Előre, 1969. november (23. évfolyam, 6842-6867. szám)
1969-11-21 / 6859. szám
ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS A 150 éve született Bolintineanu a múlt században kibomlott román romantika egyik jeles képviselője. A mozgalom az 1848-as forradalmi valóságból táplálkozott : innen nyerte népi tartalmát, haladó jellegét, ez magyarázza átszövődését a realizmussal. A forradalmat megelőző eszmeáramlatok szerves részeként a 48-as nemzedék minőségileg új irodalma a nemzeti történelmet a népi, nemzeti életet tekintette az írói ihlet legjobb forrásának, felismerve a nemzeti öntudat ébresztgetésének, ápolásának forradalmi jelentőségét a haladásért folytatott harcban. Bolintineanu azonban nemcsak írásaival vette ki részét a forradalomból. Visszatérve Párizsból, ahol mint ösztöndíjas diák tanúja volt a franciaországi eseményeknek, Belcescuék harcának támogatására napilapot adott ki. „Lapunk célkitűzéset programálja az első számban — küzdeni a román nép jogaiért. Tiltakozásunkat az önkényuralom ellen mindig fennen fogjuk hirdetni". A lap különös fontosságot tulajdonított a parasztkérdésnek, hirdetve, hogy „a parasztság az a néposztály, amelyhez minekünk is minden érdekünk kötődik". Forradalmi álláspontját ekkor írt költeményei is híven tükrözik, mozgósító erejük máig sem gyöngült. A bukás után neki is menekülnie kellett, sőt azok közé tartozott, akiknek kényszerű emigrációja a leghosszabbra nyúlt, a hazai hatóságok csak 1857-ben engedélyezték számára a hazatérést. Élete legfontosabb állomása azonban éppen hazatérte után következik, Cuza fejedelemsége idején 1861-ben az ország külügyminisztere lett. Súlyos betegsége azonban csakhamar visszavonulásra kényszeríti, hosszú évekig az ágyat nyomja, hogy végül nyomorban haljon meg. Bolintineanu rendíthetetlenül hitt az irodalom, a költészet társadalmi elkötelezettségében . 1857-ben kiadott verskötete bevezetőjében hitvallását így fogalmazta meg : „A költészet célja — emlékeztetvén az erényekre és bemutatván a szenvedélyeket — a lélek megtisztításaavégett, hogy az ember sorsát könynyebbé tehessük". Költemények sorában megtestesült esztétikai nézetei már csak ezért is figyelemre méltóak. Költészete nemcsak tartalmi, ér'zelmi ereje által hat. Bolintineanu az első a román költészetben, aki felfigyel a szó zenei értékére, akusztikai hatásaira, s aki immár tudatosan keresi — a köznapi jelentésen túl — a ritmikailag, zeneileg is leginkább „illő igéket", amelyekből versét egyetlen lüktető,zengő, összehangzó dallammá komponálhatja. Versírás közben par excellence akusztikus hatásokat keresett és teremtett, s ez a törekvése a modern verseléshez közelíti, mert a szavak s a hangok hullámzása ekképp ’más asszociációk beiktatása nélkül is képes sugallni a költői eszmét. Versei mozgással, lendülettel vannak tele, a dinamikus szárnyalás klasszikus vizualitást biztosít nekik. A rengeteg mozgás, végtelen csapongás, rohanás kavalkádjában a verssorok már-már szétfeszülnek, még magasabbra szítva a képzelet lángját. Bolintineanu a román regény születése körül is ott bábáskodott : 1855-ben közzéadott Manuil és Elena című szatirikus regénykísérlete már azt a folyamatot jelzi eléggé erőteljesen, amelynek betetőzője Filimon Régi és új urak című műve lett pár év múlva. Kerekes György 150 ÉVE SZÜLETETT Dimitrie Bolintineanu MEGÉRTENÉ, HA MEGÉRTHETŐ... Kettőn áll a vásár — állapítja meg találóan B. T. az író és olvasó viszonyírói, az irodalmi mű megértését illetően.