Előre, 1955. február (9. évfolyam, 2267-2290. szám)
1955-02-25 / 2288. szám
1955. február 25., péntek Napló jegyzetek eg Bánffyhunyad, péntek, február 11. Ma este érkeztem Bánffyhunyadra. Sosem jártam errefelé. Letett a vonat, már dübörgése is alig hallatszik s én itt álldogálok a sötétben, a fagyos szélben a kihalt állomáson. Rossz dolog este idegenbe érkezni. Merre induljak? Vajon hol van a traktorállomás? Messze?" Közel? Ugyanis oda igyekszem. No, nézzük csak, kitől kérdeztem meg. Nem kérdezek senkit. Megindulok a favágók után. Velük együtt jöttem a vonatban is. Érdekes emberek. A vastag, kopott subából, fekete kucsmából csak úgy árad az erdészkunyhók szaga. A fürészfogakra, fejszeélre vastag nádszálat helyeznek védőnek s mintha védő lenne a nyelvükön is, keveset szólnak. Annál többet cigarettáznak, melyeket szippantanak az újságpapírba sodort dohányból. Mócok. Itt a hazájuk, most a Gyimes völgyéből jönnek. Utánuk indulok. Hej, milyen sötét tud lenniegy ilyen ismeretlen utca. Csak gyéran járnak, a patakot átszelő ösvény kihalt. De ne, mintha világosodna. A főutcán vagyok. Egyszerre csak kisvárossá válik a falu. A hangszóró zenét közvetít, a mozi felett fényreklám. Smitt egy nagy teremben ülést tartanak. Előtte plakát: „Az atomenergia békés felhasználása“ — hirdeti az Írás. Egyetemi tanár tartja az előadást. Merre a gépállomás? — Jöjjön csak velünk az elvtárs, mi is arrafelé tartunk — mondja az egyik ölestenmetű favágó. Olyan lágyan ejti a román szavakat, hogy alaposan kell hegyezzem a fülem, hogy megértsem beszédét. Velük megyek. Kanyarog az aszfalt-ut. Elmarad az utolsó ház is. Az út két szélén dombos rét. Hogy fuj a szél. A Vlegyászéról jön. —----Ott a mi falunk, még ma éjszaka odaérünk — szólal meg az egyik. — Maga csak ide megy, ne ... Nem látok semmit. Vájjon jó helyen járunk? De most mintha. .. igen, igen, tisztán kivehető .Traktorzugás. — „Bejáratják őket — jegyzi meg az ölestermetű, ötven órát jár így.“ A traktorok dübörgését most kovácsok zenéje is kiséri. A két kovács: Lovász György az idősebb, magas, vékony hangú, meg János, az alacsony, tömzsi, nevetős, rekrutának menő, üti rendületlenül az üllőre fekvő vörös vasat. Ez hallok idáig. Most már semmi kétség. Tudom, hogy jó helyen járok. A favágók tovább mennek föl a hegyekbe, bele az éjszakába. Mert ahogy bucsuzásnál mondják . Most hazahívtak, mert itt is sok a munka. No, isten áldja magát. Aztán vigyázzon azokra a traktorokra. Legyenek idejében készen. Itt a tavasz. A Vlegyásza meredek völgyeiből pedig fuj, fuj megállás nélkül a vad téli szél, ide a kalotaszegi dombok felé. Szombat, február 12. Tegnapelőtt azt mondták Kolozsváron, hogy „nayad ? Jó! áll az kérem. Néhány nap még és készen van a javítással. Baj? .Nincs. Szóval úgy tudom, hogy nincs. Minden rendben. No, de majd meglátja“. És most? Hogy is érzékeltessem a dolgot? Hogy is, mondjam el, milyen nagy bajban van ez az állomás, hogy milyen óriási boszouságnak, rettenetes gondnak, elbírhatatlan nyomásnak érzi egy ilyen gépállomás azt a tényt, hogy elmaradt a javításban s hogy uolsó a tartományban. Komolyan mondom, nincs bánat, ami ezzel felérne ebben a percben itt az embereik között. Nincs jókedv, ami el tudná hessegetni ezt a vihart jelző sötét felhőt. Akasztott ember házában még nem jártam. Így aztán természetesen még nem tudom,milyen hatást vált ki az, ha arról a bizonyos közmondásbeli kötélről esik szó. De úgy hiszem, hogy igen hasonlít ez az érzés ahhoz, amit ennek az elmaradt traktorállomásnak az emberei éreznek, amikor ki tudja, hányadszor a javításokra terelődik a beszéd. Márpedig itt a beszéd fonala, bármilyen messziről is indul el, ebbe a kérdésbe torkollik. Merem állítani, hogy egyetlen egy negyedóra semélik el, hogy itt, a zajos műhelyben, a zsúfolt kis irodában, a vadonatúj étkezőben a szépen feldíszített klubhelyiségben, a párás konyhában vagy a jól sütött hálókban ne emlegetnék a dolgot. Persze, nem „direktben“, nincs arra már lelkiereje senkinek, meg aztán tapintat is van a világon, hanem csak úgy félszájjal, de teljes gonddal. Mondjuk ilyenformán : — „ ... Szóval hányadik? — A tizenhetedik ment ki tegnap ... Kis szünet után: — igen, igen, van még elég huszonötig“. Vagy más. .. .. .Ma ugye szombat? Február2? Hm... A fenébe is, telik az idő. . fm mondom nektek, hogy valósággal repül. Meg kell gyúrjuk, fiuk “ Ebben aztán mindannyian megegyeznek. Legyen az Puscuta Dumitru, ez a magasranőtt, mosolynélküli, gondterhelt arcú igazgató, aki most úgy jár-kel itten, mint a számonkérés jelképe. Barta Miklós, a hevesvérű, gyorsmozgású szerelő, Mile Karcsi, az állandóan fütyörésző, világotjárt, jóképű, bikaerős hegesztő és kicsi