtsünk áruink számára.- --------- Angol lapok Li Szín Manról LONDON. (Agerpres.) A Li Szín Man és amerikai pártfogóinak provokáló nyilatkozataira válaszolva, a YORKSHIRE POST így ír: „Ez az ember vérszomjas mániákus. .. Céljai kétségtelenek: egy harmadik világháborúba akar sodorni bennlünket, olyan háborúba, amelyben alkalmazásra kerül a hidrogénbomba.“ A lap csodálkozását fejezi ki azon, hogy az USA kongresszusa meghívta Li Szil Mant, hogy ott ilyen nyilatkozatokat tegyen, majd hozzáfűzi: „Katasztrofális lenne, ha a kongresszus tagjai jelentékeny számban akárcsak gondolnának is e javaslatok komoly megvizsgálásának lehetőségére. A békés együttlétezés — hangsúlyozza a lap — az egyedüli politika, amely megfelel az emberek túlnyomó többségének.“ A SCOTSMAN ostobának minősíti Li Szín Man magatartását és kifejti, hogy követelései időszerűtlenek. „Li Szin Man buzdítása a kommunizmus elleni hadjáratra — egyszerűen képtelenség“ — írja a lap. A DAILY HERALD ugyancsak elitéli Li Szin Mannak az amerikai kongresszusban július 28-án mondott provokáló beszédét. „Noha országa el van pusztítva s tovább vérzik — írja a lap —, Li Szin Man a hadműveletek ismételt megkezdését követeli Koreában. Sőt még tovább megy: újabb világháborúról fecseg. Mindez nem egyéb, mint egy őrült agyrémé. S ezek az agyrémek felháborítják még azokat is, akiknek e kardcsörtető nyilatkozatokért a felelősséget kell viselniük. Bármennyire is furcsán hangzik, de Li Szin Man éppen ezért bizonyos mértékben hasznunkra válik. Li Szin Man nyilatkozata ugyanis komoly figyelmeztetés lesz mindazoknak az országoknak a számára, amelyek csapatokat tartanak Koreában, hogy foganatosítsanak határozott intézkedéseket Li Szín Mannak, a megveszett elnöknek a megfékezésére.- --------- NÉHÁNY SORBAN — Nguyen Long Bang, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete július 30-án fogadást rendezett Fam Van Dongnak, a Vietnami DK minisztertanácsa alelnökének és külügyminiszterének moszkvai látogatása alkalmából. A fogadáson részt vettek: G. M. Malenkov, N. A. Bulganyin, V. M. Molotov, N. Sz. Hruscsov, valamint a Szovjetunió kormányának és az SZKP-nak más vezető személyiségei. — Otto Grotewohl, az NDK miniszterelnöke Július 29-én fogadta G. M. Puskint, a Szovjetunió új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét az NDK-ban. Július 30-án Paul Solz, az NDK minisztertanácsának alelnöke, mezőgazdasági és erdészeti miniszter, fogadta, G. M. Puskint. Ugyanaznap a nagykövet látogatást tett N. Loch pénzügyminiszternél, a minisztertanács alelnökénél, valamint Friedrich Ebertnél, Nagy-Berlin főpolgármesterénél, Damaszkuszban és Szíria valamennyi tartományában a törvényszéki bírák július 29 én sztrájkba léptek gazdasági követeléseik kivívására. Közösségvállalásuk jeléül az ügyvédek is csatlakoztak a sztrájkhoz. . A JOMIURI című japán burzsoá lap nemrég vezércikkben követelte a kereskedelmi kapcsolatok azonnali kiterjesztését a demokratikus tábor országaira. A lap kifejti, hogy Japán gazdaságilag nem tarthatja fenn magát, ha nem folytathat kereskedelmet minden országgal. A délkoreai hszinmanista klikk kisajtolja a parasztok jövedelmének több mint 80 százalékát. Erre különféle módszereket alkalmaznak. Az egyik ilyen módszer az, hogy potomáron megvásárolják a parasztoktól a lábonálló termést, aratás után pedig háromszoros áron eladják Japánnak. Takarazuka japán város tanácsa határozatban tiltakozott az ellen, hogy a város közelében hadászati támaszpontot építsenek. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bucuresti, Piata Sclnteii Nr. 1. Telefon 7.42.29. Előfizetések a postahivataloknál, a levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. Nyomda Combinatul Poligrafic Casa Sclnteii „I. V. Stalin1