*) Manapság sok szó esik erről a kérdésről, s nemcsak az irodalom, hanem a művészetek terén is. A műélvezet lehetősége, az tehát, hogy közérthető-e egy alkotás vagy sem, kettőn áll: az írón és az olvasón. S mégis nem egyszer derül az ki, hogy az író és az olvasó kapcsolatához szükséges elsőrendű feltétel , a műélvezet, valamilyen oknál fogva hiányzik. Az alkotó és a közönség magára marad, s mindegyik a maga részéről a másikat okolja emiatt. Nem célom tovább feszegetni ezt a kérdést, hanem inkább a fenti kapcsolat alapfeltételének, a közérthetőségnek nyelvi kifejezéséről szeretnék röviden szólni, s Márton Gyulának az Előre egyik múlt évi számában megjelent cikkét újból emlékezetbe idézni (Feltételes módú igealak-e a .járható, .kérhet' ? 1968. VII. 7.7). / Mi késztetett erre ? Egy mondat, amelyet a minap olvastam : «... megnéztem az Értelmező szótárban — írja a cikkíró —, hogy miként fogalmazza meg a közérthetőséget, és ezt találtam: „Az a dolog, amelyet mindenki megérthet''. Tehát feltételes módról van szó.» (Én ritkítottam. N J.). Vajon mi vezethette arra, hogy ezt írja ? — tettem föl magamban a kérdést. . *) Előre, 1969. XI. 9. Szükségtelen, hogy a ható ige és a feltételes módú igealak jelentése közti különbségről írjak. Annyit talán mégis nem árt, ha megemlítek, hogy a „közérthetőség“ az író és az olvasó számára nem teljesen azonos tényezőktől függ. Az író szemszögéből nézve, műve bizonyára megérthető, mert neki minden adottsága megvan hozzá, ő alkotta. Az olvasó számára azonban a műélvezet már feltételezett is lehet, mert csak akkor értheti meg és élvezheti a művet, ha megvan rá a ANYANYELVÜNK lehetősége és nem függ semmi feltételtől, körülménytől, sajátosságtól pl. a nyelvezettől, a stílustól, a formától stb. Ha ezek közül csak egyik is gátolja a megértésben, akkor csak megértené. Hogy ezt elérhesse, természetesen az olvasónak is törekednie kell a megértést gátló feltételek elhárítására, de az író számára sem lehet közömbös, hogy írásának élvezete mindenki számára adva van-e, vagy pedig bizonyos feltételektől függ. Bár sok esetben is erre bőven szolgáltat példát az irodalom és a művészet — az alkotó „értetlenül“ áll társadalmával szemben olyan írásával, amely nagyon is érthető. Ennek azonban nem formai, hanem tartalmi, eszmei okai vannak. A megértheti alak elsősorban az egyénben rejlő lehetőséget, fejezi ki, szemben a megértené alakkal, amely a jelentéstartalom felfogását külső körülményektől teszi függővé, feltételezetté. Van viszont a ható igének egy bizonytalanságot, feltételezett lehetőséget kifejező jelentésárnyalata, például „ott lehetett ő is“, „korán felébredhettem, mert még sötét volt“. Ezzel a jelentésárnyalatával közel áll a feltételes mód használatához az enyhébb, udvariasabb kijelentés kifejezésére: „Ezzel talán készen volnánk“. Vagy : „Ezek szerint megérkeztünk volna“. Az udvarias, szerény kérés, vágy kifejezésére meg éppen a ható ige feltételes jelen idejét szoktuk használni: „Kaphatnék egy kiló kenyeret?" — mondjuk a kenyérboltban, így fordul Csokonai is barátjához: S.: ihatnám, pajtás ! így kiált föl / Csokonai vitéz Mihály ... No, ha ihatnál, hát majd ihatok (Petőfi: Csokonai}. Ezt a formát használja maga a cikkíró is, amikor ezt írja: „Idézhetnék ‘érthetetlen' műveket a huszadik század monumentális prózájából is". Talán itt találjuk meg a magyarázatát annak, hogy a haló igében miért érezhetett valami feltételezettséget is, amikor a megérthet alakot feltételes módúnak minősítette. Nagy Jenő AZ EMBERSÉG MELEGE A filmben, amelynek programszerű címe erre