Aldea, a legiasabb mozgású fiú, akit valaha is ezen az állomásom láttak, s aki biztosan tanja hónapok óta a kullogó címet. Szóval abban, hogy „most aztán igazán meg kell gyúrni ment mentbe, tétlenül az ország szégyene leszünk, ebben mindenki megegyezik. Csak abban nem, hogy miért maradtak el. Az egyik ezt állítja, a másik azt Ilyen beszélgetést jegyeztem le erről a témáról ma délben a kantinban bableves után s töltött paprika előtt. (Vagy negyedórát mindig kell várni a második fogásra). Cristea: („Égimeszelőnek becézettversfaragó brigád vezető, aki tavaly nősült. Egy gyalui kollektivista tizenhat éves lányát vette el feleségül s azóta akármerre indul is ki a traktorral, mejdig Gyalun köt ki). Én pedig azt állítom, hogy Ristea (ez a mérnök) nem érti a dolgát. Mert ha értené, akkor nem állnánk itt Imre Pista. (Szerető, rámenős fiú, megmond mindent az ember szemébe. Az alapszervezet titkára). Persze, Risteának is megvan a maga hibája, de arról ugye hallgatsz, hogy december 31-ig ott ültél Kolozsvár mellett a brigáddal s mi csak vártuk, vártuk a traktorokat. Cristea: Én akartam kint ülni? No, ez szép. Még rámfogynátok. Hát, nem üzentem tízszer is az igazgatónak, hogy indulok a traktorokkal a földről. Az meg visszaüzente: „maradj veszteg. Nem láttad, hogy az „Igazság“ megbírálta azokat a gépállomásokat, amelyek túl korán hívták vissza a traktorokat az állomásra? Igaz, én nem láttam, de ha ő mondja . Imre: No, meg aztán ugye Gyalu is közel volt. A fiatal asszony... Cristea: Te csak ne személyeskedj. Inkább törődtél volna, hogy a műhelyfőnök, Balog ,jól osztotta volna be a munkát. Az alvázhoz odatett három embert s ahova nem kell, oda hatot. Hát ez szervezés? Aztán amikor panaszkodtunk, akkor hirtelen megbetegedett ... A vezetéshez nem elég a diploma, fiú, ezt én mondom. Itt rejlik a hibák gyökere. A frissmozgású Vince Iluska, ez a kalotaszegi parasztlány, aki itt szolgál ki az étkezőben, most ügyes mozdulattal az asztalra helyezte a töltöttpaprikát s ezzel végeszakadt a beszélgetésnek. -Ha ehhez a beszélgetéshez még hozzáteszem azt is, amit az igazgató mondott, meg amit a statisztika mutat, könnyen meg lehet állapítani, hogy miért maradt el ez a gép- és traktorállomás a javítási munkáikban. — Hát elsősorban is rosszul ütemeztük be a munkát. Mert ugye, ha behoztuk volna idejében a traktort, idejében kezdhettünk volna neki a javításnak — magyarázza az igazgató elszánt önkritikával. No aztán behoztuk a traktorokat s maradtunk velük itt a remizekben. — Én elmentem szabadságra, a traktorosok pedig, ha nincs otthon a macska, táncolnak az egerek alapon szerteszéledtek s amikor észrevettem, se traktoros, se szerelő, de január 10-e az volt. De itt van ez a mérnök is, Risitea. Tavaly végezte a craiovai felsőfokú intézetet s ez volt az első munkahelye. Persze ashogy nehezen ment a szervezés. Összeállította az alkatrészek listáját s amikor szerelésre került a sor, kiderült, hogy egyből túl kevés van, másból túl sok, harmadikból pedig semmi. No, indult neki igazgató január közepén alkatrészekért. Hát természetesen a szemembe nevettek, hogy most ébredek fel? Egy szó, mint száz, későn kezdtünk neki s nem elég felkészülten. Hogy ki a hibás? Hát én. Az igazgató is elmosolyodik, először és utoljára ezen a héten. Hétfő, február 14. Ma délután tartottunk egy termelési értekezletet. Drámai ülés volt. Mert itt aztán mindenki megmondta szíve bánatát. A mérnök hibájával, a későnjövőik kérdésével, a rossz szervezéssel, a jó kezdeményezésekkel, szóval mindennel foglalkoztak. S addig vitatkoztak, amíg úgy kilenc óra fele mégis csak megállapodtak abban, hogy nincs éppen olyan nagy baj s ha most aztán hajrázunk, huszonegyedikéig meg lesz a javítás. Lecsöndesült a vihar s hirtelen olyan jókedv telepedett le a klub nagytermében, hogy ittott már nevetésre is húzódott a traiktoristák szája. Ebben a hirtelen és nagy hangulatváltozásban meglepődve érzi az ember, hogy milyen érdekes és sokrétű egy ilyen gép* * és traktorállomás közelről, belülről. Ezernyi probléma, százféle ember, tíz és tiz konfliktus, öröm és bánat vegyül, kavarog a levegőben. Mert nem a traktor itt a főprobléma, hanem az ember. Ezek a fiatal emberek, akik itt tanultak mesterséget, itt nevelődnek, itt lesznek felnőttekké, itt alakul ki jellemük, gondolkodásmódjuk, életfelfogásuk. Milyen érdekes az a folyamat, míg ezek a különböző helyről, különböző lelkialkattal berendezett fiúk egy célba olvadnak össze. Most is például mindannyian megegyeztek abban, hogy válaszolnak kell a ludasiak versenyfelhívására és az ország tudomására kell hozniok, hogy ők a gépjavításban elmaradt bánffyhunyadi kakteristák ezen a héten kiköszörülik a csorbát s huszonegyedikén befejezik az utolsó traktort, az utolsó mezőgazdasági gép és eszköz javítását is. . . Érdemes lett volna látni ezeknek a fiataloknak az arcát másnap délelőtt 11, óra 20 perckor, amikor a műhely szélesre tárt kapuján kidübörgött az A 40-es jelzésű traktor és elhelyezkedett ott a műhely előtti térségen, hogy ötven órán keresztül zúgjon és éber fülek figyeljenek rá, rendesen jár-e, mitör-e hiba valahol, jó-e a szíve, a lelke, a karja, a lába. Amikor kiment a traktor, nem állt meg a munka.. Csupán Cristea rámosolygott Aldeara az meg Barbára, az meg Misére, az meg az öreg Gogu bácsira, aki Bukarestből jött ide segíteni a fiataloknak és a gond felhője egy pillanatra mintha elszállt volna a műhelyből. De csak egy pillanatra. Mert a szemek villanása odatévedt a faliújságra. Még hét traktort, igen, még hét traktort kell megjavítaniok. S „a traktort nem lehet összehányni lapáttal“ — ahogy mondják a fiúk. Kézibe kell venni a sok ezer darab alkatrész mindegyikét, megnézni megsimogatni, kezelni, kijavítani, kicserélni, bekenni, visszahelyezni. Amikor pedig ismét este lett, és vacsorára hívták a traktorosokat, a szemekben, a fínomredőjű homlokokon ott volt a nagy kérdőjel: meg leszünk? nem leszünk meg? ... Szerda, február 16. Hogy megváltoznak a fogalmak! Az ember azt hiszi, hogy egy esztergályos, szóval az esztergályos igen hasznos ember, akit becsülnek a gyáraikban, de nem valami csoda, van belőlük elég az országban. No, de itt az esztergályost, jobban mondva azt az esztergályost, aki ma reggel érkezett Vajdahunyadról, félig csodának tekintik. Dédelgetik, vadonatúj védőruhát adtak neki, kedveskednek, szóval csakhogy nem simogatják, meg nem csókolják. Mert ez a fiatal fiú, aki szabadságra jött haza Hunyadira, engedett a rábeszélésnek és beállt második váltásnak ide a „Victoria“ esztergapad mellé. Hej, hogy kellett ez a második váltás. A sok csavar, a sok menet, a sok alkatrész várta az esztergályost. S most ime, itt van. Nem kell könyörögni Kolozsvárnak alkatrészekért. S amikor az állomásbeliek ideérkeznek a gondolatban, akikor hirtelen megállnak, mint ahogy én is tettem. Hát eddig nem lehetett volna itt elkészíteni ezeket az alkatrészeket? Csak most, amikor már minden kötél szakadt? Persze, hogy el lehetett volna. Hisz a tény mutatja. Óráról-órára készülnek az alkatrészek, az annyira áhított csavarok, anyáik, tengelyek. A fiatal esztergályos meg csak (ill. dolgozik teljes gőzzel s mindinkább érzi, hogy milyen fontos ember. Tizenegy órakor előveszi uzsonnáját és eszik. Ilyenkor mindenki tisztelettel megáll az ajtó előtt s a műhelyben szájról-szájra száll a hir: „ne zavarjátok, eszik ...“ De az még érdekesebb, hogy amióta itt van az új esztergályos, a szerelők nem lopják el egymástól a kész alkatrészeket. Mert beszéljünk őszintén, eddig sok esetben úgy volt, hogy egyik megrendelte az alkatrészt, aztán amikor kiment egy pillanatra s viszszajött, már sehol sem volt az alkatrész. Elvitte a társa az ő traktorához, hogy ő legyen hamarabb kész. Persze, ebből nem egyszer parázs veszekedés támadt. De az új esztergályosnak jó arcmemóriája van, meg nagy tekintélye. Vége szakadt a „véletlen cseréknek ...“ Ma estére elkészül még egy traktor. Péntek, február 18. Megható jelenetnek voltam tanúja. Szombaton még azt hittem, hogy ide, ebbe a zajos, olajos, sáros műhelybe semmi más gond nem hatol be, mint a javítások gondja. Tévedtem. A hunyadi rádiós Mási állomás ma délelőtt megemlékezett Aurel Seturól, a Bernben hősi halált halt sofőrről. Persze még az esemény másnapján ide is elkerült a gyilkos orvtámadás híte. De most, csak most tudták meg pontosabban ezek a fiatalok, hogy milyen körülmények között halt hősi halált egyik elvtársuk a messze idegenben, hazájának becsületét védve. Az erős hangszórók áttörték a munka zaját (no meg aztán a munka üteme is lassult néhány percre). Hallgatták románul, magyarul a kommentárt s amikor vége lett, akkor először Gogu bácsi, aztán kicsi Aldea, aztán az igazgató, a mérnök, mind, mind levették a prémes sapkát, s egy pillanatra vigyázzállásba merevedtek a traktorok mellett. A műhely négy fala közé pedig olyan gyász költözött, amely egyszerre volt szomorú és izzó, egyszerre volt lelket megmozdító és tettekre hívó. Néztük, néztük ezt a megható jelenetet, ezt a szívből jövő gyászt és nem lehetett megindulás nélkül szemlélni, érezni azt, hogy milyen egységesen állunk hazánk ügye mellett, milyen egységes, szétszakithatatlan akarat fog össze bennünket. Csak egy fél percig tartott az egész s aztán a két Lovász rácsapott az üllőre s az izzó boronakapocs ezernyi szikrát hányva formálódott olyanná, amilyenné a mi embereink