utal, nagyon sokszor van hideg. A nyári zápor hűsítő kellemétől, a ruhástól való fürdőig a téli patak jeges vizében, s a fagylaló emberietlenséggel való kisebbnagyobb megütközésekig, sokszor érezzük azt, hogy a fiatal film fiatal hőse fázik a magányban és keresi az emberi összefüggések melegét. József Attila ifjúkori versére visszhangzik, ami ebben a filmben valóban értékes , „valami nagy, nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek".Kezdő rendező, kezdő filmíró munkája ez, színészdiákokkal a főszerepben. Az első olyan román film, amelyben önkifejezését keresi a mai fiatal generáció, amelyben a húszévesek beszélnek önmagukról, s nem a harminc-negyven év nosztalgiája, fölényeskedése, vagy titkos irigysége vezeti rá a szerzőt az ifjúsági témára. Óvakodjunk mégis attól, hogy „a nemzedék filmjének" tekintsük Horia Patrascu és Serban Creanga filmjét. Nincs világszenzációról szó, nem fordítja ki ez a sarkából sem a művészi látásmódot, sem a filmgyárat , nem dönget kaput-falat. Egyesek még úgy is nézhetik, hogy túl szerény, túl jólfésült kis munka ez. Csakhogy: a kamaszzseni hetykesége fedezet nélkül nevetséges. A nagy nekirugaszkodás, ami után nem következik semmi, sokkal rosszabb, mint a szerénység. A koraérettségvalóban meglepő jele, hogy Serban Creanga pontosan akkora fába vágja a fejszéjét, amekkorát ki is tud dönteni. Amenynyit maga elé tűzött, azt hiánytalanul keresztül is vitte. Ugyan hány ,,felnőtt"* filmrendezőnk mondhatta el ezt önmagáról az utóbbi időben ? Nagyképű hőbörgés nélküli váromás ez a film arról, milyennek látja néhány fiatalember a világot, amelyben a saját helyét fel kell lelnie.A megkapó és meggondolkoztató az, hogy ezek a fiatalok a sikertelenség, pontosabban a nem kiugró pályafutás és egyéniség helyzetében vizsgálják a fiatalság közérzetét, hogy az ifjúság közmondásos kegyetlensége helyett az érzékenységre, a sérülékenységre figyelnek. Aki ebben a filmben kegyetlen — például a lány apja, (Stefan Mihailescu-Braila) vagy, a falusi néptanácsi titkár (Mihai Badiu), — abból már kiveszett a fiatalság, de az emberi kiteljesedés nem lépett a helyébe. Ezzel szemben néhány szép öreg figurája van a filmnek s megkapó, hogy milyen fogékony a film alkotóinak és hőseinek az érzékenysége irántuk. Tudatában vannak annak, hogy a jövő a múlt romjain épül, de a jövő megállítása mellett futja még zsivajgó érzéseikből egy gyöngéd mozdulatra az iránt is, akit betemet a jövő. A házikója bontását végignéző öregasszony képe igazán emlékezetesen szép. S még szebb a sokat igérő Vladimir Gaitan alakította főhős meghitten fájdalmas és értő viszonyulása az elmúláshoz : apjához s a nénikéhez, akinek új lakásában egyszerre csak más lakókat talál. A rendezőnek van érzéke a tárgyak, a környezet költészetéhez s a nénikétől maradt rozoga kis ébresztőóra, amely mindig váratlanul és indokolatlanul csenget,finom jelzésként vonul végig a filmen, jelenünkbe s jövőnkbe váratlanul s kéretlenül, de szervesen szól bele a gond, a fájdalom, az emlék , az emberi folytonosság. Van egy szomorú alaphangja a filmnek, amely azonban nem keserű és nem cinikus. Tán a felnőtté válás első kötelező jele ez a gyakorlattal való első találkozás élménye, amikor ráébredünk, hogy a dolgok nem egyszerűek, hogy meg kell küzdeni értük, olykor fölös erőráfordítással is, hogy a valóság nincs szépen megfésülve és zökkenőmentessé rendezve, mint a mesében. Talán a legjelképesebb pillanata a filmnek az, hogy a lány akkor öleti meg először a fiút, amikor az nem kerül