akarják. Szombat, február 19. Ma itt voltak a kolozsvári tartományi néptanácstól, jött egy küldöttség az egeresi üzemek részéről is; az IMSZ tartományi szervezet egyik küldötte is befutott. Mind, mind azért jöttek,hogy megkérdezzék, miire van szüksége az állomásnak. Ne küldjenek-e szerelőt, valamilyen alkatrészt, nincs-e szükségük valamilyen más segítségre? — Nem lehet itt lemaradni észrevétlenül — jegyzi meg az igazgató. S látszik rajta, hogy jól esik, meg nem is ez a nagy érdeklődés, ez a segíteni akarás. Szombatra előkerült Lécfalvi Jenő is. Eddig nem szóltam róla, de most, hogy előkerült, hadd írjam le az esetét. Lécfalvi Jenő a GTA politikai osztályának egyik tagja. Fiatal, gyorsmozgású, pergőbeszédű, dinamikus ember, aki kiválóan tud beszélni s még annál is jobban ért a faliújságok diszitéséhez, a jelszavas táblák írásához. No, épp itt van a bökkenő ! Mert ezt a képességét a kolozsvári tartományi néptanács mezőgazdasági osztálya is jól tudja. S mit tesz ez az osztály? Elküldi még múlt héten Lécfalvi Jenőt és egy társát díszítési és jelszóíási munkára fel Szurdokra, Ludasra, Enyedre. Mindezt persze a legnagyobb dolog időben, amikor a bánffyhunyadi gép- és traktorállomásnak minden emberre olyan szüksége van, mint a falat kenyérre. Lécfalvi elvtárs pedig veszi a cékmókját, a festő és rajzolóeszközeit és uccit neki, díszíteni a szomszédba. Mi pedig keressük, kutatjuk Lécfalvi Jenőt. Az esti kurzus persze elmaradt (ő az előadója), a politikai munka sántít, hiszen ő felel az LMSZ munkájáért, Lécfalvi pedig egy Lázár István aláírással rendelkező nyolcvanas számú delegációval felszerelve, rendületlenül díszíti a többi gépállomást. Hát ne mérgelődjék az ember ? Hát nem jogos a traktoristák felháborodása? Lázár elvtárs pedig vonja a vállát, hogy ő bizonyisten nem hibás, mert nincs akit küldjön, mert Lécfalvi így s Lécfalvi úgy. De azért most, hogyha mi nagyon kérjük, hát néhány napra itthon maradhat... így maradt itthon Lécfalvi Jenő és fogott neki, saját háza táján rendet teremteni. Hétfő, február 21. Megváltozott az idő. Egész nap sütött a nap. Beragyogta a tájat s mind merészebben, szemtelenebből vetkőztette le a mezőkről az itt-ott fehérlő hófoltokat. Hat óra volt, amikor a 25-ik — az utolsó kijavított traktor, az azóta is nevezetes A 36-os jelzésű KD — kifordult a szélesre tárt ajtón s maga mögött hagyta a kongó, üres műhelyt. Hej, de furcsa látvány igy ez a műhely ! Mintha kétszer akkora lenne, mint tegnap s mintha barátságtalanabbnak tűnne ezzel a nagy üres térségével. A kigördülő KD elfogta a leáldozó nap egyik makacskodó sugarát s úgy fordult-térült, mintha megfürödne benne. Kint álltunk mind: traktorosok, szerelők, agronómusok, könyvelők s úgy, de úgy néztük ezt a traktort, mintha soha ebben az életben nem láttunk volna ilyen csodamasinát. Egy szót sem szólt senki, de érezni lehetett, szinte fizikailag, hogy foszlik semmivé a tegnap gondja, hogy tör utat a beteljesült vágy melegsége, hogy tűnik föl a láthatáron az uj, a tavaszi kampány gondja. ... A Vlegyásza meredek völgyeiből pedig fújt megállás nélkül a szél s hozta, hozta a magas csúcsok havában megfürdött tavaszi illatot, hozta a közeledő új évszak első üzenetét. DÁNOS MIKLÓS MIT OLVASSUNK Mezőgazdasági és erdészeti állami könyvkiadó Orgó Lajos : A kender termesztése és kidolgozása 184 oldal 6,55 lej Dr. Lakatos István : Mezőgazdasági földmérés 196 old. 6,15 lej Moldoveanu Gheorghe : Lótenyésztés 488 oldal 20,50 lej Kalocsay Rudolf: Kísérleteim — a micsurinizmus alkalmazásának gyakorlati eredményei 238 oldal 13,50 lej Dr. Péterffy István : A növények növekedésének és fejlődésének élettani alapjai 360 oldal 20,90 lej * * * A kollektív gazdaságok ellenőrző bizottságainak tevékenysége 176 oldal 2,85 lej Dr. N. Mihailescu, Dr. I. Suhaci: A baromfiak betegségeinek megelőzése és leküzdése 76 oldal 1,65 lej Nechiti George: Minta-erdészkerület 36 oldal 0,45 lej Dr. Otel Vasile : Az anyaállatok gondozása elles előtt és után, 32 oldal 0,30 lej ELŐRE EB Levél az Előre szerkesztőségéhez: Egyszerű pontatlanság ? Csepel Annának hívnak, szilágynagyfalusi lakos vagyok. 1953-ban boldogan értesültünk arról, hogy az RMP Központi Vezetőségének és az RNK minisztertanácsának határozata értelmében hosszúlejáratú kölcsönt juttatnak lakásépítésre azoknak a dolgozóiknak, akiknek erre leginkább szükségük van. Férjemnek a helyi GTA dolgozójának megszavazták a kölcsön folyósítását lakásépítés céljából. Mivel nem volt megfelelő lakásunk, mindent elkövettünk, hogy minél rövidebb időn belül felépüljön a ház. A GTA vezetősége megadott minden tőle telhető támogatást. A múlt év őszén megkezdődött a ház építése. Előzőleg azonban le kellett bontani egy rozoga, düledező földházat, amelynek helyére akartuk az újat építeni. Október 1-én lebontottuk a régi házat, csak egy kis konyhát (három méter hosszú és három méter széles) hagytunk meg, ahová a család (édesanyám, két kis gyermekem, a férjem, meg én) ideiglenesen beköltözött. A ház három hét alatt felépült. De nem teljesen, mert a nagybányai „Closca“ tartományi helyiipari vállalattól nem kaptuk meg az ajtókat és az ablakrámákat. A helyi GTA igazgatósága még 1954 júliusában megrendelte ezeket az anyagokat a nagybányai „Closca“ vállalattól, amelyhez a nagyváradtartományi néptanács építkezési ügyosztálya irányított. A fentnevezett nagybányai vállalat a helyi GTA-hoz intézett átiratában 1954 szeptember 15-re vállalta az ajtók és ablakrámáik elkészítését, egyben kérte azoknak a méreteit. A GTA igazgatósága azonnal postázta a kért adatokat Mi biztosak voltunk abban, hogy a kívánt időre elkészülnek az ajtók is, az ablakrámák is. Október végén már kész volt a ház, de az ajtók és ablakok még mindig nem érkeztek meg. Többször felhívtuk telefonon a „Closca" helyiipari vállalatot, ahol, amikor hallották, hogy a szilágynagyfalusi GTA beszél, azt válaszolták, hogy „nem hallatszik semmi.“ Ezután küldtünk egy táviratot, — választ fizetve — erre sem kaptunk választ. Küldtünk egy átiratot és kértük a tartományi építkezési ügyosztályt, hogy legyen segítségünkre. Végre életjelt adott magáról a nagybányai vállalat, azzal indokolva hallgatását, hogy a méreteket nem kapta meg. Ekkor újból elküldtük a kért méreteket. A vállalat azt válaszolta, hogy december 15-re elkészíti az ajtókat és az ablakrámákat. Elmúlt december 15, de az ajtók és az ablakok még mindig nem érkeztek meg. December végén ismét táviratot küldtünk, a vállalat azonban ezt is válasz nélkül hagyta. Sógorom személyesen felutazott Nagybányára, ahol a vállalattól azt az ígéretet kapta, hogy január 20—25-re teljesítik a megrendelést. Mondanom sem kell, hogy januárban is ajtók és ablakok nélkül maradtunk. Nemrég a sógorom ismét Nagybányára utazott. A vállalat ekkor új időpontot jelölt ki: február 15-ét. Meddig fog még tartani ez az ígérgetés? Sem férjem, sem én nem tehetem, hogy állandóan Nagybányára utazgassunk, mert mindketten dolgozunk. Ki tartozik felelősséggel ezért a nemtörődömségért ? CSEPEL ANNA szilágynagyfalusi lakos A jégsport nagy eseménye A jégkorong világbajnokság a téli sportidény legújabb és egyben legnagyobb eseménye. A Nyugat-,Németországban ma kezdődő jégkorong világbajnokság iránt az eddigieknél is nagyobb érdeklődés nyilvánul meg. A tíz napig tartó küzdelem során 9 együttes — Szovjetunió, Kanada, a Csehszlovák Köztársaság, Svédország, az Egyesült Államok, Svájc, Finnország, a Lengyel Népköztársaság és Nyugat-Németország — küzd meg a világbajnoki és egyben az Európa-bajnoki címért. Amint a részvevők névsorábólis kitűnik, kilenc jóhírnévben álló együttes veszi fel egymással a harcot. Valamennyien emlékszünk még a múlt év március 7-én lezajlott Szovjetunió—Kanada találkozóra, amikor, a jégkorongozásban még „újonc“-nak számított szovjet válogatott 7:2 arányú fölényes győzelmet aratott a sokszoros világbajnok kanadai csapat fölött és ezzel megnyerte a világ- és Európa-bajnokságot. A Szovjetunióban 1946 decemberében rendeztek először jégkorong mérkőzéseket és a következő évben írták ki az első szovjet bajnokságot. A világbajnokságot nyert csapat tagjai között egyetlen egy játékos sem volt, aki négy évnél hosszab idő óta korongozott volna. 1946-tól azonban a jégkorong rohamosan tért hódított az addig igen népszerű és nagy múltra vissszatekintő jéglabdázással szemben. Azóta több ezerre emelkedett a jégkorong-csapatok száma. A jégkorongsportban Kanada neve évtizedek óta fogalmat jelentett s amióta 1920-ban először rendezték meg jégkorongban az olimpiai bajnokságot, a legnagyobb sikereket a kanadai csapat érte el. Kanada csapata a tavalyi világbajnokságig mindössze három olimpiai vagy világbajnokságon szenvedett kisarányú vereséget. A stockholmi világbajnokságon eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A kanadai játékosok a világbajnokság során a szovjet együttes több mérkőzését figyelték meg, de játékától nem voltak elragadtatva. Annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor a döntő végén az eredményt hirdető táblán megjelent a 7:2 a Szovjetunió javára. A két együttes az idei világbajnokságra is jól felkészült s előreláthatólag jelentős részük lesz a bajnoki cím eldöntésében. A részvevők közül a Csehszlovák Köztársaság és Svédország csapatának is komoly beleszólása lehet a bajnokság eldöntésébe. A csehszlovák jégkorongsport nagy világhírnévre tett szert. 