be az egyetemre. A kudarc érleli az öszszetartozást, az egymás iránti felelősséget. S a kudarc nem kizárólag a hanyatlás, az öregedés sajátja — de nem is összeférhetetlen az etikummal... Pedig húszévesen hajlamosak vagyunk rá, hogy úgy higygyük. Hősök és alkotók — itt nehéz különválasztani őket, hiszen nyilvánvalóan önéletrajzi elemekből, pontosabban szubjektív élményekből s azoknak önmagukon való átszúrásából született a film — valami megejtő tisztánlátással, gőzfejű önámítás nélkül mérik fel helyzetüket s ennek ellenére — vagy épp ezért — töretlen frisseséggel, hatnivágyással szeretnének valami hogynagy tüzet rakni, hogy melegednének az emberek. A történet hozzá természetesen az, hogy volt egy fiú meg egy lány. A nézők sok szép jelenetnél fognak arra gondolni, hogy volt az Egy férfi meg egy nő... Különösen a zárójelenet állóképei emlékeztetnek Lelouch filmjére, de pszichológiailag és jellemzés tekintetében oly pontosan időzítve s oly ihletettszépen, hogy nem lehet rossznéven venni, aminthogy a forgatókönyv helyenkénti szerkezeti egyenetlenségeit, hangulati-érzelmi lanyhulásait, cselekményi-gondolati üresjáratait ■sem. A fiatal főszereplők közül Vladimir Gaitant nem lehet eleget dicsérni, oly mély, érzékeny, eredeti. Nicolae Woltz a barát rezonőr szerepében a film őszinteségének egyik fontos tényezője. Emilia Dobrin nagyon szép, de inkább csak szép. A „felnőtt" szereplők — Sebastian Papaiani, Ernest Mattei, Stefan Mihailescu-Braila — azonosak önmagukkal. A falusi cinevérité-jelenetek szintén a film őszinteségének, hitelességének erőteljes vonásai. Mihai Dimiu telibetalálta a kis helyi önjelölt zsarnok alakját. Olasz Tibor felvételezésében az érett művészet, a fölényes szaktudás eredetisége párosul a töretlenül megőrzött kamasz-érzékenységgel, frisseséggel. Szinte az a benyomásunk : akkor születik a látvány, amikor a szereplők s az író-rendezőpár befelé néző tekintetével szemléli az ábrázolt élet szubjektív hőseit és tárgyi közegét. A film stílusa, amely csupa érzékeny változás, mindenekelőtt az operatőr stíusa , ő fogalmazza képpé szerző-partnerei érzéseit és gondolatait. . Halász Anna A temesvári Állami Magyar Színház művészeinek egy kis csoportja szerda este Csikszentsimonban százöt néző előtt mutatta be az elmúlt évad országos hírű előadását, Harold Pinter A gondnok című darabját. Az újsághírhez még a következőt fűznénk hozzá : az alcsíki iparosodó községet több mint 500 kilométer választja el Temesvártól. Bárki felteheti tehát a kérdést, hogy miféle turnépolitika felytán jutott el a háromszemélyes, a közönség számára egyáltalán nem könnyű darab egy félezer kilométerre levő község művelődési otthonának hideg színpadára, százöt néző elé. A kérdés megválaszolását igen fontosnak tartjuk, mert fényt vet a Csíkszeredai Művelődési Ház tiszteletre méltónak egyáltalán nem nevezhető magatartására. Tudnunk kell 500 kilométer -százöt nézőért ugyanis, hogy a központi szervek által idejében jóváhagyott turnétervben eredetileg Csíkszereda szerepelt november 12-i időponttal az előadás Színhelyeként. De Snivel néhány nap múlva a kolozsvári Magyar Opera néhány művésze, Rátonyi Róbert budapesti operettszínésszel együtt négy előadást tart operett-slágerekből Csíkszeredában, a városi Művelődési Ház „nem garantálta" a közönségsikert. Éppen ezért a megyei művelődés- és művészetügyi bizottsággal együtt ajánlotta Csíkszentsimont és minimum négyszáz főnyi közönséget ígért, amiből végül is csak száz lett, de az előadás több mint egy órás késéssel