1909 óta — amikor első ízben kezdtek korongozni — a csehszlovák jégkorongozók két ízben világbajnokságot, tízszer pedig Európa-bajnokságot nyertek. Svédország is esélyesen indul a világbajnokságon. Múltjukat egy világbajnoki és hét európa-bajnoki cím gazdagítja. _ Az idény során játszott nemzetközi találkozókon a svédek mérkőzésről mérkőzésre jobb formát mutattak, a világbajnoki előkészületek során pedig mindinkább formába lendültek. A részvevő másik öt együttes is komoly játékerőt képvisel és így előreláthatólag a 21. jégkorong világbajnokság az eddigieknél is nagyobb küzdelmet eredményez. Sakk A Szovjetunió sakkbajnokságának döntőjében február 23-án a 7. és 8. fordulóban függőben maradt mérkőzéseket játszották le. Botvinnik győzött Kannal szemben, míg Kotov legyőzte Szpasszkijt. A Geller—Szimagin játszmát Geller, az Antosin—Furman játszmát pedig Antosin nyerte. A Boriszenko —Korcsma, és a Lisztin—Boriszenko játszmák döntetlenül végződtek. Nyolc forduló után az első helyen Geller áll 6 ponttal, majd Botvinnik és Szmiszlov 5 és fél, 5 és fél ponttal , Petroszján és Szpasszkij 5—5 ponttal következnek. 3 A pártos irodalom fejlődésének védelmében A szovjet írók II. kongresszusának hatására a tudományos igényű bírálati szellem egyre jobban utat tör az Irodalomban. A kongresszus vitái számos irodalomelméleti és irodalompolitikai kérdést tisztáztak, megnyugtató tájékozódást nyújtottak az alkotás magasabb eszmei-művészi színvonalának biztosításáért vívott harcban Ilyen összefüggések között veti fel a „Szabad Nép“ (1955. II. 13. sz.) a Magyar Népköztársaság irodalmának néhány időszerű kérdését. E figyelemreméltó írás elvi következtetéseire kívánunk itt utalni. Követjük a tanulmány („Emeljük irodalmunk eszmei és művészi színvonalát“.) gondolatmenetét. A cikk mindenekelőtt kiemeli, hogy a párt politikája megkönnyítette a magyar íróknak, hogy a valóságot mélyen, sokrétűen, éles konfliktusokban mutassák be. Számottevő eredmények mutatkoznak a sematizmus leküzdésében. Az alkotói szabadság elősegítette a kísérletező kedvet, típusokban gazdagabbá, életszerűbbé váltak az írások. Biztató eredmények jelentkeztek a szatírairodalomban, szélesedett a műfaji változatosság. Ezek az eredmények felvetik azt a kötelességet, hogy „védjük irodalmunk egészséges fejlődését minden olyan nézettel szemben, amely gátolja szocialista irodalmunk kibontakozását, csökkenti pártos erejét“ — írja a lap. A tanulmány a következőkben, a párt politikájának megítéléseiben mutatkozó helytelen nézetekkel száll szentbe Nem utalunk itt az érvelés konkrét személyi vonatkozásaira, inkább csak néhány elvi következtetést emelünk ki. A cikk mindenekelőtt elmarasztalja az utóbbi időben született pesszimista, sötétenlátó műveket és elméleteiket, amelyek szerint az irodalom fő feladata a leleplezés. Nyugtalanító tünetnek ítéli a narodnyicizmus ideológiájánaik újjáéledését, amely hol városellenes, a paraszti morált dicsőítő, hol a nemzeti hagyományokat eltorzító művekben és cikkekben jut kifejezésre. Meggyőzően fejti ki, hogy a polgári és kispolgári szemlélet nem mindig jelentkezik nyíltan. Gyakran a szocialista esztétika terminológiáját ölti magára, de a megállapításokat kiszakítja összefüggéseiből, illetőleg kispolgári tartalommal tölti meg, így például hibás irodalmi nézetek igen sokszor az életigazság ábrázolásának helyes jelszava mögé bújnak. Ámde az életet lehet pártosan és lehet a burzsoá objektivizmus alapján is ábrázolni. A valóságábrázolás zászlaját használják cégévül azok is, akika valóságra való egyoldalú hivatkozássalkívánják destruálni a kibontakozó új, szocialista életet. A valóság helyes bemutatása csak az igazság pártos érvényesítése mellett lehetséges. „Csak akkor tudjuk teljes szépségében feltárni a valóságot, ha az igazság megkeresésében a munkásosztály és a párt több évtizedes tevékenységének kollektív tapasztalatára támaszkodunk és nem bízzuk magunkat az egyéni meglátások szeszélyére.“ Igaz ugyan, hogy a fiatal, pártos magyar irodalom egyik komoly fogyatékossága a sematizmus, vagyis az élet mesterkélt lakkozása volt s ez gátolta az élet,konfliiktusainak mély feltárását, de egyes írók a „lakkozás“ leküzdése érdekében egyoldalúan fordultak az élet nehézségeifelé. Az árnyoldalak, a hibák felderítését tartották legfontosabb feladatuknak. „Egyoldalúságra egyoldalúság volt a válás*.“ Az élet árnyoldalainak előtérbe állítása ugyancsak sematizmushoz vezet. Helyesen veti fel a cikk, hogy a hibákra való egyoldalú reagálás útvesztés, nem a népet nevelő, inkább a népet leverő, elcsüggesztő irodalom útja. Az úgynevezett „leleplező“ irodalom programmja az eredményeik tagadására vezet. A hibákból indul ki és nem az eredmények továbbfejlesztésének, a pártos irodalom további erősítésének feladatából. Egyes hibás művekkel kapcsolatban veti fel a tanulmány az irodalmi művekkel szembeni türelmesség kérdését. Türelemre szükség van az irodalomban és a művészetben, állapítja meg. Ez azonban nem jelenthet fegyverletételt az ideológiai harc frontján. A türelem nem párosulhat az elvtelenséggel. A növekvő sikerek fokozzák az osztályellenség tevékenységét ideológiai téren is. Az alkotói szabadság burzsoá eltorzítása mérgezi elsősorban a levegőt és táplálja a szektás törekvéseket. A tanulmány állást foglal az olyan nézetekkel szemben, mint: „hagyjuk az irodalmi vitákat, alkossunk innkább.“ Az ilyen nézetek fegyverletételt hirdetnek a szocialista esztétika meghamisítói, az irodalom fejlődésének magzavarói előtt. A kritikának az a feladata, hogy az egész irodalmi élet élén járjon. Mindezeket a kérdéseket a szovjet írók II. kongresszusának kapcsán és a magyar irodalom konkrét kérdéseivel összefüggésben elemzi a cikk. Megállapítja, hogy a magyar írók feladata az, hogy a szovjet írók kongresszusának egész anyagára támaszkodva, annak lényegét megértve, a tanulságokat alkotó módon vonják le a nemzeti irodalom számára. „Népünk azt várja íróinktól — írja befejezésül —, hogy korunk nagy eszméi hassák át műveiket, hogy alkossanak művészileg kiváló, az életet híven tükröző, nagyhatású műveket. Az eddigi eredményeket újakkal gazdagítsák, még magasabb színvonalú műveket hozzanak létre. Régóta nem volt erre olyan lehetőség, mint most, a szovjet írók II. kongresszusa óta.“ A Magyar Autonóm Tartomány néptanácsa kereskedelmi osztályának munkájáról Ha megvizsgáljuk a Magyar Autonóm Tartomány néptanácsa kereskedelni osztályának tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy a tartományi pártbizottság állandó iránymutatása alapján, a végrehajtó bizottság támogatásával ezen a téren komoly eredményeket ért el. Az állami kereskedelmi hálózat sokat fejlődött. Az Alimentara helyi kereskedelmi szervezet 193, az Aprozar 19, míg a helyi élelmezési tröszt 61 elárusító egységgel rendelkezik a tartományban. Csupán pártunk 1953 augusztusi határozata óta 115-tel növekedett a számuk. Ugyanilyen javulás tapasztalható az ellátásban. A kereskedelmi egységeken keresztül forgalomba hozott élelmiszerek mennyisége 1951-hez viszonyítva 1952-ben 31,5 százalékkal, 1953-ban 1952-höz képest 30 s®ázalék-kal, 1954-ben 1953-mal szemben 45 százalékkal növekedett. A vendéglátó ipar ellátása 1953- ban 48 százalékkal, míg 1954-ben 54 százalékkal bőségesebb, mint az előző évben. 1953-ban 30 százalékkal több ipari termék került forgalomba, mint egy évvel előbb, 1954- bem pedig 17 százalékkal több mint 1953-ban. A jegy és fejadagon alapuló ellátási rendszer megszüntetése óta pedig kenyérrel, hússal, búzaliszttel, kukoricaliszttel, zsiradékfélével és még sok más élelmiszerrel nagyrészt ki tudjuk elégíteni a dolgozóik jogos igényeit. A kantinok, Internátusok, munkatelepek, kórházak és más hasonló fogyasztási egységek zöldség, olaj, hús, cukor stb. szükségletét szintén fedeztük. Az ipari cikkek terén vannak még hiányok. Nincsen megfelelő választék cipőből, szövetből, kötöttáruból és több más cikkből. Az iparra hárul a fentiek választékának biztosítása. A városi dolgozók ellátásában igen fontos szerepük van a piacoknak. S bár ezen a téren is vannak eredményeink, elmulasztottuk mozgósítani a piacokra a kollektív gazdaságokat. Ugyanakkor nem biztosítottunk megfelelő feltételeket a kollektív gazdaságok és egyéni termelők számára, áruik forgalombahozására. A tartományi piacigazgatóság nem gondoskodott elegendő asztalról, mérlegről, elárusítóbódéról. Ezért a tartományi kereskedelmi osztállyal együtt felelősek a rajoni és városi néptanácsok is, amelyek a piackérdést harmadrendű feladatnak tekintették. A mulasztás felszámolására megtettük a kellő lépéseket. Hasonló a helyzet a barompiaccal is. A marosvásárhelyi városi néptanács végrehajtó bizottsága például a barompiacot olyan helyre tette, ahol ősszel és tavasszal a szekerek tengelyig, az állatok térdig süllyednek a sárba. Ezen sürgősen segíteni kell. A múlt év elején komoly gondot fordított a tartományi kereskedelmi osztály a helyi erőforrások kihasználására, amihez hozzájárult az ipari vállalatok és kereskedelmi szervek közötti együttműködés megteremtése. Marosvásárhelyen havonta szerveztek megbeszéléseket a városi kereskedelmi osztály segítségével a köztársasági érdekeltségű üzemek és helyiipari vállalatok, a kisipari termelőszövetkezetek, valamint az állami és szövetkezeti kereskedelmi szervek részvételével, ahol közösen kutatták fel mindazon lehetőségeket, amelyek