kezdődött, mert hátha időközben még valaki betéved. Sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a bemutatót, érdemes-e a három művészt fárasztani tíz-húsz néző kedvéért. Mielőtt a függöny felgördült volna, Sinka Károly színházigazgató arra kérte a nézőket, hogy egyáltalán szíveskedjenek végignézni az előadást és néhány mondatban próbálta megadni az abszurd és groteszk elemekkel alaposan megtűzdelt darab megfejtésének a kulcsát, amely szokatlan eljáráshoz, úgy gondolom, egyáltalán nem kellett volna folyamodni, mondjuk, Csíkszeredában. Bár ki tudja. Ugyanis Csíkszeredát főleg könynyebb fajsúlyú előadásokkal keresik fel hivatásos együtteseink. Hogy csak az utóbbi időszak látványosságai közül említsünk fel néhányat: Dankó Pista, Tündérlaki lányok, Cigányprímás és most az operett-egyveleg. A csíkszeredaiak eddig főleg a színházakat hibáztatták. Meggyőződésünk, hogy a felelősséget ki kell terjeszteni a városi és a megyei művelődési élet illetékeseire is. Az itt leírt magatartással biztosan nem fognak műértő, műélvező közönséget nevelni, márpedig ez és nem a nagy terembérek beinkasszálása a művelődési ház Elsőrendű feladata: Kálmán Gyula GAZDA JÓZSEF Tűzoltóparancsnoka volt a falujának közel három évtizedig. Annak idején megválasztották, s már talán maga sem tudja, miként fogadta, de az lett. Végezte a kötelességét, úgy, ahogy azt a legjobb lelkiismerete diktálta. Fokozatosan leszokott arról, hogy vasárnapjai legyenek. Felvette a jobbik ruháját, mintha templomba indulna, s ment találkozni a tűzoltóival. Megbeszélték a tennivalókat, egy kicsit gyakorlatoztak, egy kicsit beszélgettek, s aztán ki-ki hazaindult. Az emberek szerették. Volt aki csak azért járt el ezekre a gyakorlatokra, mert szégyellte volna megtenni vele szemben, hogy ne legyen ott... Versenyeket nyertek, valós tüzeket oltottak el, s ilyenkor sohasem jutott eszébe, hogy neki csak parancsolnia kellene. Ott volt mindig, ahol a legnagyobb szükség volt az emberre. Végezte a kötelességét. Mint ahogy a társai is végezték. Nyaranta, amikor szabadságát tölthette volna, nap mint nap kiment a szérvre ellenőrizni, hogy nincsen-e baj. Nincsen-e tűzveszély. S hogy a beosztottak rendesen teljesítik-e a szolgálatot... Mindezt ingyen. Bármiféle ellenszolgáltatás nélkül. Hiszen kötelessége volt. Sorsa volt, hogy a közösségért kell dolgoznia. Érte a feladatát, s úgy végezte, hogy még eszébe sem jutott, másként is lehetne. Aztán egyszer... egy napon, meghallotta valakitől, hogy már nem ő a parancsnok. Az egyik hűséges tűzoltója sajnálkozásából... Talán megszédült egy kicsit. Talán kiment a vér az arcából. Mert hiába, hogy a józan ész azt diktálta : nem tesz semmit, tehertől, nyűgtől szabadultál meg, de mégis. .. Ott motoszkált a kérdés : ezt érdemeltem ? Ennyit ért a huszonnyolc évi munkám ?... Egy darabig még felöltözött vasárnap délelőttönként, s tehetetlenül jött-ment a ház körül. Az udvaron. Nem találta a helyét. Nem tudta, mihez kezdjen az idejével. El-el látogatott a barátaihoz. De aztán rájött, hogy erre sem alkalmas ez az időpont, s leszokott róla. Jóval később tudta meg, ugyancsak másoktól, hogy azért váltót NAPLÓ - ták le, mert öregnek minősítették már. S nem tartottak többet igényt a munkájára... ★ Feri bácsi kiválósága volt a maga szakmájának Példaképe volt mindenkinek, öregnek, fiatalnak férfinak és nőnek. Maga volt az energia. A tettvágy. Nem tudott egy percig megpihenni. Állandóan dolgozott. Mindig-mindig kereste az újat. Hogy mivel léphetne elé. Hogy mivel lendíthetné ki szakterületét a jelenlegi állapotából. Egyszer ideadta egy versét. Gyarló volt. Gyenge volt. De benne égett a hit. Egy ember nagy-nagy akaratereje... A tudóst csodáltam benne, aki szóra bírta a természetet. Mélyére tekintett az élő és élettelen létnek. S tanítómestere volt mindenkinek, aki a bűvkörébe került. Szaktársnak és nem szaktársnak egyaránt. Mert példát mutatott a szépre. A jóra. A mindenkit felemelő küzdelemre. Arra, hogy az embernek ki kell csikarnia önmagából az értékeket... És aztán láttam hátratett kézzel fel-alá sétálni a szobájában... Vette fel és tette le a telefonkagylót. Emberekkel beszélt, apró-cseprő kis ügyeket intézett... A munkájáról nem érdeklődtem. Mert a felesége megsúgta, hogy nagy baj van. Feri bácsit nyugdíjazták, így van ez. A hetven fele járó ember nem foglalhatja el a fiatal helyét. Tudta ezt talán Feri bácsi is. De tehetetlen vergődése, kalitkába zárt lobogása mégsem tudott megnyugodni. Halála napján még ott voltak körülötte egykori munkatársai. Valami olyan tervet kellett elkészíteni, amivel nem tudtak megbirkózni nélküle, ő ült az ágyában és kártyított. Leküzdötte a szinte elviselhetetlen fájdalmakat, és boldog volt. Mert dolgozhatott. Az orvosok azt mondják : gyógyíthatatlan betegség vitte el. Ezt mondja a diagnózis. Lehet, hogy igazuk van nekik is. Én azonban szemtanúja voltam a vergődéseinek. Annak, hogy néhány nappal „búcsúztatója" után mint esett ágynak. Miként ellenkezett makacsul a bölcs intelmekkel, s amikor nyolc órás mozdulatlanságot rendeltek el az orvosai valamiféle speciális injekció után, egyedül indult ki, hogy ájultan szedjék fel a fürdőszoba kövéről. S legfájóbb emlékeim között helyeztem el a gyászjelentését... * Az öregek itt lézengenek körülöttünk. Szemükből kiolvasod a múltat... De hogyha megpróbálunk mélyen mélyen beletekinteni, meglátjuk ott magunkat is. S ha magunkat látjuk meg — talán többet töprengünk rajtuk — többet törődünk velük. INTELEM ELŐRE naptár -1970 1970. évi naptárunk sportrovatát a labdarúgással állunk — MEXICO 70 : IX. CAMPEONATO MUNDIAL kezdjük, és azért a legnépszerűbb sportjátékkal, mert DE FUTBOL —, amely már most, hónapokkal a 16-os 1970 a világbajnokság éve is, olyan esemény előtt döntő rajtja előtt milliókat foglalkoztat. (Folytatás az 1. oldalról) mégis dicséretre méltóan küzdöttek, nem adták meg egykönnyen magukat, de csak az első negyedórában tudták tartani az iramot. Csapatjátékban sokáig egyenrangú ellenfelek voltak, de lövőkészségben és a támadás megszervezésében alulmaradtak az atlétatermetű, nagyobb átütőerővel rendelkező német lányokkal szemben. Boicoianu, Ilie, Soos teljes erőbedobással küzdöttek, de a vereséget nem tudták elkerülni. A gólveszélyes Winkler és Czelake, valamint a káprázatos technikájú Christina Hohhmuth látványos és eredményes Kézilabda játékával az NDK válogatottja biztos győzelmet aratott a nagyon lelkes, de kétségtelenül gyengébb képességű román együttes felett, és az objektív riporternek azt is be kell ismernie, hogy a négygólos különbség nem, tükrözi teljes mértékben azt a fölényt, amellyel az NDK válogatottja a többirésztvevő ország fölött áll mind egyéni képességű játékosokban, mind csapatjátékban. Ettől a csapattól nem szégyen és kell tanulni.A román lányok második helye hízelgő és szép teljesítmény, figyelembe véve kézilabdasportunk jelenlegi színvonalát. NDK — Románia 14—10 (6—4). A 3—4 helyért : Szovjetunió — Jugoszlávia 22—15; az 5—6 helyért: Csehszlovákia—Magyarország 12— 10; a 7—8 helyért : Lengyelország— Románia utánpótlás 23—21 — hoszsszabbítás után. A X. jubileumi torna végső sorrendjei 1. NDK 2. Románia 3. Szovjetunió 4 Jugoszlávia 5 Csehszlovákia 6. Magyarország 7. Lengyelország 8. Románia utánpótlás válogatott. 