a dolgozók jogos igényeinek kielégítését biztosítják. Az év vége felé azonban ezek az értekezletek teljesen elmaradtak. Pedig tovább kellett volna fejleszteni őket, a rajoni és városi kereskedelmi osztályok bevonásával. Ha a tartomány többi rajonjában is tartottak volna ilyen megbeszéléseket, az ipar és kereskedelem közötti kapcsolatok megszilárdítása a helyi erőforrások még jobb kihasználását, a közszükségleti cikkek nagyobbbőségét eredményezte volna. De erre csak a jegy és fejadagon alapuló ellátási rendszer megszüntetéséről szóló határozat megjelenése után került sor bizonyos mértékben. Januárban Marosvásárhelyen kétszer, míg Csíkszeredán egyszer találkoztak a termelő egységek és a kereskedelmi szervek megbízottai. Ezeknek az értekezleteknek eredményeképpen az Ipari Termékek Helyi Kereskedelmi Szervezete máris számos termelő vállalattal („Petőfi Sándor“ bőrgyár, „Simó Géza“ bútorgyár, „Lázár Ödön“ helyiipari vállalat, „Unitatea“ kisipari termelőszövetkezet, „Ciocanul“ szövetkezet, a kézdivásárhelyi „Sportind“, a sepsiszentgyörgyi „Május I“) kötött szerződést. A tartományi néptanács kereskedelmi osztálya tovább kell hogy fejlesszea termelő vállalatok és kereskedelmi szervek kapcsolatát. Arra kell törekednie, hogy minden rajonban tartsanak havonta egyszer hasonló megbeszéléseket azzal a céllal, hogy a vállalatok, szem előtt tartva a népi szokásokat, a helyi jellegzetességeiket, olyan közszükségleti cikkeket állítsanak elő, amelyeket a dolgozók igényelnek. Ehhez nagyban hozzájárulhatnak a kereskedelmi szervái, ha a jövőben csak olyan árut vesznek át, amely úgy minőségileg, mint a fenti szempontok szerint is megfelel. Ami a kiszolgálást illeti, szintén sokat javult a helyzet. A kereskedelem dolgozóinak nyolcvan százaléka szocialista versenyben van. Számos minőségi kiszolgáló brigád működik, sok kitüntetett élmunkás van a kiszolgálók között. További fejlődésüket különböző szakmai tanfolyamok biztosítják. Ezen a téren nagy segítséget kapott a kereskedelmi osztály a szakszervezeti szervektől. Egy másik fontos teendője a kereskedelmi osztálynak, a fürdő és üdülőhelyek ellátásának biztosítása. Tanulva a múlt évben elkövetett hibákból, a kereskedelmi osztály már intézkedett, hogy a kereskedelmi szervek mindenütt kezdjék meg a vendéglők, cukrászdák, büffék rendbehozását, gondoskodjanak a szükséges áruról. A tartományi kereskedelmi osztály munkájának egyik gyengesége, hogy nincsen kellő kapcsolata a rajoni és városi kereskedelmi osztályokkal. Ebből származott az, hogy a rajonokban a kereskedelmi osztályok nem irányították és ellenőrizték kellően azáruelosztást, így történhetett meg, hogy míg a kereskedelmi szervek központi raktáraiban volt elegendő áru, az üzletekből mégis hiányzott. A maroshéviznajoni szövetkezeti raktár udvara jelenleg is tele van rárvással, de Gyergyóhodos, Salamás, Gödemesterháza szövetkezeteiben nincs rárvás. Gyergyószentmiklóson pedig az Alimentara egységeiben nem lehet találni szalámiféléket, bár Marosvásárhelyen annyi van belőle, hogy nem tudják, eladni. Hasonlóképpen hiányzott Kézdivásárhelyen a margarin, amíg Sepsiszentgyörgyön az Alimentara raktáraiban volt elég. Ebben az évben tovább folyik a Magyar Autonóm Tartományban a kereskedelmi hálózat kibővítése. Számos állami kereskedelmi egységen kívül több mint ötven szövetkezeti egység létesül. Közöttük egy rajoni és öt falusi áruház, hat üzlet az áruellenszolgátatási kereskedelem minél jobb biztosítására három háztartási cikkeket árusító szaküzlet. Szükséges tehát, hogy a tartományi kereskedelmi osztály hivatása magaslatán, álljon s maradéktalanul teljesítse feladatait. Ehhez elsősorban a városi és rajoni kereskedelmi osztályok minél szorosabb kapcsolatát kell biztosítania. Csak a jó kapcsolat teszi lehetővé az ipari és kereskedelmi szervek eredményes együttműködését, az áruelosztás jobb megszervezését, a kollektivista piac kialakulását. Mindennek eléréséhez fokozottabb ellenőrzésre van szükség, ami részben a városi és rajoni kereskedelmi osztályokra hárul. De nem szabad elfelejtkezni az önkéntes ellenőrző csoportokról sem, amelyek már bebizonyították, hogy milyen hasznosak. Sok esetben leplezték le azokat, aki a fogyasztók megkárosítására törekedtek, felfedték az áruelosztás hibáit, segítettek a nehézségek leküzdésében. Ennek ellenére az utóbbi időben mégsem kapnak megfelelő támogatást a kereskedelmi osztályoktól. A dolgozó tömegek önkéntes részvétele a közügyek intézésében olyan erő, amelyről nem szabad lemondani. Hiszen ez nagy mértékben előbbre viszi a bőséges élet megteremtésének ügyét. Írta: BODOR ENDRE a Magyar Autonóm Tartomány néptanácsa végrehajtó bizottságának alelnöke