1969. NOVEMBER 21., PÉNTEK 1970-es évkönyvünk kapható a levélkézbesítőknél és a lapárusítóknál. Ára 10 lej np T71 T T? V J. Hi JLj Hi A • Az országos férfi sakk-bajnokság hetedik fordulója után Ghițescu és Szabó áll az élen — egyaránt 5 ponttal, Ciocâltea (4,5) és Mititelu (4) előtt. A női bajnokságban már csak hat forduló van hátra. Első Margareta Teodorescu — 6 ponttal, hét játszmából, Veturia Simu 5,5 ponttal amásodik, Gertrude Baumstark 5 ponttal a harmadik • A görögök elleni mérkőzés után Dobrint komoly orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vizsgálat kimutatta, hogy a piresti-i játékos lumbágója súlyosbodott, ezért egy hónapi kezelésre van szüksége, előbb a kórházban, majd Herkules-fürdőn • Ifjúsági labdarúgó válogatottunk november 30-án Batumiban, az UEFA- selejtezők keretében, a Szovjetuniócsapatával mérkőzik. Gh. Ola és N. Gorgorin edzők a következő játékosokat hívták meg a válogatott keretbe : Purcaru (Tr. Severini Metalul), Frank (Nagykárolyi Victoria), Ciocan (Zalatnai Minaur), Dobran (Buk-i Dinamo), Samel Deheleanu (Steaua), Roman (CIL), Satmareanu (Crigul), Sandu Gabriel (Buk-i Métáiul), Grigorie (Steaua), Hajnal (Marosvásárhelyi ASA), Atodiresei (UTA), Helvei (Nagykárolyi Victoria), Nastase (Buk i Progresul), Gergely (Székelykeresztúri Unirea), Marcovics (Tirgovinte-i Metalul) , ünnepel Brazília. Szerdán a késő esti órákban játszották le Rio de Janeiroban a Santos—Rio labdarúgó mérkőzést és ezúttal Pelének sikerült gólt rúgnia, számszerint az ezrediket! • A magyar labdarúgó bajnokság hétközi fordulójának eredményei : Komló—Újpesti Dózsa 1—1, Egyetértés—Ferencváros 1—0, Honvéd—Tatabánya 0—0, Vasas— Diósgyőr 4—2, Csepel—MTK 1—1, Dunaújváros—Rába ETO 2—0, Szombathely—Salgótarján 2—1, Eger— Pécs 0—1. A befejezés előtt két fordulóval az Újpesti Dózsa vezet 43 ponttal, második a Honvéd 42 ponttal. A Dózsa bajnoki címe gyakorlatilag már biztosnak látszik . AzUEFA nyilvánosságra hozta az országok közötti labdarúgó Európa bajnokság lebonyolítási szabályait. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolják, a nyolcas elődöntőbe a csoportgyőztesek jutnak. A selejtezőket 1970 augusztusa és 1972 januárja között kell lebonyolítani. Nevezési határidő 1970 február 15. A csoportbeosztást 1970 március 20-án készítik el . A szovjet jégkorong szövetség képviselője nem fogadta el a kanadai világbajnokság mérkőzéseinek időpontját, mivel a szovjet válogatottnak háromszor kell két mérkőzést egymásután lejátszania. Hasonló fellebbezést nyújtott be a csehszlovák válogatott képviselője is . Brazília függetlensége kikiáltásának 150. évfordulója alkalmából a brazil labdarúgó szövetség 1972 szeptemberében nagyszabású labdarúgó tornát rendez. Az előzetes tervek szerint az akár világbajnokságnak is beillő rendezvényre a következő országok válogatottját hívnák meg : Anglia, Argentína, Csehszlovákia, Kolumbia, NSZK, Olaszország Mexikó, Paraguay, Peru, Portugália, Magyarország, Szovjetunió. A mérkőzéseket Brazilia nagyvárosaiban tartanák meg, előzetes elképzelések szerint, a győztesnek a Függetlenség Kupája trófeát adnak . A tallini nemzetközi vízilabdatornát a Leningrádi Baltika csapata nyerte, a Moszkvai Torpedo, a Moszkvai Lokomotiv, az NDK-beli Magdeburg, a Tallinn Kalev és a jugoszláv Kikinda együttese előtt.